A HD7-es új WinPho 7-es nagyágyú egy pontosan ugyanolyan mokány kis kartondobozban érkezett, mint az összes többi mostani HTC újdonság, ezenkívül pedig a doboz tartalma sem okozott különösebb meglepetéseket. Magán a készüléken kívül találunk benne egy hálózati adaptert, egy USB adatkábelt, valamint egy távirányító funkciós sztereó headsetet. Ez utóbbihoz két kis fülpárna, valamint egy kis csipesz is jár. Egész konkrétan ezt a kis szettet kapjuk azért a nem kevés pénzért, amit a kasszában hagyunk. Hogy mennyi az annyi? Nos, egész konkrétan 175 ezer forint.

Méret, minőség
Ha jól sejtem maximum csak az újszülöttek lepődnek meg azon, ha azt a kijelentést teszem, hogy a HD7 nagy. Akarom mondani nagyon nagy. De mégis mekkora lenne, amikor már a Desire HD, illetve a gyártó többi 4,3 colos kijelzős modellje is ekkora volt. Nem kívánok újfent belemenni abba a témába, hogy a hétköznapi gyakorlatban mennyire kényelmes egy ekkora telefont használni - legyen elég annyi, hogy az ilyen gigant mobilok iránt is bőven mutatkozik kereslet (a HD7 egyébként 0,6 milliméterrel vékonyabb és 2 grammal könnyebb, mint a Desire HD). Ennél sokkalta fontosabb, hogy a HTC a jelek szerint nem esett abba a hibába, mint a Desire HD esetében, vagyis ezúttal szerencsére nem egy gagyi minőségű, illesztési hibákkal teletűzdelt csúcsmobilt kapunk. A minőség közel tökéletesnek mondható: oldalt egy sötétszürke fémcsík fut körbe, a hátfal kellemes tapintású, és a lényeg, hogy nincsenek elálló és nyöszörgő műanyagok.

Felszereltség
Nem tudom milyen megfontolásból, de a baloldal teljesen csupaszra sikeredett. Az ellentétes oldalon természetesen már ott a szokásos hangerőállító gomb, illetve a kamera kétállású nyomógombja, az on/off gombot pedig a felső élen találjuk. A jack dugalj az alsó élen keresendő, még pedig a fedetlen microUSB csatlakozó aljzat közvetlen közelében. A rendszercsati kialakítását illetően egyébként a Samsung Omnia 7 az etalon, a maga kis elhúzható ajtós megoldása révén. A hátfal mintegy 2/3-át uraló hátlap könnyen oldható, mögötte pedig egy méltatlanul kis kapacitású, csupán 1230 mAh-s akksi rejtőzik. Ugyanilyen akkumulátor van a Desire HD-ben is, a Trophy-ban viszont 1300-as, az LG Optimus 7-ben és a Samsung Omnia 7-ben pedig 1500-as. Érdekesség, hogy míg a Desire HD-re 490/9 órás készenlétet/működést ígér a gyártó, addig a HD7-re csupán 310/6,5 órát. Erre a későbbiekben még megpróbálunk magyarázatot keresni.

Kijelző
4,3 col, az azért mégis csak 4,3 col! Egy ekkora méretű kijelzőn nemcsak a fényképek és videók megtekintése megy élvezet számba, hanem többek közt mondjuk a böngészés is. Az 56x93 milliméteres display-en a már jól ismert WinPho 7-es csempék (Tile) is óriásiak, egész pontosan 20x20 milliméter méretűek, és még a főmenüben lévő kis ikonok is 8x8 milliméteresek. A 480x800 pixeles felbontástól ma már senki sem esik hanyatt (főleg ekkora felületen), mindenesetre teljesen korrekt, amiért viszont némi kritika érheti a készüléket, az az AMOLED helyett használt TFT technológia. Továbbra is csak a Samsung Omnia 7-et tudom felhozni példaként - na ennek a Super AMOLED kijelzőjén a fekete az tényleg fekete, és nem valami derengő szürkeség. Talán már mondanom sem kell, hogy fényérzékelőről, giroszkópról és persze proximity szenzorról is gondoskodott a HTC.


Multimédia
A kijelző feletti szekcióban a már említett szenzorokon kívül egy apró kis LED (töltés, üzenetek) is helyet kapott. Érdekesség, hogy a készülék teljes széltén terpeszkedő hangszórórácsból nemcsak felülre, hanem alulra is került, ez azonban becsapós, ugyanis az LCD alatt a valóságban nincs hangszóró. A kiegészítő hangszóró a hátoldalra, a kamera mellé került, a hangminőség erős közepesnek mondható és itt kell említést tenni a Dolby Mobile és SRS technológiákról. A médialejátszó hozza a 2010-ben elvárható szintet és természetesen sztereó FM rádió is került a fedélzetre. FM transzmitter viszont nincs, ezenkívül a Desire HD-ben jelenlévő DLNA is hiányzik, csakúgy, mint a HDMI kimenet.

Gombok
Csakúgy, mint a Desire HD esetében, a HD7-en sem találunk hagyományos nyomógombokat a kijelző alatt. Helyettük ezúttal három darab érintőgombot állítottak hadrendbe, melyek fehér háttérvilágításuk révén akár az esti sötétségben is jól kezelhetők. Hagyományos billentyűzet hiányában, ha adatbevitelre kerül a sor, a virtuális QWERTY klaviatúrára kell hagyatkoznunk, mely vízszintesen tartott készülék esetében 8x8 milliméteres, tehát kellően nagy gombokat biztosít számunkra.

Kamera
A dupla LED segédfény társaságát élvező frontlencse sajnos teljesen védtelen, és egyedi megoldás, hogy a körülötte lévő kis fém borítást egyfajta fülként ki lehet hajtani, ily módon a telefon akár az asztalra is felállítható (kickstand). A fül mögött egyébként egyedi narancssárga színű műanyag van - biztos van akinek tetszik. A Desire HD-ben ugyebár 8 megapixeles kamera lakozik, a HD7-ben pedig csak 5 megapixeles, de ez önmagában véve még nem hátrány, hiszen ugyebár nem minden a megapixelszám. A maximális felbontás ezúttal 2592x1944 képpont, és a digitális zoom ilyenkor is üzemképes. A Desire HD-től eltérően itt nem állítható a fényérzékenység és arcfelismerést sem kapunk, van viszont hétféle témabeállítás (köztök makró), négy digitális effekt, háromféle fénymérési mód, geotagging és kikapcsolható vaku. Kár, hogy a kamera a LED-et nem használja AF segédfényként. Íme néhány tesztfotó:

A videófelvevő természetesen 720p HD, vagyis 1280x720 pixeles felbontású, csak éppen az a bibi, hogy a HTC 7 Trophy-hoz hasonló módon a szoftver minden indításkor VGA-ra lövi be magát, tehát minden egyes alkalommal manuálisan 720p HD-re kell váltanunk. A 8700 Kbit/s-os bitrátájú felvételek 24 fps sebességűek. Összehasonlításképp, a HD7 8400 Kbit/s-ot és 29 fps-t produkál. Tesztvideónk:


Szolgáltatások
A Windows Phone 7 platform szolgáltatásait és különböző megoldásait az elmúlt hetekben már számtalanszor kitárgyaltuk, így most csak azokra a területekre térek ki, melyben a HD7 valami egyedit tud felmutatni. Mivel a Microsoft elég rövidre fogta a pórázt, Sense felhasználói felületre senki se számítson, ebből maximum annyi maradt, hogy amikor elindítjuk a HTC Hub-ot, akkor az egy látványos animációt követően a kijelző felső részére biggyeszti az aktuális időjárást és a pontos időt. Ez alatt olyan alkalmazásokat találunk, illetve tölthetünk le, melyeket direkt a HTC felhasználóknak készítettek. Ezek közül néhány már gyárilag fel van telepítve a készülékre, néhány pedig újként tölthető le rá.


Alap cucc például a Photo Enhancer fénykép buherátor, a Stocks tőzsde alkalmazás, illetve a Converter mértékegység átváltó, de ezenkívül akár zseblámpa és jegyzettömb szoftvereket is letölthetünk. No és persze ezenkívül a Microsoft-féle Market Place tartalmai is elérhetők. A Market Place sajnos még komoly lemaradásban van az App Store-hoz és az Android Markethez képest, de szépen lassan itt is növekszik az elérhető tartalmak mennyisége. Ha pedig szinkronizálás, akkor egyértelműen Zune, de ezt már úgyis tudja mindenki.

Vas
Ami a memóriát illeti, nos elég vegyes a kép. A HD7-be kevesebb (576 MB) RAM került, mint a Desire HD-be (768 MB), ellenben a flashmemória tekintetében fordított a helyzet: a HD7-ben 8 GB, a Desire HD-ben pedig 1,5 GB tárhely található. Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a HD7-ből létezik 16 GB-os verzió is, illetve, hogy microSD memóriakártyával csak a Desire HD bővíthető. Processzor fronton egyértelműen a Desire HD a nyerő, mert ebben egy már 45 nanométeres Qualcomm QSD8255-ös processzor van, míg a HD7-ben még a régi, 65 nanométeres csíkszélességű Qualcomm QSD8250-es chip. Valószínűleg többek közt ennek tudható be, hogy a HD7-nek ennyivel rövidebb a használati ideje. Lényeges különbség továbbá, hogy a Desire HD-ben már Adreno 205-ös GPU van, míg a HD7-ben még csak a jóval gyengébb shader teljesítményű Adreno 200-as. Ettől függetlenül egyébként mind a két, 1 GHz-es procis HTC HD modell fürgén viselkedik.

Egyebek
A négynormás HD7 HSDPA fronton maximum 7,2 Mbit/s-os tempót képes kipréselni magából, ami nem kevés, de éppen csak a fele a Desire HD által biztosított 14,4 Mbit/s-os maximális sebességnek. Hasonlóképp a HSUPA is gyengébbre sikeredett: míg a HD7 2 Mbit/s-ra képes, addig a Desire HD adott esetben akár 5,76 Mbit/s-os feltöltési sebességet is el tud érni. A Wi-Fi kontroller a mai elvárásoknak megfelelően nemcsak a régebbi b/g, hanem az újabb és gyorsabb n-es szabványt is támogatja, a Bluetooth vezérlő pedig 2.1-es verziószámot visel magán. Ha esetleg nem lenne elég nyilvánvaló, a HD7-ben természetesen GPS-vevő is van.

Konklúzió
Minden jel arra mutat, hogy a HTC mostanság annyi apró kis darabra próbálja meg felszabdalni a piacot, amennyire csak tudja. Kicsit kezd olyan lenni, mint a Nokia: egyik modelljébe betesz valamit, a másikból kiveszi azt, a harmadikat óriásivá alakítja, a negyediket kisebbé teszi, és így tovább, és így tovább. A HD7-nek elméletileg a cég WinPho 7-es zászlóshajójának kellene lennie, de például 8 megapixeles xenonos kamera a Mozartban van, a Trophy pedig nagyobb kapacitású akksival bír. Aztán itt van még a nem Windows-os, hanem androidos Desire HD, mely minőségileg ugyan elmarad a HD7-től, de a belső tartalma mindenképp fejlettebb. És akkor bejön még a képbe mondjuk a Samsung Omnia 7, a maga Super AMOLED kijelzőjével. Na, szóval a választás korántsem egyszerű - a HTC HD7 egy jól sikerült készülék, de a címben feltett kérdésre röviden annyi a válaszom, hogy ennél azért még lehetne egy picivel többet is adni.

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!

További érdekes cikkek:
HTC Desire Z - Zzz...zzz...zzz...
HTC Trophy 7: Igazi trófea
HTC Desire HD: Nagyképű, de van mire büszkének lennie