LG: okosodó 3D-s tévék és hangrendszerek
A koreai gyártó bemutatta az idén piacra kerülő újdonságokat – középpontban a harmadik dimenzió!
Mára nem gyártó az a gyártó, amelyik nem hoz a piacra csillogó, villogó, vékony kávájú - és ami a legfontosabb - okostévéket a piacra. A nagy harcban most az LG mutatta be a legújabb modelleket, ahol az összes felsorolt funkció dominál, kiegészítve a szintén elmaradhatatlan 3D-vel.
Okos, lapos, háromdés
A nappalinak berendezett bemutatóteremben három televízió nézett velünk farkasszemet, melyek mindegyike rendelkezik a fent említett tulajdonságokkal. A mai televíziók kezdik átvenni a szórakoztató központ szerepét, így a menübe belépve bonyolultabb és komplexebb felület fogad bennünket, olyan az egész, mint egy operációs rendszer. Ez az LG Smart TV szolgáltatása, ami eddig is létezett, de most megújult (a böngésző is), könnyebben kezelhető és még több alkalmazás érhető el rajta. Netezhetünk, twitterezhetünk, megnézhetjük a Facebook oldalunkat, híroldalakat böngészhetünk, a Prémium tartalmakon felül pedig már több száz alkalmazás közül válogathatunk. Találunk játékokat és például az LG Múzeum App-ot, amelynek segítségével Európa legnevesebb múzeumaiban és galériáiban tehetünk virtuális sétát.
Okostévé sok alkalmazással és a Magic Remote
Itt kitérnénk a Magic Remote távirányítóra, ami elsőre egy Star Trekből szökött fegyvernek tűnik, de valójában egy nagyon hatékonyan használható eszköz a tartalmak kezeléséhez, illetve az adatbevitelhez. Rádiófrekvenciával működik, és megtalálható rajta egy pontosan olyan görgő, mint az egereken, amivel valóban könnyebb a navigáció. A távirányító hamarosan továbbfejlődik, és kiegészül a mozdulatvezérléssel, később pedig a hangvezérlés is elérhető lesz.
A bevetésre kész, színkódolt Dual Play szemüvegek
Szembetűnő mindegyik tévénél a rendkívül vékony, 5 mm alatti (vagy a körüli) káva, amivel azt a hatást szerették volna elérni a mérnökök, mintha egy mozivászon előtt ülnénk. Erre rímel a Cinema Screen elnevezésű dizájn, aminek további jellegzetessége, hogy fémből készítették a keretet. Kipróbálhattuk a 2D-3D konverziót, de sokkal hatásosabbak voltak azok a tartalmak, amelyek a 3D World elnevezésű alkalmazásban várták a nézőket. Ezek a felvételek extrém módon használják ki a háromdimenziós hatást, így tényleg olyan volt, mintha a bűvész a szemünk előtt trükközött volna. A 3D-t a fejlesztők megtámogatták egy sor beállítási lehetőséggel, hiszen babrálhatunk a mélységérzettel, vagy akár a betekintési szöget is állíthatjuk attól függően, hogy hányan és hol ülnek a TV előtt.
Dupla élvezet képben, hangban
Az eddigi dolgok sem voltak éppen elhanyagolható újdonságok, de azért legtöbbjük a már meglévő funkciók továbbfejlesztése, csinosítása. Ezért ütött meglehetősen nagyot a Dual Play funkció, aminek köszönhetően megszabadulhatunk az oly sokat használt és pontosan ennyire nem kedvelt, osztott képernyős játékmódtól. Ilyenkor a két játékos osztozni kényszerül a TV képfelületén, ami miatt kisebb a játéktér, és az is zavaró lehet, hogy látjuk az ellenfél pozícióját, mozgását.
Dual Play szemüveg nélkül
A Dual Play ezt úgy szünteti meg, hogy egy-egy speciális szemüveget kell használni, amivel a játékosok a képernyőnek kizárólag azt a részét láthatják, amit az ő szemüvege „érzékel". Szemüveg nélkül Dual Play módban a két kép összemosódik, de ahogy felvesszük az egyiket, a képernyő filterezése miatt csak a mi képünk rajzolódik ki. Ezzel egy csapással egyszerűbb lehet a közös játék, sőt, ha igazán elszánt az LG, akkor azt s megoldhatja a közeljövőben, hogy a családtagok azokat a műsorokat nézzék párhuzamosan, amit csak éppen akarnak.
Ez pedig már a szemüveggel
Hangrendszerek területén is a 3D a mágikus szó, így több, ezzel összefüggő funkciót nézhettünk, khm, hallgathattunk meg. Az egyik ilyen a 3D Sound zooming, ami arra törekszik, hogy összhangba hozza a hangzást a tévén látható 3D-s képekkel, jelenetekkel. Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a közeledő tárgy, szereplő hangja ezzel együtt felerősödik, ha pedig távolodik, akkor halkul. Ez a bemutatóban inkább ijesztő volt, mivel az előretörő repülőgépek átmenet nélkül váltak harsogóvá, de az is lehet, hogy ez csak a demonstrációs anyag hibája volt.
A hang is 3D-s
Aztán ott volt még a 360˚-os 3D hangtér kiterjesztés, ami arra törekszik, hogy a hallgató/néző úgy érezze, hogy az események középpontjában ül. Ehhez a hangszórók tetején elhelyezett és ezzel együtt a hangot felfelé sugárzó 3D hangszórók járultak hozzá azt az érzetet keltve, hogy a hangzás egy nagy kupolaként borul az emberre.
Az LG új okostévé sorozatának legdrágább verziója 629 000 forintba kerül, de a felszereltségnek, képernyőméretnek megfelelően az ár lemehet 300 ezer forintig is. Az összes modell rendelkezik a bemutatott 3D-s lehetőségekkel, valamint a Dual Play funkcióval. Amint tehetjük, le is teszteljük őket.
Technet-szubjektív: lehet-e élni tévé nélkül?
Tíz-tizenöt éve, amikor valaki új lakásba költözött, az egyik legelső teendőnek számított megrendelni valamilyen kábeltévés szolgáltatást, és megnézni, "ki lehet-e trükközni az...
Ezt olvastad már?
Így használhatod a magyar Google Utcaképet
Hozzászólások a(z) "LG: okosodó 3D-s tévék és hangrendszerek" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- WayteQ Conax Cam...
- 17 810 Ft
-
- WayteQ xTAB-70dci
- 31 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Maga az út tölthetné az elektromos autókat
Egy svéd fejlesztésnek köszönhetően a jövőben nem kell sűrűn...
-
A Google a magasban gyűjtene szélenergiát
A Google, újításokért és fejlesztésekért felelős egysége, a...
-
Megújult a Swift, csak figyeljünk jól oda
Újabb ráncfelvarráshoz érkezett a mi autónk, de erősen oda kell...
Ha már minket kiolvastál
-
Siló omlott a kamionra, meghalt a sofőr
2013-06-19 13:15:35 -
Kémfotón a Lamborghini Cabrera
2013-06-19 13:00:46 -
Hat magyar egyetem a világ legjobbjai között
2013-06-19 13:38:48 -
Elfogadták a Magyarországot bíráló jelentést
2013-06-19 13:31:04 -
Ultra-vékony csúcsmobillal támad a Huawei
2013-06-19 13:00:00 -
Durván teljesít az új Snapdragon 800 MDP
2013-06-19 10:30:00




