Microsoft Surface – bemutatta táblagépét a szoftveróriás
Nagyon hatásos videó kíséretében mutatta be saját táblagépét a Microsoft.
Szinte mindenki biztos volt abban, hogy magyar idő szerint éjfél után a Microsoft egy saját táblagépet fog bemutatni. Steve Ballmer és csapata nem okozott csalódást, mivel egy rövid felvezetés után, egy extrém hatásos videóval levette a kicsiny közönséget, és a hatalmas online tömeget a lábáról. Kezdjük hát mi is a rövid bemutatóval.
Ahogy a videóban is látszik, egy 10,6 colos táblagépről van szó, mely mi mást, mint a Windows 8-at fogja futtatni. Ezzel kapcsolatban viszont meg kell említenünk, hogy a gépből két fajta van - az egyik az ARM architektúrás lapkákra készült Windows 8 RT-vel operál, míg a másik egy x86-os megoldás, amin a „sima" Windows 8 Pro fut. Ez nyilván azért volt (többek között) szükséges, mert az ARM-es Windows-ra egyelőre elég kevés alkalmazás van, és sok egyéb mellett rengeteg, a munkához is nagyon fontos app hiányzik a repertoárból. Az x86-os verzión viszont bármilyen program elfut, ami a hagyományos PC-nken is. Ez azt is jelenti, hogy teljesen más hardver kell mindkettőbe - az ARM-es gép vékonyabb és könnyebb, mivel ezen chipek kifejezetten mobilokhoz és tabletekhez készül, ellentétben az x86-os Intel megoldásokról, ami a Win 8 Pro táblát hajtja.
Főbb specifikációk
Az RT verziót az Nvidia Tegra valamelyik típusa (egyelőre ismeretlen) hajtja, mely valószínűleg egy 4 magos megoldás. A kijelzőről sajnos nem tudtuk meg pontosan, hogy milyen felbontású, mivel a Microsoft nem volt hajlandó nyilatkozni erről, de szinte biztosra vehetjük, hogy felbontás FullHD lesz (1920x1080, mivel képaránya 16:9). A betekintési szögek viszont hihetetlenek - még 22 fokból is tökéletesen látszik minden. A védelemről a Gorilla Glass 2 gondolkodik, ami ezen kívül rengeteg másik eszközön áll ellen az erőszakos behatolásoknak.

Az RT verzió súlya 676 gramm, mely főleg annak köszönhető, hogy a ház teljes mértékben magnéziumból készült. Ez egyrészt nagyon ellenállóvá, másrészt könnyűvé teszi a gépet (harmadrészt drágává, de erről majd később). A belső tárhely 32, vagy 64 gigabájt lehet - furcsa, hogy nincs 16 GB-os változat, mely minden eszközben a legkisebb méretű, ám a legolcsóbb variánst jelenti. Örömteli, hogy normálméretű USB 2.0 is került a fedélzetre, amin keresztül kiegészítőket, vagy tárolót tudunk csatlakoztatni a táblagéphez.
Videóinkat HDMI (Pro esetében DP) kimeneten is kiküldhetjük, mivel az USB mellé egy ilyen csatlakozót is odaképzeltek a mérnökök.
Kicsit visszatérve a készülék házára - mivel a cél az volt, hogy szinte bármilyen szituációban tudjuk használni a Surface-t, egy kinyitható támaszték is került a hátlapra, amit kipattintva olyan szögbe kerül a gép, mintha egy notebook lenne.

Az egész gép legérdekesebb eleme mégis az a mágnesesen illeszkedő „cover", azaz borítás, ami lehajtva billentyűzetként operál. Az multi-touch érintéses alapon működő eszköz mindössze 3mm vastag, vagyis annak ellenére, hogy egy rendes billentyűzet és touchpad is van benne, egyáltalán nem mondható vészesnek.
Akinek nem jön be az érintéses gépelés, az vehet fizikai gombokkal rendelkezőt is, mely kb. 1,5mm-es benyomást igényel.
A magukat, és a világot is megörökíteni vágyók elégedettek lehetnek a beépített kamerákkal, ám azt sajnos egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hány megapixelesek.
A másik verzió, mely Windows 8 Prót futtat, az Intel Ivy Bridge architektúrás Core i5 processzorain alapszik. Ez nyilván azt jelenti, hogy a fogyasztása nagyobb, mint az ARM-es társáé, ergo komolyabb akkumulátor kell bele, ami vastagabb készüléket jelent. A 13,5 mm-es kialakítás mellé 903 grammos súly társul, ami összességében nem mondható soknak - főleg tudván, hogy egy x86-os géppel van dolgunk. Két variáns lesz; 64, és 128 gigabájtos. Ezen kívül nincs túl sok különbség a gépet illetően - ugyanazokkal a csatlakozókkal és képességekkel van felvértezve, csak más architektúrára alapozva.

Közös újdonság a 2x2 MIMO technológia, mely egy speciális antennaelrendezést jelent. Ez sokat dob a jelerősségen, mely eléggé fontos kérdés a magnéziumból készült házak esetén.
Megjelenés
Az RT verzió hamarosan, pontosan a Windows 8 megjelenési napján kerül a boltokba. A Pro, vagyis az x86-os változat 3 hónappal később debütál csak. Az árakról nem tudni egyelőre semmit, de hasonlóan címkézhetik fel őket, mint az azonos tárterülettel rendelkező androidos gépeket. A Pro egy külön történet, mivel az egy „rendes" számítógép, ergo 3-400 000 forintnál alacsonyabb árra ne számítsunk.
Zsugorított, olcsó tabletet várnak a Microsofttól
Elemzők szerint csak akkor nem vágja maga alatt tovább a fát a Microsoft, ha a kisebb méretű tabletek piacát célozza meg.
Ezt olvastad már?
Hardverek a hőségben: tippek a nagy melegre
Hozzászólások a(z) "Microsoft Surface – bemutatta táblagépét a szoftveróriás" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Apple iPhone 4S -...
- 155 900 Ft
-
- Wayteq x850 4GB
- 15 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Pizzát nyomtatna a NASA
Háromdimenziós nyomtatóval oldaná meg az Amerikai Űrkutatási...
-
Egymillió dollárért kelt el a Tolvajtempó Eleanorja
A filmes autók közül az egyik legismertebb mindenképpen Eleanor,...
-
Anglia bekeményített a kalózokkal szemben
Mostantól felköthetik a gatyát a különböző kalóz weboldalak,...
Ha minket már kiolvastál
-
A Toyota a legértékesebb márka
2013-05-22 17:30:42 -
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
2013-05-22 17:00:55 -
Bombaformában a forint
2013-05-22 15:51:55 -
10+1 jó dolog, ami elúszott a válság miatt
2013-05-22 15:17:26 -
Az aranyozott iPad a kedves vendégnek
2013-05-22 14:30:00 -
Nem viccel a Lumia 928 kamerája
2013-05-22 13:00:00



