10. Házimozi & Hifi Show - ott jártunk
Molnár-Soós Sándor István - 2009. október 27. | 08:00
A téma iránt érdeklődőknek kötelező program az immár tizedik alkalommal megrendezett kiállítás. A válság ellenére sokan voltak, mi is láttunk ezt-azt.
A Budapest Westend Hilton adott helyet idén is a házimozizás iránt érdeklődők Mekkáját jelentő Házimozi Hifi Shownak. Mi is elzarándokoltunk, bár a válságra való tekintettel nem sok jóra számítottam. Ennek ellenére bőven volt mit nézni és annyi újdonságot láttam, hogy már megint tele vagyok vágyakkal. Emellett számos problémámra is megoldást találtam. A még mindig óriási show kínálatából próbálok szemezgetni és a legérdekesebb dolgokat megmutatni.
Miért pont házimozi?
A kérdés jogos. Miért költünk százezreket arra, hogy odahaza mozizzunk ahelyett, hogy pár ezresért elmennénk a moziba és ott, profi képpel, profi hanggal megnéznénk a számunkra érdekes filmeket? Nem is olyan nehéz megválaszolni ezt. Vidéken többnyire utazni kell valamelyik nagyvárosba, ha normális mozit akarunk találni. Ha találunk egy normális mozit, kifizetünk 1500 forintot fejenként, azaz egy átlagos magyar családnak - gyerek kedvezményekkel együtt - 5000 forintjába van egy film. És akkor még nem ittak a gyerekek kólát, nem ettek pattikukit. Ha türelmesen végignézzük a fél órás reklámot és a filmajánlókat, még mindig járhatunk úgy, hogy valami bunkó banda végigdumálja, végigcsámcsogja, végigszürcsöli és végigzacskócsörgeti az egész filmet - hogy a poénokat lelövő, "figyeljmostjönazhogy" nagyokosokról ne is beszéljünk. Na, ekkor határozzuk el magunkban, hogy nekünk házimozi kell.
Mert házimozizni jó, kényelmes, fajlagosan olcsó. A technika mára pedig már odáig fejlődött, hogy simán elérhetjük ugyanazt a hatást - vagy még jobbat is - mint amit a mozikban nyújtanak, ráadásul egyre olcsóbban. Cserébe talán a legújabb filmeket kicsit később látjuk - a hangsúly az internet és a szélessáv korában a talánon van -, viszont nem csámcsog senki - legalábbis ha a családtagjaink jólneveltek. Nos, ezért kell a házimozi.
Moziszoba
Számomra a legérdekesebb kiállító a Média Vision Kft vol. Ők moziszobák kiépítésével foglalkoznak, rugalmasak, profik és szimpatikusak. Velük fogunk még a weboldalunkon találkozni, hiszen amit csinálnak, az simán megér egy külön cikket is. Addig is annyit róluk, hogy bár kérésre teljes moziszobát is kiépítenek, de nem ragaszkodnak az általuk hozott technikához. A bútorokat, szellőzést, hangszigetelést - egyszóval mindent, ami a kényelmes mozizáshoz kellhet - építik ki, akár a meglévő cuccaink köré is. Olyasmire is gondolnak, ami nekünk eszünkbe sem jut.
Az olcsó is lehet jó
Válság van és hazudnánk, ha az mondanánk, hogy ez nem látszott meg a kiállításon. Eleve csak két emeleten volt a szokásos három helyett és a tömeg sem volt akkora, mint az előző években. Éppen ezért nagyon jó ötlet, hogy az EISA dijas termékeknek külön szobát rendeztek be.
Persze nem csak a hifisón rendeztek nekik be külön szobát, hanem idehaza nálam is, hiszen ha most körülnézek a lakásomban, nagyjából 10-re tenném az EISA díjas termékek számát. Azaz rám például nagyon jellemző, hogy az EISA díjas termékeket választom, ezek egyikében sem csalódtam.
Erősítőnek
A házimozi egyik legfontosabb eleme az erősítő. Az enyém is éppen cserére vár, bár semmi baja nincs, de hiányoznak belőle az újabb dekóderek. A kiállításon láttam a leendő utódját, a Denon AVR-1910-es házimozi erősítőt, amely jelenleg 140.000,- forint környékén kapható. 7.1-es cuccról van szó, és könnyebb azt felsorolni, hogy mit nem tud. Amellett, hogy 7x 90 W (8 ohm, 20Hz - 20kHz, 0,05% THD) és 7x125 W (6 ohm, 1kHz, 0,7% THD) teljesítménnyel nagyon alkalmas a szomszédok őrületbe kergetésére, beépített Dolby Digital, Dolby Digital EX, Dolby Pro Logic II, DTS, DTS96/24, DTS-ES Discrate 6.1, DTS-ES Matrix 6.1, DTS Neo:6 dekóderekkel rendelkezik, OSD menüje van. Ha szeretnénk rákötni ezt-azt nem tudunk rajta kifogni, mert 4 db HDMI bemenet (1.3), 1 db HDMI kimenet (1.3),
2 db Optikai bemenet, 2 db Digitális koaxiális bemenet, 6 db Audio bemenet, 2 db Audio kimenet, 4 db Kompozit bemenet, 1 db Kompozit kimenet, 4 db S-Video bemenet, 2 db S-Video kimenet, 2 db Komponens bemenet, 1 db Komponens kimenet, 5.1-es analóg bemenet és Subwoofer kimenet is található rajta. A kritikusok szerint ráadásul még szépen is szól, na ezért kapott EISA díjat...
Tévének
Szintén az EISA helyiségben járva dobbant meg a szívem a Samsung 8-as sorozatú modelljét, az UE46B8000-est látva. Anno a hetes sorozatú testvérét teszteltük, és sajnos vissza kellett adni. Ez a nyolcas sorozatú, 46 colos - azaz 117 centiméteres - képátmérővel rendelkező tévécsoda pontosan az, amire vágyunk. Ha szeretnénk egyet, nagyjából 580.000.- magyar forintot kell érte leszurkolni. Cserébe már rá sem írják a kontrasztot, hanem csak egyszerűen megakontrasztnak hívják azt a hihetetlen valamit, amit ez tud. És hiába megakontraszt és óriási méret, mégis csak 90 Wattot fogyaszt. Ezt úgy érik el, hogy a képet hátulról világítják meg ledekkel, és nem oldalról, mint a hagyományos LCD-knél. Ahol nem szükséges, ott nem világít a LED, így jelentős energiamegtakaritást értek el. Van ennél kevesebbet fogyasztó tévé ekkorában - erről kicsit később -, de amit tud, az megér néhány vattot.
Ilyen gyönyörű képet a kiállításon csak egyetlen másik tévénél láttam - erről is később -, az ember szinte azt mondja, hogy majdnem plazma. Csakhát a plazma fogyasztásának töredékéért. Szintén nem lehet felsorolni, mit is tud, de mindenképpen kiemelném a webes szolgáltatásokat és az MPEG4-es DVB-T tunert (emiatt nem kell hozzá set-top box). Természetesen DLNA-s, ami nélkül manapság ne vegyünk tévét, mert kizárjuk magunkat egy csomó kényelmes lehetőségből. Nehezen hagytam ott, de volt még látnivaló...
Még tévé...
A kiállításra az East Side Consulting hívott meg minket (köszönjük!), így eleinte csak udvariasságból nézegettem a Sharp tévéket, hiszen a Sharp márkaképviseletét is ők látják el. Teszteltem én Sharp tévét már, így azt tudom, hogy a belépő szíintű tévéiket is úgy teletömik extrákkal, hogy hetekig tart, mire rájövünk, mi mindent is tudnak. Ennek ellenére, ha a són kiállított Sharp tévék nem lennének figyelemreméltóak, simán elsétátam volna előttük. Ahogy viszont közelítettem, megragadta a szememet valami olyasmi, amit szavakba önteni nem nagyon lehet. Az LC-52LE700EV és az LC-46LE700EV modellel voltak kint, az 52 colos modell 560.000.- magyar forintba, míg a kisebbik - de nem kicsi - 46 colos egy százasal kevesebbe kerül.
Ami megragadta a szememet, az szintén a magas kontraszt - ezek is megakontrasztosak - és a teljesen tükröződésmentes felület. Elbeszélgetve a Sharp szakembereivel sikerült kihúzni belőlük, hogy a tévé, mindenhol csak rendkívül alacsonyként emlegetett fogyasztása 60 Wattot jelent. Hihetetlen. MPEG2 és MPEG4 tunere is van és 100 Hz-es, ami azt jelenti, hogy a mozgások sokkal simábbak. Természetesen ezek is OPC-sek, azaz a környezeti fényviszonyokhoz alkalmazkodnak. Olyan LCD tévékről van szó, amelyeknél a feketék is kifejezetten szépek.
Egy olcsóbb tévé
Ne sétáljunk el egy szintén EISA díjas LG tévé mellett sem, amely azoknak nyújt kompromisszummentes megoldást, akik 300 ezres alatt akarnak óriási méretű és tudású tévét. A 42SL8000-es típus 285.000,- forint körül vehető meg, ennyiért talán túl sokat is ad.
Nem hiába Best Value díjas ez a tévé. hiszen alacsony ára ellenére egy FullHD-s tévét kapunk, amely még USB-ről is lejátszik ezt-azt. Például DivX-et. Ár-értékben ő a király (csendben jegyzem meg, hogy nekem is LG tévém van, ez pedig nem véletlen...).
Lejátszónak
Ne menjünk messze! Ha már a Sharpnál megálltunk, említsük meg a BD-HP22SB sorozatszámú bluray lejátszójukat, amelyet remélem lesz alkalmunk majd tesztelni is. A BD-LIVE funkcióval rendelkező készülék az internetről képes letölteni mindenféle tartalmakat, és ezeket egy behelyezett USB sticken tárolja is. A régi DVD-inket felkonvertálja 1080p-re, és ez is tudja a Dolby TruHD-t és DTS-HD-t is. Sajnos DIvX-et nem játszik le, viszont tud magyarul, és a maga 58 milliméteres magasságával még gyönyörűen néz is ki. Kellene...
Persze ha lejátszót keresünk és nem akarjuk telepakolni a szobát, nem árt körülnézni Eldzsíék házatáján sem. A kiállításon az EISA teremben találkoztam össze az LG BD390-es Bluray lejátszójukkal, amely jelenleg nagyjából 70.000,- forint környékén vehető meg. Szerény készülékről van szó, de azért igencsak odavág a konkurenciának, hiszen gyakorlatilag mindent lejátszik, internetre is felmászik és YouTube-ozhatunk vele teljes képernyőn, emellett USB-n bármilyen háttértár rádugható, amelyekről például mkv fájlokat is lejátszik.
Wifin is tud kapcsolódni az otthoni hálózathoz és DLNA-t is fogad, talán az az egy baja van, hogy lehetne egy húszassal olcsóbb. Persze így sem rossz, kellene.
A hosszabbításnál dől el
Én elég kis lakásban élek, de arra még nekem is rá kellett jönni, hogy az az 5 méter, amelyet HDMI kábellel át lehet hidalni, semmire sem elég. Ha szeretnénk a PC-t összekötni a tévével és aljas módon néha óriási képernyőn játszani, akkor nem sok választásunk marad: közelebb kell tenni az ámítógépet a tévéhez. Vagy körül kell nézni a Gefen házatáján, mert ők azok, akik mindenhová elvisznek mindenféle jelet.
Akinek 100 méter nem lenne elég, vagy a kábelnek zavaró körülmények között kell kígyóznia, annak akár optikán is, ennek a többszörösére továbbítják az adatot. Hosszabbítanak, elosztanak, átalakítanak. Ügyesek.
Távirányítás másképp
Az intelligens távirányító nem újdonság, nekem is van. Azért jó, mert az ember egy idő után már belefárad a távirányítók keresgélésébe. Olyat is láttam már, hogy valaki egy sokszög alapú hasáb oldalára ragasztotta fel a távitánítóit és azt pörgette körbe-körbe, de ennél kicsit szebb megoldás egy intelligens távirányító. Ha ez ráadásul makrózható is, az a legjobb.
A makrózható távirányító ugyanis képes sorrendben végrehajtani feladatokat, azaz előre beadhatunk neki tipikus eseteket. Így például ha házimozizni akarnánk, a tévét átkapcsolja arra a bemenetre, bekapcsolja az erősítőt, bekapcsolja a lejátszót ésatöbbi. Ezek az új Philips intelligens távirányítók már a függönyt is behúzzák, de szó szerint. Nem csak infra, de wifi jelet is ki tudnak adni, így rálátás nélkül is vezérelhetünk sok készüléket, sőta z egész lakást. Persze nem olcsók, a baloldali Pronto TSU9300-as 171.000,- forintért lehet a miénk, a jobbra látható Pronto TSU-9400-as modellért pedig nagyjából 270.000,- forintot kell leszurkolni. A kényelemnek ára van. Aki többre vágyik, annak ott a TSU9600-as 370.000- forintért, vagy a TSU9800-as 513.000,- forintért.
Megérte kimenni?
Határozott válaszom: IGEN! Annak ellenére, hogy én sem tervezek mostanában semmit venni a házimozimhoz, jó tudni, hol is tart a technika. Kifejezetten szórakoztató volt ez a kiállítás, ahogyan az egyik vetítőben látott film is. Zárásként íme (természetesen HD minőségben, teljes képernyőn javaslom megnézni):

Az EISA
Az EISA (European Imaging and Sound Association) 50 nagy multimédiás újság összefogásában működik jelenleg, 19 országból vannak tagjai. 1982-es magalakulását követően folyamatosan fejlődik, mára a világ vezető multimédia egyesülésévé nőtte ki magát. Nos, ez a szervezet adja át minden évben az EISA díjakat, amely díj mindig azt jelenti, hogy az adott termék a saját kategóriájában jó vételnek számít. Az EISA díjas készülékekre általában jellemző, hogy az árukhoz képest sokat nyújtanak.

Ezt olvastad már?
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
Hozzászólások a(z) "10. Házimozi & Hifi Show - ott jártunk" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung UE-46ES6100
- 328 900 Ft
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
hirdetés