Három méretben jöhet az Apple tévéje
A legfrissebb kiszivárgott információk (pletykák) szerint az almás tévé legkisebb modellje 32 colos, azaz 81 centis lesz.
Mióta megjelent Steve Jobs Walter Isaacson-féle hivatalos életrajzi könyve, azóta veszi mindenki biztosra, hogy az okosmobilok és a táblagépek világa után az Apple megreformálja a tévékét is. Az iTV néven emlegetett készülék körül egyelőre csak pletykák vannak, ennek megfelelően bármi és bármi ellenkezője is igaz lehet.
Elgondolkozni azért érdemes egy-egy pletykán, most például azon a japán forrásoktól származó ausztrálon, amely szerint a készülék három méretben jön majd. A legkisebb 32 colos (81 centis), a legnagyobb pedig 55 colos (140 centis) képátlójú lesz. A középső verzió méretéről egyelőre nem szólnak értesülések.
Ez a kép csak a rajongói fantázia szüleménye
Más pletykák szerint az egy év múlva, 2012 végén vagy 2013 elején megjelenő tévékben az év elején debütáló iPad 3-ba is kerülő processzor lesz majd, kijelzőként pedig valami nagyon HD OLED panel. A tévé fő újdonságát pedig a Siri-alapú, intelligens hangvezérlés jelentheti.
Ezt olvastad már?
Megmutatta magát az új Renault Alpine
Hozzászólások a(z) "Három méretben jöhet az Apple tévéje" című cikkhez
Nem is tudtam, hogy kör alakú TV-k lesznek, ugyanis átmérője csak a körnek van. A téglalap, alakú TV-knek képátlója van.köszi, javítottuk. de átmérője egyébként nem csak a körnek van. ;)
Nem is tudtam, hogy kör alakú TV-k lesznek, ugyanis átmérője csak a körnek van. A téglalap, alakú TV-knek képátlója van.köszi, javítottuk. de átmérője egyébként nem csak a körnek van. ;)
Gondolom az ára folytatja majd a szopásos vagyis szokásos formát azaz 800 000 a legkisebb, 1.500 000 a közepes és 2.500 000 a legnagyobb tv :D dehát a fanok minden pénzt megadnak majd érte :D
Nem is tudtam, hogy kör alakú TV-k lesznek, ugyanis átmérője csak a körnek van. A téglalap, alakú TV-knek képátlója van.hehehehehe :DDDDD
Nem is tudtam, hogy kör alakú TV-k lesznek, ugyanis átmérője csak a körnek van. A téglalap, alakú TV-knek képátlója van.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung UE-46ES6100
- 328 900 Ft
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem



