Sony Vaio EB3S: egy méltányos folytatás
A Sony Vaio EB széria furcsa kakukktojás volt a sokszor színes jelzőkkel emlegetett módon drága Vaio laptopok közt: nemhogy megfizethető volt, de azonnal árversenyt is nyert a hasonló gépek közt. Mit hozott az utód?
A Sony Vaio az EB sorozattal egy kifejezetten olcsó, megfizethető laptopot dobott be a piacra. Egy prémiumkategóriás márkáról, amelyről az embernek először mindig is a „drága” jelző jutott az eszébe, meglehetősen furcsának tűnt egy olyan laptop, amely árversenyben bizony le is győzte a konkurens cégek modelljeit. Most pedig megjött a vérfrissítés, lecserélték a gép belsejét.
A fekete bárány
Az utód bár más színben érkezett hozzánk, kinézetre vajmi keveset változott, bár maga a színcsere is meglehetősen előnyére vált a gépnek. Végre nem üt el a hátlap a gép többi részétől, és a szokásos (sajnos) fényes kijelzőn is kevésbé tükröződik a fekete gép, bár sokkal jobb megoldás lenne egy matt felület. A gépet azonban így végre szinte észrevétlenül be lehet csempészni az irodába egy kis üdítő játékra!
Recés bevitel
A legfurcsább, számomra legkényelmetlenebb része a gépnek egyértelműen a touchpad volt. A tapipad ugyanis a miniatűr dudoroknak hála ahhoz épp eléggé érdes, hogy pár órányi maszatolás után kényelmetlen legyen. Ugyan nem horzsolta le a bőrömet, de jobban szeretem a simán hagyott megoldásokat. Ettől eltekintve a két modell közt a billentyűzet és a touchpad nem változott: egyiket sem kell kérlelni, mindkettő gombjai halkan, csendben teszik dolgukat.
Agyi elváltozások
A gép belsejének átalakítást természetesen a processzornál kezdték a mérnökök: az idén januárjában piacra dobott 2,4 (turbó módban 2,933) Ghz-es Intel Core i5 520M-et leváltotta a kisebb rendszámú, de teljesítményben mégsem kevesebb, már alapjáraton is 2,53 (turbó módban azonban csak 2,8) Ghz-es Intel Core i5 460M, amely szeptember végén került csak ki az Intel boszorkánykonyhájából. Néhány egyéb dolgot elhagyott az új modell útközben (VT-d, Trusted Execution, új AES utasítások), de ez az átlagos felhasználó számára nem jár valódi hátránnyal. Teljesítményben tehát – felhasználó szemszögéből – zéró változás tapasztalható.
Régi társak
A processzor cseréjével a belsőség többsége megmaradt a régi: a négy gigabájtnyi DDR3 memóriát azonban nem is kell cserélni, hiszen ennyi bőségesen elegendő még egy gamer desktop gépbe is, mint ahogyan a fél terabájtos merevlemez is. Maximum az óriási képeket machináló Photoshop-művészek és a gigászi projekteket alkotó programozók számára szükséges több bármelyikből.
A grafikus gyorsításról is a megszokott ATi 5650 mobil videokártya gondoskodik. Ez nemes egyszerűséggel azért maradt a régi, mivel az új hatos széria csupán november legvégén jelent meg. No nem baj, ez a lapka még mindig kényelmesen elegendő számítási erőt hordoz ahhoz, hogy ne kelljen szórakozás nélkül maradnunk. Játékra jó, tisztes iparosmunkát végez, nem többet. Plusz a hardveres videogyorsítás sem lebecsülendő, ha épp be tudjuk üzemelni.
Apropó videó, a 15,5”-os kijelző sem változott: ugyanaz a fényes 1366x768 felbontású kijelzőt kapjuk, amelyre néhány bolt még a FullHD jelzőt sem szégyellte rányomni. Ez azonban csak annyira FullHD, mint amennyire én Pamela Anderson. A színek szépek, bár a fényes kijelzők sajátosságai (erős tükröződés, egyenletes színvisszaadás hiánya) itt is jelentkezik. Munkára, játékra, esti filmezésre azonban megfelelő, amíg nem vagyunk grafikusok. Filmezésre annál is inkább, mivel a hangszórók meglepően jól szólnak.
Egyet mondok, kettő lesz belőle
A gép megtartotta az összes furcsaságát és jó tulajdonságát. Előbbiek közé tartozik a két nyílással rendelkező Memory Stick / SecureDigital (immáron SDXC kompatibilis) kártyaolvasó, amely használata közben ugyan néhányszor tuti félre fogjuk dugni az aktuális kártyát, de azért nem rossz kis extra. Igaz, amennyiben nem rendelkezünk semmilyen Sony géppel, csak a helyet foglalja a MS olvasó.
Oldalági leszármazott
A gép két oldalán száz százalékig megegyezik elődjével; valójában az előző cikk képeit is berakhatnám. A bal oldalon találhatjuk a ExpressCard/34 bővítőnyílás mellett szépen sorakozik az eSata, a HDMI és a VGA kimenet, majd a ventilátor nyílása után jön a gigabites hálókártya és a táp bemenete. A hűtést nem mondanám kifejezetten hangosnak, és bár használat közben állandóan járt, az iroda zaja teljesen elnyomja a működését.
Elöl látszólag sem változott semmi, de azért már az SDXC kártyákat is nyeli a gép
[+] még több fotóA jobb oldalon maradt az összes (3) USB csatlakozó, amely azoknak még mindig okozhat bosszúságot, akik szorosan a gép mellett egerésznek, hiszen állandóan belegabalyodhat kezük a kábelekbe, vagy beleütközhet az adóegységbe, ha mondjuk mobilnetet használnak. Ezen az oldalon már csak a DVD író és a Kensington-zár ismerős lyuka látható, a hátoldal pedig a megszokott módon teljesen üres.
Tápolatlan akku
A gép egy az egyben átvette elődje akkuját, tehát itt is egy 39Wh, 3500 mAh (szó szerint) kis darabot csatolhatunk le a gépről. Ezzel a mérettel ugyan több a semminél, és elődjéhez hasonlóan ez is kb 2,5 órán át működik átlagos használat mellett, de mobilnak hívni kissé túlzás. No persze a – táppal együtt nagyjából – három kilós gép már fizikai mérete miatt sem sorolható a felkapom-és-rohanok kategóriába, akinek az kell, annak ott vannak a netbookok vagy az ultrahordozható gépek. Azok esetében azonban vagy a teljesítményről, vagy a megfizethető árról kell lemondanunk.
Összefoglaló
A gép tehát meglehetősen keveset – tényleg szinte semmit – nem változott előző változata óta, még a bekacsolásmentes böngészési/Skype-olási funkciót is megtartotta. Az előző modellnél leírtak még mindig érvényesek, bár a gépház mintha vastagabb, stabilabb lenne az előzőhöz képest. A gép 249 ezertől kapható, most azonban olcsóbb változat, gyengébb videokártyával - így sokkal jobb árral - még egyetlen boltban sem kapható.
Kapcsolódó anyagaink:
Sony Vaio EB: az önellentmondás
ASUS NX90 - a létező laptopok legjobbika?
Samsung Q330: törperős
Ezt olvastad már?
A nép számítógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Sony Vaio EB3S: egy méltányos folytatás" című cikkhez

FullHD: Nekem az előző verzió van már egy ideje és FullHD a kijelzőm (alapvetően ezért ezt valasztottam, 15 colon kevés a 768 sor) Ebből is tutira létezik. Tapipad: könnyú hozzáérni gépelés közben, zavaró tud lenni
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem









