hirdetés


Teszt: miért nem kell a 3D tévé?

Hamar Balázs - 2010. május 6. | 07:59 tv

Felkaptuk a szemüveget, kalibráltunk, állítgattunk, majd ámultunk-bámultunk. Aztán döntöttünk. Elmondjuk miért nem kéne az amúgy csodálatos LED-es Samsung 3D tévé.

Láttuk már Bécsben korábban a Samsung 3D tévét, voltunk utána Panasonic bemutatóján is, ahol a plazma technológiával készült 3D tévé alkotta képet csodálhattuk. Szép volt, jó volt mindkettő, de az ilyen bemutatók mégis messze vannak attól, amikor hétköznapi körülmények között otthon próbáljuk ki a tévét. A precízen besötétített moziszobák és a lassításokkal teletűzdelt demófilmek helyett most így tettünk, hazavittük és kipróbáltuk a saját nappalinkban is. Tesztünk alanya a már kapható Samsung UE46C7000-es.


A Samsung egyelőre LED-es háttérvilágítású 3D tévét árul, amiből több dolog is következik: nem fogyaszt sokat, baromi vékony (mert oldalról világít), elég szép a feketéje is, és pillekönnyű. A 46”-os tévét szinte egy nő is elbírná, ha átérné a dobozt, így a falra rögzítés is könnyű házi feladat lehet csak, miközben nem kell betonvéső és 16-os csavar sem a művelethez. A tévé egyébként a szoba egyik dísze lehet, a 3 centinél is vékonyabb igényes kialakításával, és érintésre felvillanó szinte láthatatlan gombjaival.

Galéria Samsung Omnia és a tévé

Samsung Omnia és a tévé

[+] még több fotó

Felakasztva sem lesz gondunk a kábelek csatlakoztatásával, egyrészt mert lefelé néznek a csatlakozók, másrészt mert a vékony kialakításnak hála szinte minden kábelt egy adapteren keresztül lehet csak bedugni. Utóbbiakat akkor is használni kell, ha a krómozott lábra állítjuk a tévét, amelyik jól néz ugyan ki, de megfogva egy olcsó műanyag az egész.

Nem csoda a 3D  
A 3D-képes tévé kijelzőre nem különbözik egy átlagos modern LED-es tévétől, a Samsung is egy korábbi panelt használ. A képfrissítés fontos tényező, de mivel a C7000-es 200 Hz-et is tud, nincs gond a minimum 120Hz-es frekvencia biztosításával. Elektronikában azért van eltérés bőven, főleg azért, mert a Samsung készülékei azon kevesek közé tartoznak, amelyik a sima 2D adásból is képesek 3D adást varázsolni. Nyilván, nem olyan minőségben, mint a direkt erre a célra gyártott blu-ray lemezek, erről később.
Galéria Ez plusz 100 ezer lesz

Ez plusz 100 ezer lesz

[+] még több fotó

De hogyan működik?  
Rossz hír, hogy jelenleg baromi kevés igazi 3D tartalom létezik, és azokhoz egy spéci blu-ray lejátszó is szükségeltetik. Ez pontosan plusz 100 ezer forintba fog még fájni az egyébként 600 ezres 3D tévén felül. Ha ez mind megvan, akkor az egy ajándék szemüvegen felül vehetünk a család többi részének is okulárét. Ebből az ajánlott microUSB-vel tölthető fajta 25 rongy, az elemes pedig 19 ezer. Kb 800 ezernél tartunk, és akkor indulhat is a móka.

A blu-ray lejátszó meglepően sebesen tölti be az első 3D-re készült animációs filmet, a Szörnyek az űrlények ellen címűt, és már csak az aktív szemüveget kell bekapcsolnunk. A párosítás egy gombnyomás, de ez hol pár másodperc alatt, hol pár perc alatt működött. A késlekedés annak tudható be, hogy a nálunk járt példány még nem a végleges verzió volt, és a szemüvegben is a végét járta az elem. A bolti verzió megválaszolja azt a kérdést is, hogy vajon miért nincs a távirányítónkon egy dedikált gomb a 3D-nek. Azon már van!
Galéria A csodaszemüveg

A csodaszemüveg

[+] még több fotó

Aktív szemüveg
A kétszínű és a polarizált lencséjű szemüveg után a mostani 3D egy új, egyszerűen csak aktív szemüvegnek hívott megoldást használ. A szemüveg feladata, hogy az adott szemre készült képkockát csak az adott szem láthassa, így ilyenkor a szemüveglencse helyére épített LCD kijelző egyike egyszerűen elsötétül. A szemek közötti váltás persze olyan gyorsan történik, hogy azt nem is érzékeljük, az agyunk mégis előállítja a térhatást. A gyakorlatban van, aki enyhe vibrálásra panaszkodhat.

Az élmény
A Szörnyek az űrlények ellen 3D-ben igazi élmény, a térérzet tényleg jól érzékelhető. Volt, aki látott elmosódott éleket (a másik szemnek szánt kép is látható minimális ideig), volt aki egyáltalán nem panaszkodott, csak ámult. A térhatás persze erősen függ a képanyagtól, a keskeny vagy apró tárgyak mindig sokkal nagyobb élményt okoznak. Például a porszemek vagy a labda tényleg úgy néz ki, mintha kirepülne a képernyőből, de egy pisztolycső vagy netán egy seprűnyél is mozgásra késztetheti a képernyő előtt ülőt. És az is biztos, hogy az animációs filmek szereplőivel és látványával jóval könnyebb elérni a kívánt hatást, mint emberekkel és valóságos tárgyakkal. Ilyet egyelőre csak demókban láttunk, ott is rendesen belassítva, így nem tudjuk az igazságot.
Galéria Multimédiából jeles

Multimédiából jeles

[+] még több fotó

A gyenge felbontású tévéadások felkonvertálása sem adja meg erre a választ, mivel az ottani tartalomtól nem várható az a hatás, mint a speciális 3D kamerák esetében. Ilyenkor a 3D már jóval kevésbé érzékelhető, de azért valami változást mégiscsak látunk. A felbontás javulásával a hatás is javul, egy full HD kamerát rákötve a tévére például már egyértelműen kivehető a térérzet. Anélkül leginkább a tévé menüjének kerete az, aminek örülni tudunk.


Miért nem kéne?
Kis túlzás, hogy nem kéne. Akinek nem okoz gondot egy hasonló tudású LED-es tévéért kiadni 500 ezer forintot, az nyugodtan adjon hozzá egy százast, és válassza a 3D-képes Samsungot. Multimédiás képességekben is eleget nyújt az UE46C7000-es. Van egy jól kezelhető médialejásztó benne, amelyik rengeteg formátumot kezel és játszik (köztük az MKV-t is), és az internethez csatlakoztatva (akár wifin keresztül) nézhetünk youtube videókat, időjárást, sőt twitterezhetünk is.

A legérdekesebb opció talán mégis a skype, amit egy jó drágán mért közel Full HD felbontású kamerával tudunk majd kihasználni, bár ilyen kamerát még nem egyszerű szerezni.

Annyi biztos, hogy 3D tévéműsorral még szó sincs, és a most kapható kevéske 3D mozifilm miatt nem éri meg a többletkiadás, ha eddig olcsóbb kategóriában gondolkoztunk. A tévés konvertálás közel sem akkora móka, hogy ezért megérje, pedig a rajzfilmektől a felnőtt tartalomig bezárólag mindent kipróbáltunk.

Mi tehát még kicsit várnánk a vásárlással, de ha megengedhetjük és nem vagyunk türelmetlenek, szépen-lassan gyűjthetjük a 3D blu-ray filmeket a polcon. És titkon még abban is reménykedünk, hogy a mire érdemes lesz majd 3D tévét venni, addigra használható lesz már a szemüveg nélküli technológia is. Életszerűbb lenne.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
3D
Blu-ray
tv
Ezt olvastad már?

Androidos, olcsó mobil az LG-től

Hozzászólások a(z) "Teszt: miért nem kell a 3D tévé?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. mad-R
    2010 / 05 / 11 (22:56)válasz erre

    Azért ez az "új technológia" kijelentés azért nem teljesen fedi a valóságot. Anno az ezeréves ASUS videókártyám mellé adták az ilyen működési elvű szemüveget... Ismét a spanyol-viasz effektus.

  2. nagi
    2010 / 05 / 11 (19:01)válasz erre

    Aktív szemüvegnél megtalálod. Kb: minden páros ütemben az egyik, páratlanban a másik szemedet takarja el a szemüveg. A TV-n meg a két nézőpontot cserélgeti. Így más kép jut a szemeidbe és térhatás alakul ki.

  3. pergi
    2010 / 05 / 11 (15:17)válasz erre

    Hát szerintem is akkor lesz majd érzelme, ha nem kell hozzá szemüveg. Pontosan hogyan működik az a technológia? Amúgy jó teszt lett.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize