hirdetés


A Motorola újra Defy-niálta az okostelefont

Molnár-Soós Sándor István - 2010. december 2. | 08:00 Android mobil Google

Az okostelefon drága és még sérülékeny is, ezért vigyázni kell rá. Óvatosan kezeljük tehát, ezzel magunk szabunk magunknak határt. Kivéve a Motorola Defy esetében!

Nem tudom, volt-e már a kedves olvasónak olyan érzése, hogy "Na, ez az! Ez hiányzott az életemből!". Ritka ám az ilyen élmény, az embernek párszor adatik meg csak az élete során. A Motorola Defy ugyebár okos, és mégis szinte mindent kibír. Ez pedig mindenek előtt egyet jelent: olyasmire is használni fogjuk, amire másik telefonunkat még soha.

Tudtam én, hogy nem szabad elhozni a Defy-t tesztre. NEM AKAROK (helyesebben nem merek) ugyanis másik telefont venni, mert nemrég vettem a GalaxyS-t az összes pénzemért. De ez az "aljas" Motorola nem kitalálta, mi kell a jónépnek? Igen csak össze kell szedjem magamat, hogy valami orbitális hibát felfedezzek, amivel meggyőzhetem magam arról, hogy nem is kell ez nekem. Mert a fene enné meg, de megint ott a kísértés, hogy az ember lecserélje a telefonját egy másikra. Ahogy mondani szokás, a férfi ember meg mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek nem, ennek pedig - legyen bármilyen megértő is életünk párja - kellemetlen mellékhatásai lehetnek a családi életünkre nézve. Hát lássuk, miért is (nem?) kell(ene) a Defy!

Galéria A retesz...

A retesz...

[+] még több fotó

Első érzések
Ha a kedves olvasó rákeres, találhat számos írást a Motorola Defy-ről. Szépen leírják, hogy hány gomb van rajta, milyen a kialakítása, milyen proci van benne és milyen a képernyő. Satöbbi... Többen is szépen körüljárták már ezt a készüléket külföldön és idehaza is, úgyhogy sok értelmét nem látom annak, hogy leírjam ugyanazt megint. A technikai adatokat megtaláljuk a Motoker weboldalán is ide kattintva, (tőlük kaptuk mi is a tesztkészüléket, köszönjük!), és ha össze szeretnénk hasonlítani más telefonokkal márkafüggetlenül, objektíven és gyorsan, ebben a pdadb.net nagy segítségünkre lehet, csak ide kell kattintani. Tudunk tehát mindent a Defy-ről, és azt pletykálják, hogy hamarosan megjelenik a szolgáltatók kínálatában is. Akkor pedig hűségnyilatkozattal valószínűleg úgy 30 ezres környéki befizetéssel és havi 5000 forint körüli részletre elhozhatjuk majd.
Galéria Hoppá, kimostuk véletlenül...

Hoppá, kimostuk véletlenül...

[+] még több fotó

Pont ez a baj vele. Mert ha egy ilyen strapatelefonra vágyunk, az ma már csak elhatározás kérdése. Persze volt már strapatelefon nem is egy a piacon, de azok általában csak telefonálni tudtak. Az ember addig imádta őket, amíg meg nem jelentek a sokkal okosabb modellek, és bár mintha a fogunkat húzták volna, kénytelenek voltunk az agyonverhetetlenséget feláldozni a tudás oltárán. Okostelefonok közül ez az első említésre méltó, így - tőlünk, akik gyakorlatilag lassan tíz éve várunk rájuk - gyakorlatilag annyit kérnek érte, amennyit akarnak. Persze ez egészen addig igaz, amíg a konkurencia fel nem ébred. Szerencsére mégsem túl drága a Defy, mert egy Androidos csúcskészülék ára valahol a százezres álomhatár környékén van akkor is, ha valamelyik, nem vízálló csúcsgépre szottyanna kedvünk. Ha tehát összefoglaljuk a Defy-vel kapcsolatos gyors vizsgálódásaink eredményét, látni fogjuk, hogy a Defy-hez kapott szabadság ingyen van. Nem számlázzák ki nekünk az ütésállóságot, a vízállóságot. Ez pedig egy nagyon vidám érzés és ügyes üzleti fogás is egyben a Motorolától.
Galéria A víz nem hat rá...

A víz nem hat rá...

[+] még több fotó

Beüzemelés
A készüléken látható csavarok csak dizájnelemek, funkciójuk nincs sok. A hátlapot a nálam eddig járt összes gép közül (pedig volt egy pár) ezen a legkönnyebb eltávolítani. Fél is tőle az ember, hogy ez az oldalra húzogatós mechanizmus esetleg a zsebben magától kiold, aztán béfolyik a víz. Nos, nálam nem oldott ki, de ha valaki ettől tart, hát ragassza le! Szerencsére a hátlapot - mivel androidos a gép - nem sokszor kell leszedegetni. Az SD kártya ugyan a hátlap mögött, az akksi alatt van, de nem kell kiszedegetni. Az akksi egy 1500 mAh-s szörny, amely magában nem lenne túl nagy, de itt nagyjából a készülék tömegének felét ez teszi ki. Mégpedig azért, mert a masina csak 118 gramm össztömeggel bír, tehát nagyon könnyű. És ha már beüzemelésről szól ez a fejezet, hát legyen: Android. Ezzel az egy szóval el is mondtam, hogy a beüzemelés nagyjából 5 percet vesz igénybe a dobozból kiszedés és az első elindított telefonhívás, vagy fogadott e-mail között. Ezért (is) szeretjük az Androidot és nem csak mi, a teszterek...
Galéria Ez tömíti

Ez tömíti

[+] még több fotó

Pár szó
Nem húznám az olvasó idegeit, hiszen úgyis arra kíváncsi mindenki, hogy mit is jelent a gyakorlatban az ütésállóság és a vízhatlanság. Pár szót áldozok tehát csak a szoftverre és a hardverre általánosságban. Az első és legfontosabb: ez a gép műanyag. Aki tehát "megragadt a vaskorszakban" és azt gondolja, hogy a fém ház az istentől való legnagyobb ajándék, nem fogja szeretni ezt a masinát. Merthát van ez a találmány az óriásmolekulákkal, amely egészen nagyot fejlődött azóta, hogy úgy 1838-ban Victor Renault előállította az első PVC-t. Röviden: a jól kiválasztott műanyag sokkal többet tud olcsóbban és nagyságrendekkel kevesebb tömeg mellett, mint a fémek. És a Motorola bizony jól kiválasztotta a Defy műanyagjait, mert műanyag és műanyag között is van különbség. Kellemes tapintású lett a gép, az előlapon kívül sehol nem áll meg rajta a zsír. Jól össze is rakták, nincs recsegés, nincs ropogás, nincs lötyögés sehol. Ez a műanyag ráadásul úgy rugalmas, hogy közben a strapát is bírja. Persze nincs olyan anyag, amit ne lehetne összekarcolászni, de a Defy-nél sem az a cél, hogy egy atomtámadás után ez maradjon fenn egyedül...
Galéria 5 különböző műanyag...

5 különböző műanyag...

[+] még több fotó

A hátlap gumírozott, így nem csúszik ki a kézből, az előlap kopogósan kemény, így a fólia szerintem (is) felesleges rá (is). A csatlakozók nyílásait gumi fedelek védik, de ezeknek csak annyi a szerepük, hogy magába a csatlakozóba ne menjen bele a víz meg a por, ugyanis onnan a géptestbe sokkal erősebb szigeteléseken kellene átverekednie magát. Az előlapi alapgombok érintősek, jól reagálnak normál viszonyok között, az extrém viszonyokról pedig majd később. Nem szerettem, hogy a töltőcsatlakozó oldalra került, mert így univerzális tartóba nem helyezhető a Defy, vagy behelyezve nem tölthető. Imádtam, hogy a hangszóró rém hangos, szépen szól, de nem tetszik, hogy a füles csatlakozója nem tud teljesen belecsúszni az aljzatba. És imádtam azt is, hogy van hátlapi mikrofon is, amely a telefonálásnál a zajszűrésben, videórögzítésnél a jobb hangminőséghez segít. Röviden ennyi, az említésre méltóbb részletekről később. Nézzük a lényeget!
Galéria Egészen különleges helyeken is fotózhatunk vele...

Egészen különleges helyeken is fotózhatunk vele...

[+] még több fotó

Strapabírás 1. fejezet: ütök, vágok, harapok
A hozzám került készüléket valamelyik előttem tesztelő kollégának sikerült megkarcolnia, így ez sem bír ki mindent. Ezt persze nem is vártuk. Mit várhatunk tőle? Nos, a legjellemzőbb mobiltelefon-balesetek ellen védett a Defy, így az ütődés terén a kézből kiejtést, a pár lépcsőfokon lebucskázást, a mellényzsebből kiesést simán bírja, de megkockáztatom, hogy még az autó tetején felejtés következtében kialakuló, az első kanyarban érintő irányba történő pályaelhagyást is megúszná, ahogyan a bringásoknak sem kell túlságosan aggódni, hogy a tekerés közbeni videózásnál kiejtett gép összetörik. Apropó: bringás videó vele? íme egy (480p a maximális felbontás):
Az előlap Gorilla üveges, azaz a megvastagított képernyőt szinte lehetetlen megsérteni. Zsebben hordva igen szerencsétlenül kell essünk ahhoz, hogy a telcsi sérüljön, sokkal valószínűbb, hogy mi magunk sérülünk előbb. Ami tehát a lényeg: nagyjából annyit bír, mint mi, így csak annyira kell rá vigyázni, mint saját testi épségünkre. A Motorola persze óvatosabban fogalmaz, hiszen az ismertetőjében  annyit ígérnek, hogy nem lesz baja, ha leöntjük kávával, vagy megázunk vele az esőben. Én persze azzal sokkoltam a környezetemet, hogy amikor megkérdezték, mit tesztelek éppen, akkor csak annyit mondtam, hogy egy eldobhatós telefont, amit aztán el is dobtam. Többnyire a hóból kellett ilyenkor előásni, de egyszer ezt megtette helyettem a kutya, mert azt hitte játszunk. El is szaladt vele, így ömmel jelentem, hogy az eső és a hó mellett a kutyanyálat is bírja a Defy... Apropó eső és hó...

Strapabírás 2. fejezet: nedves dolgok
Én magam egyszer tettem csak tönkre telefont, ezt pedig horgászás közben sikerült elkövetni egy kellemes, 4 Celsius fokos vízbe borulással. Nem csak az emberi szervezet nem szereti az ilyet, a csónakban tartózkodó négy ember összes telefonja kinyiffant, így a partról, mások hívták a mentőket. Persze örül az ember ilyenkor, hogy nem fulladt a tóba senki, de az is biztos, hogy azóta csónakba ülés előtt a telefonjaimat betekerem folpack fóliába, mint a sonkás szendvicseket. A Defy-t nem kell. A szabvány szerint ez a tokozás egy méter mély vízben fél órát bír, így a klasszikus elázásos esetektől szintén védve van a telefon.
Galéria A zuhany a saját szemszögömből...

A zuhany a saját szemszögömből...

[+] még több fotó

Arra jó tehát a vízállóság, hogy az ember nyugodtan csónakázzon a telefonnal a zsebében, de akkor is jól jön, ha a kádban ülve kapunk fontos hívást, amelyet hagyományos telefonnal meg se kíséreljünk fogadni. Tökéletesen alkalmas ez a készülék arra is, hogy a strandon a gyerekünkről pancsolós videót készítsünk, némi víz alatti felvétellel fűszerezve, bár az utóbbi - később írom, miért - már határeset. És ami szintén lényeges: arra a legalkalmasabb ez a kialakítás, hogy az összekoszolódott telefont langyos, enyhén szappanos vízzel simán lemossuk, így akik koszos kézzel kénytelenek néha telefonálni, azok is szeretni fogják, mert könnyen tisztítható.
Galéria A belseje

A belseje

[+] még több fotó

Mit nem tehetünk meg vele
Nos, egy dolog a strapabíró kivitel, de vannak ennek hátrányai is. Hiába vízálló a Defy, nedves környezetben szinte használhatatlan, mert az érintőképernyő nem érzékel megfelelően. A nedvesség megzavarja ugyanis a kapacitív technológiát, így ha vizes a felület, nyomogathatjuk, nem történik semmi, vagy nem az történik, amit szeretnénk. Gépelni például lehetetlen vizes kézzel, mert a virtuális billentyűzet téveszt, dupláz. A kádban történő internetezést felejtsük hát el, ahogyan az SMS-ezést is. Ha bejövő hívásunk van, szinte lehetetlen nedves környezetben felvenni, hiszen ez is a képernyő érintésével, simításával történne. Hívást meg se próbáljunk kezdeményezni ilyenkor, mert az lesz a vége, hogy felhívunk pár olyan valakit, akiket nem szerettünk volna.
Galéria Az ujjlenyomat ezen is meglátszik, de lemosható...

Az ujjlenyomat ezen is meglátszik, de lemosható...

[+] még több fotó

Fényképezni és videózni is bajos vizes környezetben, hiszen maga a művelet vezérlése is az érintőképernyőn keresztül történik, amelyik pedig - mint írtam korábban - nem nagyon reagál, vagy éppen túlreagál. Ha tehát szeretnénk például véletlenül letörölni egy korábbi videót, azt könnyen megtehetjük, csak vizes kézzel kell elkezdeni birizgálni a Defy-t. Mindent összevetve tehát nem arra van a Defy vízállósága, hogy vízben kezeljük, hanem arra, hogy egy esetleges megázás vagy más benedvesedés ne ártson neki, majd szárazra törölve tudjuk újra használni. Persze ha lenne rajta még pár hardvergomb, például hívásfogadó és hívástiltó (Yes és No) és/vagy mondjuk kamera gomb, akkor más lenne a helyzet. De nincs, a bekapcsoló gombon és a hangerő szabályozón kívül minden érintős.

Multimédia
Van jobb multimédiás képességekkel rendelkező Android telefon, amiért mégis kitérek a Defynél erre a funkcióra, az szintén a vízállóságából fakad. Ugyanis ezt a telefont olyan helyeken is bátran magunknál tarthatjuk, ahol a hagyományosakat eszünkbe sem jut. Ennek pedig az a következménye, hogy a mobilvideóink és mobilfényképeink között elkezdenek megjelenni olyanok is, amelyek eddig nem voltak jellemzőek. Ez pedig olyan pluszt ad hozzá a virtuális életünkhöz, amit azok, akik már rákattantak az online, YouTube-os, Picasás videó és képmegosztásra, nagyon szeretni fognak. Sajnos a Defy is követi a Motorola azon meggyőződését, miszerint a videó felbontásból a "large", azaz az óriási az a VGA, 640x480-as, miközben a konkurencia hasonló árú gépei már régen 720p-s, HD videókat készítenek. A VGA felbontásnak viszont megvan az az előnye, hogy a videót tartalmazó fájl nem lesz túl nagy méretű, így hamar felmegy a YouTube-ra. A minősége nem túl rossz, igaz szereti a napfényt:

A fényképek megosztására is hamar rá lehet kattanni az Android telefonoknál, hiszen az elkészített képek pár másodperc múlva a saját Picasa webalbumunkban lehetnek és az arra feljogosítottak már nézegethetik is azokat a világ bármely pontjáról. A Defy-vel készített fényképeket ide kattintva, ebben a nyilvános webalbumban nézheti meg a kedves olvasó eredeti méretükben. A géphez adott villanófény jobb, mint a semmi, de csodát nem kell tőle várni. Igazán az az ütős benne, hogy szintén egészen extrém helyeken is készülhet vele fénykép.
Galéria 32 GiB-ig fogadja a microSDHC-t

32 GiB-ig fogadja a microSDHC-t

[+] még több fotó

Kiknek és minek
Egyértelműen azoknak ajánlom a Motorola Defy-t elsősorban, akik nem tudnak, vagy nem akarnak a telefonjukra vigyázni, a strapabíróság miatt azonban nem szeretnének lemondani az extra okostelefon-funkcióktól. Azoknak ajánlanám, akik a telefont mindenhová szeretnék magukkal vinni és általa a telefonálás eddig még ismeretlen oldalát is kipróbálni. És természetesen azoknak, akik a strapabíró kivitel ellenére elegáns telefont szeretnének, amelyiken nem látszik meg, hogy gyakorlatilag elpusztíthatatlan...

A Motorola Defy-t a Motokertől kaptuk tesztelésre, náluk meg is vásárolható. Köszönjük!

Kapcsolódó írásaink                         
Motorola Flipout - izé...
Motorola Blackflip - fordíts át szociálisba
Motorola Milestone - tényleg mérföldkő
Motorola AURA - a félmilliós mobil

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Android
mobil
Google
Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "A Motorola újra Defy-niálta az okostelefont" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. sanzaa
    2011 / 10 / 12 (16:31)válasz erre

    Ez a gyári Froyo egy kalap kaki. A Defy rendszeresen lefagy azóta és egyszer újra is indult. Most dilemmázok, hogy ássam e bele magam a főzött romok cserélgetésébe, vagy hagyjam rajta ezt a gány Froyot a gari miatt.

  2. sanzaa
    2011 / 10 / 06 (16:22)válasz erre

    Felkerült rá a hivatalos Froyo. Feljebb húztam a procit, de melexik és merül. Ki milyen értékeket állított be, amivel stabil, gyors és nem melexik túlzottan?

  3. sanzaa
    2011 / 10 / 06 (16:20)válasz erre

    Megjött a cucc egy hete. Az első fóliát el is csesztem reszkető kézzel felhelyezvén. Bubis lett a széle. A tok szuper, a ceruza nem túl jó, de még éppen műxik.

  4. sanzaa
    2011 / 09 / 02 (07:08)válasz erre

    Köszi! Még szerencse, hogy 3 fóliát küldenek mellé, mivel ismervén magamat, az elsőt tuti elcseszem:-) A második már jó lesz, a harmadik meg megy a Defy dobozba:-)

  5. nagi
    2011 / 09 / 01 (22:05)válasz erre

    Egy pajtásommal rendeltettem egy ilyen szettet. Motorola Defy tok, 3fólia, kapacitív cerka Eredetileg egy lyukacsos piros vagy fekete szilikon tokot rendeltem volna egy darab fóliával 370ft-ért, de egyik napról a másikra drágább lett kétszáz forinttal. Ez meg 650be kerül. A tok nem túl trendi a másikhoz képest, de sebaj. Egy hónap múlva beszámoló, ha megjön:-)
    Eredetileg egy lyukacsos piros vagy fekete szilikon tokot rendeltem volna egy darab fóliával 370ft-ért, de egyik napról a másikra drágább lett kétszáz forinttal. Ez meg 650be kerül. A tok nem túl trendi a másikhoz képest, de sebaj. Egy hónap múlva beszámoló, ha megjön:-)
    Hasonlóan olcsókínai cuccokat vettem anno én is pl Pro2-höz meg Diamondhoz. Semmi bajom nem volt velük azon kívül, hogy nyáron érezhető volt a tükröződésmentes bevonat hiánya utóbbinál. Szóval, sok szerencsét hozzájuk!

  6. sanzaa
    2011 / 09 / 01 (19:28)válasz erre

    Egy pajtásommal rendeltettem egy ilyen szettet. Motorola Defy tok, 3fólia, kapacitív cerka Eredetileg egy lyukacsos piros vagy fekete szilikon tokot rendeltem volna egy darab fóliával 370ft-ért, de egyik napról a másikra drágább lett kétszáz forinttal. Ez meg 650be kerül. A tok nem túl trendi a másikhoz képest, de sebaj. Egy hónap múlva beszámoló, ha megjön:-)

  7. sanzaa
    2011 / 08 / 02 (16:09)válasz erre

    Valaki találkozott már a Defy-nál az Antenna gate-hez hasonló jelenséggel? Vagy csak nekem van ilyen vaddisznó kezem, hogy 3-4 csíkból hirtelen csak segélyhívás lesz? Mit csináljak? Vegyek tokot, vagy vigyem szervízbe? Vagy vmi beltéri jelerősítő alkalmatosságot?

  8. sanzaa
    2011 / 07 / 27 (15:47)válasz erre

    Megmutatja a morékat helyileg:-)

  9. sanzaa
    2011 / 07 / 13 (12:41)válasz erre

    Kattints ide! A morelocale2 félig meddig gyógyírt jelent a Defy magyratlanságára. Bár a telefon nem lesz tőle magyar, de legalább hozzáadható a lokalizációhoz Magyarország. Ehhez elég annyit beírni az új lokalizációnál az országhoz, hogy ,,hu'' Így azok a progik, amelyek csak magyar lokalizációnál lesznek magyarok, (mint pl Opera mini), azok megmagyrasodnak.:-) A progi kb 100 KBot foglal, mindegyik androidon műxik.b hozzáadható a lokalizációhoz Magyarország. Ehhez elég annyit beírni az új lokalizációnál az országhoz, hogy ,,hu'' Így azok a progik, amelyek csak magyar lokalizációnál lesznek magyarok, (mint pl Opera mini), azok megmagyrasodnak.:-) A progi kb 100 KBot foglal, mindegyik androidon műxik.

  10. sanzaa
    2011 / 07 / 08 (19:23)válasz erre

    Vicces, hogy ha rákeresek egy-két topicra, valamilyen idióta hsz-em lesz ott az utolsó. A Vodafone-nál felmondtam a hûséget az ÁSZF-re hivatkozva kötbér nélkül a mai napon. Majd feltöltôkártyás lesz ez a számom, ha minden igaz. Ha a T-Mobiltól veszek Defyt még Eclair lesz rajta? Van már rá hivatalos Froyo? Tmobilos lesz vagy független a készülék?

  11. sanzaa
    2011 / 01 / 04 (10:18)válasz erre

    66900 Ft a Vodafonnál kártyás csomagban? Ez igaz? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

  12. nagi
    2010 / 12 / 13 (13:57)válasz erre

    Hát pedig az Android tényleg eléggé baráti pont ebben a kérdésben... a butafonok meg a WinMo egy rossz gombnyomásra máris zabálja a netet... itt be lehet állítani, hogy használja-e egyáltalán a WiFi-t vagy a mobilnetet és azt betartja. Még az összebaltázott WinMo-ról indított Androidok esetében is. Igaz, láttam már olyat, hogy alapból be volt kapcsolva a mobilnet használata, de ennek kikapcsolása nagyjából fél perc... ha nem tudja, hol, akkor meg maximum egy.

  13. MaCS_70
    2010 / 12 / 13 (13:51)válasz erre

    Halihó! Azt nem tudom, hogy wifin vagy 3G-n tette-e, csak azt, hogy elkezdett netezni. Na, az ilyesmit én sem szeretem. Kérdezze meg, és ha szerintem OK, akkor csinálja! Üdv: MaCS

    Halihó! Egy barátom tegnap egyébként vett egyet -- azelőtt ő is winmos volt. A készülék nagyon tetszik neki, az viszont már kevésbé, hogy az Android a megkérdezése nélkül feljelentkezett a netre és elkezdett ész nélkül forgalmazni. Üdv: MaCS
    Olyat az Android nem csinál. A bekapcsolás után az első között kérdezi meg, miként akarod használni az adatkapcsolatot. A barátod leokézta neki, hogy wifi és 3G vegyesen, a wifi only helyett. Szerintem. Sanci

  14. MaCS_70
    2010 / 12 / 13 (12:42)válasz erre

    Halihó! Egy barátom tegnap egyébként vett egyet -- azelőtt ő is winmos volt. A készülék nagyon tetszik neki, az viszont már kevésbé, hogy az Android a megkérdezése nélkül feljelentkezett a netre és elkezdett ész nélkül forgalmazni. Üdv: MaCS

  15. MaCS_70
    2010 / 12 / 13 (12:38)válasz erre

    Halihó! Megér az a 20e Ft 2 évet? Egyébként bennem is felmerült ez a lehetőség, de 1. A lentebb leírt szoftverek hiánya miatt marad a WinMo 2. A Defy azért komoly visszalépés a kijelző terén! Üdv: MaCS

    T-mobilnál 80.000-ért lehet 2 éves előfizetésre... Lehet hogy lecserélem a HD2-t

  16. 2010 / 12 / 13 (12:07)válasz erre

    T-mobilnál 80.000-ért lehet 2 éves előfizetésre... Lehet hogy lecserélem a HD2-t

  17. 4ndy
    2010 / 12 / 07 (20:51)válasz erre

    Szerintetek rendesen fog rá kijönni az androidos frissítés vagy várni kell míg a motorola megírja rá a saját verziócskáját ami kb fél évvel tovább tartana... Mert ha nincs rá frissités akkor nem éri meg 100-120 ezerért
    Végül még 1 kérdés lecserélnéd a Galaxy S t Defy re?? ha nem miért és ha igen akkor szintén miért?:)

  18. sanzaa
    2010 / 12 / 07 (15:41)válasz erre

    Halihó! Ami fontos a PDA-ra, és Androidra nincs: 1. Garmin XT; 2. Olyan fájltitkosító, amire PC-s kliens is van (jelenleg OTFE); 3. Nem todom, hogy SoftMakerOffice van-e,; 4. Ingyenes szótárak (jelenleg STdict) Jelenleg ezek tartanakk a WinMonál. Üdv: MaCS

    Halihó! Konkurens tesztben csapkodták rendesen mindenféle asztalsarkakhoz, akár a képernyőlét is, de nem lett baja. Tetszik, teszik, csak néhány szoftver a WinMohoz és a HD2-höz köt. Üdv: MaCS
    Milyen szoftver? Egyébként akkor csalódtam az Androidban először, mikor rájöttem, hogy nincs torrent kliens rá, csak ilyen távvezérlő bigyók.
    jó tudni.

  19. 4ndy
    2010 / 12 / 07 (15:05)válasz erre

    Szerintetek rendesen fog rá kijönni az androidos frissítés vagy várni kell míg a motorola megírja rá a saját verziócskáját ami kb fél évvel tovább tartana... Mert ha nincs rá frissités akkor nem éri meg 100-120 ezerért

  20. MaCS_70
    2010 / 12 / 04 (15:22)válasz erre

    Halihó! Ami fontos a PDA-ra, és Androidra nincs: 1. Garmin XT; 2. Olyan fájltitkosító, amire PC-s kliens is van (jelenleg OTFE); 3. Nem todom, hogy SoftMakerOffice van-e,; 4. Ingyenes szótárak (jelenleg STdict) Jelenleg ezek tartanakk a WinMonál. Üdv: MaCS

    Halihó! Konkurens tesztben csapkodták rendesen mindenféle asztalsarkakhoz, akár a képernyőlét is, de nem lett baja. Tetszik, teszik, csak néhány szoftver a WinMohoz és a HD2-höz köt. Üdv: MaCS
    Milyen szoftver? Egyébként akkor csalódtam az Androidban először, mikor rájöttem, hogy nincs torrent kliens rá, csak ilyen távvezérlő bigyók.

  21. sanzaa
    2010 / 12 / 04 (07:13)válasz erre

    Halihó! Konkurens tesztben csapkodták rendesen mindenféle asztalsarkakhoz, akár a képernyőlét is, de nem lett baja. Tetszik, teszik, csak néhány szoftver a WinMohoz és a HD2-höz köt. Üdv: MaCS
    Milyen szoftver? Egyébként akkor csalódtam az Androidban először, mikor rájöttem, hogy nincs torrent kliens rá, csak ilyen távvezérlő bigyók.

  22. MaCS_70
    2010 / 12 / 03 (23:44)válasz erre

    Halihó! Konkurens tesztben csapkodták rendesen mindenféle asztalsarkakhoz, akár a képernyőlét is, de nem lett baja. Tetszik, teszik, csak néhány szoftver a WinMohoz és a HD2-höz köt. Üdv: MaCS

  23. wyx
    2010 / 12 / 03 (14:52)válasz erre

    P.S: http://stadt-bremerhaven.de/motorola-defy-im-displaytest - homok-víz kombo mindenen kifog úgy néz ki
    Persze, mivel a kvarchomok keményebb még az üvegnél is. Azellen ez nem véd...:)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize