hirdetés


Nokia C5-03 készülékteszt: Az idő fogságában

László Ferenc - 2011. január 5. | 07:59 mobil

Utazzunk vissza az időben: ősrégi szoftver és elavult hardver - ez a Nokia C5-03. Nem is képes beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Merészség. Elsőre ez jutott eszembe, miután néhány percet nyomogattam jelen tesztalanyunkat. Őrültség. Második körben pedig ez villant át az agyamon. Hogy miért? Nos, csupán azért, mert a legnagyobb mobilgyártóként jegyzett vállalat 2010 végén egy olyan okostelefonnal rukkolt elő, mely nemcsak most, hanem már 1-2 évvel ezelőtt is elavultnak számított volna. Jó, persze bármikor elő lehet hozakodni korábbi technológiát felvonultató termékekkel, csak akkor ezeket olyan áron kellene adni, hogy az ár/érték arány ne boruljon fel, mint a szekér tengelytöréskor. A C5-03 esetében viszont sajnos borul a szekér, nem is kicsit.

Lime Green

Lime Green


Design
A finn gyártót mostanság sok mindenért szokás szidni, ellenben a vállalat designerei általánosságban véve nem végeznek rossz munkát. Az N8 férfiasan elegánsra sikeredett, a C7 pedig egy igazi formás uniszex telcsi lett. A C5-03 designja – ha nem is okoz "első pillantásra szerelem" érzést az emberben – korrekt iparos munka. Az óvatos lekerekítésekkel operáló készülékház az átlagnál kisebb méretű, így a telefon bármikor könnyen zsebre vágható. A mindössze 93 grammos tömeg pedig már csak a hab a tortán, a készüléket abszolút pehelykönnyűnek érezni.
Fénylő borítás

Fénylő borítás


Minőség
A felhasznált műanyagok a kategóriaátlagnak megfelelő minőségűek, vagyis elég kemények, és mivel fényes felületűek, relatíve érzékenyek a szennyeződésekre. Az illesztések mindenhol egyenletesen pontosak, és szerencsére egyetlen alkatrész sem nyöszörög. Summa summarum, a C5-03 remekül össze van rakva. A nálunk vendégeskedő kivitel a Lime Green verzió, mely 80 százalékban sötétszürke, 20 százalékban pedig rikító zöld. Megnyugtatásul közlöm, hogy léteznek ennél konzervatívabb variánsok is: Graphite Black, Aluminum Grey, Petrol Blue. Fontos megjegyezni, hogy a telefon 80 százalékban újrahasznosítható, a doboz, illetve annak tartalma pedig már 50 százalékban újrahasznosított anyagokból készül.


Felszereltség
A baloldal teljesen kihasználatlan, hiszen egyetlen gomb vagy csatlakozó sem került ide. Az ellentétes oldalon található a hangerőállító gombpár, illetve a készülék zárolására/feloldására szolgáló nyomógomb, a kamera viszont sajnos nem kapott dedikált exponáló gombot. A felső él a fedetlen microUSB (adatátvitel, töltés) és 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzatnak ad otthont, a Nokia-féle 2 milliméteres töltő csatit pedig az alsó élre száműzték. A hátlap kicsit körülményesen szedhető le, alatta pedig egy 1000 mAh kapacitású akksi rejtőzik, melynek főbb ismérvei közé tartozik a 600 órás készenlét, a 11,5 órás beszélgetési idő, a 7,5 órás videólejátszás, illetve a 35 órás zenelejátszási idő. A microSD slot ugyancsak a hátlap mögött található, de szerencsére hot-swap és még egy 2 GB-os gyári memóriakártya is jár hozzá.
1000 mAh kapacitású akksi

1000 mAh kapacitású akksi


2 GB-os microSD jár alapáron

2 GB-os microSD jár alapáron

Szenzorok, gombok
A költséghatékonyság jegyében a filléres fényérzékelő és a proximity szenzor sajnos kimaradt a repertoárból, de giroszkópot azért kapunk, így a telefon elforgatásával lenémíthatók a hívások, elhalaszthatóak a jelzések, no és persze az automatikus kijelzőkép elforgatás is aktiválható. A kijelző alatti szekcióban három hagyományos nyomógombot helyeztek el a tervezők: a két szélsővel kezelhetők a hívások, a középső pedig a jó öreg menü gomb. Ez utóbbival értelemszerűen a menübe tudunk belépni, hosszan nyomvatartva pedig az éppen futó alkalmazások kis ikonjait tudjuk megtekinteni. Érdekes hibajelenség, hogy a készülék zárolt állapotában a menü gombra nyomva egyetlen rövid pillanatra felvillan a kijelző képe.
Közepes hangminőség

Közepes hangminőség


Hagyományos nyomógombok

Hagyományos nyomógombok

Kijelző
A 3,2 colos képátlóval rendelkező (39x70 milliméter), TFT technológiájú érintőkijelző 16 millió színárnyalatú és 360x640 pixeles felbontású, amivel talán még nem is lenne baj, viszont a rezisztív single-touch megoldás ma már enyhén megmosolyogtató. Összehasonlításképp, a ZTE Blade 3,5 colos kapacitív és multi-touch képes LCD-je 480x800 képponttal rendelkezik. Na, ez kérem szépen a „no comment” kategória. Amúgy három betűméret opciót és három gyári alaptémát kapunk, a menü pedig lehet rácsos (3x4 ikon) és listás (9 sor) elrendezésű. Az alapkijelzőre kipakolhatjuk kedvenc kontaktjainkat és néhány alkalmazás ikonját is, ez a megoldás azonban fényévekre van az Android jellegű "5-7 slide tele widgetekkel" életfilozófiától.
LED és AF sincs

LED és AF sincs


Kamera
Ha a Nokia még a felsőkategóriás C7-ből is ki merte hagyni az autofókuszt, abszolút nem lepődünk meg azon, hogy az olcsóbb C5-03 sem rendelkezik ilyen adottsággal, mint ahogy a LED-es villanó is hiányzik az enyhén süllyesztett optika mellől. AF hiányában csak 30 centiméterről, vagy ennél távolabbról készíthetők éles felvételek, maximum 5 megapixeles (2592x1944 képpont) felbontásban és négyszeres digitális zoom használata mellett. Említést érdemel többek közt a geotagging funkció, a 2/10/20 másodperces késleltetés, a manuális fehéregyensúly és fényérzékenység állítási lehetőség, a hatféle szituációs mód és a négyféle exponáló hang. Az elkészült fotók MMS-ben és Bluetoothon keresztül továbbíthatók, illetve akár a netre is feldobhatók. A diavetítő funkciós galéria nagyon gyengére sikeredett, hiszen mind a képek közti lapozgatás, mind pedig a zoomolás hihetetlenül lassú. Ez nagyon-nagyon messze van a 2010-ben elvárható szinttől.

Az MP4 és 3GP formátumokat támogató videófelvevő maximum 640x480 pixeles (640x352 pixel wide) felbontásra képes, sajnos mindössze 14 fps sebesség mellett. Íme, egy rövidke tesztvideó:


Szolgáltatások

Ha az N8-on és a C7-en szolgálatot teljesítő vadonatúj Symbian ^3-at is fapadosnak érezzük például egy Android 2.2 mellett, akkor el lehet képzelni, hogy a C5-03-on lévő Symbian ^1 (S60 5th Edition) mennyire kőkorszaki feelinget biztosít. Erről ennyit, ez van, ezt kell szeretni, illetve dehogy is kell szeretni. A 7.2.6.9-es verziószámú böngésző Flash kompatibilis, de talán ez az egyetlen pozitívuma, így villámgyorsan érdemes lecserélni az Opera valamely browserére (Mobile, Mini). A naptárban találkozó, emlékeztető, évforduló és teendő kategóriába sorolt eseményeket lehet rögzíteni, a közösségi hálózatok közül pedig a Facebookot, a Twittert, a MySpace-t, a Hi5-ot, a YouTube-ot és a Friendstert támogatja a C5-03. Csak éppen az a bibi, hogy a névjegyzék semmilyen social integrációt sem kapott, vagyis még annyit sem, mint mondjuk az N8, pedig aztán ezen is elég karcsú ez a szekció.  
Symbian ^1

Symbian ^1


Gyári 3,5-es füles

Gyári 3,5-es füles

Funkciók
A C5-03 egyik legjobb része nem más, mint a navigáció. Az "örökre teljesen ingyenes" navigálást biztosító Ovi Maps 3.04 egy igazán remekbe szabott alkalmazás, mely többek közt időjárás jelentéssel és moziműsorral is kecsegtet, és hamarosan megérkezik a továbbfejlesztett 3.06-os verzió végleges kiadása is. A véletlen/ismétlő funkciós, playlist támogatást élvező zenelejátszó alaphelyzetben ötféle hangszínbeállítással rendelkezik, az RDS-es és kihangosítható sztereó FM rádió memóriájában pedig maximum 20 adót lehet eltárolni. Kapunk továbbá RealPlayert, Climate Missiont, Itt és most alkalmazást, no és persze egy kis Ovi Store klienst, mellyel könnyen bővíthető a telefonon lévő alkalmazások köre. DivX videókat egyébként alaphelyzetben nem tud lejátszani a telefon.
Gombmentes övezet

Gombmentes övezet


Hangerőállítás és készülékzár jobboldalt

Hangerőállítás és készülékzár jobboldalt

Hardver
Az N97-hez képest ugyan előrelépést jelent, hogy a 434 MHz-es processzor helyett immár egy 600 MHz-es ARM11 chip dohog a C5-03-ban, ettől függetlenül azonban nem éppen szélvészgyors a kicsike. A 128 MB SDRAM mellett 256 NAND flashmemória került a fedélzetre, vagyis az egyes drágább Nokiákban lévő 8/16 GB-os belső memóriáról ezúttal le kell mondanunk. HSDPA fronton maximum 10,2 Mbit/s-es tempót tudunk elérni, a HSUPA pedig legfeljebb 2 Mbit/s-os sebességgel képes felfelé lőni a biteket és byte-okat. A Wi-Fi vezérlő b/g szabványú, tehát a gyorsabb n-es megoldást még nem támogatja, a Bluetooth kontroller pedig 2.0-ás verziójú. Természetesen GPS is van a telefonban, még pedig egy digitális iránytűvel megspékelve.
13,8 milliméteres vastagság

13,8 milliméteres vastagság


Felül fekete, alul zöld

Felül fekete, alul zöld

Konklúzió
Ha valamivel mellélőtt mostanság a Nokia, akkor a C5-03-mal mindenképpen. Ahogy az a tesztből már kiderült, ezúttal egy elavult operációs rendszert sikerült párosítani egy nem éppen friss fejlesztésű hardverrel, és mindezt még egy ronda árcédulával is sikerült megfejelni. Aki egy elavult kijelzős, AF és LED nélküli kamerás, régi szoftveres Nokiára vágyik 50 ezer forint magasságában, az vegye meg nyugodtan a C5-03-at, ellenkező esetben viszont nagyon gyorsan felejtsük el a témát. Ha házon belül szeretnénk valami hasonlót, akkor már sokkal jobban megéri a 10-20 ezerrel drágább, kapacitív kijelzős C6-01, melyen már Symbian ^3 fut, és amúgy méreteit tekintve ugyanakkora, mint a C5-03. Ha pedig az aktuális ár/érték bajnokra fáj a fogunk, a C5-03 árából akár két darab ZTE Blade-et (WVGA kijelző, Android) is hazavihetünk.
Kék dobozba csomagolt zöldség

Kék dobozba csomagolt zöldség


C5-03 vs. N97 mini

C5-03 vs. N97 mini


- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Nokia
mobil
Teszt
C5-03

Hozzászólások a(z) "Nokia C5-03 készülékteszt: Az idő fogságában" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Nikol23
    2011 / 10 / 20 (15:27)válasz erre

    Sziasztok! Egyetlen kérdésem lenne. A Nokia C5-03-as telefonnal HOGYAN lehet a facebook-os üzeneteket törölni? Nekem ez (sem) működik rendesen. Maga a face. Bár ez a legnagyobb problémám, emellett még az is érdekelne, hogy miért nem kapok értesítést semmiről? Bezzeg a bökdösést jelzi (jelezné, ha lenne!) Segítsetek légyszi! ;)

  2. hoffmannzs
    2011 / 01 / 06 (09:45)válasz erre

    Ez a szomorú valóság, lehet okoskodni, vagy utánanézni... meg amúgy is erősen off a téma :)
    Ha off a téma, akkor minek hoztad fel ;)
    Jajjugyanmár! Az az off amilyen irányba elment a társalgás, nemde?

  3. wyx
    2011 / 01 / 05 (22:53)válasz erre

    Ez a szomorú valóság, lehet okoskodni, vagy utánanézni... meg amúgy is erősen off a téma :)
    Ha off a téma, akkor minek hoztad fel ;)

  4. hoffmannzs
    2011 / 01 / 05 (19:51)válasz erre

    "Arról nem is beszélve, hogy az akkuk napi töltése mennyire hamar agyonvágja őket" Azért a LiIon/LiPoly aksi hamarabb kifekszik, ha lemerítgeted, mint ha rátöltesz :D "a marketingmaszlag ellenére 200 töltésnél nem nagyon bírnak többet" Az első generációs iPhone-om nálam volt 2 évet és az új tulajánál is most már 1 éves lassan és még mindig elketyeg lazán két napot, pedig közel 1000 töltésen már túl van.
    Bocsánat, mea culpa stb., most nézem, hogy elírtam. Nem 200-at, hanem 300-at akartam írni. És ez azt jelenti, hogy az eredeti kapacitás fele alá csökken az akku (ill. a feszültség hirtelen leesik töltés után), nem a teljes KO-t! Ezt nem a kisujjamból szoptam amúgy, hanem több forrásból tesztekből, fórumokról. A saját modellezési tapasztalataim egyébként azt mutatják, hogy a kínai ebayes lipo akkuk jó ha kibírnak 100 ciklust vagy 1 év használatot. A rátöltésről meg annyit, hogy a li-ion/lipo is azt díjazza, ha teljes töltési ciklusokkal használod (persze mélykisütni sose szabad!) legfeljebb a 3 év/300ciklus max. élettartamot nem befolyásolja akkora mértékben a rátöltögetés, mint NiMH-nél. Ez a szomorú valóság, lehet okoskodni, vagy utánanézni... meg amúgy is erősen off a téma :)

  5. nagi
    2011 / 01 / 05 (15:38)válasz erre

    "Arról nem is beszélve, hogy az akkuk napi töltése mennyire hamar agyonvágja őket" Azért a LiIon/LiPoly aksi hamarabb kifekszik, ha lemerítgeted, mint ha rátöltesz :D "a marketingmaszlag ellenére 200 töltésnél nem nagyon bírnak többet" Az első generációs iPhone-om nálam volt 2 évet és az új tulajánál is most már 1 éves lassan és még mindig elketyeg lazán két napot, pedig közel 1000 töltésen már túl van.
    Teljesen egyet kell értenem Naranekkel, eddig Lítiumos akkuból egyet sikerült mélymerüléssel hazavágnom. A 200 ciklus meg max a noname kínai termékekre vagy a gyárilag hibásakra igaz. (Touch Dualom is még mindig megy... pedig az sem mai darab!)

  6. mester83
    2011 / 01 / 05 (15:14)válasz erre

    Szvsz a telefonnal nem lenne túl sok gond, még a kicsit lassabb reakcióidő ellenére sem, ha annyiért adnák, amennyit ér. Ha mondjuk 25 körül lenne az ára, akkor azt mondom, hogy ilyen árral ez a kategória elfogadható lehetne. De így ...

  7. Naranek
    2011 / 01 / 05 (14:43)válasz erre

    "Arról nem is beszélve, hogy az akkuk napi töltése mennyire hamar agyonvágja őket" Azért a LiIon/LiPoly aksi hamarabb kifekszik, ha lemerítgeted, mint ha rátöltesz :D "a marketingmaszlag ellenére 200 töltésnél nem nagyon bírnak többet" Az első generációs iPhone-om nálam volt 2 évet és az új tulajánál is most már 1 éves lassan és még mindig elketyeg lazán két napot, pedig közel 1000 töltésen már túl van.

  8. hoffmannzs
    2011 / 01 / 05 (09:44)válasz erre

    Nem akarok nagyon kekeckedni, de a ZTE Bladet örülsz, ha nem kell folyamatosan töltőn tartanod, míg ez 2 napot röhögve kibír. Ez a probléma amúgy a teljes mostani "okostelefon" kínálatra jellemző. PC piacon már régóta kiemelt fontosságú az energiahatékonyság (lásd 10+ órát kibíró hordozható gépek) Igazán nem értem a telefongyártók miért kezelik ezt a kérdést ilyen nagyvonalúan manapság. Sokan vagyunk úgy, hogy nem szeretünk minden este azon rágódni, hogy most rádugtam a telefont a töltőre, vagy nem. Arról nem is beszélve, hogy az akkuk napi töltése mennyire hamar agyonvágja őket (a marketingmaszlag ellenére 200 töltésnél nem nagyon bírnak többet még teljes töltési ciklusokkal sem, rá-rátöltéssel meg...) De hát kinek a pap, kinek a papné, ugye... :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize