hirdetés


Meglestük a 3D TV-t

László Ferenc - 2010. február 24. | 08:00

A Samsung bécsi sajtórendezvényén a 3D volt a fókuszban. Alig volt időnk megszokni, hogy az öles katódsugárcsöves TV-k helyét átvették a vékony és teljesen lapos LCD, illetve plazma modellek, erre most itt a legújabb őrület, melynek köszönhetően a televíziós képmegjelenítés végre kilép a síkból.

A történet reggel nyolckor kezdődött, amikor is néhány magyar szakújságíró összegyűlt, hogy a Samsung jóvoltából egy kis bécsi buszos túrán vegyen részt. Az úticél egész konkrétan a Samsung Forum 2010 nevezetű rendezvény volt, melyet idén már második alkalommal rendeztek meg. A nem éppen villámgyors buszos zötykölődést a gyártó képviselői úgy próbálták izgalmasabbá tenni, hogy néhány új terméket, így például egy Wave mobilt is kiosztottak némi nyomogatásra. A készülék pillanatok alatt elnyerte tetszésemet: a 3,3 colos Super AMOLED kijelző képe egyszerűen elképesztő minőségű, a multi-touch hibátlanul működik és a Bada OS is nagyon fürge.

Galéria 800x480 pixelnyi élvezet

800x480 pixelnyi élvezet

[+] még több fotó

A röpke négyórás buszozást követően megérkeztünk a sógorék fővárosába, illetve magára a Samsung rendezvényre, aholis az összes európai ország képviseltette magát újságírói révén. A regisztráció enyhén túlkomplikált volt és alaposan elhúzódott, így a sajtótájékoztatóra éppen hogy csak beesve nagy szerencsém volt, hogy még jutott nekem ülőhely és 3D szemüveg. Az ilyenkor szinte elmaradhatatlan táncbemutató és hangzatos szavak után máris következett a lényeg, vagyis a 3D TV demonstráció. A felváltva villámgyorsan az egyik, majd a másik szemet kitakaró aktív szemüveget gyorsan bekapcsoltam és hátradőltem a székben.
Galéria Ki itt belépsz...

Ki itt belépsz...

[+] még több fotó
3D TV
Őszintén szólva pozitívan csalódtam, vagyis a vártnál jobban tetszett a harmadik dimenzióba lépett TV. A képnek ténylegesen van mélysége, jól érzékelhető, hogy a térben mely tárgyak, vagy személyek vannak hátrébb, vagy előrébb. Néztünk focimeccset, autóversenyt és állatos videókat 3D-ben - igen impresszív volt az összes bemutató, egyedül talán csak a Need for Speed nem volt annyira mellbevágó. A gyors mozgások sajnos enyhén szakadozottnak tűntek, de engem nem is ez, hanem a fránya szemüveg zavart. Kényelmes ugyan  a használata, de mindenképpen megszokást igényel. Az ára pedig egyenesen elborzasztó: egy ilyen okuláré 25 ezer magyar pénzbe fog kerülni - számoljuk csak ki, hogy egy család "felszemüvegezése" pontosan mennyit kóstál! Ja, és a TV-khez alaphelyzetben egyetlen szemüveg sem jár ingyen.
Galéria Ahogy forgatta a kezében a lapot, úgy mozgott a 3D grafika

Ahogy forgatta a kezében a lapot, úgy mozgott a 3D grafika

[+] még több fotó

  • Szemüveg nélkül - Noha a a valódi háromdimenziós képmegjelenítéshez a mostanság bejelentett elsőgenerációs 3D televíziós készülékek mindegyike megköveteli a speciális szemüveg használatát, azért néhány olyan fejlesztés is akad, mely okuláré nélkül nyújt 3D érzetet. A CES kiállításon idén például több gyártó is demózott ilyen fejlesztéseket, melyeknek azonban sajnos közös vonása, hogy csak egyetlen pontból nézhetők (oldalról nem) és felbontásuk is messze elmarad a HD-től. Ez esetben értelemszerűen magán a TV-n kell elhelyezni azokat a szűrő megoldásokat, melyek normál esetben a szemüvegen találhatók. Lényeg a lényeg: a szemüveges 3D TV itt van, megérkezett, a szemüveg nélküli verzió viszont egyelőre még a távoli jövő zenéje.

Mint megtudtuk, a 3D TV olyannyira nem a távoli jövő zenéje, hogy Európában már márciusban megkezdődik ezeknek a készülékeknek a forgalmazása. Érdekes módon a végfelhasználói árral kapcsolatban nem kívántak nyilatkozni a dél-koreai vezetők, az viszont kiderült, hogy egyrészt rengeteg 3D tartalom érkezik majd a közeljövőben, ezenkívül pedig a TV-k a normál 2D tartalmakat is megpróbálják 3D-be helyezni, még ha nem is olyan komoly mélységgel, mint egy valódi 3D műsor esetében. A 7-es sorozatú LCD és LED TV-k, illetve a 8-as sorozatú LED TV érkezik elsőként a 3D sorozatból, a BD-C6900-as 3D Blu-ray lejátszóval karöltve. Később kerül piacra a 9-es LED, a 7-es plazma és a HT-C6930W házimozi-rendszer. Szuper-vékony kivitel, alumínium borítás (a felső kategóriában), 200 Hz-es képfrissítés, Internet@TV funkció, letölthető widgetek és PVR funkció (C9000) - röviden ezek a gyártó új TV-inek legfontosabb jellemzői.
Galéria Samsung C9000: non plus ultra

Samsung C9000: non plus ultra

[+] még több fotó

LED és 3D: A Samsung a tavalyi esztendőben egyedül Európában több mint 1,3 millió darab, LED háttérvilágítású LCD televíziós hozott forgalomba, mely mennyiségnek idén várhatóan már a többszöröse talál majd gazdára. A januári CES-en bejelentett C7000-es, C8000-es és C9000-es Full HD LED TV-k közös vonása a "Depth Paradox", vagyis a mélység paradoxon. Ennek lényege, hogy míg maguk a készülék már 1 centiméternél is vékonyabbak, addig az általuk megjelenített 3D tartalom a nézők számára valódi mélységet, térbeli élményt biztosítanak.

Tapis távirányító
Ahogy maguk a televíziók, úgy az azokhoz használatos távirányítók is jelentősen megújulnak. A Samsung csúcskategóriás távirányítóján már csak néhány hagyományos nyomógomb található, mivel a TV kezelésében már egy nagyméretű, egész konkrétan 3 colos érintőkijelző van a segítségünkre. Az integrált Wi-Fi és infravörös kapcsolaton keresztül érintőgombok és QWERTY billentyűzet segítségével irányíthatjuk a televíziót és a többi kapcsolódó audiovizuális eszközünket. Magán az eszközön is nézhetünk adást, így amíg egy Blu-ray film látható a nagyképernyőn HD minőségben, a távirányítón belenézhetünk kedvenc csapatunk mérkőzésébe (csak a 9000-es sorozatnál). Böngészhetünk rajta keresztül zenét, képeket vagy videókat, egyenesen az otthoni számítógépünkről a DLNA segítségével, így a tárolt tartalmakat a televízión is le lehet lejátszani.
Galéria 3 colos érintőpanel a távirányítóban

3 colos érintőpanel a távirányítóban

[+] még több fotó

Multimédia
A Samsung a legfrissebb fényképezőgép és kamera termékeit is kiállította a rendezvényen. A Samsung EX1 f/1,8 kezdőfényerejű Schneider-Kreuznach optikával rendelkezik és 10 megapixeles felbontásban rögzít képeket. A Samsung WB2000 egy ultragyors modell, mely teljes, 10 megapixeles felbontásban 10 kép/másodperces sorozat elkészítésére képes. A kompakt U20-as kamera beépített USB csatlakozásán keresztül minden felvett tartalom azonnal átmásolható a YouTube-ra. Az NX10 egy cserélhető objektíves, de nem tükörreflexes masina, melyhez az idén nyolc objektív válik elérhetővé.
Galéria Samsung NX10: minek ide tükör?

Samsung NX10: minek ide tükör?

[+] még több fotó

Fehéráruk
Bemutatták a Lengyelországban megvásárolt gyárból kikerülő első újdonságokat, illetve a legújabb mosogatógépeket és beépíthető termékeket. A hűtők közül érdemes kiemelni az RL55 / 52 modellt, melynek érintőkijelzőjén a családtagok üzeneteket hagyhatnak egymásnak, illetve megjeleníthetik kedvenc fotóikat is. Megtekinthető volt a szuperokos OmniPro mikrohullámú sütő, mely rengeteg szenzora révén teljesen automatizált és ideális ételmelegítést tesz lehetővé.

A mosás területén az új Active Foam Wash technológia egyszerre csökkenti az energiafelhasználást és védi a ruhákat. A Mont blanc légkondicionáló berendezés inverter technológiája ugyancsak csökkenti az energiafelhasználást és az MPI rendszer megakadályozza a baktériumok terjedését. És végül a Navibot névre keresztelt robotporszívó beépített kamerájával tökéletesen feltérképezi a szobát, hogy ne hagyjon ki egyetlen apró részt sem a lakásban.
Galéria High-tech robot porszívó

High-tech robot porszívó

[+] még több fotó

Kijelzők és IT újdonságok
A rendezvényen működés közben is megtekinthető volt a parányi LED Pico Projector, a rendkívül keskeny, LED háttér-világítású PX2370 monitor, illetve a 650TS érintőfelülettel rendelkező interaktív tábla. E-book fronton a 6 colos E60, illetve a 10 colos E100 képviseltette magát, melyek nem csak olvasásra, hanem írásra is alkalmasak.
Galéria Firkálni is lehet az e-bookra

Firkálni is lehet az e-bookra

[+] még több fotó

Az egyérintős funkcionalitás a Samsung minden új printerjében megtalálható 2010-ben, és új energiatakarékos funkciók is megjelennek. A Samsung R580-as notebook-ja és N210-es, valamint NB30-as netbook-jai olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek növelik a teljesítményt és az akku élettartamot - az R580-as multimédia notebook tenyérbe simuló “láthatatlan” touch paddel is rendelkezik.

Konklúzió
A nap végén a legyalogolt távolságtól, illetve az információ áradattól kellemesen elfáradva nyugtáztam, hogy bizony minden fogyasztói elektronikus területen bőven akadnak még új fejlesztések. A televíziós piacot a vadonatúj 3D technológia forradalmasítja, a mobilokban egyre szebb és egyre jobb érintőkijelzők teljesítenek szolgálatot, a fényképezőgépek új technológiákat kapnak, a hűtő érintőkijelzőjére már firkálni is lehet, a mikrohullámú sütő intelligens módon melegít, a robot porszívó pedig kamerákkal pásztázik. Már most kíváncsian várom a következő Samsung Forum rendezvényt! A most debütált újdonságokat egyébként szépen sorban mind le kívánjuk majd tesztelni, addig is azonban érdemes betekinteni a számos helyszíni felvételt tartalmazó képgalériába.
Galéria Drágaságom!

Drágaságom!

[+] még több fotó

- cikk vége -

Forrás:
Technet

Hozzászólások a(z) "Meglestük a 3D TV-t" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize