LED TV: kicsi átverés, nagy előny
A LED tévé drága, divatos, és baromi szép a feketéje. Viszont ez is csak egy LCD tévé.
Mostanság elég kilépni az utcára, és az óriásplakátokon és gigantposztereken egyre több helyen bukkannak fel a legújabb televíziós készülékek, melyek közös vonása három betű: L, E és D. Hasonló kép fogadja a vásárlójelöltet, ha egy elektronikai nagyáruház TV szakosztályán bóklászik - a nagy gyártók egymás mellett demózzák a riválisokénál természetesen fényévekkel jobb LED-es tévéiket. Az ember fiának alig volt ideje hozzászokni a rendkívül vékony és igen pofás megjelenésű LCD televíziókat, erre most itt az újabb őrület, a LED TV. Rögtön az elején sietek leszögezni, hogy ezek az új modellek igen is nagyon ígéretes fejlesztések, csak éppen enyhén rossz szájíze támad az embernek, amikor arra gondol, hogy a marketing guruk ismét enyhén átverik a jónépet. A LED TV ugyanis valójában LCD TV, no persze egy kicsit felturbózva.
Szétrobbantva
Az eddigi úgymond hagyományos LCD készülékek esetében a háttérvilágításról fluoreszcens fénycsövek gondoskodnak, melyek bizony folyamatosan üzemelnek, ami nem jó dolog. Hogy miért? Például azért, mert például ha egy fekete ruhás hölgyemény tűnik fel a képernyőn, annak ruhája nem tud igazán mélyfekete lenni, hiszen a zavaró háttérfény bizony folyamatosan átsejlik. Ebből adódik a relatíve alacsony kontrasztarány, vagyis az a mutatószám, mely a tévé legvilágosabb és legsötétebb árnyalata közötti viszonyt jelzi számunkra. Ez az a terület, melyben a plazma alaposan képes odaverni az LCD-nek, és többek közt emiatt fejlesztették ki a gyártók a LED háttérvilágítást LCD fronton.
CCFL, vagyis a múlt
Az eddig használatos, és a TV-k hátsó részébe horizontálisan beépített CCFL (Cold-Cathode Fluorescent Lamp) fénycsövek tehát átadják a helyüket az új LED fényforrásoknak. Ezt azonban többféle módon tehetik meg. Az egyik megoldást edgelit technológiának nevezik, melynek lényege, hogy a megfelelő háttérfényt biztosító LED-ek csak a kijelző két szélén kapnak helyet, fényüket pedig diffúzorral terítik szét a teljes felületen. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy minden korábbinál vékonyabb, szinte már csak néhány milliméter vastag készülékek gyártását teszi lehetővé. Mivel maga a technológia nem túl bonyolult, ezek a televíziók viszonylag olcsón előállíthatók.
Oldalsó megvilágítás - edgelit
A másik lehetőség, hogy az LCD panel mögött egy LED fényforrásokból álló mátrixot helyeznek el a gyártók, vagyis az úgynevezett backlit (direkt) konfigurációt alkalmazzák. Ez ugyan némileg vastagabb készülékeket eredményez, viszont óriási előnyt jelent, hogy a több száz LED fényereje gyakorlatilag egyenként változtatható. Magyarul, ha a képernyő balszélén egy szikrázó napsütéses havas táj látható, akkor ezen a részen aktívak a LED-ek, ha pedig ezzel egy időben a jobbszélen egy fekete ruhás síelő látható, akkor ebben a szekcióban nem világítanak a LED-ek. Ez az úgynevezett local dimming remek kontrasztarányt tesz lehetővé, és a fekete végre tényleg koromfekete lehet, bár a szekcionált háttérvilágítás miatt némi foltosodás azért előfordulhat. Az egyszerűbb TV-kben a háttérvilágítást egyszerű fehér fényű LED-ek biztosítják, melyek a valóságban kék színt bocsátanak ki magukból, de egy bevonat révén átszínezve. A fejlettebb modellekben már RGB, tehát színes LED-ek teljesítenek szolgálatot, ami sokkal jobb színhelyességet eredményez.
Színes LED-ek a Samsung tálalásában
Azt tehát már kitárgyaltuk, hogy a LED háttérvilágítás jelentősen javítja a kontrasztarányt és nagyobb színhelyességet eredményezhet, de ezeken kívül is akadnak még előnyök. Itt van rögtön például a betekintési szög: míg egy normál LCD TV esetében ahogy eltávolodunk oldalra a középső síktól, a kontraszt rohamosan csökkenni kezd, ezzel szemben a LED-es modellek e tekintetben már kezdik utolérni a plazmákat. Vagyis képük oldalról mindenképpen jobb minőségben nézhető, mint a standard LCD-k képe. Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a LED-nek a CCFL csövektől eltérően nincs szüksége némi időre az úgymond bemelegedéshez, vagyis a bekapcsolást követően egyből remek képpel bírnak az ilyen TV-k. Ide kapcsolódó témakör az élettartam: a CCFL fénycsövek idővel jelentősen veszítenek fényerejükből, ami minőségvesztést okoz, ezzel szemben a LED-ek gyakorlatilag örök életűek. A gyártók egész konkrétan százezer óra körüli élettartamról beszélnek.
8-as sorozatú Samsung LED LCD TV
LED-es előny továbbá az óriási fényerő, a gyors mozgások megjelenítését illetően azonban nincs igazán különbség a LED és a CCFL verziók között, lévén, hogy ez leginkább a válaszidő és a frissítési ráta kérdése, ami pedig LCD specifikus. Fogyasztás tekintetében változó a kép, ugyanis míg az edgelit modellek fogyasztása némileg kisebb a normál LCD TV-kénél, addig a backlit variánsok valamivel többet fogyasztanak. Ár vonatkozásában a normál LCD TV-k természetesen jobban szerepelnek, a LED-es új modellek átlagosan mintegy 20-30 százalékkal kerülnek többe. Ez az árelőny azonban rövid időn belül szinte teljesen el fog olvadni, hiszen jelenleg leginkább csak azért drága a LED-es LCD, mert még nincsenek felfuttatva a gyártósorok. De mint tudjuk, ami késik, nem múlik! Mai környezettudatos világunkban az sem elhanyagolható szempont, hogy a LED-es TV-k gyártása kevésbé terheli a környezetet, ezek a modellek ugyanis már teljesen higanymentesek.
9000-es LG LED LCD TV
Az iSuppli piackutató cég legfrissebb előrejelzése szerint az idei esztendő, tehát 2010 igazi áttörést hozhat a LED-es háttérvilágítású televíziós készülékek frontján. A vállalat szakértői szerint idén várhatóan nyolcszor több ilyen modellt hoznak majd forgalomba világszerte, mint tavaly. Egy konkrét példát tekintve, 2009-ben a 40 colos, vagy annál nagyobb képátlójú TV-k szegmensében még csak 2,5 millió LED-es LCD televíziót adtak el, ezzel szemben 2010-ben várhatóan már több mint 18,8 millió ilyen termék talál majd gazdára. Érdekesség, hogy 2008-ban összesen alig 34 ezer darab LED háttérvilágítású TV-t adtak el globálisan, míg 2013-ban már 112,1 millió ilyen készülék eladásával számolnak a szakértők.
A DisplaySearch előrejelzései szerint 2011 lesz az első olyan esztendő, amikor is már több LED-es kijelző kerül forgalomba, mint hagyományos CCFL-es modell. Ez azonban még csak a kezdet, hiszen 2013-ra a LED háttérvilágításos termékek piaci részaránya már a 75 százalékot fogja súrolni, vagyis a forgalomba kerülő újdonságok közel háromnegyede ilyen technológiát hordoz majd magában. LED háttérvilágítás fronton egyébként nem meglepő módon a notebook kijelző szektor jár legelőrébb: az idén piacra kerülő példányok 84 százaléka, a jövőre érkező modelleknek pedig már több mint 95 százaléka ilyen háttérvilágítással lesz felvértezve.
Oldalról alig látszik
Először volt az LCD, aztán most itt a LED-es LCD, de a jövő várhatóan már az OLED-ről fog szólni. Ez már nem parasztvakítás, vagyis valódi LED technológiáról lévén szó, semmilyen háttérvilágításra nincs szükség. Óriási kontrasztarány, 180 fokos betekintési szög, rendkívül alacsony fogyasztás, kompakt kialakítás - ezzel kecsegtet az új technológia, amin azért egyelőre akad még mit fejleszteni. A gyártók javítani próbálják az OLED-ek élettartamát, illetve egyelőre komoly kihívást jelent a nagyobb méretű panelek legyártása. Eddig maximum 10-15 colos OLED panelekkel találkozhattunk, a Sony pedig a nemrégiben megrendezett CES 2010 kiállításon mutatta be 24,5 colos 3D OLED fejlesztését. Az első 40 colos modellek a várakozások szerint legkorábban 2012-ben bukkannak majd fel, várhatóan igen drágán, az igazi OLED áttörésre pedig 2016 tájékán lehet számítani.
The future
A LED-es LCD TV-k kapcsán mostanság körülbelül úgy viselkednek a gyártók, mintha az autós cégek tisztán elektromos autóként állítanák be a valójában még mindig benzinmotorral üzemelő, de már elektromos rásegítéssel is felvértezett hibrid modelljeiket. Kíváncsian várom, hogy nem is olyan sokára hogyan kommunikálják majd a jelenlegi LED TV-kről a valódi LED készülékekre történő váltást, de ez már legyen az ő problémájuk. Mindent félretéve, a LED háttérvilágítású modellek egyértelműen a jövőt jelentik az LCD TV-k piacán, hiszen gyakorlatilag minden tekintetben rávernek elődeikre, ráadásul hamarosan a jelenleginél jelentősen olcsóbbak is lesznek.
Ezt olvastad már?
LG 42LK450 teszt: Full HD, 42 col, nyomott ár
Hozzászólások a(z) "LED TV: kicsi átverés, nagy előny" című cikkhez
Nagyon jo a cikk de kicsit lemaradt egy masik lenyeges elony szerintem a jobb kepminoseg melett 40% fogyasztas megtakaritas. (pont a backlightrol irtak kicsit tobbet fogyaszt mint a normal lcd na ez hulyeseg) Sharp led lcd van (backlight) lc32le600 csak ajanlani tudom mindenkinek! Fogyasztas 60w !!!! energiatakarekos modban 54!Nem akarom elrontani senkinek a kedvét sem, de az én 42"-os LG tv-m sem fogyaszt többet 56w-nál energiatakarékos üzemmódban. Az igaz hogy full fényerővel 230w-ot zabál, de nekem megteszi ez is.
Nagyon jo a cikk de kicsit lemaradt egy masik lenyeges elony szerintem a jobb kepminoseg melett 40% fogyasztas megtakaritas. (pont a backlightrol irtak kicsit tobbet fogyaszt mint a normal lcd na ez hulyeseg) Sharp led lcd van (backlight) lc32le600 csak ajanlani tudom mindenkinek! Fogyasztas 60w !!!! energiatakarekos modban 54!

A háttérvilágítás módja egészen konkrétan hogyan is befolyásolja a betekintési szöget? :eek:
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
-
- LG Electronics...
- 195 400 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni...
-
Az internet szabadságáért tüntettek
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi...
-
Drakensang Online: Google helyett sárkányharcos
Míg sok böngészős játék kezdetleges grafikával és angolul...
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha már minket kiolvastál
-
Ford-siker a Svéd-ralin
2012-02-12 16:00:04 -
Játssz, nyerj, fossz ki minket!
2012-02-12 15:00:16 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
A láthatatlanul csipogó rágó
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem



