hirdetés

Szubjektív: Te is birka vagy?

Váraljai Krisztián - 2012. május 7. | 20:30 Apple Android

Az egyik mobilgyár szerint alszunk, a másik szerint nyájban élünk – a konkurensek harca új szintre lépett.

Szponzorált hirdetések

Mióta világ a világ, akármilyen területről is legyen szó, a konkurens cégek ott ölik egymást ahol csak lehet, főleg ha világvállalatokról van szó, akiknek a termékeit, szolgáltatásait, százmilliók használják napi szinten. Ezeknek a majdhogy monopóliumoknak csak egy célja van - még nagyobbá válni. Ezen cél elérése érdekében szinte bármit képesek bevetni, de azért a jó ízlés határát megpróbálják nem átlépni. Legalábbis megpróbálták, ugyanis az utóbbi időszakban egy egészen furcsa, sőt, meghökkentő marketing stílus indult el, aminek több oka is lehet. Most megnézzük, hogy milyen érdekesebb reklámkampányok futottak az elmúlt időszakban, ami nem feltétlenül az ötletesség, sokkal inkább az ötlettelenség szüleménye.


Mi a határ?

Néhány évvel ezelőttig voltak határok. Ekkor még nem lehetett nyilvánosan leszólni más termékét, nem lehetett kifejezetten a konkurenciát megalázni. De nem is volt erre szükség, mert mindenkinek volt még helye hova növekedni. Most viszont eljutott odáig az IT ipar, de leginkább a mobilpiac, hogy már nem nagyon tudnak hova és kinek bármit is eladni - a többi táborból kell elszipkázni a vásárlókat. Meg kell őket téríteni.
Ez tán morbidul hangzik, de hát az is. A termékfanatizmust ma már szinte vallási szinten űzik nagyon sokan, ez pedig remekül sebezhető pontot jelent a konkurenciának. Erre könnyű beszólni, ezt egyszerű becsmérelni. Eddig valamiért mégsem volt ez jellemző, legalábbis nem ilyen méretekben, legyen akár szó fizikai, elméleti,
vagy anyagi szempontról.

Mi lehet az oka?

Erre nem lehet konkrét, vagy „hivatalos" magyarázatot találni, csak szubjektívet. Ahhoz, hogy ezt kifejtsük, előbb meg kell vizsgálni, hogy pontosan milyen kampányok futottak mostanság.

A legfrissebb a Blackberry gyártójától, a RIM-től származik. Szerintük fel kell ébrednünk, hisz eddig egy álomban éltünk, ahol csak az iPhone, és a hasonló magasságokban lévő termékek (pl.: Samsung mobilok) léteznek. Kifejezetten az üzleti világot szólítják meg, hogy használjanak biznisz célokra alkotott eszközöket, ha már ilyen munkájuk van. Demonstrációképpen névtelenül aktivistákat küldtek először nagyobb Apple boltok, és hasonló helyek elé, „Wake up", azaz „Keljetek fel" táblákkal felvértezve. Az akciót csak később vállalata magára a RIM, miután az Apple (haha) és a Samsung is hivatalosan tagadta, hogy köze lenne ehhez. Kissé a terrorakciókra emlékeztet minket ez a történet - ott szokták később felvállalni egyes szervezetek a merényleteket. Itt az ok nagyon egyszerű - a RIM az utolsókat rúgja, folyamatosan veszít a részesedéséből, már nem tudnak mit kitalálni, hogy akárki is megvegye a telefonjaikat. Ezért úgy döntöttek, hogy a világ okostelefon használóinak 70-80%-át (iOS és Android) leszólják. Bölcs döntés ez? Blackberryt vesz majd bárki azután, elég durván meg lett „bélyegezve"? Kötve hiszem. A tech hírekben nem túl jártas felhasználókhoz el sem jut a kampány, a többiek pedig csak röhögnek rajta. Arról nem is beszélve, hogy olyan unalmas weboldalt, mint a www.wakeupbold.com a világ nem látott még. 5 másodperc után mindenki kilép, át sem jut az üzenet - de nem is érdekel senkit. Bukta.



Ott van aztán a Samsung, aki a világ legnagyobb mobilgyártója lett a napokban, maga mögött hagyva a Nokiát, aki lassan RIM-i szintekre kerül. Az év egyik legjobban várt bejelentését, mely a Samsung Galaxy S III volt, egy nagyon komoly marketinghadjárat előzte meg. A bejelentés előtt egy weboldalon elhelyeztek egy visszaszámlálót, mely lejárta után egy rövid videót tekinthettünk meg. A végső képkockákon egy csapat birkát csodálhattunk meg, azzal a megjegyzéssel megspékelve, hogy most végre kiszállhatunk a nyájból. Ezzel egyébként egy pár évvel ezelőtti SanDisk reklámra utalt a videó, ahol az Apple fanatikusokat iSheepnek titulálták. Az azóta is a köztudatban maradt jelzőre való utalás viszont egy picit a fagyi és a bizonyos visszanyalás történetére emlékeztet. Szálljunk ki egy soktízmilliós (iPhone) nyájból, hogy belépjünk egy másik, szintén soktízmilliósba? Biztos, hogy okos ötlet így reklámozni egy terméket, amit tuti, hogy minimum 25-30 millió példányban fognak értékesíteni egyébként is? Az átlagos felhasználónak teljesen mindegy, mert nagy eséllyel nem is érti az utalást, aki viszont jártas a hírekben, az maximum felhördül, a képsorokat látván. Ez megint egy olyan lépés, ami biztosan nem fogja az iPhone felhasználót elgondolkodtatni, hogy „ohhh, hát de én egy birka vagyok, mert iPhone-om van... megveszem a másik hasonlóan sikeres készüléket, a Galaxy S II-t, vagy éppen a III-at." Ez is bukta.



Végül a már említett Nokia próbálkozása, a Smartphone Beta Test, melyben az összes eddig megjelent konkurens okostelefont bétának alacsonyítottak le. A rövid videókban láthattuk, ahogy „valamelyik" gyártó vezetősége arról beszél, hogy hibás az antenna, ha rosszul fogjuk, de nembaj kiadják, majd máshogy fogják az emberek; egy másikban a strapabírásról volt szó, hisz a legtöbb okostelefon könnyen darabokra törik, de ez sem baj, majd vesznek másikat ; végül a kültéri fényviszonyok melletti használhatatlan kijelző volt a téma, ami a beltéri kizárólagos használatot indítványozta. Persze ez a három pont kifejezetten olyan, amiben a reklámozott Lumia 900 erős. Itt is visszanyalt a fagyi, mert a telefon kiadásakor a 900-as nem tudott rendesen csatlakozni a mobilnetes hálózatra. Ironikus, nem? De ha nem is lett volna így, akkor is teljesen értelmetlen és hasztalan volt a többi gyártó készülékét és felhasználóit leszólni. Ettől nem fognak váltani, sőt. Itt a mai harmadik buktánk is.



Mi a tanulság?

És innentől már teljesen szubjektív leszek. Szerintem nincs megoldás, de ha esetleg lenne is, biztosan nem ez. Attól még egy cég sem lett jobb, nagyobb, vagy kedveltebb, mert leszólt mindenki mást, akik nem az ő termékeit vásárolta. Ez vagy eltántorítja az embereket, vagy pedig nem is kelt érzelmeket bennük Nincs nyerő szituáció. Nem úgy kéne a táborokat meggyőzni, hogy pont a váltásra esetleg hajlandó embereket egy kalap alá vesszük a márka fanatikusokkal. Az általánosítás mindig is egy komoly probléma volt, és ezzel csak még nagyobbá tették azt. A legélesebb vitákat a Samsung iSheepezése váltotta ki. „lebirkáztál mert iPhone-os vagyok? És még vegyem is meg a telefonod?". Logikus, sőt, az egyetlen lehetséges reakció.

Nektek mi a véleményetek ezzel kapcsolatban? Tényleg mindenki birka/bétateszter/vak? Ha pedig átállunk a másik csapatba, már rögtön nem leszünk azok? Mit vált ki belőletek az ilyen marketing? Szerinted melyik gyártó próbálkozása a leginkább felháborító?

Szponzorált hirdetések

A Samsung egyre jobban szorongatja az Apple-t

A tabletpiacot még mindig az almás logós gyártó dominálja, de várhatóan már nem sokáig.

A Samsung egyre jobban szorongatja az Apple-t
A Samsung egyre jobban szorongatja az Apple-t

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Szubjektív: Te is birka vagy?" című cikkhez


hirdetés
hirdetés


hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról