hirdetés


Samsung S7230 Wave teszt: Egy újhullámos Bada

László Ferenc - 2011. január 17. | 08:00 mobil

A Samsung igen komoly mobilpiaci tervekkel rendelkezik, és e tervek végrehajtásában komoly szerepe lehet az olyan, széles közönségnek szánt készülékeknek, mint amilyen a Wave 723.

Az okostelefonok nem is olyan rég még csak a jéghegy csúcsát jelentették, magyarul ezek az akkor még drága és sokszor igen otromba készülékek csak viszonylag kevesekhez jutottak el. Mára viszont már sokat változott a helyzet, amiben fontos szerepe volt annak, hogy ma már akár néhány darab tízezres ellenében is haza lehet vinni egy-egy ilyen mobilt. A Samsung az általa támogatott egyéb smartphone szoftverek (például Android, Windows Phone) mellett kifejezetten azért hozta létre a saját bada (dél-koreaiul óceánt jelent) operációs rendszerét, hogy azt a széles tömegeknek szánt készülékekre telepítse. A platform 2009 decemberében startolt el, az első ilyen szoftveres készülék pedig a Samsung Wave S8500 volt, melyből rögtön az első négy hétben több mint 1 millió példány talált gazdára. A mai napig egyébként már összesen több mint 5 millió badás mobilt adtak el, ami nem is rossz eredmény egy ilyen új kezdeményezéstől. Az alábbiakban taglalandó Wave 723 az úttörő Wave S8500 alá lett pozícionálva, vagyis olcsóbban kevesebbet ad, mint az első Wave.

Bőrös, de nem virsli

Bőrös, de nem virsli


Külcsín
Ami a formai kialakítást, illetve a minőséget illeti, nos, e tekintetben az S7230E típusjelzésű Wave 723 simán versenyezhetne akár egy kategóriával magasabb szinten is. A design abszolút nincs túlvariálva, a tervezők inkább a korábban már többször is jól bevált minimalista elvet alkalmazták. Ami a készüléket egyedivé teszi, az nem más, mint a lehajtható bőrfedél. Ezt a készséget a telefon alsó éléről lehet lehajtani, és kellő védelmet biztosít a készülék számára. Negatívum, hogy a fedél sajnos nem hajtható hátra, így például ha vízszintesen tartjuk a telefont, akkor könnyen beleakadhat a kezünk. Jó hír, hogy aki nem szimpatizál ezzel az egyedi megoldással, bármikor eltávolíthatja a fedelet, a gyártó ugyanis egy normál, bőrfedél nélküli alsó műanyag sarkot is mellékel a mobilhoz.
Kitárulkozva

Kitárulkozva


A Wave 723 fekete, illetve sötétszürke színekkel operál, ami nagyon is jól áll neki. A könnyűszerrel eltávolítható hátlap teljes egészében szálhúzott alumíniumból készült, ami mindenképpen sokat dob a minőségérzeten. A hátfal mögött egy 1200 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor teljesít szolgálatot, mely a gyártó szerint optimális esetben akár 700 órás készenlétet, illetve mintegy 14,5 órát beszélgetési időt képes biztosítani. Régi szarvashiba, hogy a bővítőslot az akksi alá került, így a memóriakártya cseréje sajnos mindenképpen megköveteli a készülék újraindítását. Fekete pont jár továbbá azért, mert az alapcsomagban nincs microSD.


Felszereltség
Ha a hangerőt szeretnénk állítani, akkor a baloldalt elhelyezett gombpár révén tudjuk mindezt megtenni, a bekapcsoló gomb, illetve a fényképezőgép exponáló gombja pedig az ellentétes oldalon landolt. A 3,5 milliméteres szabványos audio csatlakozó aljzat a felső élre került, csakúgy, mint a microUSB (töltés, adatátvitel) csati, mely az Omnia 7-hez hasonló módon elegáns kis elhúzható ajtó mögött rejtőzik. Apróság ugyan, mégis nagyon profi kivitelezés! A kijelző felett trónol a krómdíszítésű hangszóró, ami mellett azonban sem előlapi kamera, sem pedig proximity szenzor, illetve fényérzékelő nincs. Úgy látszik, ezek már nem fértek bele a költségvetésbe.
Hangerőállítás baloldalt

Hangerőállítás baloldalt


On/off és expo gomb jobboldalt

On/off és expo gomb jobboldalt

Kijelző, gombok
Ami a Wave S8500-at igazán szerethetővé tette, az egyértelműen a briliáns kijelző, mely Super AMOLED panel 3,3 colos képátlón 480x800 képpontot vonultatott fel. Nos, e tekintetben a Wave 723 igen komoly butításon esett keresztül, lévén, hogy ebben a modellben már csak egy 3,2 colos (42x69 milliméter) TFT panel szunnyad, a maga mindössze 240x400 pixeles felbontásával. Nincs mit szépíteni, ez a 262 ezer színárnyalatú LCD sajnos elmarad az elvárásainktól - egyszerűen túl darabos a megjelenítése. Az integrált giroszkópnak köszönhetően az automatikus kijelzőkép elfordítás funkció adott, az LCD alatt pedig három hagyományos nyomógomb kapott helyet. A kijelzőn megjelenő virtuális QWERTY billentyűzet függőleges telefonon 3x5 milliméteres, vízszintesen tartott mobilon pedig 6x5 milliméteres gombokat vonultat fel. Az ékezetes karakterek a gombok nyomvatartását követően bukkannak elő.
Cserebere fogadom...

Cserebere fogadom...


Minimálisan süllyesztett frontlencse

Minimálisan süllyesztett frontlencse

Kamera
A kamerához először nem sok reményt fűztem, de aztán átvillant az agyamon, hogy a Samsung azért nem igazán szokott gagyi fényképezőgépet használni. Végül be is bizonyosodott, hogy az enyhén süllyesztett frontlencsét és 5 megapixeles szenzort felvonultató AF kamera modul teljesen korrekt minőségű, a LED-es villanónak köszönhetően pedig még akár sötétben is fotózhatunk. A maximális felbontás 2560x1920 pixel (wide: 2560x1536 pixel), a képminőség három lépcsőben állítható. Témabeállításból nem kevesebb, mint tizenhárom darabot kapunk, a fényérzékenység ISO50 és ISO400 között állítgatható, az expozíciómérés pedig mátrixos, középre súlyozó, illetve pontszerű lehet. Említést érdemel továbbá a 2/5/10 másodperces késleltetésű időzítő, a mosolydetektálás, a makró mód, a kikapcsolható zárhang, illetve a geotagging opció. A sorozatfelvevő sajnos csak QVGA képeket készít, a panorámakép funkció pedig 1,3 megapixeles felvételeket fűz össze egymással. Néhány tesztfotó:

Ha a fotós részben pozitívan csalódtunk, akkor a videós szekcióban bizony nagyon is negatívan. Nem hogy 720p, de még VGA felbontást sem kapunk, így bizony be kell érnünk a kőkorszaki QVGA felbontással, 29 fps mellett. Tesztvideónk:

Használhatóság

A készüléken a bada operációs rendszer 1.1-es verziójához van szerencsénk, ami ugyebár nem a legújabb, hiszen nemrégiben jelent meg a szoftver 1.2-es kiadása. Erre az alapra van ráültetve a Samsung már jól ismert TouchWiz felhasználói felülete, annak is a harmadik generációs variánsa. A készülékzár egy jól irányzott főképernyős szkrollozással oldható fel, majd pedig elénk tárul a vízszintes irányban több slide-ot felvonultató alapkijelző, melynek alján három méretes ikon csücsül, a tárcsázó, a névjegyzék és az üzenetközpont. A legfelső sorba került a lehúzható státuszsor, mely az új értesítéseken kívül Wi-Fi, Bluetooth és némító funkciókat vonultat fel.
Szögletes design

Szögletes design


A kijelző balfelső sarkába került a Widget gomb, melynek lenyomását követően az LCD alsó szekciójából kényünk-kedvünk szerint húzogathatjuk felfelé a különböző minialkalmazásokat. A tesztkészüléken egyetlen, fehér témabeállítás, illetve kétféle betűtípus található, a menüben pedig 3x4-es elrendezésben figyelnek ránk a kis ikonok. Szólnunk kell többek közt a korábbról már ismert adaptív menürendezési lehetőségről, melynek lényege, hogy a szoftver a gyakran használt elemeket automatikusan a menü elejére dobálja. Ez a feature természetesen bármikor kikapcsolható.
1200 mAh kapacitású akksi

1200 mAh kapacitású akksi


Szolgáltatások
A Webkit alapokon nyugvó, több ablakos Samsung Delfin Browser 2.0 a mai elvárásoknak megfelelően Flash kompatibilis, full screenes üzemmóddal is rendelkezik, és RSS olvasóval is fel van vértezve, ettől függetlenül nem mondanám, hogy jelenleg ez lenne a legjobb mobil böngésző. E-mail fronton alaphelyzetben a következők támogatottak: Exchange ActiveSync, Google, Yahoo! és Hotmail. A naptárban találkozó és évforduló kategóriákba sorolhatjuk be életünk történéseit, melyek helyszínét akár a térképre bökve is megadhatjuk. A Samsung Mobile Navigator nevezetű, Route 66 eredetű navi alkalmazás nem különösebben nagy durranás, de alap célokra megfelel, ezenkívül pedig egy 2.3.2-es Google Maps is jelen van a fedélzeten.
Bada és TouchWiz

Bada és TouchWiz


Hát nem éppen hot-swap a kicsike

Hát nem éppen hot-swap a kicsike

Funkciók
Természetesen a social networking is komoly erőkkel képviselteti magát, még pedig a Facebook, a Twitter, illetve a YouTube "személyében". Ezenkívül kapunk még egy igen korrekt névjegyzéket, 1300 férőhelyes SMS memóriát, 3-30 perces szundis ébresztőórát, világórát, stoppert, időzítőt, számológépet, jegyzetkészítőt és feladatkezelőt. A felismerő funkcióval megspékelt zenelejátszó hangszínszabályzója nyolcféle gyári alapbeállítást és hatféle digitális effektet vonultat fel, valamint háromféle skinnel díszíthető. Az RDS-es sztereó FM rádió használatához be kell dugni a gyári fülest - az autoscan gyors, az MP3-ba rögzítő műsorfelvevő funkció hasznos. Szórakoztatásunkról három játék gondoskodik: Dobókocka, Edge , Parachute Panic. Nagy kár, hogy DivX támogatás nem jár a pénzünkért.
Nincs fényérzékelő, proximity szenzor és második kamera

Nincs fényérzékelő, proximity szenzor és második kamera


Három normál nyomógomb

Három normál nyomógomb

Hardver
A Samsung ugyan nem közölt pontos részleteket a Wave 723 "agyáról", arra azonban nyugodtan mérget vehetünk, hogy ebben a modellben nem ugyanaz az 1 GHz-es ARM Cortex A8 proci dohog, mint ami a Wave S8500-ban. Ettől függetlenül nem mondanám lassúnak a Wave 723-at, inkább diplomatikusan úgy fogalmaznék, hogy néhány esetben megfontoltan halad előre. Alaphelyzetben mintegy 90 MB szabad memóriával gazdálkodhatunk, a gyors adatátvitelről pedig HSDPA, b/g/n szabványú Wi-Fi, illetve harmadik generációs Kékfog (gy.k. Bluetooth) gondoskodik. Felettébb korrekt!
Gyári füles

Gyári füles


Konklúzió
Az már vélhetően a fenti néhány ezer karakterből is kiderült, hogy szerény személyem tetszését el tudta nyerni a Samsung Wave 723, hiszen esetében egy remekül összerakott, pofás és nagy tudású középkategóriás okostelefonhoz van szerencsénk. Nyugodt szívvel viszont csak akkor tudnám ajánlani megvételre a kicsikét, ha például egy tízessel olcsóbb lenne. Miért mondom, illetve írom mindezt? Nos, csupán azért, mert a kártyafüggetlenül jelenleg mintegy 60 ezerbe (a Techneten 59849, előfizetéssel pedig 40000) kerülő Wave 723-nál csak 10-15 ezerrel kóstál többet egy Wave S8500, abban pedig ugyebár ott a szuper kijelző és a sokkal jobb videófelvevő, hogy csak a fontosabb különbségeket emeljem ki.
Wave 723 vs. C6-01

Wave 723 vs. C6-01


További érdekes cikkek:
Vásárlás: Samsung S7230 Wave a Technet Plázában

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Samsung
mobil
Teszt
bada
7230
Wave
Ezt olvastad már?

Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy

Hozzászólások a(z) "Samsung S7230 Wave teszt: Egy újhullámos Bada" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. gusthy
    2011 / 01 / 17 (18:54)válasz erre

    A Bada egy Samsung által kidobott futtató környezet (nem operációs rendszer), amely legtöbbször Linux-ra épül. Megtalálunk azonban sok helyen benne BSD kódrészleteket is. Az, hogy hogy néz ki, az attól függ, éppen milyen progikat írnak rá. C++ alatt lehet rá fejleszteni, ellentétben az Androiddal itt a Java nem játszik szerepet.
    Igen, idáig eljutottam, de mivel ad többet, mint az eddigi okostelefon operációs rendszerek? A kicsitokosabb symbian megközelítés valamennyivel előrevisz, de nem értem, mi szükség Badára?

  2. wyx
    2011 / 01 / 17 (11:51)válasz erre

    A Bada egy Samsung által kidobott futtató környezet (nem operációs rendszer), amely legtöbbször Linux-ra épül. Megtalálunk azonban sok helyen benne BSD kódrészleteket is. Az, hogy hogy néz ki, az attól függ, éppen milyen progikat írnak rá. C++ alatt lehet rá fejleszteni, ellentétben az Androiddal itt a Java nem játszik szerepet.

  3. nagi
    2011 / 01 / 17 (11:34)válasz erre

    Tudtommal a két rendszer inkompatibilis. A Badát leginkább egy modernebb Symbian-nak lehet felfogni, (működik magában, de ne próbáld meg teljesen átszabni, felsőkategóriában nincs helye) míg az Androidhoz ugye ott a Android Market meg a többi extra.

  4. gusthy
    2011 / 01 / 17 (10:31)válasz erre

    Árulja már el nekem valaki, hogy a Bada miben más, mint pl. az Android? Amikor kézbe vettem egy ilyen telefont, pont olyan volt, mint egy Androidos TouchWiz-es Samsung.

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize