Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg. Nézzük, mit lehet hallani az Apple sikergépének következő generációjáról!
Mielőtt nagyon belemélyednénk az új iPad körüli pletykákba, vegyük át gyorsan azt, hogy miért is fontos ez az eszköz annyira mind az Apple-nek, mind a felhasználóknak. Merthogy mindkét félnek fontos, azt jól mutatják az eladási adatok: a legutóbb lezárt, karácsonyi szezont is magában foglaló negyedév alatt 15.4 millió ment el az Apple táblagépéből. Ezt a számot más gyártók nemhogy tabletben, sokan még okosmobilokban sem tudják hozni.
Most látszik számszerűen beigazolódni, hogy az Apple által megreformált táblagépek piacán igenis van lehetőség - sőt, ebben van igazán lehetőség. A pc-eladások csökkennek, az okosmobil- és táblagép-kereskedelem pedig virágzik. Az pedig már régen egyértelművé vált, hogy ha tablet, akkor iPad. (Egyelőre csak az Amazon Kindle Fire gépe tűnik népszerű alternatívának.) Ezért övezi tehát ekkora várakozás az új verziót, amelynek az iPhone 5-ös várakozásokból okulva keveseb mernek nevet adni, ugyanis még az sem biztos, hogy miként fogják hívni.

Az elsőre logikusnak tűnő név a sorban következő szám alkalmazása tűnhet. Az iPhone 4S bejelentése után azonban sokakban merült fel az, hogy talán iPad 2S néven jön majd az új tábla. Az Apple névadási rendszerében erre akkor van esély, ha nem túl sok dolgon változtatnak a jelenlegi modellhez képest. Legkevésbé valószínű - de persze éppen nem elképzelhetetlen - lehetőségként felmerült még az iPad (2) HD formula is.
HD? Miért, mi lesz a kijelzővel?
A HD kitétel mögött az a most már több, egymástól független forrás által is rebesgetett információ áll, hogy az új iPad leginkább a kijelzőjével fog ütni. Volt szó a Kindle Fire ellen indított, kisebb, 7 colos modellről is, de ennek bejelentése kevésbé valószínű. A méret tehát marad, a minőség viszont állítólag (és ez kb. 100 százalék) változik.
Fókuszban a kijelző minősége (az AllThingsD illusztrációja)
A tábla várhatóan megkapja az iPhone 4 által sikerre vitt Retina Display kijelzőt, felbontása pedig 2048x1536 pixelre duplázódik. A duplázódás egyben azt is jelentheti, hogy - hasonlóan az iPhone-iPad átálláshoz - minden eddigi alkalmazás fut majd az új eszközön is, csak 2x-es nagyítás gomb kell majd a teljes képernyőhöz. Persze ez így nem az igazi, de a komolyabb appok mindegyike megkapja majd pár hónapon belül a hádébb verziót.
Lesz-e kisebb/olcsóbb modell?
Kisebb nem valószínű, tekintve, hogy Steve Jobs néhány éve egyértelműen a 10 colt nevezte az ideális méretnek, nem túl valószínű, hogy (máris) rácáfolna az Apple. A Kindle Fire ellen viszont valamit harcba kell indítani, ami alighanem az iPhone-os rendszerben bevett módon történik majd: az iPad 2 marad piacon, csak olcsóbb lesz, mint az új gép. A "mennyivel?" kérdéssel kapcsolatos legfrissebb pletykák 399 dollárról szólnak - ami egyébként még mindig kétszer annyi lenne, mint a Kindle Fire ára.
Az olcsóbb valószínű, a kisebb kevésbé
Processzor, kamera, akksi - mi változik még?
Az iLounge főszerkesztőjének CES-es kalandja szerint az új iPad külsőleg annyira fog hasonlítani az aktuális, kettes modellre, mint amennyire az iPhone 4S a 4-esre - azaz külsőre majdnem teljesen ugyanolyan lesz, csak 1 mm-rel vékonyabb. Jeremy Horwitz leginkább a fentebb említett kijelzőturbózásról spekulált, de más pletykákban több változás is felmerült.
Valószínűleg stimmel az az értesülés, amely szerint jön a jelenlegi kétmagos procit felváltó négymagos A6 processzor, ami jelentősen növeli majd a számítási teljesítményt. Szintén valószínű a kamera erősítése is, hiszen az elsőként kamerás iPad 2 ilyen téren leginkább említésre sem méltó. A kérdés csak az, hogy a jelenlegi 1 azaz egy megapixeles modul helyett 3, 5 vagy 8 megapixeles kamera kerül-e az új iPadbe.
Állítólag
Az Apple-től nem szokatlan húzás lenne az akkumulátor üzemidejének egy lépésben történő drasztikus emelése. Ezért bár nem sorolhatjuk a "nagyon valószínű" kategóriába, de azért ilyen-olyan mértékben elfogadhatjuk azt a pletykát is, amely szerint az új iPad üzemideje 18-20 órára emelkedik, ami a jelenlegi dupláját jelentené.
Egyre több pletyka szól az NFC mellett és egyre több szakértő valószínűsíti, hogy a kis hatósugáron belül működő vezeték nélküli adatátviteli technológia bekerül az új táblagépbe. Az iPad méretei, illetve az ezek által kissé korlátozott mindennapi hordozhatóság mellett túl nagy hatása nem lesz a jelenleg leginkább érintéses fizetést jelentő technológia iPadbe ágyazásának.
És végül mutatkozik némi esély a gyorsabb mobilnet, az LTE támogatására is. Személy szerint 50-50-nek tartom ennek esélyét, mert bár fontos és érdekes technológia, nemzetközi viszonylatban egyelőre annyira kevesen tudják kihasználni, hogy talán felesleges költségnövelő elem lenne a beszerelése. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi technológiai fejlettség szintjén a 4G még nagyon eszi az akkumulátort, ezt pedig a felhasználók mellett az Apple sem nagyon szereti.

Korábbi pletykák február eleji bejelentésről is szóltak, de ez már nyilván nem fog megtörténni. Esélyes és logikus lehetne még Steve Jobs február 24-ei születésnapja is, de a legnagyobb valószínűséggel az AllThingsD március első hetéről szóló információja stimmel.
Egy március eleji bejelentés után a pletykákban felbukkanó májusi megjelenés elég valószínűtlenül távolinak tűnik, inkább számolhatunk az első modellnél történt április eleji megjelenéssel. (Éppen-éppen elképzelhető egy március végi piacra küldés is.)
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Minden, amit az új iPadről pletykálnak" című cikkhez
Nekem is Androidos telóm van de valamiért képtelen vagyok megakasztani. Tudod érteni kell hozzá és nem csak nyomkodni mint az iphone - tNa, végre! Alakul vmi...!
ja mert 15 000 alkalmazást futtattál egyszerre akkor ne csodálkozz, amikor ennyi mindent megnyitok nálam még a core 2 is kicsit elkezd gondolkozni
:D:D
Ésszel csináld és nem lesz gond
:D

jelenleg sajnos androidos telóm van, és hurrááá, ma kaptam meg egy olyan frissítést (2.3.4) amit már lassan fél éve adtak ki... éljen a gyorsaság... persze, nem hozott kb. semmi látható újdonságot, leszámítva, hogy szétverte a már hónapokig szenvedett akksi spórolós beállításaimat, úgyhogy most kezdhetem az egész ceremóniát előről (persze frissítésnél biztosított affelől, hogy nem nyúl hozzá a beállításokhoz...nagy francokat)... a frissítési folyamatról meg nem is beszélve... kész röhely, szánalom... "húzza ki, kapcsolja ki, tartsa nyomva ezt, bla-bla-bla" eléggé WTF?! módra néztem, hogy ez most komoly?! visszasírom rendesen a régi iPhone3G-met... azon legalább ment minden simán (leszámítva azt az egy update-et.. de azt is rendberakták rekordidő alatt), nem úgy mint ezen a fostalicska SE Xperia Neo-n... :/ igazán kiváncsi vagyok, hogy mikorra fog eljutni a 4.0-ás frissítés amit április környékére harangoztak be... remélem azért karácsonyig még megérkezik az is... már ha lesz mire megérkeznie, mert hogy az hót sicher, hogy a következő lehetőségnél veszek egy új iPhone-t, mint a huzat! hihetetlen, hogy itt van alatta a "jó" vas, és szaggat a telefon... mindenek felett ez bosszant a legeslegjobban...Nekem is Androidos telóm van de valamiért képtelen vagyok megakasztani. Tudod érteni kell hozzá és nem csak nyomkodni mint az iphone - t
ja mert 15 000 alkalmazást futtattál egyszerre akkor ne csodálkozz, amikor ennyi mindent megnyitok nálam még a core 2 is kicsit elkezd gondolkozni
:D:D
Ésszel csináld és nem lesz gond
:D
jelenleg sajnos androidos telóm van, és hurrááá, ma kaptam meg egy olyan frissítést (2.3.4) amit már lassan fél éve adtak ki... éljen a gyorsaság... persze, nem hozott kb. semmi látható újdonságot, leszámítva, hogy szétverte a már hónapokig szenvedett akksi spórolós beállításaimat, úgyhogy most kezdhetem az egész ceremóniát előről (persze frissítésnél biztosított affelől, hogy nem nyúl hozzá a beállításokhoz...nagy francokat)... a frissítési folyamatról meg nem is beszélve... kész röhely, szánalom... "húzza ki, kapcsolja ki, tartsa nyomva ezt, bla-bla-bla" eléggé WTF?! módra néztem, hogy ez most komoly?! visszasírom rendesen a régi iPhone3G-met... azon legalább ment minden simán (leszámítva azt az egy update-et.. de azt is rendberakták rekordidő alatt), nem úgy mint ezen a fostalicska SE Xperia Neo-n... :/ igazán kiváncsi vagyok, hogy mikorra fog eljutni a 4.0-ás frissítés amit április környékére harangoztak be... remélem azért karácsonyig még megérkezik az is... már ha lesz mire megérkeznie, mert hogy az hót sicher, hogy a következő lehetőségnél veszek egy új iPhone-t, mint a huzat! hihetetlen, hogy itt van alatta a "jó" vas, és szaggat a telefon... mindenek felett ez bosszant a legeslegjobban...Mi lagggol a jó vason?
Android geekek tutira nem találnak ki olyat, hogy az Apple mit gurít legközelebb, ilyet az Apple geek-ek találnak ki. Ja, és az Android geekek gépe nem hever az asztalon, mert tutira ma is jött ki valami új rom, amit fel kell flashelnijelenleg sajnos androidos telóm van, és hurrááá, ma kaptam meg egy olyan frissítést (2.3.4) amit már lassan fél éve adtak ki... éljen a gyorsaság... persze, nem hozott kb. semmi látható újdonságot, leszámítva, hogy szétverte a már hónapokig szenvedett akksi spórolós beállításaimat, úgyhogy most kezdhetem az egész ceremóniát előről (persze frissítésnél biztosított affelől, hogy nem nyúl hozzá a beállításokhoz...nagy francokat)... a frissítési folyamatról meg nem is beszélve... kész röhely, szánalom... "húzza ki, kapcsolja ki, tartsa nyomva ezt, bla-bla-bla" eléggé WTF?! módra néztem, hogy ez most komoly?! visszasírom rendesen a régi iPhone3G-met... azon legalább ment minden simán (leszámítva azt az egy update-et.. de azt is rendberakták rekordidő alatt), nem úgy mint ezen a fostalicska SE Xperia Neo-n... :/ igazán kiváncsi vagyok, hogy mikorra fog eljutni a 4.0-ás frissítés amit április környékére harangoztak be... remélem azért karácsonyig még megérkezik az is... már ha lesz mire megérkeznie, mert hogy az hót sicher, hogy a következő lehetőségnél veszek egy új iPhone-t, mint a huzat! hihetetlen, hogy itt van alatta a "jó" vas, és szaggat a telefon... mindenek felett ez bosszant a legeslegjobban...
Látszik, hogy nem merítkeztél meg rendesen abban a szubkultúrában
A 11 éves lányom leszólta az iPadot, nem tudta megetetni vele a zoo mumbában az állatait.
nemtom, de szerintem azok akik ilyen abszurt hülyeségeket kitalálnak tuti valami android geek-ek, akik arra élveznek, hogy fúúúú, 2 magos 1,5ghz-en ketyetgő proci van a telómba... fúúúúúú... aztán egész nap ott hever a gépe mellett mint valami papírnehezék mert használni meg nem használja... cööööhhh, őrület...Android geekek tutira nem találnak ki olyat, hogy az Apple mit gurít legközelebb, ilyet az Apple geek-ek találnak ki. Ja, és az Android geekek gépe nem hever az asztalon, mert tutira ma is jött ki valami új rom, amit fel kell flashelni
Látszik, hogy nem merítkeztél meg rendesen abban a szubkultúrában
A 11 éves lányom leszólta az iPadot, nem tudta megetetni vele a zoo mumbában az állatait.
Nem lesz itt se lte, se hd, se 18 órás üzemidő hanem szimplán egy s betű különbség amiért persze megint el lehet kérni a nagy lóvét mint általában az iphonokért.A sok "I-birka" meg ugyanúgy sorba fog állni és ott sátorozni a bót előtt, de ez így is van jól, hiszen míg van kit csőbe húzni addig ez megy is és nem hiába a világ legdrágább cége :DEttől függetlenűl kipróbálnék már végre egy normális 4,5 colos iphone - t hátha megtetszene végre valahára. Persze szigorúan csak és kizárólag majd csak használtan amikor már óccóért lehet kapni"A sok "I-birka" meg ugyanúgy sorba fog állni és ott sátorozni a bót előtt, de ez így is van jól,..." tiszta csillagok háborúja, premier-premier. Gááááz


Nem lesz itt se lte, se hd, se 18 órás üzemidő hanem szimplán egy s betű különbség amiért persze megint el lehet kérni a nagy lóvét mint általában az iphonokért. A sok "I-birka" meg ugyanúgy sorba fog állni és ott sátorozni a bót előtt, de ez így is van jól, hiszen míg van kit csőbe húzni addig ez megy is és nem hiába a világ legdrágább cége :D Ettől függetlenűl kipróbálnék már végre egy normális 4,5 colos iphone - t hátha megtetszene végre valahára. Persze szigorúan csak és kizárólag majd csak használtan amikor már óccóért lehet kapni :D
Nekem máris nem kéne. 6 mag alatt még az excel is akadozik és 5000x3000 pixel alatt csak valami kockás pixelhalom egy kijelző...hahahahahahahaha XDDDDDD
Nekem máris nem kéne. 6 mag alatt még az excel is akadozik és 5000x3000 pixel alatt csak valami kockás pixelhalom egy kijelző...


Nekem máris nem kéne. 6 mag alatt még az excel is akadozik és 5000x3000 pixel alatt csak valami kockás pixelhalom egy kijelző...

mhhh, hardvermániás trollok, mi a frászkarikának törődik mindig a hardverrel annyit? senkit se érdekel (aki Apple cuccot vesz) hogy 2-4-vagy 16 magos proci van egy nyomorult tabletben! kamera legyen kitűnő, és a képernyő, mert azt látják, első látásra szembetűnőek, nameg, bírja sokat az akksi. De a főbb ok, hogy valaki egy iPad-et vegyen, az a élmény ami vele jön, mert annyira egyszerű, annyira kellemes használni, és nem kap az ember tőle agyfaszt, hogy ez meg az miért nem működik, mert miért ilyen lassú meg franc tudja, mert ilyennel egyszerűen nem találkozik! ami meg a neveket illeti... iPad HD?! nem lehet normális az a ember aki ezt kitalálta, soha nem adnának ilyen gagyi nevet... szerintem ha a külső marad, akkor iPad2S lesz, ez a logikus... LTE meg mi a francnak? alig van pár helyen, még világviszonylatban is, amerikában meg főleg... kizárt dolog, hogy bele tegyék, fölös költségnövelő csak... nemtom, de szerintem azok akik ilyen abszurt hülyeségeket kitalálnak tuti valami android geek-ek, akik arra élveznek, hogy fúúúú, 2 magos 1,5ghz-en ketyetgő proci van a telómba... fúúúúúú... aztán egész nap ott hever a gépe mellett mint valami papírnehezék mert használni meg nem használja... cööööhhh, őrület...

Szvsz kiváló cikk, gratula! :) (Azt persze kétlem, hogy ilyen paraméterek mellett duplájára nőhet az üzemidő, ez inkább marketing fogás lehet.)
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem




