LG DP1W teszt: multimédiás lejátszó a javából
Kipróbáltuk, hogy mit tud a dél-koreai gyártó stílusos megjelenésű "mindenevő" lejátszója. A VHS videókazetták ideje immár végérvényesen lejárt, és egyre többen vagyunk olyanok, akik már DVD lemezeket is egyre ritkábban használunk. Nyílt titok: ma már a multimédiás lejátszók korát éljük.
Amikor ismerősi körömben megmutattam néhány emberkének az LG DP1W-t, szinte mindenkinek az volt az első észrevétele, hogy milyen jó is egy ilyen lejátszó, de mintha a kijelzője egy csöppet kicsire sikeredett volna. Nos, a kijelző ezúttal olyannyira kicsi lett, hogy nem is látható. Szóval a félreértések elkerülése érdekében, ez a hordozható multimédiás lejátszó nem az a fajta, melynek saját kijelzője van, és amely LCD-n akár buszozás közben nézhetnénk a filmeket. A DP1W egy mérete révén ugyan könnyen hordozható lejátszó, mely azonban nem annyira a zsebünkben, hanem sokkal inkább a TV közelében lévő asztalon, vagy polcon pihenget. Magyarul olyan ez, mint egy modern VHS magnó, ami önmagában ugyebár használhatatlan, egy televíziós készülék mindenképpen kell hozzá.
Külcsín
Minden jel arra mutat, hogy az egyen kaptafa designú, szögletes dobozos multimédiás lejátszók kora leáldozott. A gyártók végre veszik a bátorságot és igen szemrevaló formával áldják meg e termékeiket – ennek bizony a most bemutatandó LG DP1W is ékes bizonyítéka. A mindössze 265x88x26 milliméter méretű dobozka egy leszedhető fémbetétes talpon álldogál, és tulajdonképpen a nappali díszeként is funkcionálhat. Az előlap nyolcvan százalékban csillogó fekete bevonatú, a maradék húsz százalék pedig szálhúzott alumínium hatású. Azért csak hatású, mert ez a csík bizony nem fémből, hanem műanyagból készült, de hát annyi baj legyen! Értelemszerűen az előlapon rejtőzik a távirányító érzékelője, illetve az a kis LED, mely a működéssel kapcsolatos különböző információkat közli a felhasználóval.
Kezelhetőség
A legfontosabb kezelőszervek érintőgombok formájában a felső élre, az előlap takarásába kerültek. Ezeket a gombokat azonban vélhetően ritkán fogjuk használni, mert egyrészt nem túl ergonomikus az elhelyezésük, másrészt ugyebár ott a távirányító, ami sokkal kényelmesebb navigálást tesz lehetővé. A megvilágítás és foszforeszkálás nélküli távirányító gombjai puha gumírozást kaptak, nyomáspontjuk jól eltalált, a ketyere távvezérlése pedig szerencsére nem követel agysebészi végzettséget.
Input
A baloldal teljesen csupasz, az ellentétes oldalon pedig nem is egy, hanem rögtön két USB 2.0 csatlakozó aljzat található. Ezekbe könnyű szerrel bedughatunk gyakorlatilag bármilyen pendrive-ot, mivel azonban a HD tartalmak általában igen testes méretűek, jobban járunk egy külső merevlemez beszerzésével, amit aztán ugyebár a megfelelő kábellel tudunk a lejátszóra csatlakoztatni. Ha már itt tartunk: a kisebb fizikai méretű winchesterek előnye, hogy nem kell hozzájuk külön tápegység, viszont azonos kapacitás mellett jelentősen drágábbak a hagyományos, 3,5 colos társaiknál. Én egy 2 TB-os, 3,5 colos szuper-halk külső WD merevlemezzel teszteltem a cuccost, és itt jegyzendő meg, hogy maga a DP1W is teljesen csendes, hiszen egyetlen ventillátor sincs benne. Ami esetleg még jól jönne, az egy szabványos kártyaolvasó, hiszen ennek hiányában nem tudjuk azt megtenni, hogy a fényképezőgépből kikapott SD-kártya tartalmát simán megnézzük a lejátszón. No és ezenkívül akár egy eSATA portot is el tudnék még képzelni...
Output
A hátfalon kapott helyet a süllyesztett Reset gomb, mely egy esetleges lefagyás esetén jó szolgálatot tehet, mindenesetre én ilyen jelenséggel a teszt során szerencsére nem találkoztam. Ennek társaságát élvezi az optikai kimenet és az A/V kompozit kimenet. Kapunk továbbá egy szabványos HDMI 1.3a csatlakozó aljzatot, illetve egy LAN és DC 12V csatit. Ebből már kikövetkeztethető, hogy a DP1W a mai elvárásoknak megfelelően internetre is köthető, vezetékes és vezeték nélküli formában egyaránt. Wireless fronton a b/g/n Wi-Fi szabvány támogatott, tehát ez ügyben egyetlen rossz szavunk sem lehet, vezetékes fronton viszont csak 10/100-as Ethernetet kapunk. Itt jegyzendő meg, hogy a DP1W-nek létezik Wi-Fi nélküli olcsóbb testvére is, melyhez egyébként utólag még mindig vásárolhatunk WLAN adaptert.
Mindenevő
A Full HD kompatibilis készülék a következő file-típusokat támogatja: dat, mpg, mpeg, avi, vob, ts, mov, xvid, mp4, mkv, m2t, m2ts, wmv, asf, iso, divx, m1v, m2v, m4v, dvr-ms, flv, m1s, m2p, ifo, tp, trp, m4t és mts. A kodekek közül pedig a következők élveznek támogatást: MPEG 1/ 2/ 4, DivX 3 /4 / 5/6, VC1 (WMV9), H.264, MJpeg(SD) és AVC. Magyarul gyakorlatilag nincs olyan formátum, melynek lejátszásával (és zökkenőmentes tekerésével) ne boldogulna a DP1W. Ráadásul a lejátszás minden körülmények között, még extrém magas bitráta mellett is teljesen folyamatos.
E tekintetben csak az zavarhat be, ha WLAN-on, vagy Etherneten keresztül érkezik a forrásanyag, ilyenkor ugyanis csak néhány 10 Mbit/s-os bitrátáig folyamatos a lejátszás. Ami a feliratokat illeti, nos, az SRT, SUB, SMI, SSA, ASS, VOBSUB (IDX+SUB) és PGS állományok simán jöhetnek, ráadásul lejátszás közben teljesen személyre lehet szabni a felirat méretét, helyét és színét is. Kipróbáltam egyébként, hogy a DVD ISO-kat is simán megeszi a lejátszó, de a Blu-ray ISO-kat már nem komálja.
Zene, kép
A zenelejátszó szekció a következő fájltípusokat, illetve kodekeket támogatja: mp3, wma, wav, ogg, aac, m4a, flac, mka, ape, aif, aiff, mp1, mp2, ac3, mpa és mp4a; MP3, WAV /PCM/ LPCM /ADPCM / BLDPCM, ACC, FLAC, DTS, WMA, OGG, Dolby digital (AC3), AIF / AIFF, APE, WMA pro, MPEG-1 Layer 1 /2 / 3 és MGEG-2 Layer 1 /2 / 3. Zenebona közben többek közt az éppen játszott zenei felvétel albumának borítója is megjelenik a képernyőn, hangszínszabályzó viszont nincs. A GIF, BMP, JPEG, TIF, TIFF és PNG kompatibilis képnézegető természetesen diavetítésre is képes, akár zenei aláfestéssel és különböző áttűnési effektekkel megspékelve. Ilyenkor a képek 3-60 másodperc után cserélődnek. A képnézegetővel egyébként zoomolni, pásztázni és forgatni is lehet.
Hálózat
Az LG médialejátszója könnyen integrálható az otthoni hálózatunkba, így az is látja (másolni és törölni is tudja) a hálózaton megosztott tartalmakat, illetve a rajta lévő anyagok is láthatóak a hálózat többi eleme által. A DLNA 1.5 támogatás adott, így például egy arra alkalmas mobiltelefonról akár vezetékek használata nélkül is le tudjuk játszani az azon lévő HD tartalmakat. A készüléken ezenkívül három internetes szolgáltatás is helyet kapott. Ezek segítségével megtekinthetők a különböző YouTube tartalmak (felbontás nem állítható, és egyes FW kiadásokkal nem megy a lejátszás), a Picasán lévő fényképeink, illetve a minket érdeklő városok időjárás előrejelzései (Accu Weather). Ez a három alkalmazás nem valami sok, és nem sok esélyt látni arra, hogy a jövőben esetleg bővülne a támogatott alkalmazások köre. Milyen jó lenne például egy internetes rádiós programocska, vagy akár egy Facebook, netán Twitter kliens!
Beállítások, frissítés
A menüben manuálisan beállítható a kimeneti felbontás, mely lehet 480, 576, 720 és 1080 soros, de természetesen automatán is hagyhatjuk a beállítást. A képarány 4:3 és 16:9 lehet, a hangkimeneten pedig az érintetlen digitális hangfolyamon kívül sztereóra lekevert hang is kinyerhető. Manuálisan szabályozható továbbá a fényerő, a kontraszt és a HDMI színtér. A tartalmak listás és ikonos megjelenítése kapcsán négyféle design közül lehet választani, így vélhetően mindenki megtalálja majd a számítását. Jó hír, hogy a készülék firmware-e minden további nélkül frissíthető, de sajnos nem közvetlenül az internetről. A frissítéshez le kell tölteni egy két file-ból (firmware, txt) álló pakkot, melyet kitömörítve rá kell másolni egy USB flash meghajtóra, amit aztán be kell dugni a lejátszó USB portjára. Az LG egyébként az elmúlt hónapokban már több frissítést is kiadott a készülékhez.
Konklúzió
A cikk írásakor mintegy 30 ezer forintos áron kapható LG DP1W egy remek multimédiás lejátszó, mely nemcsak funkcionalitását, hanem kinézetét illetően is megfelel a mai kor elvárásainak. A napos oldalra sorolható mindenevő mivolta, fejlett hálózati támogatása és egyszerű kezelhetősége, a néhány negatívum közül pedig talán a kártyaolvasó és a gigabites Ethernet hiánya emelendő ki.
További érdekes cikkek:
BluePanther Syvio-M1 - pici médialejátszó nagy teljesítménnyel
Hogyan vásároljunk médialejátszót?
LG BD390 - A legjobb Blu-ray lejátszó?
Blu-ray házimozi 3D-hez az LG-től
Ezt olvastad már?
Az Apple uralja a világot
Hozzászólások a(z) "LG DP1W teszt: multimédiás lejátszó a javából" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung UE-46ES6100
- 328 900 Ft
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem



























