Acer neoTouch P300 teszt: Öreg motorosoknak
Az Acer Stream egy minden hájjal megkent, Androidos, Desire kihívó volt, a most bemutatandó neoTouch viszont egy oldschool WinMo masina.
A Microsoft mobil operációs rendszereinek történelmében egy teljesen új korszak kezdődött, amikor tavaly októberben megjelentek az első Windows Phone 7-es okostelefonok. A WinPho 7 szakított azzal a régi redmondi hagyománnyal, miszerint a mobilunkon ugyanolyan, csak éppen lekicsinyített felhasználói felületnek kell lennie, mint az asztali számítógépünkön. Start menü, ikonok és a többi. Ez eleinte még jó móka volt, idővel azonban nagyon elavult a dolog. És akkor jött a mindent gyökeresen felforgató WinPho 7, mely minden meglévő konvenciót lesöpört az asztalról, és egyben nagyon trendi is lett, csak éppen néhány olyan értéket is elveszített, amit igazán megtarthatott volna. Van azonban néhány olyan készülék, melyen még mindig a Windows Mobile 6.5 teljesít szolgálatot, így a WinPho 7-tel nem igazán szimpatizáló, de mindenképpen MS fanok számára is akad megoldás.
Dundika
Forma, minőség
Ha kézbe vesszük az Acer neoTouch P300-at, első blikkre rögtön az N97 mini juthat eszünkbe. Ultra-vékonytól igen messze álló készülékház, szétcsúsztatható kialakítás, hardveres QWERTY és a mai átlagnál kisebb méretű kijelző. A két készülék között azonban lényeges eltérés, hogy míg az N97 minin fém alkatrészek is vannak, addig a P300 teljes egészében műanyag. Ez persze önmagában véve még nem jelenti azt, hogy baj lenne a minőséggel, sőt: az illesztések mindenhol nagyon pontosak, a matt felületű hátfal pedig meglepően kellemes tapintású.
Kellemes tapintású, matt hátlap
QWERTY
Az N97 minihez képest további lényeges különbség, hogy a fedlap jobboldalra történő elcsúsztatását követően a kijelzőt tartalmazó felső rész nem dől meg a felhasználó felé, hanem egyszerűen síkban marad. A mechanika korrekt erőszükséglettel mozgatható és a rövid használatot követően elég strapabírónak is bizonyult. A fehér háttérvilágítású, teljes értékű QWERTY billentyűzet 88x22 milliméteres felületen egész pontosan 39 gombot vonultat fel, melyek 8x5 milliméteres felülettel bírnak. A fényes felületű klaviatúra baloldalán két kis LED fényforrás informál az aktivált funkció és shift gombokról, a space enyhén balra van tolva, a nyíl gombok pedig a jobbalsó szekcióban landoltak. Az ékezetes magyar karakterek sajnos nincsenek feltüntetve a gombokon.
Felszereltség
A fejlesztők igen pazarlóan bántak a készülék baloldalával, ide ugyanis egyetlen kezelőszerv vagy csatlakozó sem került. Az ellentétes oldalon tudjuk szabályozni a hangerőt, de a megszokottól eltérően nem nyomógombok, hanem egy kis csúszka segítségével, ezenkívül pedig ugyanitt keresendő a kamera exponáló gombja is. Az on/off gomb és a szabványos 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat által közrezárva, a felső élen található az a kis kihajtható ajtó, mely a microUSB csati és a microSD slot közös védelmezője. Az alsó élre került a kiegészítő hangszóró, és innen húzható ki a teleszkópos stylus, melynek mérete 7 és 9,5 centiméter között mozog. A lefelé csúsztatható hátlap mögött egy 970 mAh kapacitású lítium-ion akksi rejtőzik, és jó hír, hogy az alapcsomagban nemcsak egy korrekt telefontokot, hanem egy tartalék akkumulátort is találunk. Apró figyelmesség a gyártótól - köszönjük!
Kihasználatlan hely
Egy csúszka és egy nyomógomb jobboldalt
A TFT technológiájú kijelző nem annyira a mai szupermobilok, hanem sokkal inkább a jó öreg PDA-k LCD-jéhez hasonlítható. Azt már említettem, hogy cerkát is kapunk hozzá, így könnyen kikövetkeztethető, hogy nem kapacitív, hanem rezisztív a display, és bizony ujjal nem is olyan könnyen kezelhető. A 3,2 colos (42x70 milliméter) képátlóval rendelkező panel 65 ezer színárnyalatú és 240x400 pixeles felbontású, vagyis a mai 480x800 képpontos kijelzők mellett egyszerűen ódivatú. Alaphelyzetben hétféle témabeállítást kapunk, a betűméret öt lépcsőben szabályozható, az integrált giroszkóp révén pedig adott az automatikus kijelzőkép elfordítás funkció. Az LCD alatt három normál nyomógombot helyeztek el a tervezők, melyekkel egyrészt a hívások kezelhetők, másrészt pedig bizonyos Windows funkciók érhetők el.
Szétcsúsztatva
AF-es, de vaku nélküli
Lencsevédő nincs, így jól jön, hogy legalább minimális süllyesztést kapott az optika, ami mellett sajnos egyetlen apró LED-et sem találunk, így ha sötétben kell fotózni, nem marad más hátra, mint az éjszakai üzemmód aktiválása, illetve a fényérzékenység növelése, egészen ISO800-ig. A 3,2 megapixeles kamerával maximum 2048x1536 pixeles felbontásban fotózhatunk, a képminőség pedig három fokozatban állítható. A képek élességéről autofókusz gondoskodik, ami azonban igen lomha működésű. Az időzítő 3-10 másodperces késleltetésre képes, ezenkívül pedig manuálisan állítható a fehéregyensúly, a fényerő, a kontraszt és az élesség. A galéria amolyan fapados Windows módon működik, multi-touch értelemszerűen itt sincs. Néhány tesztfotó:
A videófelvevőtől sem fogunk hasra esni, lévén, hogy felbontása mindössze 320x240 pixel, 20 fps mellett. Tesztvideónk:
Felhasználói felület
A Windows Mobile 6.5-öt ismerők otthonosan mozoghatnak a P300 menürendszerében, az Acer ugyanis gyakorlatilag egyáltalán nem módosította a felhasználói felületet. Az alapkijelzőn ugyebár függőleges irányban szkrollozhatunk például a képek, a zenék, az e-mailek, illetve a naptár között, az egyes kis sávokon belül pedig oldalirányban is lapozgathatunk. A Start menü kis ikonja a balalsó sarokban található, ha megnyomjuk, akkor egy egyszerre tizenkét hagyományos kis ikont felvonultató menürendszer látványa tárul elénk. Ez ugyebár még messze nem a Live Tiles című történet (élő csempék, Windows Phone 7).
Nem éppen friss-ropogós
Full QWERTY
Ami mindig is a Windowsos mobilok erőssége volt, az ugyebár az Office. Az Office Mobile révén könnyedén kezelhetők a különböző Word, Excel, PowerPoint és OneNote állományok, és persze ilyen file-ok bármikor létre is hozhatók a telefonon, mindenféle licensz megvásárlása nélkül. Böngészésre az öregecske Internet Explorer szolgál, mely nem csak lassú, hanem még ronda is, és bizony a kezelhetősége is hagy némi kívánnivalót maga után. A különböző wireless funkciók az Acer Communication Manager 4.2 révén koncentrált módon érhetők el, a Facebook, Flickr és Blogger szolgáltatást pedig a Social Networking fül alá gyűjtötte össze a gyártó. Kapunk továbbá Messengert, Windows Live-ot, MSN Weathert, MSN Money-t, Adobe Reader LE-t és Binget, új alkalmazásokat pedig a Marketplace-ről lehet begyűjteni. Szórakoztatásunkról alaphelyzetben egyetlen játék, az etalonnak számító Solitaire gondoskodik. Elővettem egyébként régi iGO 8-as microSD-met, betettem a P300-ba, majd egy gyors telepítést követően máris használhattam a Nav N Go-féle remek kis navigációt.
Nincs előlapi kamera
Fókuszban a Windows
A 2007-es keltezésű Qualcomm MSM7225-ös processzor nem éppen mai fejlesztés, ettől függetlenül még ma sem ritka, hogy a mobilgyártók ennek a chipnek szavaznak bizalmat, lásd például a HTC Wildfire-t. Észvesztő sebességre senki se számítson, a GHz-es processzorokkal megtámogatott Windows Phone 7 platform ettől a tempótól fényévekre van. A processzor mellett egyébként 256 MB RAM és 512 MB ROM található a fedélzeten, és nagy kár, hogy az Acer nem pakol legalább egy 2-4 GB-os microSD-t a készülék dobozába. A négysávos P300 HSDPA fronton maximum 7,2 Mbit/s-os tempóra képes, az n-est még nem, de a b/g Wi-Fi szabványt ismeri, ezenkívül pedig Bluetooth 2.0 és GPS is van benne. Azért egy sztereó FM rádiót is belerakhattak volna még, de sebaj.
Közös fedél alá hozva
Dupla élvezet
A cikk írásakor 53900 forintos áron kapható Acer neoTouch P300-ról bizton állítható, hogy nem gyakran fog velünk szembejönni az utcán. Bár ez egyébként ugyebár még az ennél sokkal jobban sikerült Acer mobilokról sem mondható el. Lényeg a lényeg: ez a készülék egy kis időutazásra visz bennünket, abba a korba, amikor Redmond még nem csempékben, hanem ikonokban gondolkozott, amikor a kijelzőket még nem az ujjunkkal, hanem cerkával nyomkodtuk, és amikor még a vaku is ritkaság számba ment egy kamerás mobilon. WinMo rajongóknak jó választás lehet a P300, főleg jól sikerült QWERTY billentyűzete révén, mások azonban ne nagyon kacérkodjanak a vásárlás gondolatával. Ha nem fontos a QWERTY, viszont jól jön a dupla SIM, akkor képbe jöhet az ugyancsak WinMo szoftveres és valamivel olcsóbb Gigabyte GSmart S1205, bár ennek lassabb a procija és 3G sincs benne.
Minőségi dobozban érkezik
P300 vs. N97 mini
A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!
Ezt olvastad már?
Diablo III teszt – Az ördög sosem alszik
Hozzászólások a(z) "Acer neoTouch P300 teszt: Öreg motorosoknak" című cikkhez
Teljesen korrekt kis telefon ez, leszámítva a kicsi aksit, meg nekem a wm6,5 egyáltalán nem tetszik. Indokolatlanul van ez a készülék lesajnálva a cikkben, pedig ez alapján is látszik: érdemes néha elnézni a végtelenre dagadó iphone/android-óceán felett, nyugis kis szigetekre bukkanhatunk :) Hasonló képességű telefonok a maguk korában jóval drágábbak is voltak.Ez így igaz. De lehetne nagyobb a felbontása is. Vagy akkor olcsóbb. Jó lenne ha továbbra is gyártanának Winmos telefonokat a Symbianos S40/S60 de még az S3 riválisaként is occsóért. Szívesen látnám őket az Erzsi Kápéöccázak helyett:-)
Teljesen korrekt kis telefon ez, leszámítva a kicsi aksit, meg nekem a wm6,5 egyáltalán nem tetszik. Indokolatlanul van ez a készülék lesajnálva a cikkben, pedig ez alapján is látszik: érdemes néha elnézni a végtelenre dagadó iphone/android-óceán felett, nyugis kis szigetekre bukkanhatunk :) Hasonló képességű telefonok a maguk korában jóval drágábbak is voltak.

Inkább egy pótakksi, mint egy microSD kártya. Persze abszolút elvárható lenne a csomagban. De, hogy miért épp a Gigabyte S1205-öt ajánlja a cikkíró, azt nem tudom. Elég jónak néz ki az a qwerty gombsor. A cikknek egyébként örültem.
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem







