hirdetés


Teljesen újféle tévékkel jön a Sony (is)

Balogh Csaba - 2011. november 11. | 13:00 Apple tv

Az Apple hamarosan forradalmasíthatja a tévékészülékeket - de nagyon úgy tűnik, hogy erre készül a Sony is. A szükség nagy úr.

Egy okostévékhez hasonló, de annál várhatóan jóval felhasználóbarátabb, ráadásul valamiféle plusz ötletet is magában hordozó tévékészülékkel jöhet ki a követkető 1-2 évben az Apple - állítólag ez volt az a projekt, melyet Steve Jobs utoljára teljesen kitervelt, vagy inkább megálmodott.

Az Apple tévéjének részletei persze leginkább semennyire nem ismertek, így be kell érnünk az iparágból kapcsolódó hírekkel, most például a Sony vezérigazgatójának mondataival. Howard Stringer megerősítette, hogy hatalmas összegeket fordítanak egy újfajta tévé kitalálásába, fejlesztésébe.

A vezér a Wall Street Journal című lapnak az okot is elárulta, ez az ok pedig egészen más, mint a pénzügyileg maximumon pörgő Apple esetében. "Nem tehetjük meg, hogy az eddigi rendszerben gondolozva árulunk tévéket, csak pénzt vesztünk velük." Hogy mivel fognak nyerni, arról viszont nem árul el semmit a Sony-vezető - de talán azért, mert még ő sem tudja pontosan, mivel is lehet jó úton megreformálni a tévék világát.

- cikk vége -

Forrás:
The Wall Street Journal
Cimkék:
Apple
Sony
tv

Hozzászólások a(z) "Teljesen újféle tévékkel jön a Sony (is)" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize