Kipróbáltuk az első kétmagos mobilt
Kezünkben a világ első dupla magos procival szerelt okostelefonja, az Optimus 2X és annak kistestvére. Mit tud a legütősebb mobil?
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy az idei esztendő az okostelefon szektorban egyértelműen a dual core processzoros legújabb szörnyetegekről fog szólni. Az LG gondolt egyet és gyorsan beelőzte az összes riválisát, amikor is még a tavalyi esztendő végén előrukkolt az Optimux 2X típusjelzésű készülékkel, melyre aztán gyorsan rá is sütötte "a világ első kétmagos processzoros okostelefonja" címet. Ügyes húzás, meg kell hagyni, az persze már más kérdés, hogy egyelőre még nem kapható a kicsike. A gyártó közlése szerint az Optimus 2X valamikor a tavasz folyamán fog felbukkanni a hazai kereskedések polcain, az árát pedig egyelőre abszolút homály fedi. A tavasz egyébként remélhetőleg március elejét és nem május végét fogja jelenteni...
Külcsín
Ami a külső méreteket illeti, nos, az Optimus 2X se nem kisebb, se nem nagyobb, mint a hozzá hasonló smartphone-ok, ahhoz pedig ugyebár jó ideje hozzászokhattunk, hogy az ilyen high-end készülékek akkora felületűek, hogy lassan már pingpongozni is lehet velük. A 10,9 milliméteres vastagság (vagy tán inkább vékonyság) nagyon baráti, bár a Samsung Galaxy S-féle 9,9 milliméternél azért mindenképpen terjedelmesebb, és a 139 grammos tömeg is jó 20 grammal nagyobb a Galaxy S tömegénél. Az általános minőségérzet nagyon rendben van, még akkor is, ha a kipróbált példány mind hardver, mind pedig szoftver tekintetében egy még nem teljesen végleges darab.
Sebesség
Az Optimus 2X igazi nagy dobása nem más, mint az 1 GHz-es Nvidia Tegra 2 processzor, mely minden körülmények között bőven elegendő teljesítményt biztosít. Az igazsághoz tartozik, hogy már a 2010-ben érkezett szimpla magos, 1 GHz-es chippel szerelt high-end modellek sem voltak éppen lassúak, így például a menüben történő bóklászás közben nem annyira érződik a Tegra 2-ben rejlő kraft. Az Nvidia cucc igazán majd csak akkor tudja megvillantani oroszlánkörmeit, amikor az Optimus 2X megkapja a 2.3-as Gingerbread frissítést, illetve amikor a Tegra Zone-ból letölthetők lesznek a kifejezetten erre a processzora optimalizált alkalmazások. Jelenleg egyébként 2.2.2-es Android szaladgál a telefonon, és ez az oprendszer lesz a kereskedelmi forgalomban elsőként debütáló készülékeken is. A Quadrant tesztben 2400-2600 pontot hoz jelenleg a kicsike, a Neocore pedig mintegy 80 fps-t présel ki magából.
Felhasználói felület
Az Optimus 2X-en alaphelyzetben egy úgynevezett LG UI 1.5-ös felhasználói felület kap helyet, ami persze bármikor könnyedén lecserélhető. A Home screen kapcsán megadható, hogy 3, 5, vagy 7 slide-dal szeretnénk dolgozni, no és persze widgetekből sincs hiány. A főmenüben háromféle nézet választható, és ahogy azt korábban már megszokhattuk, a különböző jellegű tartalmak egymástól jól elkülönítetten kapnak helyet benne. Külön említést érdemel a fejlett gesztus-alapú vezérlés: a giroszkóp immár nemcsak akkor tesz jó szolgálatot, ha kijelzőkép elfordításról, vagy elforgatásos hívásnémításról van szó. Szövegbevitelkor például a készülék kocogtatásával is mozgatható a kurzor, de ezenkívül az ikonok pakolgatásakor, vagy a médialejátszásó kezelésekor is használhatók különböző gesztusok. A 4 colos kijelző sajnos nem OLED, hanem TFT technológiájú, felbontása pedig jó szokás szerint 480x800 pixel.
Kamera
8 megapixeles fénylesője révén az Optimus 2X igen jól teljesít az Android szektorban, bár nem lenne rossz, ha a LED-segédfény mellett mondjuk egy xenon villanó is ott lenne. A maximális felbontás 3264x2448 pixel, az autofókusz átlagos sebességű, no és persze olyan extrákat is kapunk, mint például a geotagging, az arcérzékelés, vagy a mosolydetektálás. Igazi unikum az 1080p felbontású Full HD videófelvevő, melynek bitrátájával azonban nem vagyok maximálisan elégedett. Összehasonlításképp, míg a Nokia N8 12 Mbit/s-os 720p videókat lő, addig az Optimus 2X 1080p videói csak 8 Mbit/s-osak. Ezen azért lehetne még kicsit javítani - jobb lenne, ha a videók némileg több apró részletet tartalmaznának. Remek dolog, hogy van HDMI csatlakozó, de ha DLNA-t használunk, akkor még kábelekre sincs szükség. Azért az egyébként igen impresszív, amikor egy mobil DLNA-n keresztül pumpál egy 1080p-s videót egy 47 colos plazmára. Röccenés nélkül. Most már csak az MKV támogatást kéne megoldani.
Optimus Black (P970)
És akkor most térjünk át a kistesóra! Az idén januárban leleplezett LG Optimus Black mindössze 9,2 milliméter vastag, ráadásul ehhez mindössze 109 grammos tömeg társul. Ebben a modellben már "csak" egy hétköznapinak mondható szimpla magos 1 GHz-es processzor dohog, ami persze ettől még vígan futtatja az ugyancsak 2.2.2-es Android operációs rendszert. Érdekesség, hogy a kistesón újabb, 2.0-ás LG UI kap helyet, míg ugyebár a nagytesón még csak 1.5-ös a felhasználói felület. Az LG szerint ez azért van így, mert az Optimus 2X fejlesztése sokkal korábban kezdődött. Mondjuk ettől még akkor se értem, hogy miért ne kaphatná meg a 2.0-ás interfészt?
Vakító
A Black egyediségét az úgynevezett Nova Display adja, mely kiugróan magas, 700 nites fényerővel rendelkezik. Összehasonlításképp, az Apple iPhone 4 500 nitre képes, a Galaxy S pedig 300 nitet tud produkálni. Az LG egyébként azt állítja, hogy a Nova Display mintegy 50 százalékkal kevesebbet fogyaszt a hagyományos TFT LCD-knél, illetve, hogy a fehér fény előállításához ugyancsak fele annyi energiát fogyaszt, mint egy AMOLED kijelző. Az Optimus Black egyébként összességében kis fogyasztással kecsegtet, ezenkívül pedig egy az Optimus 2X-ben lévőnél is újabb generációs, 1500 mAh kapacitású akkumulátort rejt magában.
Kamera, memória
8 megapixel helyett ezúttal 5 megapixelt kapunk, a videófelvevő pedig nem 1080p-s, hanem csak 720p-s felvételeket képes készíteni, szigorúan 30 képkocka/másodperc sebesség mellett. Az elkészült felvételek a gyári alapcsomag részét képező microSD memóriakártyán tárolhatók el, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez a kártya pontosan hány GB kapacitású lesz. Itt jegyzendő meg, hogy míg az Optimus 2X-ben 8 GB felhasználói memória található, addig az Optimus Blackben ezen memória szerepét a microSD fogja betölteni.
Konklúzió
Az LG az Optimus 2X révén igen magasra helyezte a lécet, már ami a nyers erőt illeti, az Optimus Black pedig elérhetőbb áron kínál ugyancsak nem kis teljesítményt és egy újgenerációs kijelzőt. Az igazán nagy durranás pedig a hamarosan érkező Optimus 3D lesz, melynek 4,3 colos kijelzője háromdimenziós megjelenítésre lesz képes, szemüveg használata nélkül. 2011 tehát igen izgalmasan indul az LG háza táján, és érdeklődve várom, hogy vajon mit lépnek majd a riválisok?
További érdekes cikkek:
LG Optimus 7: lehetne optimálisabb
LG Optimus Chic: mert ma ez a sikk
LG Optimus One: egyes számú célpont
LG GT540: optimális okosság
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Kipróbáltuk az első kétmagos mobilt " című cikkhez
Egyre több rosszat hallok én is... egyik ismerős szerint 15-20%-os a selejtek aránya, ami azért nagyon magas. Ő végül Nexus S-t vett... lehet, hogy Nvidia valamit nagyon elrontott? Bár akkor Xoom-ot is dobnák vissza mindenütt...
A mai napon adtam vissza a szervíznek az egész telót úgy ahogy van, hogy kééérek egy ujjjjat, mert nem elég, hogy naponta magától többször újraindult és töltés közben kikapcsolt majd a szervíz megpróbálta megjavítani, sikerült mert mostmár beszélgetés közben szétkapcsol a 3G meg teljesen megszűnt és ezen nem segített a SIM kártya cseréje sem. Itt jegyezném meg a márkaszervízben nagyon kedvesek és segítőkészek az ott dolgozók. Legalább ennyi pozitívum a LG-nek a P990 meg xar.
Nekem teljesen mindegy honnan jön, ha normálisan össze van rakva. A HTC készülékeket Taiwanon, a Samsungokat Koreában gyártják és azonos árkategórián belül egyik sem rosszabb, mint az európai Nokiák. Én személy szerint egy fillér felárat sem fizetnék azért, hogy a telefonom Amerikában szereljék össze. (Ui.: Aki hagyja magát lehúzni és 250e Forintot kifizet az iPhone-ért, azt még ennyire sem érdekli a téma.)
Durva, hogy iphone is kínából jön akárcsak ez a vacak :D:D meg a többi kivéve persze a nokia egyes termékeit amik ugye made in Finland amiket inkább tartok TELEFONNAK mint az iphone . t :D de nem akarok ilyen felségsértő dolgokat mondani :D:D ne hogy meg bántsak valakit :D:D és végülis mindegyik jó csak, mondjuk 250 ezerért legalább megérdemelné az ember, hogy amerikában gyártsák :D ;)
Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:maradtam is ..... csak a srac bevette volna a touch hd-met es az csabito volt....Inkább fizess azért, hogy valaki már vigye a HD-det :):)de ez csak jatekszer lesz..... van rendes telefonom===== iPhone!!!!!!!!
Hát inkább nézzük a samu és htc mobilját, szerintem azok jobbak lesznek :D:D:D vagy ugyanilyen gagyi hatásúak talán? nem is tudom de már nem is érdekel.1080p??? muhaha :D:D:D jó vicc már a 720p - t is nagy nehezen fogadom mobilon :D:D Nokia N8 rulez forever, azt a szintet mobilban még egy ideig nem fogja se az lg se htc megközelíteni samu hát hát talán 5 éven belül :D:D:D
Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:maradtam is ..... csak a srac bevette volna a touch hd-met es az csabito volt....Inkább fizess azért, hogy valaki már vigye a HD-det :):)
Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:maradtam is ..... csak a srac bevette volna a touch hd-met es az csabito volt....de ki a faxom akar küzdeni....:lol::lol:
Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:maradtam is ..... csak a srac bevette volna a touch hd-met es az csabito volt....
Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:Te csak maradj a szifonnál :)
Őszintén megmondva az MKV támogatás egyre jó: vakítani a haverokat vele. Ugyanis a filmek a méretük miatt NEM férnek el a gépen. Ha belenyomsz egy 32 GiB-os kártyát, akkor is maximum 2-3 filmet tudnál rányomni, de ezeket még 4 GiB alá is kell darabolnod, mert a microSDHC-k fájlrendszere FAT32, az pedig ugyebár 4 GiB mínusz 1 byte fájlméretet kezel maximum, így egy filmet nagyjából 3-4 darabra kell(ene) darabolni, amit úgysem fogsz. Emellett a kártyákra pont a felírás problémás, így sebességként ha 5-6000-et elérsz, már örülhetsz. Ezzel pedig egy MKV film másolása "egy nap és egy éjszaka". DivX-ben viszont szintén gyönyörű minőségeket lehet elérni a 4 GiB mínusz 1 byte alatti méretben is, ha pedig mondjuk a film ketté van szedve, akkor aztán csúcs. A minőségromlást mobiloknál ráadásul az analóg kábel teszi bele a rendszerbe, így ha mondjuk HDMI-n vagy DLNA-n nyomod ki a tévére, ez a faktor kiesik és igazán meglepő minőséget fogsz kapni. Most divatos kifejezéssel: besza-behu :) Az 1080p-s rögzítés azért odaver, már a 720p-s videóimat is szájtátva szokták nézni a jónépek, hogy ezt mivel csináltam. Kár, hogy a YouTube-ra való feltöltéskor a fájlkonverziónál bele-bele kerül némi hiba, így pont arra, amire szeretném használni - konkrétan a 720p-s vagy ezesetben az 1080p-s fájlmegosztásra - csak korlátozottan használható. A kép tele lesz törésekkel, amik engem idegesítenek. SanciIgen, így van és már egyszer le is írtad. :) De ha vki vesz pár kártyát és pakol rá Matrioska-filmeket, hogy vhol levetítse és nem akar média centert vinni magával.., hát lehetséges lenne ez is. Mindenesetre célszerű más formátumot használni, ez tagadhatatlan. Szvsz az elvárás manapság a konvertálás nélküli formátumok döccenőmenetes lejátszása és a (lehetőség szerint kábel nélküli) TV-vel, projektorral...stb. való problémamentes kapcsolat lehetőségének, (azaz a "kivetítés") biztosítása.
Csak 1-2 dolog: számomra alapvető a 4.3" kijelző..., még ha pingpong ütő is! :) Azt nem értem, hogy egy ilyen készüléknél miért TFT kijelzőt csinálnak, bár nyilván nem értek hozzá. (?) Az, hogy a MKV támogatást nem sikerült megoldani, gáz, mert ezen a szinten illett volna. (Majd egy app-al megoldja, aki akarja...) Egyébként elég ütősnek látszik a vas :) és nem is csúnya. A vastagság meg gondolom az akku..., stb. miatt indokolt.

Hat en kiprobaltam ezt az optimus 2-öt es nem voltam elajulva töle... de szep darab lehet benevezek...:twisted::twisted:
hirdetésAjánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem
Hirdetés
hirdetés



















