hirdetés


Nokia C6-01 készülékteszt: Szürke egér

László Ferenc - 2011. január 15. | 08:01 mobil

A legelső Symbian ^3-as készülék a tavaly ősz óta kapható Nokia N8. Ezt a nem éppen olcsó modellt követte az elérhetőbb árú Nokia C7, illetve Nokia C6-01 - mi most ez utóbbit fogjuk vallatóra.

A Nokia smartphone termékskálájából legutóbb a C5-03-at veséztük ki, és bizony arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy ezért a pénzért bizony nem igazán éri meg egy ilyen régi Symbian ^1 szoftveres készüléket venni. A néhány napja szerkesztőségünkben landolt C6-01 szerencsére már a vadonatúj Symbian ^3-t futtatja, és még akkor is jobb választásnak bizonyul a C5-03-nál, ha annál értelemszerűen valamivel drágább. A szeptemberben bejelentett C6-01egyébként nem keverendő össze az áprilisban debütált C6-00-val, ami ugyebár egy QWERTY billentyűzetes Symbian ^1 okosság volt. Ennyit a családfáról, most pedig következzen a C6-01 részletes bemutatója!

Kompakt forma

Kompakt forma


Tömzsi
A Nokia C6-01 a jelek szerint nem kíván beállni a sorba, vagyis esetében nem egy hatalmas kijelzős és ultra-vékony smartphone-hoz, hanem sokkal inkább egy kis tömzsi készülékhez van szerencsénk. A C6-01 egyébként szinte milliméterre pontosan akkora, mint a C5-03, a tömeg kapcsán azonban lényeges az eltérés a két modell között. Míg a C5-03 mindössze 93 grammos, addig a C6-01 nem kevesebb mint 131 grammot nyom a mérlegen. Ez annak a következménye, hogy míg a C5-03 egy műanyag feelinges cucc, addig a C6-01-en már tetten érhetők a nemesebb anyagok, a hátlap például rozsdamentes acélból készült.
Fémből készült hátlap

Fémből készült hátlap


Felszereltség
A minőséggel abszolút nincsenek problémák, minden illesztés korrekt, semmi sem nyöszörög. Az ujjlenyomatokra közepesen érzékeny készülékház esetünkben elegáns fekete színben pompázik, de ezenkívül ezüstszürke változatban is készül a C6-01. Többek közt Komáromban, hiszen tesztkészülékünkön Made in Hungary matrica figyelt. A baloldal érdekes módon teljesen kihasználatlan, a jobboldalon pedig egy +/- hangerőállító gombpárt, egy csúszkás zároló gombot, valamint egy exponáló gombot találunk. Apró trükk: ha a zárgombot 2 másodpercig elcsúsztatva tartjuk, bekapcsol az ilyenkor elemlámpaként funkcionáló hátsó LED világítás. A lítium-ion akkumulátor nem túl nagy, egész konkrétan 1050 mAh kapacitású, a hátlap mögé bújtatott bővítőslot pedig hot-swap kompatibilis, és alaphelyzetben egy 2 GB-os microSD jár a telefon mellé.


Csatlakozók
A baloldalhoz hasonlóan a felső él is teljesen csupasz, alul pedig a következő készségek sorakoznak: microUSB, 3,5 milliméteres jack, LED-es töltésjelző, 2 milliméteres töltőcsati. A csatlakozók fedetlenek, a microUSB adatátvitelen kívül töltésre is használható, a 3,5-es csati pedig TV-kimenetként is funkcionál. HDMI nincs, így csak SD felbontásban tudunk kilökni tartalmakat TV-re. Adott az USB On The Go 1.3 támogatás, vagyis akár pendrive-ot vagy hordozható merevlemezt is ráköthetünk a telefonra, ehhez azonban külön meg kell vásárolni egy kis adaptert, ami az N8 esetében például szériatartozék. Az alapcsomagban egyébként egy vezetékes sztereó headsetet, valamint egy normál hosszúságú (tehát nem pár centis) USB adatkábelt is találunk.
Gombok nélküli szekció

Gombok nélküli szekció


Hangerőállítás, lockolás és exponálás végezhető jobboldalt

Hangerőállítás, lockolás és exponálás végezhető jobboldalt

Kijelző
Symbian ^3 fronton az egyelőre még mindig nem kapható E7 rendelkezik a legnagyobb kijelzővel, melynek képátlója 4 col. Aztán következik a sorban a 3,5 colos panellel szerelt N8 és C7, majd pedig jön a kis C6-01 a maga 3,2 colos (39x70 milliméter) kijelzőjével. Mivel az összes ilyen display 360x640 pixeles felbontású, a legnagyobb pixelsűrűséggel és a legszebb képpel a C6-01 büszkélkedhet. Míg az N8 209 dpi-s, addig a C6-01 már 229 dpi-s, vagyis e tekintetben gyakorlatilag egy szinten van a 233 dpi-s Samsung Galaxy S-sel (4 col, 480x800 pixel). Már az N8 kontrasztjával és mélyfeketéjével is elégedettek voltunk, azonban a C6-01-nek sikerült ezen is javítania, köszönhetően a Clear Black Display technológiának. A különbség azért nem nagy, de mindenképpen tetten érhető. Summa summarum, a C6-01-féle AMOLED kijelző remek minőségű, és abszolút versenyképes a riválisokkal. Itt jegyzendő meg, hogy fényérzékelő, proximity szenzor és giroszkóp (kijelzőkép elfordítás, hívásnémítás) is van a készülékben.
3,5 mm-es gyári headset

3,5 mm-es gyári headset


De miért AF nélküli?

De miért AF nélküli?


Kamera
Ha az etalonnak számító kamerával felvértezett N8 után a C7-be szerelt fénylesőt egyszer már sikerült olyan gagyi kamerával ellátni, mint amilyennel, akkor azon már meg sem lepődünk, hogy például a C6-01 sem kapott autofókuszt. A Nokia persze azt állítja, hogy az EDOF remek alternatíva, ami a tekintetben igaz, hogy az ilyen kamerák jóval olcsóbbak és gyorsabbak az AF-es társaiknál, csak éppen a képminőség marad el az elvárható szinttől. Arról már nem is beszélve, hogy az 50 centiméteres közelpont miatt a makró fotózást gyakorlatilag teljesen el lehet felejteni. A maximális felbontás egyébként 3264x2448 pixel, a digitális zoom pedig kétszeres nagyításra képes. Xenon nincs, így sötétben be kell érnünk a dupla LED-es fényforrással, ezenkívül pedig arcfelismerő funkció, önkioldó, illetve manuális fehéregyensúly és ISO fényérzékenység állítási lehetőség is jár a pénzünkért. Előlapi kamerát is kapunk, mely VGA felbontású.

A videófénnyel megtámogatott kamkorderre nem sok panaszunk lehet, hiszen az általa lőtt MP4 felvételek 1280x720 pixeles felbontásúak, és az N8-hoz hasonlóan igen magas, 12 Mbit/s-os bitrátával, illetve 25 fps sebességgel rendelkeznek. Némi negatívum, hogy az N8-féle intelligens videó zoomról ezúttal le kell mondanunk. Tesztvideó:

Kezelhetőség
A kijelző alatt három hagyományos nyomógombot helyeztek el a fejlesztők, melyek közül a szélsőkkel a hívások kezelhetők, a középső pedig a már jól ismert menügomb. Ez utóbbit nyomvatartva varázsolhatók elő az éppen futó alkalmazások - a vizuális multi-tasking a Symbian ^3 újdonsága. Hardveres QWERTY nincs, virtuális viszont annál inkább, melyen a kis gombok mintegy 6x5 milliméter méretűek. Mivel 3,5 helyett csak 3,2 colos a kijelző, az adatbevitel kicsit körülményesebb, mint mondjuk az N8-on. Az alapképernyőn szokás szerint három slide között lehet lapozgatni, vízszintes irányban, a szkrollozás közben tapasztalható késlekedés pedig a Nokia szerint nem lag, hanem feature, amit egyébként az érkezőben lévő első komolyabb Symbian ^3 frissítés várhatóan teljesen eliminálni fog.
Oldschool

Oldschool


C6-01, C7-00, N8-00

C6-01, C7-00, N8-00

Szolgáltatások
Mivel a Symbian ^3-at már többször is kitárgyaltuk, itt most inkább nem ások bele újfent a szoftver lelki világába, hanem inkább csak néhány dolgot emelnék ki. Itt van rögtön a böngésző, mely Flash Lite 4.0 támogatás ide vagy oda, egyszerűen elavultnak számít a riválisok mellett. Említést érdemel, hogy míg az N8-on 7.2.7.2-es, addig a C6-01-en már valamivel újabb, 7.2.7.6-os browser található, de az igazán komoly újdonságok majd csak a 7.3-as kiadásba fognak bekerülni. A közösségi alkalmazás Facebook és Twitter támogatást élvez, és a névjegyzék social funkcióihoz hasonlóan erre is ráférne egy kiadós ráncfelvarrás. Az Ovi Maps-nek a 3.04-es verziója fut a készüléken, ami ugyebár "örökre ingyenes" és korlátlan navigációs szolgáltatásokat biztosít.
Nem túl nagy kapacitású akksi

Nem túl nagy kapacitású akksi


2 GB-os gyári microSD

2 GB-os gyári microSD

Funkciók
Iroda fronton kapunk többek közt fájlkezelőt, szótárt, diktafont, jegyzetkészítőt, Quickoffice-t (új állományokat nem lehet létrehozni vele), számológépet, PDF olvasót, F-Secure Mobile Security-t, valamint Psiloc Traveler alkalmazást. A játékok menüpont alatt két delikvens figyel, még pedig az Ovi Maps Challenge, illetve a Climate Mission. A zenelejátszó egyrészt látványos, másrészt jól is szól, köszönhetően többek közt a többsávos ekvalizernek. A sztereó FM rádió természetesen RDS funkciós és kihangosítható, felvenni azonban továbbra sem tud. FM transzmitter nincs a fedélzeten. A készülék remekül elboldogul a Divx és Xvid videók lejátszásával, az Ovi Store második generációs kliensével pedig bármikor letölthetünk néhány új alkalmazást és tartalmat a telefonra.
Szenzorokból nincs hiány

Szenzorokból nincs hiány


Három normál nyomógomb

Három normál nyomógomb

Hardver
Gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a C6-01-ben nincs GHz-es processzor. A számítási feladatokat ugyanaz a 680 MHz-es ARM11 processzor végzi el, mint ami az N8-ban és a C7-ben is van, és amely mellett egy remek kis 3G gyorsító is helyet kapott. Míg az N8-ban 512 MB NAND memória van, addig a C6-01-ben a C7-hez hasonlóan már 1 GB-os ez a memóriafajta, az SDRAM kapacitása pedig 256 MB. Wireless fronton a HSDPA maximum 10,2 Mbit/s-os, a HSUPA pedig 2 Mbit/s-os tempóra képes, a Wi-Fi kontroller pedig b/g/n szabványú, tehát kellemesen gyors. Az pedig már tulajdonképpen csak hab a tortán, hogy a Bluetooth vezérlő immár 3.0-ás.
13,9 milliméteres vastagság

13,9 milliméteres vastagság


Meglátszanak rajta az ujjlenyomatok

Meglátszanak rajta az ujjlenyomatok

Konklúzió
Ha valaki mostanság közép-, illetve felsőkategóriás új Nokia okostelefon vásárlásán töri a fejét, a legolcsóbban talán úgy úszhatja meg a dolgot, hogy 50-55 ezer forintért vesz egy Symbian ^1-es, tehát igen elavult C5-03-mat. Ugyanez a régi szoftver futkározik a hardveres QWERTY-s C6-00-án, mely jelenleg 55-60 ezer forintos áron kelleti magát. Jelen tesztalanyunk, a C6-01 75-80 ezer forintba kerül (a Technet Plázában jelenleg 73849 forint), a némileg nagyobb kijelzős C7-00 árcéduláján pedig 80-85 ezer forint van feltüntetve. A csúcson pedig továbbra is az N8-00 tanyázik, mely mintegy 110 ezer forint magasságában vihető haza. Ennek ismeretében elmondható, hogy bár a C6-01 nem éppen olcsó készülék, házon belül mindenképpen korrekt ár/érték aránnyal büszkélkedhet. Az viszont már más tészta, hogy mondjuk egy 20-40 ezer forintos áron kapható, androidos ZTE Blade-del szemben mennyire versenyképes a C6-01.
Made in Hungary

Made in Hungary


C6-01, C7-00, N8-00

C6-01, C7-00, N8-00

Vásárlás:
Nokia C6-01 Silver készülék a Techneten
Nokia C6-01 Black 2GB-os memóriakártyával a Techneten

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Nokia
mobil
Teszt
C6-01

Hozzászólások a(z) "Nokia C6-01 készülékteszt: Szürke egér" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize