wyx blogja

ápr 12

Hogy javított e rajta a szoftver? Azt megtudhatjuk eme cikkből.

A techneten már korábban olvashattatok egy részletes tesztet a SonyEricsson LiveView kiegészítőről, amely az okostelefon lehetőségeit egészíti ki. Ott a külalakról és a használhatóságról már olvashattatok, azt nem ismétlem meg. Inkább arra térek ki, mennyit fejlődött február óta a szoftverellátottság.


Röviden, hogy mi is ez a kütyü? Ez egy bluetooth technológiát használó eszköz, amely a telefonra telepített alkalmazás segítségével működik és együttműködik. 
Hogy miben? Hát abban, ha a telefonra érkezik valamilyen üzenet (bejövő hívás, SMS, email, facebook stb.), akkor az a kütyün is megjelenik kis késéssel, erről a kütyü rezgéssel figyelmeztet.
Akkor lehet ez jó, ha a telefont nem tudjuk előkapni, de az üzenetekről nem szeretnénk lemaradni.

Mivel az eszközzel a kiadása után stabilitási problémák voltak, az SE úgy döntött, hogy kihoz rá egy szoftverfrissítést, amely a kapcsolódási hibák elkerülése miatt kell. Ez meg is történt.
A frissítés csak Windows-on eszközölhető, ezt az oldalt kell meglátogatni és letölteni a SEUS (SonyEricsson Update Service) nevű alkalmazást. Jah, sajnos vennünk kell a frissítéshez egy microUSB kábelt, ugyanis a csomagnak ez nem része. Telepítése után megjelenik "most már" a LiveView is benne, mint frissíthető eszköz, korábban az egyik Xperiát kellet választani.
A "második" firmware frissítése kb. 1 perc alatt megtörténik, majd a kütyü újraindul.

Magán az Androidos telefonon működik (egyelőre csak ez támogatott hivatalosan) a LiveView Application nevű program, amelyet  a market-ből ingyenesen telepíthetünk. Kell is. Ez egy service módban futó alkalmazás, induláskor betöltődik kérésre. Ez tartja a kapcsolatot BT-n keresztül a kütyüvel, majd az adatforgalmat is bonyolítja mindkét irányba! Ugyanis a kütyüről is tudunk indítani parancsokat a teló felé, amely egyel fejlettebb módszer, mint a másik SE terméknél, a BT-s óránál, pl. az MBW-150-nél. Ott az volt a probléma, hogy nagyon kevés lehetőségünk volt az óráról vezérelni a telefont, gyakorlatilag némítani tudtunk, illetve a beépített médiaprogi elindítón kívül a Tasker alkalmazással lehetett trükközni, ha valamilyen szkriptet akartunk az órán keresztül futtatni. 

Pluginek

Nézzük a pluginválasztékot. 2010 decemberben a következő pluginválaszték volt (angol leírással):

• Moon Phase Pro: 3D interactive simulation of the moon.
• LiveView™ HTC Music plug-in: Music plug-in for HTC phones.
• OI Shopping List: Shop easily with your LiveView™.
• FakeCall for LiveView™: Trigger sounds and vibration on your Android phone.
• LiveView™ ContactCall plug-in: Lets you browse contacts and initiate a call.
• LiveView™ for Cycle Hire: Quickly access and safely access docking station statuses for London’s TfL Barclays Cycle Hire scheme.
• LiveView™ Weather plug-in: Show current weather forecast in your location.
• SportyPal: Motivational training tool that gives you a view of your work-out.
• Launcher plug-in: Display your application icons on the LiveView™.
• Smart Training: GPS tracker tool, post your training record.
• Where am I LiveView™ plug-in: Shows a map of your current location.
• LiveView™ PowerAMP: Control any music player.
• Gmail for LiveView™: Gmail notifications plug-in that also lets you read the first part of the e-mail.
• Se-first.com news alert: RSS notifier for Se-first.com
• Calendar plug-in: Gives you an overview of your calendar and you can scroll and dive into a daily agenda.
• Twitter icon plug-in: Shows your Twitter icon or a QR-code so that you can spread your Twitter-url.
• Mode plug-in: Profile manager that lets you switch between silent, vibrate etc.
• Psps Ikina: To be honest I’m not really sure what this does, I guess I’m outside the target group  If you know please enlighten me!


Ez ha jól számolom 18 db plugin volt, ehhez képest a mai állapot (az androidzoom szerint):



Ebből kiszedve az ismétlődéseket 2011 áprilisában kb. 40db pluginnél járunk, ebben nincsenek benne a béta állapotúak.
Mint látható, az analóg órától kezdve a GPS helyzetünkig, a telefon kamerájának vezérléséig minden van. Még hívásokat is tudunk indítani, ha szükség van rá, persze csak a tárcsázás megy a kütyün.
Ezzel nem is lenne baj, szépen fejlődik a programválaszték, nagyjából lefedi azt, amire kitalálták a kütyüt.

Stabilitás

A baj (ha van) a stabilitással van. Még mindig, sajnos. Két hétig használtam a LiveView kütyüt egy Dell Streak androidos PDA-val, azt kell mondjam, a firmware frissítés után is gondok vannak a kapcsolati stabilitásával. Mintha gyenge lenne a BT vevő a készülékben, ugyanis ha a nadrágzsebembe teszem a telót, a kütyü meg a karomon van, néha eldobja a kapcsolatot. A másik probléma azzal van, hogy nem mindig találja meg eldobás után újra a PDA-t. Ilyenkor azt kell tenni, hogy meg kell keresni az androidos progit, majd újra csatlakoztatni a kütyüt, amely sokesetben csak annak ki-be kapcsolása után megy. Ez valljuk be, zavaró.

Kb. 6-8 méter után néha elveszíti a kapcsolatot a páros, főleg ha még falak is vannak. Korábban teszteltem egy MBW-150-es karórát szintén a Streak-kel, ott sokkal stabilabb volt a BT kapcsolat, az újracsatlakozással is kevesebb volt a gond. Persze más telókon (pl. Xperia sorozat) elképzelhető, hogy jobb a helyzet, a fórumokat olvasgatva azonban az jön le, hogy más androidos kütyükkel is problémák vannak.

Használhatóság

A másik kellemetlenség az "óraszíjnál" van. Egy gumírozott anyagú szíj tartja az órát a kezünkön, amely valakinek tetszik, valakinek nem. Nekem nem is lenne bajom vele, kicsit sportos az egész, azzal azonban gond van, hogy könnyen kipattan a helyéről a kütyü, főleg akkor, ha a csuklónkra erősen van rögzítve a szíj. Ilyenkor ugyanis az alja megfeszülése után vigyázni kell a kipattanásra. Újabb probléma a szíjjal, hogy az órát minden töltésnél le kell venni a keretről, mivel eltakarja a töltőnyílást a szíj. Ezáltal folyamatosan kopik a tartóköröm, amely későbbiekben árthat.

Az aksija "élettartama" folyamatos használat közben maximum két nap, ha sokat nyomkodjuk, jobb, ha nap végén feltesszük a töltőre.

A készülék láthatósága erős napfényben átlagos, sajnos nekem kicsit túl gyengére sikerült a rezgőmotorja, alig érzem a kezemen, ha rezeg.

Jelzések, jól használható pluginek

Ami erős az órában, az az androidos notification-ök kezelése. Az elv az, hogy minden olyan új üzenet, amely a pluginek által támogatva van (Gmail email, SMS, MMS, Twitter, Facebook, Calendar event, telóhívás stb.) megérkezik a kütyüre is azonnal, amint a PDA-ra megérkezett. Ez nagyon jó annak, ha valaki nem akarja előrángatni a telót a zsebéből mindig, és sok üzenetet kap. Nekem a gmail plugin erőltette a fantáziámat korábban, mivel sok emailt kapok és azok azonnalisága fontos. Ha kapunk egy új Gmail emailt és telepítve van a pluginünk, akkor az "All events mappába" bekerül az email is. Gyakorlatilag mindig ezt a mappát kell megnyitnunk, alapban ez a nyitó mappa. Mindig a legújabb üzenet kerül az első helyre, így nem kell lapozgatnunk, ha sokat kapunk. Az is előny, hogy minden új üzenetnél rezeg a kütyü, azaz nem az számít, van e olvasatlan új üzenetünk, hanem az, kaptunk e egy újat.

Ami hiányzik még, ha olvasunk egy üzenetet, az legyen "olvasott" státuszú. Ezt nem tették bele a progi(k)ba, egyébként a Gmail esetében nem is olyan egyszerű ez, az API eléggé korlátozott. Az androidos programból lehet "törölni" az összes új üzenetünket, addig pedig halmozódik a számuk.

Hasznos funkció, hogy akár az egész levelet (!) vagy üzenetet elolvashatjuk a kütyün, ezt semmilyen más BT-s kiegészítő nem támogatja.


A menüben mozgás megszokható, kezdetben sokáig tartott rájönnöm, hogy bizonyos menükben hosszan kell nyomni a jobb felső gombot az egy szinttel visszalépéshez.
Szintén hasznos funkció, hogy az üzenet alján a szinkronizásiós menüre rámenve a PDA-n megnyitja az alkalmazást a kütyü, amelyhez az tartozik.
Kicsit sajnálom, hogy a stabilitási gondok miatt nem igazán használható a kütyü telefoneltávolodás jelzésére, nem is beszélve arról, ha elveszíti a kapcsolatot, nem jelez. Ez mindenképpen hiba.

Összességében

A kütyü alapötlete nagyon jó, lényegében konkurencia nélküli termék az androidos piacon - ha nem számoljuk a kisebb tudású BT karórákat, kütyü-PDA kapcsolat stabilitási gondok miatt azonban lehet hiányérzetünk. Ha a harmadik frissítéssel sikerül a SonyEricsson-nak eme problémán javítani, biztosan sikertermék lehet, márcsak azért is, mert ára (16e Ft körül a cikk írásakor) megfelelő és rengeteg funkciót valósít meg azoknak, akiknek erre igényük van.

A tesztkészülékért köszönet a For-max Kft.-nek.



Cimkék: blog
Szólj hozzá: