hirdetés


Látó-halló TV-k, facebookos fényképezők és társaik

László Ferenc - 2012. február 15. | 08:00 megapixel Android mobil tv

A Samsung Forumon járva high-tech TV-kkel, spéci fényképezőgépekkel és szuper-vékony notebookokkal találkoztunk.

Az elmúlt években már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a Samsung február magasságában összecsődíti a szakmabeli újságírókat és partnereket egy jó kis termékbemutatós nemzetközi találkozóra. 2010-ben Bécsben, tavaly Budapesten, idén pedig Prágában rendezték meg a több száz vendéget fogadó Samsung Forumot - jelentem a cseh fővárosban sincs sokkal melegebb, mint kis hazánkban. No, de persze nem is ez a lényeg, hanem maga a Samsung Forum, melynek első előadását maga Seokpil Kim, a Samsung Electronics Europe elnök-vezérigazgatója tartotta, még pedig a "Pushing Boundaries" jegyében. Mint megtudtuk, a Samsung Európában jelenleg tíz termékkategóriában számít piacvezetőnek, idén további néhány szektort szeretne uralma alá hajtani, 2013-ra pedig "csupán" annyi a terve, hogy a létező összes termékkategóriában az első helyen feszítsen. Igen komoly tervek ezek, de lássuk is akkor azokat az újdonságokat, melyek a dél-koreai gyártót segíthetik ezen tervek teljesítésében! Ezek közül néhány egyébként már ott volt a januári CES-en, de Európában egészen mostanáig még nem volt látható.

Galéria Kedves fogadtatás

Kedves fogadtatás

[+] még több fotó

Galéria 2012-ben ez a jelmondat

2012-ben ez a jelmondat

[+] még több fotó
Merre tovább?
A Samsung egyre komolyabb figyelmet szentel a televíziós készülékek piacának, melynek hatására a vállalat tavaly 32 százalékkal növelte eladásait, az 1500 eurónál drágább TV-k szektorában pedig több mint 60 százalékos növekedést könyvelhetett el. A fejlesztések persze továbbra is szakadatlanul folynak - idén három fő csapásvonalat jelölt ki a Samsung, melyek a következők: Smart Interaction, Smart Content és Smart Evolution. Ezek az új feature-ök pedig elsőként a vállalat új high-end TV-in, az ES8000-es és ES7000-es modelleken lesznek elérhetők, melyeket akár 75 colos méretben is haza lehet majd vinni, ráadásul a harminc támogatott nyelv között szerencsére többek közt a magyar is ott figyel.
Galéria 55 colos és duplamagos processzoros

55 colos és duplamagos processzoros

[+] még több fotó

Galéria Megújult design

Megújult design

[+] még több fotó
Már hall és lát is a TV
Az egyik alappillér, a Smart Interaction három részből tevődik össze. A Voice Control könnyen kikövetkeztethető módon hangvezérlést jelent, vagyis az új Samsung televíziók esetében már nem feltétlenül kell kezünkbe venni a távirányítót ahhoz, hogy hangerőt állítsunk, csatornát váltsunk, vagy elindítsunk egy alkalmazást. A Motion Control leginkább a Microsoft-féle Kinecthez hasonlatos mozgásérzékelést takar: a TV felső szekciójába integrált mikrofonos kamera a rendezvényen tartott demók során tisztességgel helytállt. Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel még a Face Recognition: a fejlett arcfelismerő technológia révén a készülék képes megkülönböztetni egymástól a családtagokat, így például más alkalmazások fogadják az apukát, az anyukát és a gyerekeket. Kapunk továbbá egy újgenerációs, immár touchpaddel is felvértezett távirányítót, vagyis a smart TV-ket végre már smart módon lehet kezelni is (és ehhez már nem feltétlenül kell egy okostelefon). Némi üröm az örömben, hogy a hangfelismerés nem tud magyarul, de például érdekes módon csehül igen.

Új felhasználási lehetőségek

A Samsung idén új, némileg módosított felhasználói felületet vezet be a televízióin, ezenkívül pedig folyamatosan azon munkálkodik, hogy a készülékeken elérhető tartalmak száma jelentősen növekedjen. A megújult Smart Hub-ban szépen gyarapodnak az alkalmazások, újdonság például az Angry Birds, ezenkívül pedig az ingyenes 3D tartalmakat felvonultató Explore 3D kínálata is szépen lassan bővül. Jönnek a családi alkalmazások, a kifejezetten gyermekeknek szánt tartalmak, ezenkívül pedig még Fitness jellegű alkalmazásokkal is találkozhatunk. Csak nekem van olyan érzésem, hogy a Samsung egy kicsit megirigyelte a Kinect sikerét? Szólnunk kell továbbá az AllShare Play funkcióról, melynek köszönhetően a Samsung végérvényesen el szeretné törölni a különböző termékkategóriák közötti határokat, és a tartalomfogyasztást abszolút készülékfüggetlenné kívánja tenni.
Galéria Tovább javuló képminőség

Tovább javuló képminőség

[+] még több fotó

Galéria A szemüvegeken is sikerült egy kicsit csiszolgatni

A szemüvegeken is sikerült egy kicsit csiszolgatni

[+] még több fotó

Galéria Mikrofon és tapipad is van a távirányítóban

Mikrofon és tapipad is van a távirányítóban

[+] még több fotó
Galéria Ide pakolható az okosító modul

Ide pakolható az okosító modul

[+] még több fotó
Még a smart TV-k is tovább okosíthatók
Ami a képminőséget illeti, nos a LED háttérvilágítású LCD televíziók megkapták a Micro Dimming Ultimate nevezetű technológiát, vagyis ismét sikerült egy kicsit előrébb jutni. A csúcskategóriás TV-kben immár dupla magos processzor dohog, azonban ez még csak a kezdet. Ahogy egy PC-t viszonylag könnyen modernizálhatunk például egy új processzor, vagy grafikuskártya beszerzésével, úgy hamarosan a televíziókat is folyamatosan jó kondícióban lehet majd tartani. Mindez az Evolution Kit nevezetű kis okosság révén oldható meg: a TV hátsó részén csatlakoztatni kell egy modult, mely által egy előző évi modell tudása lényegében felhozható az adott év tudásszintjére. A 2012-es TV-k már fel vannak készítve az Evolution Kit fogadására - az első modulok jövőre érkeznek és például kétmagosból négymagossá varázsolják majd az "egy év alatt már elavult" televíziókat. Ezt is megértük, no! Ki volt állítva továbbá a vállalat első Super OLED televíziója: az egyelőre még típusjelzés nélküli prototípus 55 colos képátlón elképesztő képminőséget virít.
Galéria Ez bizony már OLED

Ez bizony már OLED

[+] még több fotó

Galéria Szuper-vékony kivitel

Szuper-vékony kivitel

[+] még több fotó
Facebookra a fotókkal!
A rendezvényen több kis kompakt fényképezőgép is képviseltette magát, melyek közül egyértelműen a WB850F volt a legnagyobb tudású: az újdonság egyediségét a Wi-Fi kontroller, illetve az erre épülő szolgáltatások adják. Az automatikus mentés funkciónak köszönhetően a felhasználónak nem kell többé kábelekkel bajlódnia, hogy képeit lementse számítógépére. A felvételek tárolását pedig akár a Samsung AllShare Play és a Microsoft SkyDrive felhő alapú szolgáltatásaival is megtehetjük, így azok bárhol és bármikor elérhetők lesznek. A készülék többek közt GPS-vevővel és Live Landmark funkcióval is rendelkezik, így utazás előtt a felhasználó térképeket is letölthet rá, és egy gombnyomással további helyhez kapcsolódó információkhoz juthat. A kamera ezenkívül digitális iránytűvel is fel van vértezve. És hogy azért magáról a fényképezésről is essék néhány szó, a kiváló minőségű fémvázba egy 16 megapixeles felbontású BSI-CMOS képszenzor került, ami előtt egy 21x-os optikai zoomra (23-483 mm, f2,8-5,9) képes objektív teljesít szolgálatot. Az optikai képstabilizátor mellett említést érdemel még a Full HD (30 fps) felbontású videófelvevő, a manuális vezérelhetőség, a fejlett panorámakép üzemmód, illetve a 3 colos képátlóval rendelkező AMOLED kijelző.A kereskedelmi forgalomban várhatóan áprilisban debütáló Samsung WB850F kezdőára mintegy 90 ezer forint körül fog alakulni.
Galéria Sok megapixel, nagy zoom

Sok megapixel, nagy zoom

[+] még több fotó

Galéria Wireless fronton is erős

Wireless fronton is erős

[+] még több fotó
Szépséges Ultrabookok
A Samsung már tavaly is nagyot durrantott a Series 9-es notebookokkal, most pedig már itt is van a második generációs sorozat. A 33 ezer órányi fejlesztés eredményképp létrejött újdonság 13 colos kivitele mindössze 12,9 milliméter vastag, és a mérlegen is alig 1,16 kilogrammot nyom. A 15 colos verzió sem valami kövér, lévén, hogy a 14,7 milliméteres vastagsághoz 1,59 kilogrammos tömeg társul. Az Intel Core i3 és i5 processzoros masinák nagy fényerejű (400 nit) és nagy felbontású (1600x900 pixel) kijelzőt tudhatnak magukénak, az SSD meghajtó pedig 9,8 másodperces boot időt, illetve 1,4 másodperces wake-up időt tesz lehetővé. A különleges fémvázas masinák billentyűzete háttérvilágítás kapott, ami pedig az árat illeti, nos az 1400-1500 dolláros összeg bizony nem éppen két fillér, de hát ugyebár mégis csak prémium kategóriás termékekhez van szerencsénk.
Galéria Vékonyka

Vékonyka

[+] még több fotó

Galéria Jééé, Prágában is a Technet.hu-t olvassák ;)

Jééé, Prágában is a Technet.hu-t olvassák ;)

[+] még több fotó
Új 7 colos tablet
A prágai Samsung Forumon debütált a gyártó vadonatúj tábla masinája, a Galaxy Tab 2 7.0. Emlékezetes, hogy a Samsung 2010 őszén jelentette be az első Galaxy Tab-et (P1000), aztán pedig tavaly ősszel érkezett az egyes piacokon nem kapható utódmodell, a Galaxy Tab 7.0 Plus (P6200). A most bejelentett újdonság (P3100) várhatóan világszerte ott lesz a boltok polcain, azt viszont abszolút nem lehet elmondani róla, hogy előrelépést jelentene. Az persze szép dolog, hogy már alapból Android 4.0 (ICS) fut rajta, de a 9,9 milliméterről 10,5 milliméterre vastagodott készülékházba szerelt duplamagos processzor frekvenciája 1,2 GHz-ről 1 GHz-re csökkent. A kijelző (600x1024 pixel) és az akksi (4000 mAh) változatlan maradt, de a 3 megapixeles kamera immár nem autofókuszos, az optika mellől pedig eltűnt a LED-villanó. A Galaxy Tab 2 7.0 forgalmazása márciusban fog megkezdődni, és abban egyelőre csak bízni tudunk, hogy a Galaxy Tab 7.0 Plus-nál érzékelhetően olcsóbb lesz a kicsike.
Galéria A legújabb 7 colos Samsung tablet

A legújabb 7 colos Samsung tablet

[+] még több fotó

Galéria Bízzunk benne, hogy olcsó lesz!

Bízzunk benne, hogy olcsó lesz!

[+] még több fotó
Galéria Ez fut a kicsikén

Ez fut a kicsikén

[+] még több fotó
Konklúzió
Az idei Samsung Forumon a már említett újdonságokon kívül ki voltak még állítva különböző vákuumcsöves erősítős hangkeltők, Apple és Galaxy termékek fogadására egyaránt alkalmas hangrendszerek, cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgépek (NX200), robotporszívók, designos induktív főzőlapok, hatalmas hűtőszekrények, estébé, estébé. Ettől független nagyon úgy tűnt, hogy idén a még okosabbá vált és immár folyamatosan okosítható TV-k kerültek fókuszba, míg például mobil fronton továbbra is nagyon hallgatott a cég. Jó, persze a Galaxy Note, a Galaxy Nexus és társaik mind képviseltették magukat, de újdonság abszolút nem volt. Úgy tűnik, hogy a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson sem lesznek igazán fontos Samsung bejelentések, vagyis tavaszig mindenképpen várnunk kell még a gyártó ütős mobil újdonságaira.
Galéria Dokkolós cucc

Dokkolós cucc

[+] még több fotó

Galéria Akcióban a vákuumcső

Akcióban a vákuumcső

[+] még több fotó
Galéria Robotizált porszívás

Robotizált porszívás

[+] még több fotó
Galéria Van itt minden, mi szem, szájnak ingere

Van itt minden, mi szem, szájnak ingere

[+] még több fotó

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy

Hozzászólások a(z) "Látó-halló TV-k, facebookos fényképezők és társaik" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. franczy
    2012 / 02 / 15 (18:42)válasz erre

    Bizony egyre okosabbak ezek a TV-k és tényleg jó irányba fejlődnek. A szokásos marketing dumának első körben nem nagyon hittem, de amikor működés közben is láttam az új feature-öket, egyből hívő lettem :)

  2. Enquil
    2012 / 02 / 15 (11:48)válasz erre

    azok az okos tv-k nagyon bejövősek, meg az a fényképezőgép is!

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize