hirdetés


Gyönyörű tévéképernyőt mutatott meg az LG

Balogh Csaba - 2012. január 2. | 13:00 tv

Egy pixel a szokásos három helyett négy színt képes megjeleníteni. A látvány magáért beszél.

A január 9-én kezdődő CES szórakoztatóelektronikai vásáron mutatja majd be legújabb fejlesztéseit az LG, de vizuális megoldások terén már most kaphattunk egy kis ízelítőt, a világ eddigi legnagyobb és egyben az egyik legszebb OLED képernyőjét.

Az 55 colos (140 centis) képernyő nem Photoshop segítségével került a képre, amelyből egyértelműen kitűnik, hanem tényleg így néz ki. A kijelző minden egyes pixele a szokásos három szín (piros/zöld/kék, rgb) mellett egy negyedikre, a fehérre is képes. A gyártó szerint egyrészt ebben rejlik a titka, hogy más OLED kijelzőknél fényesebb és még természetesebb színhatásra képes.

A másik titok már gazdasági jellegű: míg az ekkora méretű OLED kijelzők gyártása eddig nagyon sokba került és/vagy rövid volt az eszközök élettartama, a gyártásba másfél éve több mint 200 millió dollárt invesztáló LG szerint ezeket a problémákat sikerült kiküszöbölniük. Így aztán nem az a kérdés, hogy bekerül-e kereskedelmi forgalomba, hanem inkább az, hogy mikor.

Természetesen itt, a Techneten is követhetitek majd a jövő héten induló CES-t, ahol az LG újdonságait is részletesebben bemutatják, és talán a piacra dobás időpontjáról is megtudunk valami közelebbit.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
LG
tv
OLED
Ezt olvastad már?

Mit tud az LG új csúcsmobilja?

Hozzászólások a(z) "Gyönyörű tévéképernyőt mutatott meg az LG" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Globalmaster
    2012 / 01 / 03 (02:47)válasz erre

    Nálam halmokban áll itthon az eredeti CD és DV: D, mer' fosok a hatóságóktóó:|

  2. electro123
    2012 / 01 / 02 (22:15)válasz erre

    Ez az, nem szabad itt Magyarországon letölteni semmit, sőt ez egyesen korlátokba ütköző tevékenység és a hatóság komoly szabálysértési bűntetést akaszthat emiatt a nyakunkba ha véletlenül ingyen mernénk valamihez hozzájutni :D:D

  3. Missa
    2012 / 01 / 02 (18:59)válasz erre

    Szar műsorszolgáltatók, szar TV műsorok... Akkor minek a "csoda TV"?:)
    Letölteniiiii?:D Húúú, ezt meg sem hallottam, nem is olvastam!:)

  4. electro123
    2012 / 01 / 02 (17:45)válasz erre

    Már jó ideje nem nézek tv műsort, szóval nekem majd jöhet amikor a mostanim tönkremegy :):) Amúgy a csaj az kóreai.

  5. halaszlo
    2012 / 01 / 02 (15:28)válasz erre

    Szar műsorszolgáltatók, szar TV műsorok... Akkor minek a "csoda TV"?:)
    Szerinted miért raknak médialejátszót az új TV-kbe? Letöltöd a jó műsorokat és azt nézed a sz@r helyett. :)

  6. Missa
    2012 / 01 / 02 (14:36)válasz erre

    Szar műsorszolgáltatók, szar TV műsorok... Akkor minek a "csoda TV"?:)

  7. lao
    2012 / 01 / 02 (10:37)válasz erre

    Azért a kis kínai csaj sem rossz;) imádom a kínai csajokat8)

  8. vizinyul
    2012 / 01 / 02 (10:30)válasz erre

    Tényleg szép, bár a Qattron-t ( RGBY) már 2 éve a Sharp tv-kben megcsodálhatjuk. Tehát ez már nem akkora újdonság.

  9. epipapi
    2012 / 01 / 02 (09:28)válasz erre

    Most veszek hármat és egyet a WC-be!

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize