hirdetés


BluePanther Thunder - mennydörgés villám nélkül?

Egy korai, megjelenés előtti változatában járt már nálunk a BluePanther Thunder, melyről első hallásra elég annyit tudni, hogy olcsó. Kíváncsiak voltunk, hogy a boltokba került termék mit tud, hát kértünk egyet...

Egészen felcsigáztuk az olvasóink - és a magunk - érdeklődését akkor, amikor bemutattuk a BluePanther Thunder egy alfa teszt változatát. Több érv is szólt mellette, de ezek közül a legnyomósabb talán az ára, hiszen a forgalmazó webshopjából 59.900,- jó magyar forintért a miénk lehet 12 havi magyarországi garanciával. A következő nyomós érv a hozzá adott tartozékok arzenálja, hiszen gyakorlatilag mindent kapunk hozzá, így további ráfordítások nélkül tudjuk használni autós navigációra.


Az általunk tesztelt példány persze igen korai szakaszban járt még, így sok mindent kénytelenek voltunk elhinni a forgalmazónak. Már akkor mondtam, hogy majd a végleges változat is érdekel, hiszen az ígéretek betartása esetén egy igen ütőképes kis masina lesz az, nagyon olcsón. Nos, az ígéretek nagy részét betartották, így lássuk, milyen lett a boltokba kerülő változat.

Bringás navigáció? Az ára mindenképpen...

Bringás navigáció? Az ára mindenképpen...


A mobilitásról
A MID angol betűszó, a mobil internetes eszköz (mobile internet device) szavakból áll össze. A MID-eket azoknak szánják, akiknek fontos a mobilitás és fontos a folyamatos internet kapcsolat. Ha egy ilyen eszköz jól van eltalálva, akkor nagyon dinamikussá teheti online, internetes életünket. Vallom, hogy egy eszköz akkor mobil, ha nem kell hozzá táskát vinni magunkkal. Még pár éve a laptopok jelentették a korlátlan szabadságot, majd a kisebb méretű netbookokra bukott a közönség és mára már elértünk oda, hogy nyűgnek érezzük, ha egy ilyen táblagéphez külön táskát kell magunkkal vinni. Örömmel jelentem, hogy a BluePanther Thunder pont akkora, hogy egy kabát belső zsebében elfér.
Zsebpénzből zsebbevalót...

Zsebpénzből zsebbevalót...


A mobilitás még egy fontos összetevőből áll, mégpedig a konnektortól való elszakadás képességéből. Szintén a laptopok kezdték meg kitaposni az utat azzal, hogy pár órát képesek voltak saját akkumulátorról is működni, majd a netbookok esetében élhettük először át azt az élményt, hogy a napi igényünket, azaz 5-8-10 órákat képesek voltak elműködni egy töltéssel. Az ilyen mobil eszközöknél pedig az a zseniális, hogy ezt a 10 órát képesek fele akkora tömeg mellett produkálni, amely azért is figyelemreméltó, mert a mobil eszközök tömegének jelentős részét maga az áramforrás, konkrétabban az akkumulátor teszi ki. A tömeg csökkentése ezért főként az akkumulátor tömegének, és így törvényszerűen a kapacitásának csökkentésével jár. Ennek ellenére a BluePanther Thunder a teszt során 5 órás üzemidőt produkált, amelyben volt internetezés, játék, film és zene is. Azaz nagyjából minden, amit akkumulátorról szeretnénk csinálni vele.
Majdnem szabványos...

Majdnem szabványos...


MID tengelye az internet
Persze lehet ezzel a géppel is wifitől-wifiig ugrálni, de ennyi erővel lehetne vele szöget is beverni. De mindezekre van alkalmasabb eszköz is. Úgyhogy nyugodtan gondoljunk hozzá egy ilyen MID mindennapi költségeihez a mobilinternet díját, abból is egy GiB nagyságrendű havi forgalmat megengedőt. Ha ez megvan, szeretni fogjuk, ha nincsen, akkor nem értjük majd a hülye tesztíró - estemben a jómagam - lelkesedését. Hiszen ha odahaza vagyunk, akkor is lehet és kényelmes vele az ágyból netezni, ahogyan a munkahelyi wifit is meg lehet csapolni egy kis netért, de igazán akkor él ez a gép is, ha van neki mobilnetje. Anélkül csak MD, hiányzik a közepéről az I. Az igazság pedig "i" nélkül csak gazság. Aki nem akar egy mobilnetet kötni rá, ne költsön rá egy likas kétfillérest se!
Stickes egy megoldás...

Stickes egy megoldás...


Akik megértették, hogy miért is agitálok ennyire a mobilnet mellett, azoknak jó hírem van: mindhárom magyar szolgáltatónál kapható olyan stick, amellyel a mobilnetet megadhatjuk ennek a gépnek. Alapvetően a készülékhez a ZTE MF100-as stick szoftverjét kapjuk feltelepítve, mert ez a stick van a magyar mobilnetes lakosság nagyjából 70%-ának. A rossz hír, hogy nem kapunk sticket a dobozban, nekünk kell megvennünk és ha ettől eltérő mobilinternetes USB-stick-et szeretnénk használni, akkor nekünk kell vele variálni. Az is rossz hír, hogy a stick ugyebár kilóg a géptestből, így használata sokkal kényelmetlenebb, mint a beépített modem használata lenne, viszont aki mondjuk laptopról akar váltani erre és eleve van stickje a szolgáltatójától, annak jó esélye van rá, hogy tudja majd használni ezzel is. Ha pedig sikerül elindítanunk a mobilnetet felpörög a digitális életünk is.
A lényeg...

A lényeg...


Navigáció
Ha már van benne GPS és ekkora nagy a képernyője, az ember először is arra gondol, hogy milyen is lehet vele navigálni. Főként, hogy adnak hozzá a csomagban egy autós tartókart, egy autós bölcsőt, autós töltőtt.  Mindezek ráadásul pont olyanok, mint a HR tartók, így azokra is rácsattinthatjuk. Szoftver? Nos, a forgalmazó weboldalán olvashatjuk, hogy NDrive szoftverrel együtt is megvásárolható (lesz majd), az NDrive-ról pedig elsősorban azt kell tudjuk, hogy hazánkban TopMap térképeket használ, azok pedig idehaza még mindig a legjobbak. A készülékhez nem kaptunk NDrive-ot kipróbálásra, de egy változatot sikerült a Marketről ingyen letölteni. A szoftver telepítés után 32,96 MiB adat letöltését kezdi meg, ez viszonylag gyorsan, azaz nagyjából 2 perc alatt megtörténik.
Pedig a GalaxyS sem kicsi...

Pedig a GalaxyS sem kicsi...


A mindenféle jogi figyelmeztetések elfogadása után elindul a szoftver, majd kiválaszthatunk egy térképet telepítésre. Ezt a térképet 7 napig próbálgathatjuk, és így ingyen próba után eldönthetjük, hogy kell-e. A Magyarország térkép két változatban is elérhető, a Tele Atlas Magyarország a Kelet-Európa csomag részeként, míg a TopMap változat önmagában is megvásárolható, az utóbbi 20 euróért, azaz mai árfolyamon 5.560,- forint körül. Ha sikerül a telepítés, egy kellemetlen körülménnyel azért szembetaláljuk magunkat, ugyanis a GPS nem talál fix-et. A státuszsorban, a képernyő tetején megszűnik a villogás, így azt gondolnánk, hogy van GPS fix. A szoftver viszont rossz helyen keresi valószínűleg a vevőt, így a GPS vétel nem valósul meg. Mivel ez így van, egyelőre csak a demó módban gyönyörködhetünk és vágyakozhatunk az NDrive-os navigációra.
Itt van az eb elhantolva...

Itt van az eb elhantolva...


A jó hír, hogy az NDrive már dolgozik a BluePanther Thunderön is futtatható változaton, így hamarosan sokunk régi vágya teljesül és egy óriási képernyőn navigálhatunk, Android alapokon, TopMap térképen, olcsón. Ha így lesz, egy gyors videótesztet mindenképpen csinálunk majd róla. Addig pedig elhisszük, hogy így lesz...

Furcsaságok
Mint azt írtam, az ígéretek nagy része beteljesült. Az egyik ilyen ígéret az volt, hogy az Apple-höz hasonló bazinagy csatlakozót valami kisebbre cserélik, ez sikerült is. Sajnos nem szabványos microUSB vagy miniUSB lett belőle, hanem egy speciális, de legalább kicsi csatlakozó. Így aztán szabványos töltővel nem tölthetjük, de gyanítható, hogy a szabványos töltők nem is tudnák kiszolgálni ezt a gépet és talán pont ezért van a spéci csatlakozó.
Pedig minden adott...

Pedig minden adott...


Azt is ígérték, hogy a boltokba már FroYo, azaz Android 2.2 operációs rendszerrel kerül. Nos, ezt is megvalósították. A csalódás akkor ér minket, amikor a webet böngészve Flash-es oldalakra tévedünk. Ebből a böngészőből ugyanis kifelejtették a Flash támogatást, így az ilyen weboldalak nem jelennek meg maradéktalanul. A rezisztív képernyő miatt az oldalak nagyítása és kicsinyítése sem olyan kényelmes, mint a hasonló, de kapacitív, többérintős képernyőkön. Igaz, a kijelző nagy mérete miatt a legtöbb weboldal jól olvasható.
Add a mobil netvörköt!

Add a mobil netvörköt!


Sajnos a nagy képernyő ellenére a videónézéstől se várjunk túl sokat. A készülékhez érkezik egy saját videólejátszó, amellyel elindulnak a nagy bitrátájú filmek is, így konvertálás nélkül játszhatjuk le akár az 1200 kbps-es filmjeinket is, de a kép töredezik, a gyors mozgásokat nem képes lekövetni. A gépnek természetesen - mivel Android - van YouTube lejátszója is, de ez meg nem nagyon boldogul a nagy, 720p-s és 1080p-s videókkal. Én persze nagyon érzékeny vagyok a multimédiára, így ezt a gépet nem használnám filmnézésre.

Akkor kiknek és minek?
Legfőképpen azoknak ajánlom, akiknek a nagy képernyő és az alacsony ár párosítása az elsődleges és el tudják fogadni, hogy annyit ad, amennyit az ára sejteni enged. Azoknak is ajánlom, akik nagy képernyős autós navigátorra vágynak mindenféle tartozékkal.

A készüléket a BluePanther biztosította, köszönjük!

Kapcsolódó írásaink:                                          
BluePanther Thunder - Androidos tablet 60 ezres alatt
BluePanther Azure Slim - nagyon kék puma
BluePanther Rubin - nem drága, de kő'
Olcsó GPS-t karácsonyra - BluePanther Opal

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Android
kütyü
GPS
Google
Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "BluePanther Thunder - mennydörgés villám nélkül?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Tibi66
    2011 / 07 / 24 (19:18)válasz erre

    Tárgyilagos jól megírt tesztet olvashattunk egy tapasztalt tesztelőtől, gratula hozzá! Persze az idő múlásával változtak a romok és talán a használók saját igényeiknek megfelelően idomították már a gépeiket. Aki most akar venni ilyen kütyüt, vagy módosítani szeretné annak kiegészíteném a tesztet. Elsőnek a romról! A legújabb G10_5_XYL rom már több sticket kezel, gyorsabb, használhatóbb lett a gép tőle, sajnos az alap problémája a melegedés és a készenléti akku lemerülés nem oldódott meg. Jó hír, hogy sikerült rootolni a gépet így egy hozzáértő biztosan tudna javítani a működésén. Én csak annyit értem el vele, hogy az elavult, vagy nem a legjobban működő programokat kicseréltem rajta /könyvolvasó, market, videolejátszó, asztal, stb./, mást nem mertem módosítani rajta, ha valaki hozzáértő megnézné és ha tudná úgy módosítani, hogy a gép működése jobb lesz tőle és leírná a módját nagyon megköszönnénk. Skifire böngészővel már flash tartalmakat is lejátszhatunk, Opera minivel gyorsan, kényelmesen /hála a nagy kijelzőnek/ lehet böngészni. Ndrive navival próbálgattam városon belül, egész jól ment, hosszabb távon még nem próbáltam. Szerintem most már az árához képest jól használható kütyüt barkácsolhatunk össze belőle egy kis hozzáértéssel, vállalkozó kedvel. Összefoglalva: ha nem vagyunk túl igényesek, akkor videózásra, egyszerűbb játékokra, könyvolvasásra, netezésre, navira egészen használható.

  2. Timike
    2011 / 02 / 24 (07:45)válasz erre

    Szia Sanci! Tegnap a férjem lefrissítette a Thunder-ét és már megy rajta a hiányolt flash-ezés is. Gondoltam megírom neked hátha érdekel. Szia: Timi

  3. Timike
    2011 / 01 / 16 (17:09)válasz erre

    Még egy furcsaságot vettem észre az oldalatokon, mégpedig azt, hogy csak drága iPod, Galaxy, (tab) gépeket kínáltok. Miért van ez? Ugye nem mentek át sznobba mint a másik "arénás" oldal. Sokáig olvastam őket is de felhagytam vele, uncsi az észosztás.:D Ha talál rá valaki navi programot megoszthatná velem.

  4. fellner
    2011 / 01 / 16 (13:34)válasz erre

    A cikk, ha általánosságban nézem, rendben van. Az is érthető, hogy a más fórumokban már megjelent hibákról nem írsz. Illetve magáról a készülékről sem sokat, hiszen ez egy kiforratlan, hibás, ár/érték arányban rettenetesen gyenge szerkezet. Elhibázott lépés volt a Bluepanthertől hogy egy ilyen gyakorlatilag használhatatlan készüléket piacra dobott. Olvastam már egy tesztet a készülékről, ott valamivel erősebben lehúzták a Hyundai készülékével együtt. Az ilyen termékeknek (kínai vacakok) felesleges kikerülni a boltokba. Szerintem olyan március végére lesz olyan hadver-szoftver, ami már biztonsággal vállalható minőség. És utólag azt is hozzátenném, hogy egy jó eszköz az olyan 100.000 Ft körül jönne ki. Annyiért meg nem biztos, hogy megvennék...
    Volt is a kezedben, vagy csak egy cikk alapján, és a cikkre adott fórumválaszok alapján ítélsz? Már 52e-ért is kapható, bőven jó vétel ezért. Van a családban is, pl. ágyból netezésre, e-mailre, e-könyv olvasásra, youtube-ra, facebookra bőven elegendő. A GPS részt még nem próbáltam, mert nem volt rá szükség, de valószínűsítem, hogy elfogadható. Egyáltalán nem használhatatlan cucc. Persze, egy iPad v. Galaxy Tab többet nyújt. Ja, csak 3-szor annyiba kerül...

  5. Timike
    2011 / 01 / 16 (12:26)válasz erre

    Én könyv olvasásra vettem a férjemnek, meg hogy amíg vár rám tudjon netezni. Mobil stick-et 4e forintért vettünk hozzá úgy hogy ez sem vágott földhöz. Egy dolgot nem tudtunk rajta kipróbálni az pedig a navigálás. Mi a 3betűset szeretjük de sehol sem tudtam utána olvasni, hogy van-e már ilyen akár hivatalosan is. Tudtok erről valamit?:D

  6. sanzaa
    2011 / 01 / 15 (21:55)válasz erre

    Nem semmi. de ugy látszik jó ötletek és a használatról itt senki nek ir :P TEHÁT VALAKINEK RAJTAM KIVÜL VAN MÉG THUNDERJE? vgay mindenki iphonera csapja ki????
    Na végre. Ne fogd vissza magad! Tapasztalat? Mire használod? Milyen programokat nem tudtál vele használni? Wifin netezel?

  • Netekken
    2011 / 01 / 15 (17:16)válasz erre

    De igen, az iPhone 4 alaplapja jobban integrált több rétegű áramköri lap, mint az SGS kevésbé integrált kissé primitívebb megoldása, így annak közel kétszer akkora felület kell. (Amit te belinkeltél az kb. 1 négyzet centiméternyi terület, nagyítva, miután szétbarmolták azt. Ha hőlégfúvóval szedték volna le az árnyékolást, akkor nem így nézne ki.)
    Jobban integrált... http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/06/iphone11.jpg http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/08/GSBD11.jpg No comment... Sanci
    Te komolyan úgy gondolod ezek után, hogy értesz ehhez a témához valamit???????????
    Nem értek. (Ezúton szeretném megköszönni minden közreműködőnek, hogy közös erővel felhoztuk ezt a topikot a Google keresőjében egy egészen előkelő helyre ;) ) Sanci
    Nem semmi. de ugy látszik jó ötletek és a használatról itt senki nek ir :P TEHÁT VALAKINEK RAJTAM KIVÜL VAN MÉG THUNDERJE? vgay mindenki iphonera csapja ki????

  • tarsijanos
    2011 / 01 / 14 (11:55)válasz erre

    De igen, az iPhone 4 alaplapja jobban integrált több rétegű áramköri lap, mint az SGS kevésbé integrált kissé primitívebb megoldása, így annak közel kétszer akkora felület kell. (Amit te belinkeltél az kb. 1 négyzet centiméternyi terület, nagyítva, miután szétbarmolták azt. Ha hőlégfúvóval szedték volna le az árnyékolást, akkor nem így nézne ki.)
    Jobban integrált... http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/06/iphone11.jpg http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/08/GSBD11.jpg No comment... Sanci
    Te komolyan úgy gondolod ezek után, hogy értesz ehhez a témához valamit???????????
    Nem értek. (Ezúton szeretném megköszönni minden közreműködőnek, hogy közös erővel felhoztuk ezt a topikot a Google keresőjében egy egészen előkelő helyre ;) ) Sanci
    Ami persze csak akkor derül ki, ha valaki rákeres egyáltalán a "BluePanther Thunder" kifejezésre. De ennek elég kicsi a valószínűsége. :) De legalább pörög valami...

  • farkzoli
    2011 / 01 / 14 (10:15)válasz erre

    A nyák fotójáról is meg lehet állapítani, hogy melyik készülék a jobb? Ejha!

  • Naranek
    2011 / 01 / 14 (09:48)válasz erre

    De igen, az iPhone 4 alaplapja jobban integrált több rétegű áramköri lap, mint az SGS kevésbé integrált kissé primitívebb megoldása, így annak közel kétszer akkora felület kell. (Amit te belinkeltél az kb. 1 négyzet centiméternyi terület, nagyítva, miután szétbarmolták azt. Ha hőlégfúvóval szedték volna le az árnyékolást, akkor nem így nézne ki.)
    Jobban integrált... http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/06/iphone11.jpg http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/08/GSBD11.jpg No comment... Sanci
    Bizony, No comment. Egy felépítési sémát másolsz be, ami az összes piacon lévő készülékre igaz, csak az adatokat kell benne átírni??? Te komolyan úgy gondolod ezek után, hogy értesz ehhez a témához valamit??????????? Nem igaz, hogy nem érted, hogy az iP4 teljes elektronikája fele akkora felületen elfér, mint a drága SGS-edé, akkor az bizony egy picit fejlettebb technológiával készül.

  • tmabati
    2011 / 01 / 13 (21:56)válasz erre

    De igen, az iPhone 4 alaplapja jobban integrált több rétegű áramköri lap, mint az SGS kevésbé integrált kissé primitívebb megoldása, így annak közel kétszer akkora felület kell. (Amit te belinkeltél az kb. 1 négyzet centiméternyi terület, nagyítva, miután szétbarmolták azt. Ha hőlégfúvóval szedték volna le az árnyékolást, akkor nem így nézne ki.)
    csak azért, hogy senki ne legyen "félretájékoztatva" az ájfon 4 belsejét illetően: http://lh5.ggpht.com/_JoI1HdzJAHk/TS9k0eA0sKI/AAAAAAAAAFI/eCNRo19rsYA/s800/1.jpg http://lh4.ggpht.com/_JoI1HdzJAHk/TS9k0pluJXI/AAAAAAAAAFQ/_BnKlGSb4pE/s912/3.jpg csak illusztrációként: http://lh4.ggpht.com/_JoI1HdzJAHk/TS9m0s_u-AI/AAAAAAAAAFY/v-0emlEzb5A/drophead-smash02.jpg egy phantom 5 is nézhet így ki "szakavatott" kezekben...

  • Naranek
    2011 / 01 / 13 (21:15)válasz erre

    De igen, az iPhone 4 alaplapja jobban integrált több rétegű áramköri lap, mint az SGS kevésbé integrált kissé primitívebb megoldása, így annak közel kétszer akkora felület kell. (Amit te belinkeltél az kb. 1 négyzet centiméternyi terület, nagyítva, miután szétbarmolták azt. Ha hőlégfúvóval szedték volna le az árnyékolást, akkor nem így nézne ki.)

  • Naranek
    2011 / 01 / 13 (20:47)válasz erre

    "A minőségi iPhone4 alkatrészekről pedig egy fotó: http://www.phonewreck.com/wp-content/uploads/2010/06/Bcomm1.jpg" Miután csavarhúzóval lefeszegették az árnyékolást (úgy, hogy a fél nyák szétszakadt) és smirglivel lecsiszolták az IC-t, hogy el lehessen olvasni a feliratot rajta valóban így néz ki, de ugye nem gondoltad azt komolyan, hogy gyárilag ilyen? Mert ha igen, akkor óriásit csalódtam benned... Gyárilag így néz ki az alaplap: Kattints ide! A készülék meg így szétszedve: Kattints ide! -- A minőségről meg annyit, hogy kedvenc készülékednél meg majd 2x akkora felületen tudták elkészíteni ugyanezt: Kattints ide!

  • Naranek
    2011 / 01 / 13 (17:53)válasz erre

    "Az iPhone4-es design-ja számomra visszataszító, ki nem állhatom például az elpocsékolt felületeket az előlapon. Funkciójuk nincs, a helyet viszont foglalják. Az ilyesmitől lábrázást kapok..." Van funkciója a kijelző alatt és fölött lévő üres helynek. Tudod, mikor el van fektetve a készülék és kézben tartod, akkor nem árt, ha van felület ahol meg tudod fogni úgy a készüléket, hogy nem nyúlsz bele a kijelzőbe (játékoknál, fotózásnál, videózásnál ez elengedhetetlen követelmény), ha megnézed, akkor pont akkora az a felület, hogy a hüvelykujjad kényelmesen fel tud rá feküdni. Pl. sikítófrászt kaptam a Galaxy S-től, hogy alig lehetett vele fotózni, mert minduntalan belenyúltam vagy a kijelzőbe és elfókuszáltam a témát, vagy az érintőgombokba és vagy visszaléptem a home screenre, vagy a menüt hívtam elő (arról nem beszélve, hogy veszélyes helyzetben, pl. ablakból kihajolva, vagy mozgó járművön elég nehéz úgy fotózni vele, hogy nincs rajta biztonságos fogás). A többi gyártónak van még mit tanulni ergonómiából és használható eszközök készítéséből az Apple-től... Persze ettől még nem kell, hogy neked tetsszen, de számomra a funkcionalitás és használhatóság fontosabb, mint az ostoba design, hogy minimális keret legyen a kijelző körül. -- "A valóság az, hogy az iPhone4-est kínában rakják össze, és gyakorlatilag a hardverben az egyetlen minőségi alkatrész a Samsung proci. " Az ilyen kijelentések nem éppen a hitelességedet növelik :D

  • wyx
    2011 / 01 / 13 (10:05)válasz erre

    Az iPhone-okban ami jó, az a szoftver és a hozzá kapcsolódó szolgáltatáscsomag, én meg azt utálom a legjobban. Sanci
    Egyetértek. Annyi kiegészítésem lenne, hogy az Apple tervezi a dolgokat, mégha kínában is gyártják és biza a design területén eléggé nehéz versenyezni vele.

  • tmabati
    2011 / 01 / 12 (22:55)válasz erre

    Mi az az "eredeti alma"? Kérném a definíciót, ha lehet... Sanci
    nem tudom mit akarsz kihozni ebből, csak feltételezem. ami a képen volt nem az iphone gyártósorairól származott. nem iphone alkatrész, persze lehet félre értettem a kollégát, akire reagáltam.
    Off Hát azt akartam kihozni, hogy NINCS olyan, hogy iPhone gyártósor. Kínában gyártják, ugyanazon a gyártósoron, amin másnap lehet, hogy egy koppintást gyártanak. Az Apple három helyen szerepel a folyamatban, megrendeli az x darabot, minőségellenőrzi és ha jó, átveszi továbbértékesítésre. Ja, akkor négy helyen, mert ezután eladja ötször annyiért, mint amibe a gyártás került... Ebből fizetik a reklámokat, meg minden olyasmit, aminek következtében Te például azt hiszed, hogy van olyan, hogy iPhone gyártósor meg eredeti alkatrész... Remélem, nem dőlt most össze benned egy világ, hiszen szinte mindenki Kínában gyártat. A HTC vállaltan kínai, de például a Sony Ericsson Xperiák belseje is HTC, azaz kínai... Persze ettől még lehetnének jók, d nem azok. Az iPhone-okban ami jó, az a szoftver és a hozzá kapcsolódó szolgáltatáscsomag, én meg azt utálom a legjobban. On Sanci
    Well, csak azért kezdtem így, hogy bizonyítsam neked beszélem az angolt. ha megfordítom a ájfonomat és elolvasom mit róttak rá "assembled in China", a reklámok ellenére és konstruktív hozzászólásod nélkül is tudhatom hol tették össze. szemantikailag valóban izmozhatunk azon, hogy ahol az iphone "nem eredeti" alkatrészeit gyártják, majd éjjel a kis chan lenyom pár sciphone hátlapot, nevezhető e iphone gyártósornak... (mert elhiszem nektek, hogy ugyanazon a gépeken nyomják a cuccokat) a lényeg persze azon volt, hogy mester kolléga azt állítja a két hátlap megegyezik, én azt mondtam nem. persze való igaz mindkettő hátlap, és telefonon van... az pedig, hogy szerinted pl. a foxconn nem tud minőséget gyártani kicsit vicces...persze te a samsungon szocializálódsz, ezért elnézhető.

  • Még több hozzászólás

    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize