A Nintendo évtizedek óta király a zsebre vágható játékkonzolok piacán; elég csak a Gameboy-ra gondolni, no meg az utóbbi pár évet uraló DS-szériára. Most azonban a japán világcég megint újított: markunkba adta a világ első, spéci szemüveg nélkül használható, térhatású képekkel hódító játékgépét.

3D és a térhatás
A Nintendo 3DS kijelzője térhatású. Ezt a 3D mozikban és 3D tévék előtt érzett élményhez kell hasonlítani, tehát még nem „körbejárható” a kép. Mivel a mérnökök elvetették a szemüveg használatát – lássuk be, egy bármikor előkapható játékkütyünél ez hülyén festene – így aztán választásuk a szemüveget nem használó, parallax-kijelző megoldására esett.

Mint ahogyan a szemüveges technológiáknak, ennek is megvan a maga hátránya: csak és kizárólag egy kis szögtartományból nézve érvényesül a hatás. Ugyan fel-le forgathatjuk a 3DS-t anélkül, hogy elvesztenénk a hatást, kicsit oldalra döntve már a térhatás helyett kettős látásunk lesz. Egy további hatása, hogy a felső kijelző vízszintes felbontását (800x240) gyakorlatilag lefelezi (400x240, azaz WQVGA/szem).

A nagy kérdés persze, hogy mégis mennyire könnyű egy-egy véletlen mozdulattal kiesni ebből a perfekt tartásból. Saját tapasztalatom szerint kezdő 3DS-játékosként valami iszonyatosan könnyű: az aktuális verekedős Street Fighter alatt például már a kapkodó, így erőteljes gombnyomogatás is bőven elég ehhez. Persze később, ahogyan belejövünk, ez egyre kevesebbszer fordul elő, de egy zötyögős – lásd magyar utak – utazásra inkább kapcsoljuk ki. Az erős napfény is megöli az élményt: térhatás helyett legutóbb négy képet számoltam össze a kijelzőn. Cserébe viszont a nyári vakító napsütésben is használható maradt a kütyü.

Csettintésre eltűnik
A térhatás ugyanis egy csúszka segítségével bármikor eltüntethető, illetve erőssége is állítható a játékok alatt. Játéka (és persze játékosa) válogatja, hogy mi az optimális, így például Street Fighter-nél simán felhúztam maximumra, míg Pilot Wings alatt ez már túl sok volt. A videók és fényképek esetében a csúszka csak kettő (2D-3D) állást ismer, így azok esetében a készítőre kell bíznunk szemeinket.


Mennyi a 3D?
A 3DS teljes menüje térhatású, valamint az összes hozzá járó kis beépített vagy kártyán vásárolható program is. Már maguk a menüpontok is látványosak: a felirat előtt-mögött keringenek a kártyalapok, térben pörög egy rétet ábrázoló körlap, illetve az épp bedugott játék logója is. A játékgép azonban kompatibilis (lesz valamikor) a DSiWare letölthető programokkal és a régi DS szoftverekkel is. Ezek azonban kizárólag kettő dimenzióban pompáznak.

Fájni fog?
Mármint a fejünk vagy szemünk. Haverokkal végzett gyorsteszt alapján van, aki érzékeny (egyébként az Nvidia 3D szemüvegével sem volt kibékülve), és van, aki – hacsak nem jön a front – nyugodtan elszórakozik a 3D-be állított géppel. Számomra a legnagyobb kihívást az jelentette, ha például a Pilot Wings-t maximális effektre kapcsoltam, majd utána lenéztem a második kijelzőre.

Ilyenkor ugyanis szemünk kénytelen újra fókuszálni, és ez eléggé fárasztó és furcsa érzés. Hasonlóképpen zavaró, ha például egy effekt túlságosan „kinyúlna” a kijelző síkjából, az ilyenekkel az én (igaz, meglehetősen vaksi) szemem például nem igazán tudott mit kezdeni, míg a síkban eltávolodó részletekkel semmi gondom nem volt. Nem fájdult meg, nem ellenkezett, nem állt keresztbe, egyszerűen kiesett a fókuszból Samus felém tartó töltete.

Fotózzunk térben!
„Milyen állati, 3D-ben látok!” – mondá az egyszeri 3DS-felhasználó. Így kimondva kissé muris, („Miért, eddig talán nem úgy láttál?”) de ennek ellenére tökéletesen fedi a 3DS beépített 3D kamerája által nyújtott élményt. A gép ugyanis hátlapján kettő darab 0,3 megapixeles VGA kamerát találunk. Ezekkel videót ugyan nem, de térhatású képeket bármikor készíthetünk, ha meguntuk a 2D-s önarcképek készítését az előlapi (ugyancsak 0,3 megapixeles) kamerával.

A 0,3 megapixel fényképekre a mai gépek közt azonban iszonyatosan kevés. Na persze a kijelzők felbontása sem nevezhető nagynak. A három szenzor minősége még azonban ezeken sem épp jó, inkább kásás. Hacsak nem épp az a célunk, hogy 3D-s képet csináljunk, inkább kapjuk elő a mobilunkat. Az – amennyiben az elmúlt öt évben készült – minden bizonnyal legalább hasonló, vagy inkább jobb képeket készít, és még talán vaku is van rajta.

A térhatás – valószínűleg a kis felbontás miatt – közeli (értsd: fél méterre levő gyümölcs-csendélet) képeknél nem érvényesül igazán, azonban egy átlagos, 1-4 méterre elszórtan levő társaságot már a visszanézett 3D képben is jól szeparál. A képeket egyébként rögtön két fájlba menti: egy standard, bárhol megnézhető jpeg-be és egy sztereoszkopikus 3D-t támogató mpo kiterjesztésű fájlba. Utóbbit ugyan támogatja a Windows beépített képnézegetője is, de a 3D effektről ez esetben le kell, hogy mondjunk.

Mindezek ellenére a 3DS az első,egyre szélesebb körben terjedő 3D-s fényképezőgép. Igen, már volt előtte is néhány dedikált gép, illetve magam is láttam egymáshoz csavarozott kamerákat. A 3DS azonban mindezt könnyebben és egyszerűbben oldja meg, azonnali visszanézési lehetőséggel. A képek minősége azonban nem rettentette el a felhasználókat: Japánban például egyre több online galéria nyílik a 3DS-sel kattintott képeknek.

Kiterjesztett, térhatású valóság
A 3DS egy másik újítása a kiterjesztett valóság meglehetősen nagymértékű használata. A hátsó 3D kamera segítségével ugyanis bármikor festegethetünk a monitorunk elé, lövöldözhetünk csak számunkra látható szörnyecskékre, vagy akár pózolhatunk is kedvenc virtuális kiskutyánkkal.



A Nintendo annyira ráhajtott erre az ágra, hogy rögtön saját menüt is kapott a minden 3DS-en megtalálható „ARG”, azaz főként kiterjesztett valóságra épülő játékok halmaza. A kamera minősége ellenére ugyanis nagyjából száz százalékos bizonyossággal ismeri fel a géphez pakolt jelző kártyákat. Ezek segítségével bármikor nyithatunk egy térhatású golyópöckölő játékot, vagy megidézhetjük akár magát Mario-t is!

Az egyik játék, a Face Raiders szintén saját menüpontot kapott. Ennek lényege, hogy valaki arcával felszerelt transz-dimenzionális behatolókat kell teniszlabdákkal móresre tanítani. Vicces, és körbe-körbe kell forognunk, hiszen lehet, hogy a következő támadó éppen hátunk mögött jelenik meg. Közben pedig háttérként a kamera által vett képet vetíti a 3DS a kijelzőre.

Váltófutás vezeték nélkül
A Mii Plaza is egy teljesen új, beépített dolog, és szorosan kapcsolódik a „Street Pass” nevű funkcióhoz is. Ez annyit tesz, hogy ha két 3DS elhalad az utcán egymás mellett, akkor adatokat cserélnek, így amikor legközelebb elővesszük – mivel ez alvó módban is működik – egy újabb taggal bővül a plázánk, illetve akár az épp kiválasztott játékban is lenyomhattunk – látatlanban – egy többjátékos összecsapást.



Egymás közt ilyenkor ajándékokat (kirakós-darabokat például) is csereberélhetünk, és néhány egyéb adatot (kicsoda, micsoda, honnan, mivel játszik) is megkapunk. A dolog egyedüli szépséghibája, hogy az alatt az egy hét alatt, amíg nálam volt a gép, a forgalmazói irodán kívül pontosan egy 3DS-sel hozott össze a sors. No persze csak nemrég indult a 3DS, tehát a helyzet várhatóan javulni fog azért.

Napi edzésterv és a jutalom
No és még nem említettem a 3 tengelyes gyorsulásmérőt és giroszkópot, amelyek lépésszámlálóként funkcionálnak alvó állapotban. Száz lépésenként kapunk egy érmét (naponta így maximum 10-et), amelyet a játékokban általában kettesével-hármasával válthatunk be különféle extrákra, kiegészítőkre, gyors előmenetelre és hasonlókra.

A beépített lépésszámláló után már talán nem is meglepő, hogy a gépecske elmenti ügyködésünket. Így megtudhatjuk, mennyit játszottunk a játékokkal, illetve órára pontosan mikor is gyalogoltunk pontosan mennyit. Persze csuklónk ütemes rázogatásával csalhatunk is akár. ;)

Megváltozott felépítés
A fentebb említett dolgok mellett a kezelőszervek is változtak. A gép ugyanis kapott egy „circle pad” analóg iránytókart, és a vezeték nélküli hálózatot azonnal lekapcsoló tolókapcsolót is. A Select-Home-Start gombhármas az alsó (érintő)képernyő alján kapott helyt, és ezzel nagyjából be is fejeztem a fizikai kezelőszervek taglalását.

A gép azonban belül is változott. Az eddigi 256 megabájtos belső tár két gigabájtosra szívta magát (de még mindig bővíthető SD kártyával), a memória a DSi-ben talált 16-ról 128 megára nőtt, és persze a processzor és a grafikus mag is megváltozott.

Meddig bírja?
Mindezek azonban hátrányosan érintették az akkuidőt. Míg a DSi (840 mAh) hivatalosan 9-14 óráig bírja minimális és 3-4 óráig maximális fényerővel, a 3DS (1300 mAh) 3-5 óráig bírja 3D módban, wifivel és hangoskodva, vagy 5-8-ig DS kompatibilis 2D-ben. Saját tapasztalatom szerint ezeket bírta a gép, és nem hagyott cserben az unalmas percekben. Alvó módban pedig akár napokig is elmegy az akkuról.

Kész van már?
Furcsa kérdés, de sajnos nem alaptalan a kérdés. A 3DS szoftveréből ugyanis még alapvető részek hiányoznak. Nincs például böngésző, és a Download Play letölthető programok is csak egy későbbi rendszerfrissítésre hivatkozik indulás helyett. Emellé párosul néhány kellemetlen meglepetés, mint például, hogy hivatalosan Magyarországról nem elérhető a StreetPass Mii Plaza, illetve az, hogy a böngészőben jelszót kérő WiFi hálózatokra a böngésző hiánya miatt lehetetlen felcsatlakozni. Ráadásul az internetes többjátékos csaták összehozásához is még az évekkel ezelőtt elavult barát-kódokkal kell szöszmötölni. Remélhetőleg az új Nintendo házikonzolnál nem próbálják meg ugyanezt eljátszani!

Megéri?
A Nintendo 3DS annyira nagy falat, hogy még a vele tesztre kapott játékokra ki sem tértem. Egyszerűen óriási – részben már kihasznált – lehetőséget hordoz magában a térhatású kijelző. Engem a sima DS nem hozott lázba – kis kijelző, kis felbontás, mi az a szösz, baltával faragott, satöbbi – azonban amint a 3D csúszkát felnyomtam, megváltozott a világ. Amint térben látja az ember a játékokat, feje tetejére áll a hozzáállása. Persze nem mindenkinek; két barátom is megmondta: öt perc után nekik elég volt.

A kiterjesztett valósággal egybekötött térhatás azonban engem mozgósított. Igen, örülnék egy pár jobb kamerának. Igen, 2D-ben a felbontás lehetne legalább akkora, mint a mobilomé. Lehetne valamivel olcsóbb és lehetne több 3D-s játék kint rá. Kezdetnek azonban a 3DS nem rossz, egyáltalán nem rossz!