Ugyan a két kijelzővel, valamint a billentyűzet hűlt helyével kiadott mobilgépek ötlete egyáltalán nem új, - elég csak a Microsoft elhalt Courier projektjére nézni – eleddig egy megvalósított terméket sem dobtak piacra. Az Acer aztán gondolt egy nagyot, és kiadta az Iconia névre keresztelt, Windows 7-et futtató laptopját.

Ismerős kattogás nélkül
Miben is tér el az Iconia egy hagyományos netbooktól / notebooktól? Az első és legfontosabb a fizikai billentyűzet teljes hiánya. Írd és mondd, az egész gépen összesen kettő gomb van, és ezek közül az egyik a bekapcsoló gomb. Ehelyett két teljes méretű és teljes értékű érintőkijelzőt kapunk. Optikai meghajtóra sajnos már nem futotta a 14”-os kijelzők mellett, igaz, erre manapság már egyre kevesebbszer van szükség.

Kezelési sajátosságok
A billentyűzet hiánya lehetőségek tárházát hagyta a készítőkre. Nem tetszik egy gomb elhelyezkedése? Megoldható! Kéne egy spéci képernyő a beállítások és gyakran használt rendszerfunkciók emberbarát eléréséhez? Mi sem egyszerűbb! Nos, az Acer ugyan az első lehetőséget kihagyta, a másodikat azonban beépítve szállítja.

Billentyűzet ahol akarom
A Windows 7 ugyan rendelkezik egy saját virtuális billentyűzettel, szerencsére azonban ennél valamivel többet adott az Acer a felhasználók kezei alá. Szó szerint kezei alá, hiszen amint letesszük két tenyerünket, megjelenik a teljes alsó kijelzőt elfoglaló virtuális klaviatúra. Ezt az Acer laptopokban találhatóról mintázták, azonban ellentétben a nagyobb, 15”-os modellekben találhatóakkal, itt numerikus rész nélkül jelenik meg.

A billentyűzet egy-az-egyben átvétele számomra egy hatalmas hibával járt: a nulla – ahogyan azt több Acer notebook teszten meg is írtam – túl keskeny. Az Iconia esetében kisujjammal nagyjából egyezik szélessége. Ez egy fizikailag is érezhető billentyűzet esetében még csak-csak OK, itt azonban – főleg, mivel bal kezem állandóan takarta – az esetek döntő többségében mellényúltam.

Apropó mellényúlás. A virtuális billentyűzeten nehéz megszokni a tízujjas gépelést. Azt hinné az ember, hogy lehetetlen rajta félig-meddig vakon gépelni, de ez nem teljesen igaz, amennyiben elég nagy hozzá a tenyerünk, hogy egy standard méretű billentyűzeten tenyérpárnáink felemelése nélkül gépeljünk. Az ujjal érezhető viszonyítási pontok hiánya azonban tényleg „vak”gépeléshez vezet, és így én például átlagosan nagyjából 10-20%-os hibarátával voltam képes gépelni. Normál esetben ennél tízszer jobb vagyok, de az Iconia mentségére szóljon, hogy még egy hetet sem volt nálam.

Az egy hét azonban arra elég volt, hogy megtapasztaljam a tízujjas multitouch rendszer egynéhány hibáját. Talán a legnagyobb, hogy a folyamatosan lenyomott billentyűket kissé rosszul kezeli. Nem egyszer fordult elő, hogy egy kézzel próbáltam kétujjas billentyűkombinációt elérni, aztán az elején benyomott shift/ctrl/alt-ot a rendszer magától felengedte. Egy „ragadós” opció nagyon jól jönne ezen malőrök ellen.

Egerészés a virtuális térben
Ahogyan a billentyűzet, úgy a fizikai tapipad is eltűnt a gépről. Helyette két opciónk van: egyfelől ujjunkkal nyomhatjuk a képernyő megfelelő részét, másfelől pedig a virtuális Acer-billentyűzet alatt található egy virtuális touchpad. Az első opció ugyan kényelmetlen – mivel fel kell emelnünk kezünket – azonban mégis sokszor fogjuk használni, ugyanis az ablakokat így „kényelmesebb” lehúzni a második kijelzőre.

Ugyan a billentyűzet rendelkezik automata korrekciós móddal, de ez csak angol nyelven működik. Apropó nyelvek, míg egy laptopban tízezreket kérnek el egy más nyelvű billentyűzetért, itt egy gombbal válthatunk az angol és a magyar közt. A képernyő elvileg tízujjas multitouch, de a billentyűzet egyszerre csak nyolcat volt hajlandó detektálni. Nem mintha gyakran nyomnánk le egyszerre ennyi gombot.

A touchpad egy felsőkategóriás Synaptic után – talán a kijelző felülete miatt – kissé sokszor vesztette el a fonalat, és ami sokkal könnyebben és gyorsabban orvosolható lett volna, a mérete lehetett volna nagyobb. Elvégre hány másodperc lett volna módosítani azt a néhány értéket a programban? A tapipad egyébként egy érintéssel eltüntethető, és ekkor a virtuális billentyűzetet fel-le mozgathatjuk a megüresedő térben.

Extra programok
A Windows 7 önmagában nem érintésre tervezett operációs rendszer, bárki bármit is mondjon. Tollal – saját, éves tapasztalat – még jól elirányítható, azonban tömpszli ujjunkkal már úgy érezhetjük, agyműtétet akarunk ököllel bokszolva végrehajtani. Ennek az „élménynek” egy része javítható: az Acer is felnagyította például a jobb felső sarok gombjait, valamint a fájlok listáján is nagyobb a tér.

Próbáljunk azonban egy ablakot ujjunkkal átméretezni sarkainál vagy oldalánál fogva, és rögtön egér után kiáltunk, (amihez ugye le kéne rakni a kezünket és előhívni a virtuális tapipadot. Az meg hosszú idő). Ezt már egy saját felülettel oldotta meg az Acer, de ne ugorjunk ennyire előre!

Egy Kör mindenki felett
Az Iconia egyik nagy újítása az Acer Ring, amelyet öt ujjunk az alsó kijelzőre helyezésével hívhatjuk elő. A félig-eddig magyarul megjelenő gyűrű belsejében egy „Rajzoljon egy mintát” felirat fogad, a következő gyűrűben a saját ablakkezelő, egy weboldalakból kivágást gyorsító ikon, a spéci eszközkezelő, a virtuális billentyűzet, egy minta-szerkesztő (itt adhatjuk meg, milyen alakzat középre rajzolására mit tegyen a rendszer, pl b-re böngészőt nyisson) valamint egy képlopót indító ikon található. Ezek közül egy bökéssel indítható bármelyik.

A legkülső részen hét további, ujjas vezérlésre optimalizált program kapott helyet, segítő ábrákkal. Ujjunkkal lapozhatunk ezek között, és a háttérben meg is jelenik az épp aktív választás legutóbbi szellemképe. Így például a TouchBrowser böngésző esetében a technet.hu képe. Ezek – ellentétben a Windows alkalmazások döntő többségével – tényleg érintőképernyőre, és ami fontosabb, legtöbbször az Iconia két kijelzőjére lettek optimalizálva.

A képnézegetőben alul a listát bogarászhatjuk, felül pedig a kiválasztott képet matathatjuk multitouch gesztusokkal. A közösségi oldalainkat összefogó SocialJogger pedig például a Facebook-ra beszúrt Youtube videókat jeleníti meg felül. A böngésző alapesetben mindkét kijelzőre kinyújtva jelenik meg, és ujjunkkal görgethetjük az oldalakat. A rajzolóprogram egyszerre négy ujjunkkal enged rajzolni, és így tovább.

Az már más kérdés, hogy a TouchBrowser böngésző helyett inkább maradtam a Firefox-nál, hiszen ahhoz is elérhető egy kiegészítő, amely segítségével még barátibb az ujjas kezelés, és a már megszokott extráimról sem kellett lemondanom. A weboldalak kattintható linkekkel megőrzött részleteit összegyűjtő Journal-t pedig amiatt nem használtam, mivel a legfontosabb dolgot hagyták ki belőle: nem lehetett bele gépelni.

Rendszerem a kezem alatt
A Device Control nagyon jópofa és majdnem száz százalékig jól használható alkalmazás. Segítségével bármelyik kijelző fényerejét állíthatjuk, a gépet is lekapcsolhatjuk, a hálózati csatolókat (WiFi, Bluetooth) engedélyezhetjük, illetve a hangerőt is állíthatjuk. Plusz a képernyő oldalán (pont a fizikai helyükön) láthatóak az VGA és az USB portok, amelyek képére bökésével például leválaszthatjuk az USB eszközeinket. Csodás ötlet, csillagos ötös megvalósítás; ez kérem kényelmes és pofonegyszerű!

Csupán két problémásabb dolgot vethetek fel: egyfelől a hangerőszabályzó csúszkája félkör alakú, és az ujjunkat meglehetősen nehéz gyorsan ilyen alakban húzni. Másfelől pedig kicsit nehéz újra eltalálni az alsó képernyőt visszakapcsoló gombot, ha véletlenül megnyomtuk. Szerencsére nincs a környezetében semmi veszélyes.

Ablakkontroll
Az alsó kijelző nem egyszerű, másodlagos kiterjesztett asztalként lett csatlakoztatva, így alapesetben nem tudjuk ráhúzni az ablakokat, alkalmazásokat. Többek közt ezen segít a Window Manager, amely minden ablak sarkára egy-egy szép nagy kezelő-kört rajzol, kinagyítja a jobb felső három gombot, valamint újakat ad hozzá: egy felső-alsó-mindkettő képernyő váltóhármast, valamint egy gyorsgombot az alsó képernyőre való küldéshez.

Ebben a módban egyébként egy egyszerű áthúzással is az alsó kijelzőre helyezhetjük programjainkat. Az alul megjelenő Window List pedig felsorolja egy szép listában, milyen ablakaink vannak éppen nyitva.

Külső extrák, hozzáférés
Nem csak az optikai meghajtó szorult kívülre: a laptop belsejében annyira kevés a hely, hogy furcsa módon még a kártyaolvasót is kis USB-s megoldásként kaptuk a gép mellé. Az alsó vékonyka lap egyébként egyben lepattintható, így pár másodperc alatt hozzáférhetünk az összes cserélhető alkatrészhez.

A lap vékonysága ugyan segít a súly alacsonyan tartásában, azonban valószínűleg hozzájátszott abban, hogy az egyébként teljesen rendben lévő méretű hangszórók alig észrevehető mértékben dobozhangon szóljanak. Ezt leszámítva tisztesen tették dolgukat, az ívelt lap miatt pedig nem is kell megemelni a laptopot ahhoz, hogy nagyjából teljes hangerőt kaphassunk orcánkba.

A gép lelke
Szerencsére az Iconiát nem rontották el azzal, hogy holmi lassú egymagos Atomot raktak volna bele: a gépben egy Intel Core i5 480M processzort kapott, négy gigabájt DDR3 memória társaságában. A 2,67 Ghz-en futó, Arrandale családba tartozó, fizikailag kétmagos (de négymagosnak látszó) processzor szemére maximum azt vethetjük, hogy a 35 wattot fogyasztók családjába tartozik, azaz nem a legenergiatakarékosabb választás volt. Azt, hogy ez miért is lett volna fontos, később meglátjuk.

Ennek ellenére az nem mondható el a gépről, hogy melegedne. Maximális terhelés mellett csak a ventilátor fölött lett meleg a ház, de ott sem annyira, hogy égetett volna. Mindezt úgy sikerült megoldani, hogy a gép normális használat mellett egyáltalán nem volt hangos, és terhelés alatt sem kezdett üvölteni.

Videók közt
Az Acer mérnökei a videokártya kiválasztásával nem vesződtek túl sokat: az Intel Core i5 processzorai mellé csomagolt Intel HD GMA megfelel az átlagos, irodai feladatokra, ráadásul nem is fogyaszt sokat. Ennél többre ne számítsunk: a videókat a rendszer zökkenőmentesen viszi, (hardveres lejátszást is támogatja) de a videojátékok közül csak a régebbi, illetve kevésbé látványos darabok futnak élvezhető sebességgel.

A fekete leves
Az Iconia ugyan csak 14”-os, tehát a „még hordozható” kategóriába esik, de a második kijelző beiktatása súlyos következményekkel járt. Egyfelől, a készülék hosszabb kézben való hordozáshoz nehéz, érzésre nagyjából egy súlycsoportban van a 15,4”-15,6”-os társaival.

A monitorok azonban fogyasztanak is rendesen, és ez még jobban behatárolja a mobilitást: bekapcsolt WiFi mellett webezve, írogatva a száz százalékról pont száz perc alatt fogyott ki az akku, terhelve pedig ötvenet bírt. Az akku első pillantásra nem is látszik: a zsanérok közt bújik meg a mindössze 3000 mAh, 44Wh-s pirinyó négycellás darab.

Amennyiben arra gondolnánk, hogy „majd veszünk hozzá nagyobbat, vagy cseréljük út közben”, két rossz hírem van: az elhelyezés miatt meglehetősen nehéz, valószínűleg lehetetlen lenne nagyobb méretűt berakni. A másik pedig az, hogy az akku kivételéhez előbb le kell pattintani az alsó védőlapot, így a csere a kelleténél jóval hosszadalmasabb – és szemlélők számára murisabb – lesz.

A kijelzők sajnos a notebook kategóriában általánosan használt TN+film technológiás darabok. Betekintési szögük meglehetősen kicsike, azaz amint nem pontosan 90°-os szögben nézzük a képet, rögtön veszítenek a kontrasztból. Ez főleg az alsó kép esetén érhető tetten, de mivel sokat fogjuk bökdösni a felső kijelzőt, (amely ilyenkor óhatatlanul mozdul egyet,) annál is meg kell ezt a jelenséget szoknunk.

A pontot az i-re az ár teszi fel. Mint minden úttörő termék esetében, ez itt is jelentős: nagyjából 350-400 ezrest kell leszurkolni a gépért. Igen, ezért két 14”-os kapacitív érintőképernyőt kapunk, jó processzorral, szép képpel, meglehetősen jól felépített extra programokkal. Plusz mindenki minket fog bámulni, ha felnyitjuk. Azt most hagyjuk, hogy bénázásunk miatt, vagy mert egyszerűen tök jól és tényleg úgy néz ki, mintha a Star Trek vagy tetszőleges másik sci-fi filmből léptünk volna elő. Ez az ár majdnem kétszer annyi, mint amennyiért vigyorgó úttörő lenne az átlagos vásárló; főleg itthon.