Erotika miatt kapott büntetést a TV2
A túlfűtött erotika 1 millióba került, a bújtatott reklámért 50 ezer forintot kell fizetniük.
A Médiatanács tavaly ősszel indított vizsgálatot, majd annak eredményeit követően hatósági eljárást a csatorna Összeesküvők című műsorának adásaival szemben. Az eljárás során kiderült, hogy a TV2 több ponton és többször is megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére és termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezéseit, amelyért a Médiatanács összesen 1 050 000 forint büntetést szabott ki a csatornára.
A TV2 Összeesküvők című műsorának október 3-án és 4-én sugárzott adásában kiemelkedően magas volt az erotikus elemek, trágárságok, a szereplők közötti agresszió és az alkoholfogyasztás mértéke. A kifogásolt részletek miatt a műsorszámot 16-os karikával kellett volna ellátni – így csak 21 óra után lehetett volna közzétenni.
A csatorna azonban ezeket az adásokat – a Médiatanács megállapítása szerint hibásan - 12-es karikával látta el. Az alacsonyabb korhatári besorolás miatt a műsorszámok 19 óra 15 perces kezdettel kerültek adásba. Ez azért is aggályos, mert a serdülők számára a médiában, főként a valóságshow-kban megjelenő szereplők viselkedési mintaként szolgálnak, részegségük és agressziójuk ábrázolása negatívan hat kialakulófélben lévő értékrendjükre. A vizsgált műsorszámokat több mint 170 000 kiskorú nézte legalább egy percig, a 25 alkalommal leadott előzetest pedig valószínűleg ennél is több.
A Médiatanács a korhatár-kategória hibás megállapításáért és a műsorelőzetesek közzétételére vonatkozó előírások megsértéséért 500.000-500.000 forint bírság megfizetésére kötelezte a médiaszolgáltatót.
A TV2 a termékmegjelenítésre vonatkozó szabályokat is megsértette, amikor az Összeesküvők október 21-én sugárzott adásában az egyik magazint indokolatlanul sokszor és hosszan jelenítette meg a műsorban, annak megvásárlására buzdítva a nézőket. Ezért 50 ezer forintos bírságot kaptak.
Ezt olvastad már?
Samsung Optical Smart Hub gyorsteszt – érdekes ötvözet
Hozzászólások a(z) "Erotika miatt kapott büntetést a TV2" című cikkhez

Egy szóval: KEVÉS! Kicsit bővebben: NAGGGYON KEVÉS! Ezt az összeget főműsoridőben két reklámmal meg is szerezték. Tényleg csak ennyire futja a mélyen tisztelt hatóságtól? Nagyjából fölháborító. Ez már annyira pofátlan, hogy minimum 25 misitől kellene indulnia a büntetéseknek, de addig is amíg nem érik el ezt a szintet, inkább ne adják közre az ejnye-bejnye összegét. Ez nem büntetés! Ez a "kicsit morcosan vetek rád egy röpke pillantást, mert rosszalkodsz". greczivali: Ez a cirkuszt és kenyeret filozófiából a cirkusz része. Nem tudom felfogni, hogy emberek miért néznek ilyen hulladékot. Az a baj, hogy ez egy öngerjesztő folyamat és nem igazán lehet tudni, hogy mi volt előbb: a bárgyú nép, aki a bárgyú műsort igényelte, vagy a bárgyú műsor, ami bárgyúvá tette a népet. Egyet tudok javasolni neked, ne nézz ilyeneket és nem lesz több problémád. És talán még a világ is kinyílik előtted.
Megérdemelték különben is olyan pocsék volt az egész. Föleg mikor Alekosz is benn volt. Literszámra folyt az ital, trágárság pedig kötöszavuk volt. No meg a NIKÓ az förtelmes volt. Egyik fiuról a másikra szállt.G.ValiLátom Neked mennyire nem tetszett.
Alekosz, NIKÓ, stb... és hogy ezek mit csináltak. Tehát bár Neked nem tetszett a műsor, mégis rajta csüngtél. Ez a gond. Amíg nézitek, addig lesz is ilyen. Az a kis bünti meg 2 óra alatt összejön nekik a szavazásból. Így nagyjából pont leszarják.
Ide is beírom, hátha észreveszitek végre... már régen nem ez a logója a médiahatóságnak. Illene végre lecserélni...
Megérdemelték különben is olyan pocsék volt az egész. Föleg mikor Alekosz is benn volt. Literszámra folyt az ital, trágárság pedig kötöszavuk volt. No meg a NIKÓ az förtelmes volt. Egyik fiuról a másikra szállt.G.Vali
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung UE-46ES6100
- 328 900 Ft
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem



