hirdetés


TomTom VIA 125 - felforgató szándékkal

Molnár-Soós Sándor István - 2011. január 13. | 08:00 kütyü GPS

5 colos kijelző, full Európás térképcsomag és minden TomTom szolgáltatás 60 ezresért. Szép csendben jelent meg a VIA 125-ös, pedig nagy durranás...

A TomTom amellett, hogy a készülékei minőségével is maximálisan elégedett vagyok, a termékekhez adott kiegészítő szolgáltatások miatt vonzó leginkább számomra. Azt kifejezetten örömmel hallom, hogy a középső árszegmensben, azaz bőven 60 ezres alatt lehet már kapni teljes Európával és hogy emellett még 5 colos is a kijelzője. Na, ezért érdekelt, hol a csalás a dologban.

A dobozt kinyitva aztán rájövök: nincs hozzá TMC vevő. Értem ezt úgy, hogy nem adnak hozzá, de ha ilyen igényünk van, akkor megvehetjük később. Akinek tehát a TMC nem fontos, az kifejezetten örülhet annak, hogy nem fizettetik ki vele. Ehelyett a VIA 125 elkápráztat pár olyan megoldással, ami miatt mégis leesik az állam.

Galéria Megáll a lábán is...

Megáll a lábán is...

[+] még több fotó

Szolgáltatás hegyek
Mint ezt a bevezetőben is említettem, ez a készülék is a TomTom által kifejlesztett szolgáltatások alapján navigál. IQ Routes szolgáltatja az útvonaltervezés alapját, így nem feltétlenül a kommersz útvonalakon visz minket, ha azokon nem lehet haladni. Hogy ezt honnan tudja? Az IQ Routes-ról 2008. október 7-én számoltunk be először, ide kattintva olvashatja a kedves olvasó. A technológia lényege, hogy a felhasználók által beküldött adatok alapján térképezik fel a haladási sebességeket és így ha egy útvonalon mindig dugó van, a GPS nem fog belevinni minket a kellős közepébe csak azért, mert mondjuk az az út 2x4 sávos. A technológia megjelenése óta szerencsére egyre többen használnak TomTom alapú navigációt, így a beérkező adatok mennyisége is növekedett. Ez pedig az útvonaltervezés javulásához vezet, amelyet a VIA 125-ösön is élvezhetünk.
Galéria Javítható...

Javítható...

[+] még több fotó

A következő nagy találmány a MapShare, azaz a felhasználók által beküldött térképjavítások és azok megosztása. Ez persze nem újdonság, nem is a TomTom találta ki. A TomTom annyit tett hozzá a dologhoz, hogy a felhasználó magáról e készülékről is beküldhet hibát, így a behajtani tilos, a forgalmi irány megfordítása, az utcanév szerkesztése, a kanyarodási szabályok megváltoztatása, a sebesség módosítása, az új körforgalom hozzáadása, az érdekes pontok felvétele és szerkesztése, a házszámok javítása, az új utcák megadása vagy megszűnt utcák törlése (ez utóbbit hamarosan Devecserben én magam is megteszem az iszapkatasztrófa miatt megszűnő utcáknál), az autópálya be- és kijáratok, a városok neveinek javítása, az irányítószámok javítása magáról a navigátorról megoldható. A bejegyzések a számítógéphez történő következő csatlakoztatáskor már fel is kerülnek az adatbázisba, így folyamatosan javul a térkép pontossága.
Galéria Sok segítség

Sok segítség

[+] még több fotó

Segítség gyorsan
Többnyire elmegyünk mellette, pedig zseniális, ahogyan vészhelyzetekben a TomTom segíteni tud. A Súgó menüben találunk Segítségért telefonál, Segítséghez vezet és Segítséghez gyalogol menüpontokat. Ha azt gondolnánk, hogy a telefonálás a 112 felhívását jelenti, hát tévedünk. Az éppen aktuális pozíciónk alapján a 112 mellett a legközelebbi rendőrőrs, a legközelebbi orvos, a legközelebbi kórház és a legközelebbi autószerelő is felhívható, a készülékhez Bluetoot-szal csatlakoztatott telefonon keresztül. A segítséghez vezet és gyalogol funkciókhoz telefon sem kell, szintén temérdek adat áll rendelkezésünkre. Nem ellenőriztem mindet, de amit kipróbáltam az ráadásul tényleg ott is van. Ezek a funkciók számomra azért fontosak, mert életet is menthetnek, minden GPS-nek tudnia kellene ezeket.
Galéria És honnan hívjuk?

És honnan hívjuk?

[+] még több fotó

Minimalista dizájn
Kifejezetten szeretem azokat a gépeket, amelyek nincsenek túlcsicsázva. A VIA 125 minimalista, szálhúzott fémre hasonlító, sötétbarnás inox, az éleken csillan csak meg kissé pár milliméternyi króm. Egyetlen gomb van a hátlapon, a bekapcsoló, nem messze tőle egy miniUSB csatlakozó a töltéshez és a számítógépes csatlakoztatáshoz. A bedugott kábel eltakarja az adattáblát, így ez sem zavarja meg az összképet. És ennyi lenne, ha nem akadna meg a szemünk a tetején és az alján is elhelyezett TOMTOM feliratokon. Minek felirat alulra is? Erre szánok egy külön fejezetet.
Galéria Elvékonyodott...

Elvékonyodott...

[+] még több fotó

Forgathatjuk
Telhetetlen vagyok, soha nem elég az, ami van. Így aztán kicsit bánom, hogy ha már forgatható, miért nem lehet függőlegesbe állítani? Én ugyanis navigáció közben főként arra vagyok kíváncsi, ami előttem van, mégis szinte minden navigátor fekvő képernyős... Na, mindegy. Örülök ennek a 180 fokos forgathatóságnak is, hiszen általa nem feltétlenül kell a szélvédőre tapasztani a gépet. Apropó tapasztás. A tapadókorong egy gömbcsuklóval illeszkedik a készüléktesthez, így a gépet csak úgy lehet kivenni az autóból, ha a tapadókorongot is levesszük. Ez számomra kifejezetten így kényelmes hiszen meggyőződésem, hogy az ablakon hagyott üres tartó miatt is beverik az autónk ablakát a mai Magyarországon.
Galéria MicroUSB

MicroUSB

[+] még több fotó

És ha már forgathatóság, kifejezetten élvezetes, hogy a készülék magától fordítja meg a képernyőtájolást és nem a menüben buherálásra. Ez a funkció jól használható például arra is, hogy a megtervezett útvonalat a velünk szemben ülőnek megmutassuk. A teherautósok azért fognak a forgathatóságnak örülni, mert a szélvédő helyett egy kellően sík felületre - például a műszerfalra - le is állítható a VIA 125-ös, ilyenkor mint egy talp, funkciónál a tapadókorong. A súlypont olyan, hogy rátapasztás nélkül is megáll a gép, így a tapadókorongnak gyakorlatilag csak az elcsúszás és a felborulás ellen kell rögzítenie. Erről és pár dologról íme egy kis videó (HD, 720p):

Kiknek és minek?
A TomTom VIA 125-öst azoknak ajánlom, akik nagy képernyőre, csicsa nélküli dizájnra, teljes TomTom szolgáltatáslistára és teljes Európa térképcsomagra vágynak. Kifejezetten jó minőségű terméket kapunk a pénzünkért, de vigyázat, mert a VIA 125-ös amolyan rászoktató termék.

A készüléket az EAST SIDE Consulting biztosította tesztelésre, köszönjük!

Kapcsolódó írásaink                                          
TomTom XL IQ Routes
Ismerős felétek is: TomTom IQ Routes
TomTom GO 1000 - ezer százalék
MegmutaTomTom, hogyan készül a Tele Atlas térkép

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
kütyü
GPS

Hozzászólások a(z) "TomTom VIA 125 - felforgató szándékkal" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize