Manapság nagyon népszerűek az RPG játékok, fÅ‘leg azok, amik sárkányokkal foglalkoznak, gondoljunk csak a Dragon Age sorozatra, vagy inkább az Elder Scrolls sorozat legújabb tagjára, a Skyrim-re. A japán Capcom cég úgy gondolta, hogy Å‘k is meglovagolják ezen játékok sikerét, és egy saját, nyílt világú RPG-t hoznak létre, olyat, amilyent még azelÅ‘tt sosem csináltak.

Sárkányszív

Történetünk egy kisebb fajta oktató résszel kezdÅ‘dik, ami valamikor réges régen történt. Itt elsajátíthatjuk a harcot, a tárgyhasználatot és egyebeket, és nagyjából átérezhetjük azt, hogy milyen epikus csatákban lesz majd részünk útjaink során. Az oktató rész után következik a tényleges történet, ahol az általunk létrehozott fÅ‘hÅ‘s (aki lehet férfi vagy nÅ‘) békésen éldegél a falujában, mikor azt hirtelen megtámadja egy sárkány. Megpróbálhatjuk legyÅ‘zni Å‘t, de mindhiába, ugyanis a több méter magas fenevad játszi könnyedséggel végez bárkivel. Azt viszont értékeli, hogy szembeszálltunk vele, és így ad nekünk egy küldetést, miszerint meg kell találnunk és le kell gyÅ‘znünk Å‘t. Igen ám, de ezt nem akárhogyan teszi meg: Szépen kitépi a szívünket a mellkasunkból, majd lenyeli. HÅ‘sünk a csodával határos módon túléli mindezt, és kezdÅ‘dik a nagy kaland.

Fel, támadunk!

HÅ‘sünk azért képes szív nélkül élni, mivel megátkozta Å‘t a sárkány, így belÅ‘lünk lett az újabb Arisen, vagyis Feltámadott. Az Arisennek célja az, hogy segítsen a bajba jutottakon, megvédje a világot a gonosztól, és hogy elintézze azt a sárkányt, aki elrabolta a szívét. Szóval ez ilyen tipikus RPG történet, de azért lesz itt még egy-két meglepetés. Amint felkeltünk, kiválaszthatjuk, hogy mégis miféle kasztú legyen hÅ‘sünk. Lehetünk lovaggal, aki hatalmas kardokkal, pajzsokkal és egyebekkel aprítja az ellenfelét, vagy villámgyors bérgyilkos-szerű karakterrel, aki tÅ‘rökkel szabdal szét mindenkit, távolra pedig nyilakat lövöldöz, illetve varázslóval, aki mindenféle, durvábbnál durvább varázslatokat használ. A különbség a felszerelésen kívül pár képességben tér el, amik nagyrészt egyértelműek lehetnek. A városban bóklászva meg is kapjuk elsÅ‘ küldetésünket, miszerint a szomszédos erÅ‘dítménybe kellene átsétálnunk. Eközben vásárolhatunk fegyvereket, tárgyakat, és ha netán lenne nálunk elég alapanyag, akkor újakat is készíthetünk. A kapuhoz érve hirtelen szó szerint a semmibÅ‘l megjelenik egy harcos varázsló, aki egy úgynevezett Pawn. Rögtön kapunk is magyarázatot: Az Arisen csak úgy segíthet másokon, ha egy másik dimenzióból idéz elÅ‘ magának harcosokat. Ezek a harcosok csak a harcolásért élnek, semmi másra nem jók, így az Arisen minden parancsát vakon követik. Tehát egy ilyen társat kaptunk magunk mellé, aki mindezek mellett hasznos információval láthat el minket. Például ha találkozunk egy ellenféllel, aki nem kicsit allergiás a tűzre, akkor Å‘ lesz olyan kedves, hogy ezt a tudtunkra adja. IdÅ‘vel mi is készíthetünk saját Pawnt, aki mindvégig ott lesz mellettünk, de ez még nem minden. A küldetések és harcok során elsajátít mindent a szörnyekrÅ‘l, tárgyakról és egyebekrÅ‘l, és ha akarjuk, akkor berakhatjuk Å‘t a másik dimenzióba.

Ezzel azt érhetjük el, hogy bárki, vagy akár a barátaink kölcsönözhetik az erejét, így a mi Pawnunk más társa is lehet, és az ott szerzett tapasztalatokat, pénzt és egyebeket visszahozhatja hozzánk. Egyszerre akár három Pawn is lehet nálunk, így hatalmas erÅ‘fölénnyel rendelkezhetünk a fenevadak ellen. Apropó fenevadak: Egészen változatos lények ellen küzdhetünk meg, kezdve az egyszerű banditáktól és farkasoktól a sokkal nagyobbakig, mint például griffmadarak, küklopszok és egyéb förtelmes lényeket szúrhatunk kardélre. A méretük miatt akár fel is mászhatunk rájuk, így a küklopszot a tarkóján csapkodhatjuk, vagy a griffmadár hátát ütögethetjük, miközben ide-oda repked. Hatalmas érzés tud lenni mindez, teljesen újfajta élményt visz a játékmenetbe.

Sokat akar a szarka...

Tehát ezek után elmondhatjuk, hogy ez a játék egyfajta egyveleg. Van benne egy kis Skyrim a sárkányok és egyebek miatt, a Capcom egy nagyobb címe, a nálunk kevésbé ismert Monster Hunter köszön vissza a harcrendszerben és szörnyekben, végezetül a mászást a PS2-es korszak egyik gyöngyszeme, a Shadow of the Colossus ihlette. Jótól sosem szégyen lopni, mondják egyesek, de csak akkor, ha az jól is sikerül. Márpedig a Dragon's Dogma eléggé közepes játékra sikerült. Hogy miért? Mert rengeteg olyan hiba van benne, ami rontja az összképet. Például hosszú távon igencsak unalmassá válhat, hogy mindig ugyanazokat a lényeket kell legyÅ‘zni újra és újra és újra és újra. Az sem segít a dologban, hogy gyakorlatilag az elején még izgalmas történet hirtelen unalomba fullad. De a legrosszabb az egészben az, amit oly egyedinek és szupernek állítottak be a készítÅ‘i, és ez a „speciális többjátékos mód". Ezen megnevezésen a Pawn-rendszerre gondoltak, ami helyett sokkal jobb lett volna egy normális, tényleges és nem aszinkron co-operative mód. Ráadásképpen ez Capcom játék, ami nem feltétlenül a túlzottan okos mesterséges intelligenciájáról ismert, gondoljunk csak a Resident Evil 5 szörnyen kidolgozott partnerére. Mint ahogy korábban említettük, a Pawnok vakon követik minden parancsunkat, tehát a harcban jók, de csak akkor, ha csalinak használjuk Å‘ket. Másra nem igazán, mert képesek a leggyengébb szörnyre pazarolni a legerÅ‘sebb varázslatukat, vagy beugrani a szörny elé mikor az épp támadni készül. És roppant idegesítÅ‘ tud lenni, hogy egy harc során többször a tudtunkra adják, hogy például ez a szörny a tűzre érzékeny, holott már a játék vége felé járunk.


Szívtelenség

A Dragon's Dogma tehát jó szórakozást nyújt, de a kevésbé kitartóbb játékosok hamar megunhatják. Az elrontott Pawn rendszer, az idÅ‘vel monotonná váló játékmenet, és a már lemezen lévÅ‘ „DLC"-k nem fogják megmenteni ezt a terméket. Így a sárkány elrabolhatja a szívünket, mi még nála hagyjuk egy darabig. Talán ha készül folytatás ott kiküszöbölik ezen problémákat.