Ja, ez nem full HD? Akkor nem is kell.
A legolcsóbbat!
A legdrágábbat! (ritkábbik eset)
Ezen van a legtöbb matrica, ezt kérem!
A legnagyobbat!
A legkisebbet!
Én csak LCD tévét veszek!
Én csak plazmát veszek!
Igaz, hogy kétszer nagyobb a képe, de havonta 50 forinttal többet fogyaszt.
Akciós nóném, ez kell!
Márkás, biztos jó, ez kell!
A szomszédéknak ilyen van, úgyhogy ezt veszem, de nagyobbat.

Aki a fentiek szerint dönt, talán jól jár tévévásárláskor. De valószínűleg nem. Ha nem akarjuk a véletlenre bízni, mit bámulunk majd éveken keresztül, érdemes kicsit utánanézni, hogyan is működnek ezek a szép, új, lapos tévék. Ebben segít a Technet.

A nagy kérdés hát: milyen szempontokat érdemes figyelembe venni vásárláskor, és melyek azok a paraméterek, amelyek bizonyos szint felett vagy alatt óvatosságra intenek.

Az LCD

A helyes döntéshez, ha csak alapjaiban is, de érdemes ismerni a választott technológiát. Lapostévé fronton a két fő versenyző az LCD és a plazma lehet. Az LCD tévé működési elvének lényege, hogy a képet két, belső felületén apró árkokkal barázdált átlátszó lap közé töltött folyadékkristály szerkezetének megváltoztatásával hozzák létre.

A folyadékkristályok alaphelyzetben csavart térbeli szerkezetben helyezkednek el. A kijelző mindkét oldalára egy-egy polárszűrő kerül, amelyek a fényt csak egy meghatározott síkban engedik tovább. Ha hátul megvilágítják a panelt, akkor a hátsó polárszűrőn átjutó fényt a folyadékkristály elforgatja (innen a Twisted Nematic, TN megnevezés), így a fény az első szűrőn jut át, és világos képpontot kapunk.


Ha a kristályokra feszültséget kapcsolunk, nem forgatják el a fényt, az eredmény pedig fekete képpont lesz. A színes képet a polárszűrő elé helyezett színszűrővel érik el. A ma elterjedt TFT LCD kijelzők annyiban különböznek az alapelvtől, hogy ilyenkor a kijelző minden egyes képpontjához egy önálló tranzisztor jár, mellyel aktív állapotban előállítja a világító pontot. Háttérvilágításra azonban itt is szükség van. Az újabb modellek a hagyományos csöves (CCFL) megoldás helyett LED-es megvilágítást alkalmaznak, de ennek előnyeiről kicsit később.

A plazma

A plazma kijelző egész más elven, leegyszerűsítve, a neoncsővel megegyező módon működik. A plazma esetében minden képpontot három apró kamra alkot, melyek az alapszínek megjelenítéséhez szükséges speciális gázkeverékkel vannak feltöltve.

Egy plazma pixel

Ezek a gázok feszültség hatására UV sugárzást bocsátanak ki, melyek gerjesztik a kamrák felszínére felhordott fluoreszkáló anyagot, ami az emberi szem számára látható tartományban (RGB vörös, zöld, kék) világítani fog. Tehát míg az LCD esetében a kristályok mozgása hozza létre a képpontot, addig a plazmában az UV sugárzást kibocsátó gázok által gerjesztett fluoreszkáló réteg villan fel.


Ez az alapvető különbség határozza meg, hogy milyen előnyökkel, vagy épp hátrányokkal bír az LCD és a plazma.

Lássuk a gyakorlatban

Mivel az LCD tévéknél a képet hátulról meg kell világítani, ezért a színek kevésbé élénkek, a fekete sem fekete, inkább csak sötétszürke. Ez az egyik hátrány, amit a plazma hívők tábora felhoz az LCD ellen. Ám a LED-es háttérvilágítás és a tökélesedő technológia miatt ezen a téren jelentős a javulás.


Válaszidő:

A másik ellenérv a kristályszerkezetből adódik, mely viszonylag - a viszonylag alatt ezredmásodperceket kell érteni - lassan reagál a feszültségre, így a képpontok kirajzolása nem kellően gyors, mozgalmas jeleneteknél homályos „utánhúzás" az eredmény. A prospektusokban a váltás gyorsaságát a válaszidővel jelölik, melynek mértéke a milliszekundum (ms). Minél alacsonyabb ez az érték, annál kisebb az esély az utánhúzásos képre.

Jelenleg 5-6 ms-os válaszidőre képesek az átlagos modellek, de léteznek 2-3 ms-os válaszidejű LCD tévék is. Az ilyen készülékek persze drágábbak, beruházni rájuk akkor érdemes, ha nagyfelbontású, gyorsan változó képek megjelenítésére használjuk. (Például ha játékhoz tévére kötjük a konzolt, vagy a számítógépet.)


Ha a tévé 8, esetleg több, például 12 ms-os válaszidőt tud, érdemes inkább másikat választani. (Ez főként akkor jöhet elő, ha használtat veszünk.)

Plazmatévék esetében a válaszidő - a technológiából fakadóan - nem jelent problémát, az érték valahol 0,001 ms körül van.

Kontrasztarány, dinamikus kontrasztarány:

A kontrasztarány a képpont két szélső értéke - a legfeketébb és legfehérebb - közötti fényerőkülönbség hányadát jelenti. Magyarul, hogy egy fehér képpont fényereje mennyi fekete képpont fényerejével egyenlő. Ezért minél több fekete képpont ad ki egy fehéret, a kép annál jobb lesz. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy különbséget kell tenni statikus és dinamikus kontrasztarány között, mivel ezt a két tulajdonságot eltérő mérési módszerrel határozzák meg.

A gyártók ugyanis rájöttek, hogy a fenti okból kifolyólag a vevők a kontraszt esetében szeretnek minél nagyobb aránypárt látni. Ezért kitalálták a dinamikus kontrasztarányt. Ilyenkor a háttérvilágítás a megjelenített tartalomhoz igazodva változik. A háttérvilágítás erősségét automatikusan, az éppen látható kép átlagos fényerejéhez igazítja az elektronika.
Ezzel az a probléma, hogy sötét kép esetén nem csak a sötét képpontok, de a sötét képen látható világos képpontok fényereje is csökken, azaz beszürkül. Ez különösen jól megfigyelhető a végefőcímek apró fehér betűin, és a sötét tónusú, például éjszaka játszódó jeleneteken. A háttérvilágítás erőssége csökken, a kép szürkül.

A LED-es háttérvilágítás javít a helyzeten, de a lényeg, hogy az akciós újságban feltüntetett dinamikus kontrasztarány érték közelít a parasztvakításhoz. Egy átlagos, 84 cm képátlójú LCD tévé esetében a statikus kontrasztarány (már ha egyáltalán feltüntetik) illendő mértéke 3000 - 5000:1, a dinamikus 15000-től 30, akár 80000-ig mehet. A közepes méretű tévék esetében a statikus kontrasztarány jellemzően 1000:1 a dinamikus 8-10 ezer körül van.

A plazmások itt is előnyben vannak. Mivel a plazma nem háttérvilágítással működik, a fekete sokkal feketébb, a részletek jóval élesebbek. A legtöbb modell esetében ezt kellőképp ki is hangsúlyozzák, a jobb típusok 1000000:1 dinamikus kontrasztarányra képesek.


Fényerő:

A fényerő a képernyő fényességét mutatja meg, mértékegysége cd/m² (kandela per négyzetméter). Ez is fontos paraméter, ugyanis hiába a rövid válaszidő, a nagy kontrasztarány, ha a kép halovány. A fényerő is méretfüggő, közepes méretű LCD tévék esetében 300 cd/m², nagyképernyős változatnál általában 500 cd/m² értékeket érdemes figyelembe venni, igaz, a gyártók ettől ritkán szoktak eltérni. A hagyományos CCFL háttérvilágítás mellett egyre terjed a LED-es, mely nem garantál erősebb háttérvilágítást, de számos más előnye van.

A LED-es háttérvilágítás szélesebb színskálát, nagyobb panel átvilágíthatóságot biztosít, csökkenthető vele a panel tömege, vastagsága valamint a teljesítményfelvétel is. A gyorsan kapcsolható LED-ekkel javítható a gyors képmozgások megjelenítése, és a könnyen megoldható fényerőszabályzás miatt a kép dinamikája, kontrasztja, feketeszintje is tökéletesíthető. A LED-es LCD tévét könnyű felismerni: ára csaknem duplája a hagyományosnak.

Plazma tévé esetében a saját fénykibocsátás miatt ezzel az értékkel sem kell külön számolni.

Betekintési szög:

Ha már átküzdöttük magunkat a válaszidő, a kontrasztarány és a fényerő problémakörén, döntenünk kell a betekintési szög tekintetében is, mely azt a két szélső értéket adja meg, ahonnan nézvést még értékelhető képet kapunk.

Itt is a plazmával van kevesebb gond, a kép oldalvást nézve is jól látható. Az LCD tévénél ezzel szemben oldalról nézve csökken a kép kontrasztossága és fényereje is. A gyártók általában horizontális és vertikális látószögnek is a 170-180^o körüli értéket adják meg, de erről a tulajdonságról érdemes a vásárlás előtt inkább személyesen, a gyakorlatban meggyőződni.

Cikkünk következő részében, mely hétfőn jelenik meg,  - többek között - szó lesz még felbontásról, optimális távolságról, fogyasztásról, digitális tévézésről. A második rész itt olvasható.