Egy év plazmatévézés - könyörtelen tények
Repül az idő, már egy év telt el azóta, hogy megvettem életem nagy álmát. A nagy tévé impozáns, leírhatatlan élmény és irigylésre méltó. De vannak árnyoldalak is, amikről most könyörtelenül lerántom a leplet.
Nem kicsi...
Beszerzés
Blogban már leírtam azt a kálváriát, amit megjártam, amikor nem túl hirtelen ötlettől vezérelve, de a foci EB apropójából kamatmentes kölcsönre megvásárolható óriástévét végül csak hazahoztam. Nem volt hirtelen az ötlet, hiszen már régen nézegettem, de egyrészt nagyon sok rosszat hallottam róla, másrészt egyszerűen nem engedhettem meg magamnak anyagilag. A rossznyelvek szerint nagyon sokat fogyaszt és hajlamos beégésre, azaz nem szabad ugyanazt a képet kinnhagyni rajta, mert károsodik. Ezekre a tévhitekre visszatérek még.
Ilyet ez nem...
Másrészt fizettem egy autó részletét, így a családi kassza stabilitása nem engedte meg, hogy havi 30-40 ezres törlesztőrészletet jelentő adósságba verjem magamat. De tavaly májusban lejárt az autó részlete, a felszabaduló erőforrások egy részét pedig egy másik nagy vágy megvalósítására fordítottam. Kapóra jött, hogy az Európa Bajnokság miatt több áruházban is kamatmentes kölcsönre adták a tévét, így az első részlet befizetése mellett - amely a vételár 10%-a volt -, gyors és rugalmas ügyintézés után már csomagolták is vissza az egyetlen darabot, amely megfelelt az ízlésemnek.
Dobozba vissza!
A legnagyobb elektronikai áruházban vásároltam, amelynek a tévéosztálya akkora volt, mint az akkor második legnagyobb elektronikai áruház egészben. Voltak tévék dögivel, de 50 colosban, plazmában, elfogadható áron gyakorlatilag ez az egy volt. Mindenképpen plazmát akartam, mert az LCD-k fakó színeit és nem létező feketéit nem tudtam elviselni. Én főként házimozizásra akartam használni - ezt is kifejtem később -, és emellett szinte másdlagos volt a tévé funkciója. Persze az élet ezeket az elképzeléseket hamar átírja, hiszen a család többi tagjának is tetszik, hogy Magdi néni feje háromszor akkora, mint az életben, a Mátyás téren. Így hamar rászoknak a nagytévézésre. Szerencsére erre is alkalmas, így nem bántam meg, hogy mellette döntöttem.
Meglepő: tévézni is lehet vele...
Hazavinni
Hazavinni? Saját autóval nem nagyon. A tévé maga "csak" 130 centiméter széles, 90 centi magas (a lábával együtt), mélysége pedig alig éri el a 10 centimétert (a lábával együtt azért bőven 30 centi kell neki), de a doboz, amivel próbálják megvédeni, ennél sokal nagyobb. Arról nem szólva, hogy a tömege nagyjából 60 kiló csomagolással együtt, így - hacsak nincs kisteherautónk - jobb, ha az áruházi kiszállítókra bízzuk. Így utólag megért volna az 3000 forintot, hogy ne kelljen szenvedni a felcipeléssel - a liftbe ugyanis dobozostul nem fért be -, de én úgy döntöttem, hogy majd én megoldom. Kölcsönkértem az unokatesótól egy kisteherautót, átbumliztam a budapesti dugókon, a földszinten kicsomagoltuk a tévét, így éppen belefért a liftbe.
Na, azért nem ekkora...
Beállítani
A nagyszobába becipelve döbbentem rá, hogy az egész szekrénysort át kell alakítani, így a segítségét nagylelkűen felajánló jóbarátot elengedtem, hogy majd előbb átalakítom a szekrényt, aztán jöhet segíteni beemelni a helyére. Nagyjából 3 nap tervezgetés, beszerzés és hazacipelés után - hála a viszonylag könnyen átvariálható svéd szekrénysornak - csak sikerült kialakítani neki a megfelelő helyet, így végre beemelhettük. Hárman, a szomszédokkal, mert egyrészt magasra kellett emelni, másrészt kicsomagolva is 54 kilót nyom.
Nézni
Mit nézzünk rajta? A kábeltévén elérhető 120 csatornát hamar behangolta, így nézhettük. Csakhát nem HD-ben, hiszen a hagyományos tévéadás felbontása töredéke annak, amit ez a tévé meg tud jeleníteni. Gyorsan köbekémleltem a piacon és egy set-top-boxos megoldást sikerült kiválasztani, amelyben van legalább néhány HD csatorna is. A fociebét így már HD-ben néztük, igaz a döntőt csak másnap, az egyik nemzetközi sportcsatornán tudtam megnézni nagy felbontásban, mert a magyarországi kizárólagos közvetítés jog miatt az akkor még HD-t hírből sem tudó csatornán adták le élőben, és az ismétlést tudtam megnézni másnap HD-ben. Akkor is élmény volt ahogy az utolsó fűszál is látszik és a lelátó utolsó sorában is felismerhető az összes arc.
Ezt ritkán láthatjuk...
Persze ne higgyük, hogy nincs átverés, hiszen a "HD" műsorok alatt nem az 1920x1080 pixeles full HD-t értik, hanem az annál sokkal kisebb felbontású, 1280x720-ast. Jogilag semmi kifogásolható nincs ebben és a minősége ennek is nagyságrendekkel jobb, mint a hagyományos tévének, de az azért mindenképpen bosszant, hogy a csomagban lévő mozicsatornán az egy év alatt 1 - azaz egy - full HD-s adást sikerült kifognom. A szintén a csomagban lévő, természetfilmeiről híres National Geographic HD-n azért többször találkoztam már teljes, 1080-as filmekkel és az előbb említett sportcsatorna is elég gyakran sugároz sporteseményeket natív HD-ben (most, amikor ezeket a sorokat leírom, éppen megy a 2009-es Atlétikai Világbajnokság, szintén natív HD-ben).
Na, idehaza még nincs ekkora választék...
Közben a királyi tévé is bejelentkezett mindkét csatornájával a HD-k közé, így ott is előfordul, hogy egy-egy műsort élvezhet az ember, így például az Eurovíziós Dalfesztivált az oroszok olyan minőségben nyomták le, hogy le a kalappal! Röviden összefoglalva tehát: még ne higgyük, hogy a HD adók mindig HD-ben sugároznak, de azért egyre többször számíthatunk erre.
Ha viszont ki akarjuk használni a tévé tudását, mindenképpen vegyünk egy Bluray lejátszót vagy egy nagyfelbontású filmek lejátszására alkalmas médiacentert. Akkor fogunk ledöbbenni igazán. A minap egy Beyoncé koncertet néztem Blurayről és kicsit kárörvendően vettem tudomásul, hogy neki is vannak hibái. Csakhát 50 col és 1080p kell hozzá, hogy észrevehetőek legyenek, és persze sokan boldogak lennének ennyi hibával...
Kellemetlenségek
Fogyasztás?
A következő, máshol fel nem merülő probléma: mi van, ha meghibásodik? Azaz más készüléknél is felmerülhet ez, de ott nem probléma. Amikor viszont egy 54 kilogrammos tévé hibásodik meg, kevésbé érezzük humorosnak az eladó "Hozza be és kicseréljük..." kezdetű mondatát. Természetesen az áruház próbálkozik, de az igazság az, hogy a hatályos jogszabályok szerint a 20 kilogrammnál nehezebb, vagy 29 colnál nagyobb tévét helyszínen kell javítani, ha ez nem lehetséges, NEKIK kell elszállítani. Ha az ember hagyja magát, becipeltetik vele a tévét. Én nem hagytam, így végülis kicserélték. Hogy miért cserélték ki? A képernyőhibás tévéket nem javítják, mert túl költséges, hanem cserélik. Így van nekem most egy évvel újabb modell nagyjából 100.000,- forinttal olcsóbban. Egye fene...
Kukába vele!
De mivel jár ez? Egy nap szabadság, amikor a márka szervize kijön. Ha megállapítja a csere jogosságát, további egy nap szabadság, mikor elintézzük az áruházban a cserét. Egy nap szabadság, amikor eljönnek a tévéért és mégegy nap szabadság, amikor kihozzák az újat. Négy nap tehát az amúgy értékes szabadságunkból, amit eltölthetnénk a családunkkal is. De végülis a vége pozitív, hiszen újra működik a tévé.
Aztán arról sem beszél senki, hogy hiába van a tévében hely a szolgáltató kódkártyájának, a set-top-box nélkül azt nem tudjuk használni. Így aztán nagy tévé ide, digitális műsorszórás oda, két távirányító kell még akkor is, ha csupán tévézni szeretnénk. További távirányítók, ha DVD-t néznénk vagy a házimozi erősítőjét akarjuk bekapcsolni. Vagy vehetünk 20.000,- forintért univerzális távirányítót, de ezzel meg a család többi tagja nem boldogul el. A st-top-box egyébként nagyjából négy hónapja zúg, mint egy kukoricadaráló, a szolgáltató - amely mindent megtesz a szórakoztatásomért - kedvesen közölte, hogy hozzam be, kicserélik. Egyszer megpróbáltam, a várható várakozási idő 7 óra, azaz mégegy szabadnap...
Sorbanállás...
Kábelek? Ha szeretnénk mindent mindennel összekötni, további nagyjából 20 ezrest fogunk elkölteni a "tyúkbelekre". Arról nem beszélve, hogy természetesen a házimozi erősítőnek még véletlenül sincs elég digitális bemenete, így gyakorlatilag - attól függően, hogy éppen mit csinálunk -, egy nagy dugdosás az életünk. Az én esetemben, ha a set-top-box hangját akarom a házimozira kitenni, akkor a DVD optikai kábeljét kell kihúznom, míg a számítógép hangjának megszólaltatásához a CD-t kell leválasztani. Persze minek nekem ennyi digitális hang...
Tévhitek
Jöjjön néhány mendemonda, amik egyszerűen nem igazak. Beégés: a tévé akkor képes beégni, ha direkt nyomogatjuk pár percenként. Ugyanis ha rajthagyjuk mondjuk a DVD indítóképernyőjét, a tévé - érzékelve, hogy nincs mozgás - nagyjából két perc múlva leveszi a fényerőt. Mivel a gyártók tudják, hogy a technológia valóban alkalmas beégést produkálni, így védik a tévét. Bővebben erről itt. Nem mondom, hogy nem lehet készakarva előidézni ilyen jelenséget, de direkt miért tenne ilyet az ember?
Mára már mítosz csak...
Nem látszik, be kell sötétíteni? Egyszerűen nem igaz. Az én lakásom dél-délnyugati fekvésű, reggel tíztől napnyugtáig besüt a nap. Nem azért sötétítünk be, mert tévézni akarunk, hanem azért, hogy meg ne süljünk. Annyira sötétítünk be, hogy az kellemes legyen a szemnek, a tévé tökéletesen látható ezeknél a világos fényviszonyoknál is. Pedig nem teljes fényerőn megy, hanem a harmadik, legtakarékosabb fokozaton. Nem mondom, hogy ha a tűző napra kitennénk és ott akarnánk nézni, akkor is látnánk rendesen, de ki akar ilyen blődséget csinálni?
A tévé nem napelem...
Többet eszik, mint a hasonló LCD? Ez engem is izgatott egy darabig, de pont a hivatalos márkeszerviz munkatársa magyarázta el, hogy ez akkor igaz, ha mindkét tévén folyamatosan teljesen fehér képet jelenítünk meg. Hányszor fordul ez elő? Nem sokszor. Normál használat mellett viszont ha egy LCD fogyasztását 100-nak vesszük, akkor az mindig fel is veszi mind a százat, míg a plazma többnyire 70-et. Ha tehát egy plazma fogyasztása teljes fehér képernyőnél több is, a napi használat során azonos, de inkánbb kevesebb, mint az azonos méretű LCD-é. Cserébe viszont olyan színeket és köztük főként olyan feketéket kapunk, amelyeket még a korábban tesztelt, legújabb LED tévé sem tudott produkálni. Hogy az AMOLED milyen lesz, azt meglátjuk. Hogy az AMOLED mikor lesz, azt is meglátjuk. Hogy az AMOLED mennyibe fog kerülni, azt is meglátjuk. Addig viszont továbbra is azt vallom, hogy CSAK plazma!
Megbántam-e? Vennék-e mégegyszer ilyet?
Nagyon fontos kérdések, ha nem a legfontosabbak. NEM bántam meg. Amikor elromlott és kicserélték, a boltban kezembe adták a teljes vételárat, hogy menjek be és válasszak helyette másikat ebben az összegben. Akármelyiket, amelyik a bolban van. Volt néhány. Választhattam volna másik márkát, választhattam volna LCD-t több tudással, választhattam volna olcsóbbat és hozzá mondjuk egy Bluray lejátszót. Én ugyanezen márka egy évvel újabb változatát választottam. Ez talán mindent elmond. Természetesen újra PLAZMÁT...
Ezt olvastad már?
Mit tud az LG új csúcsmobilja?
Hozzászólások a(z) "Egy év plazmatévézés - könyörtelen tények" című cikkhez

Van szerencsém egy Sharp LCD-hez és egy Pana plazmához, így nem vagyok elfogult. Nagyjából egy kategóriában vannak (a technológiától eltekintve) így tökéletesen összehasonlíthatóak. Azt kell mondjam, hogy hasonló árú készülékek esetén teljesen mindegy melyiket veszi az ember. Ezzel lehet vitatkozni, de a saját szememmel látom, hogy így van. Az árnyalatnyi különbségeket pedig inkább hagyjuk, mert csak akkor érdekesek ha egymás mellett van a két készülék. Egyébként a plazmát relatíve keveset használjuk, házimozira és játékra vettük, míg az LCD elég sokat megy a gyerek miatt. Én mindig azt mondom, hogy csak akkor sok az a 350-500W fogyasztás ha feleslegesen megy a TV. Inkább a szokásokon kell változtatni és akkor senkit nem fog földhöz vágni a villanyszámla.

a fogyasztással kapcsolatos okfejtésen én is megütköztem, de a többiek már rászálltak, ahogy elnézem. ugyanakkor: Nem látszik, be kell sötétíteni? Egyszerűen nem igaz. Az én lakásom dél-délnyugati fekvésű, reggel tíztől napnyugtáig besüt a nap. Nem azért sötétítünk be, mert tévézni akarunk, hanem azért, hogy meg ne süljünk. Annyira sötétítünk be, hogy az kellemes legyen a szemnek, a tévé tökéletesen látható ezeknél a világos fényviszonyoknál is. hát azért itt is össze kellett volna vetni egy LCD-vel, ha már összehasonlítgatjuk a kettőt. sötétben a plazma a nyerő, nyilván te sem állítod, hogy napfényben ugyanolyan jó a képe, mint sötétben (bár nem tudom, mit takar a tökéletes kép). Vitathatatlan, hogy a plazmának sötétben (értsd: gyengébb fényviszonyok között), az LCD-nek meg világosban van igazán jó képe.

A plazma vs. lcd fogyasztással kapcsolatban gondoltam megnézem mennyi is a gyári adat normál használat mellett. Két panasonic tv vettem alapul. Ismétlem normál használat mellett a plazmára 350W-ot írtak az lcd-re 187W-ot. Ha cikkíró szerint a 350W 70%-a kedvezőbb, mint az lcd 100%-os fogyasztása, akkor vizsgáltassa meg a villanyóráját, mert akkor bizonyára nem a plazma miatt kellett 5000 Ft/hó-val többet fizetnie villanyszámlára. Mellesleg én, az lcd-hez a 187W-ot is soknak tartom. Vettem egy fogyasztásmérőt és természetesen végigmértem a lakás összes elektromos berendezésének a fogyasztását. A samsung 19"-os monitorom normál használat mellett 15W-ot jelzett. (gyári érték: 38W) Azért a különbözetet nem tudom elfogadni a (19" vs 42") méretkülönbségre. Akkor már inkább egy projektoron kezdenék el gondolkodni, főleg ha filmnézésről, házimozizásról lenne szó. A 2,5 m-es képátlójú plazma tv hogyan ment volna fel az emeletre? :-)

először is egy hatalmas köszönet ezért a sorért! "Ez engem is izgatott egy darabig, de pont a hivatalos márkeszerviz munkatársa magyarázta el, hogy ez akkor igaz, ha mindkét tévén folyamatosan teljesen fehér képet jelenítünk meg. Hányszor fordul ez elő? Nem sokszor." ezt végre leírta valaki mert én naponta szembesülök azzal hogy " á plazma nem kell mert sokat fogyaszt." és ilyenkor szépen elmagyarázom a hogy max téli olimpiánál fogyaszt annyit amennyi rá van írva, míg az LCD folyton azt ami rá van írva. köszönöm még egyszer! Beégés. ezen téren a Panasonic vezet. én személy szerint Panát még nem láttam beégve pedig van pár bent nálunk :) ami nálunk beégéshez vezethet az a kereskedelmi tv-k kedvessége mégpedig a logójuk. Mert érdemes megnézni e 3 betüős mozicsatorna logóját. a kép mögötte folyamatosan változik mert nem olyan erős mint a többinél, hanem kicsit átlátszó. ez amúgy csak hozzáálláskérdése... a csere szituációhoz: 3 nap elég :) mert (nálunk) akkor viszik el a régit amikor az újat kiviszik. bár ha csereigazolványt kap az ember akkor általában a szerviz viszi el (legalábbis én így tudom )

Ugyan le lett írva, hogy az írás szubjektív, de még ezt figyelembe véve is igen meredek állítások vannak benne. Az LCD-kkel való fogyasztási összevetés teljesen hibás, az "érvelés" miszerint a "márkaszervíz munkatársa elmagyarázta" pedig egyenesen kacagtató. Akit havi +5000 Ft körüli áramszámla növekedés nem gondolkodtat el, az reménytelen eset. A "csak plazmát" is ide sorolható, rajongói elvakultságot takar. A plazma technológia valójában halott, alulról - többek között - az LCD, felülről a lézer TV nyírja ki. Képminőség beli előnyei mára gyakorlatilag elolvadtak - a lézernek meg nyomába sem ér -, és a legújabb fejlesztések - pl. Panasonic - sem tudták az energiapazarlóságát oly mértékben csökenteni, hogy a konkurenseit érezhető módon megszorítsa.
"Beégés: a tévé akkor képes beégni, ha direkt nyomogatjuk pár percenként." Ez alatt azt kell érteni, hogy viszonylag gyorsan váltogatod a csatornákat?:roll: Mert én szoktam bizony "zongorázni" a tv-n, de akkor plazmát nem veszek, az biztos.:) LCD-re is igaz ez?Nem, ezt jelentette, hogy te nem nyomogathatod végig a csatornákat .... Ha nem valamilyen statikus kép van megjelenítve akkor 2 perc után lekapcsol ... Ergo képeket nézegetsz és kirakod a zasszony képét, ha a tv nem venné le a fényerőt, ha nem így maradna N+1 órát akkor egy idő után akkor is látszódna a kép hogy ha már a tv.n más kép van.
"Beégés: a tévé akkor képes beégni, ha direkt nyomogatjuk pár percenként." Ez alatt azt kell érteni, hogy viszonylag gyorsan váltogatod a csatornákat?:roll: Mert én szoktam bizony "zongorázni" a tv-n, de akkor plazmát nem veszek, az biztos.:) LCD-re is igaz ez?

Szia! Érdekelne, hogy milyen típusú a készüléked és hogy xbox360-al plazmán vagy lcd-n jobb játszani? Üdv
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung UE-46ES6100
- 328 900 Ft
-
- WayteQ HD-95CX...
- 9 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha már minket kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem



