hirdetés


LG T310: Filléres diáktelefon

László Ferenc - 2010. november 29. | 07:59 mobil

Ezúttal egy elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánt érintőkijelzős mobilt fogunk vallatóra: LG T310 Wink Style.

Aki ma menő akar lenni - főleg a fiatalok körében -, annak bizony illik valamilyen érintőkijelzős mobilt villantania. A divatteremtő iPhone azonban nem éppen a kétfilléres kategóriába tartozik, és hacsak nem olyan tehetősek a szülők, hogy tinédzser csemetéjüknek almás mobilt vásárolnak, a fiataloknak a saját zsebpénzükből kell telefont venniük. Ilyenkor jönnek be a képbe a belépőszintű, vagy középkategóriás tapimobilok, melyek reszpektje persze messze elmarad az iPhonétól, de azért az adott célra (SMS-ezés, zenehallgatás, Facebookozás) tökéletesen megfelelnek. Jelen tesztalanyunk is ez utóbbi kategóriába tartozik - következzék az LG T310 tesztje!

Kerekded forma

Kerekded forma


Színválaszték
A hozzánk érkezett tesztkészülék az igencsak extravagáns White/Orange, vagyis fehér/narancssárga verzió, mely vélhetően elsősorban a csajok körében lesz majd népszerű. Az LG azonban természetesen nemcsak egy, hanem rögtön négy különböző változatban készíti a T310-est, vagyis a már említetten kívül fekete/vörös, fekete/ezüst és rózsaszín/fehér színkombinációban is elérhető lesz a kicsike. Ami a méreteket illeti, nos az alaposan lekerekített formavilágú, abszolút kézbe simuló T310-es jó néhány milliméterrel rövidebb és vékonyabb a GS290-nél, ezenkívül pedig néhány grammal könnyebb is annál.
Hófehérke

Hófehérke


Minőség
Az összeszerelési minőség nagyon rendben van, az illesztések mindenhol pontosak, az anyagválasztás tekintetében azonban senki se várjon felsőkategóriás matériákat. Ennek megfelelően mindenhol rideg és kemény műanyagokat találunk, melyek matt felületűek és szerencsére nem igazán érzékenyek a piszkolódásra. A hátlap egy laza mozdulattal lefelé csúsztatható, alatta pedig egy 900 mAh-s, vagyis a GS290-esével megegyező kapacitású akkumulátor található. A mai elvárásoknak megfelelően microSD slotot is kapunk, ezt azonban sajnos sikerült az akksi alá berejteni - ágyő hot-swap!
MicroUSB a bal oldalon

MicroUSB a bal oldalon


Hangerőállítás a jobb oldalon

Hangerőállítás a jobb oldalon

Felszereltség
A kis kihajtható füllel betakart microUSB csatlakozó aljzat a baloldalra került, a hordszíj rögzítőpontja mellé. Ha a hangerőt szeretnénk állítgatni, akkor a telefon jobboldalát érdemes nyomkodnunk, jackdugós fülhallgatónkat pedig a felső élen tudjuk bedugni, és ugyanitt található a bekapcsoló gomb is. A fehér készülékházon egyébként alul, felül és a kijelző alatt találjuk a színes, ez esetben narancssárga díszítő elemeket. A kijelző feletti szolíd kis krómcsík jelzi a hangszóró helyét, az LCD alatt pedig három hagyományos nyomógombot helyeztek el a tervezők. A híváskezelő és vissza funkciós gombok háttérvilágítást sajnos nem kaptak.


Display
A kijelző már a GS290-ben sem volt túl nagy szám, de a T310-be sikerült egy még ennél is egyszerűbb displayt szerelni. Ily módon a képátló 3 colról 2,8 colra zsugorodott, a felbontás pedig 240x400 pixelről 240x320 pixelre csökkent. A 43x57 milliméteres felületű és 262 ezer színárnyalatú panel a jó öreg TFT technológiára épül, és persze nem kapacitív, hanem rezisztív. A költséghatékonyság jegyében a giroszkóp, a proximity szenzor és a fényérzékelő is a távolmaradók listáját gyarapítja. A fényerő tíz fokozatban, a betűméret pedig négy lépcsőben állítható.
Felhasználói felület

Felhasználói felület


Menü
Alaphelyzetben két gyári témát találunk a készüléken: a "fekete" egy teljesen konzervatív verzió, a "rajzfilm" pedig egy enyhén gyerekes irka-firka variáns. A főkijelzőn két slide kapott helyet, melyek között vízszintes irányban tudunk lapozni. Az egyik slide-ra kedvenc mini alkalmazásainkat, vagyis widgetjeinket pakolhatjuk ki, a másikra pedig azokat a kontaktokat, akiket a legtöbbször szoktunk keresni. Az alapkijelzőn alul négy ikon sorakozik: tárcsázó, telefonkönyv, üzenetek és főmenü. A 8x8 milliméteres ikonokat felvonultató menüben egyszerre 3x4 ikon látható, melyek összesen 3 oldalon férnek el. A menü nem szervezhető át. Ha adatbevitelre kerül sor, választhatunk normál mobil klaviatúrát, 5x6 milliméteres gombokkal felvértezett QWERTY billentyűzetet, illetve kézírásfelismerést is. Ez utóbbi kapcsán személyre szabható a toll szélessége, a szöveg színe, a késleltetési idő, illetve az átlátszóság.
Se vaku, se AF, se expo gomb

Se vaku, se AF, se expo gomb


Fényképezőgép
A kamera modul gyakorlatilag változatlanul került át a GS290-ből, így csodát senki se várjon tőle. A 2 megapixeles szenzorra épülő fényleső maximális felbontása 1600x1200 pixel, de ilyenkor a digitális zoom már nem hajlandó működni. A képminőség három fokozatban állítható, az önkioldó 3/5/10 másodperces késleltetésre képes, a sorozatfelvevő pedig 3/6/9 felvételt készít gyors egymás utánban, de sajnos csak 0,3 megapixeles felbontásban. Manuálisan állítható a fehéregyensúly, három zárhang közül lehet választani, van éjszakai üzemmód és kétféle segédrács, az elkészült fotók pedig MMS-ben, Bluetooth-on, illetve e-mailben továbbíthatók, de akár szerkeszthetők is a készüléken. Íme néhány tesztfotó:

A QCIF felbontású videók minősége három fokozatban állítható, a sebesség sajnos csak 15 fps. Körülbelül ilyen minőségre képes a videófelvevő:


Szolgáltatások

Az 1000 férőhelyes telefonkönyv kontaktjai tizenötféle adatot tartalmazhatnak, így például többek közt e-mail címet, születésnapot, vagy vállalati beosztást. SMS-ekből maximum 500 fér el a belső memóriában, a láncolt üzenetek pedig legfeljebb 5x160 karakteresek lehetnek. A 100 férőhelyes naptárban találkozó, évforduló és születésnap események menthetők el, melyekről biztonsági mentés is készíthető, illetve Bluetooth-on keresztül továbbíthatók is ezek a bejegyzések. Említést érdemel továbbá az 50 férőhelyes jegyzetkészítő, a 3 prioritási szintet támogató feladatkezelő a maga 100-as memóriájával, illetve az ébresztőóra, mely 5 időpontra lőhető be, és akár a rádió adásával is képes ébreszteni.
Krómozott ív jelzi a hangszórót

Krómozott ív jelzi a hangszórót


Hagyományos nyomógombok

Hagyományos nyomógombok

Funkciók
Az egyszerű gyári böngésző JavaScript kompatibilis és RSS olvasó is van benne, de mindenképpen jobb választásnak tűnik a gyárilag ugyancsak feltelepített Opera Mini. Ugyancsak helyet kapott a telefonon egy Windows Live Messenger, valamint egy Facebook, MySpace, illetve Twitter támogatású közösségi alkalmazás. Kapunk továbbá Google keresőt, tudományos funkcionalitással felvértezett számológépet, világórát, átváltót, stoppert, dátumkeresőt és diktafont is. A zenelejátszó az összes elterjedt formátumot és persze a lejátszási listákat is támogatja, az RDS-es sztereó FM rádió pedig akár füles csatlakoztatása nélkül is képes működni, ráadásul még fel is tudja venni a rádióadásokat (belső memóriába és memóriakártyára is). Java játéból hármat kapunk: Thomsons & Touch, Brain Challenge 3 és Bubble Bash 2.
Szabványos csatit rejt a kihajtható kis fedél

Szabványos csatit rejt a kihajtható kis fedél


Buta helyre került a microSD slot

Buta helyre került a microSD slot

Adatátvitel, memória
A T310 nem képes valami túl nagy performanszra, ha a vezeték nélküli adatátvitel szóba, ami persze a GS290-nél is így volt. Magyarul be kell érnünk a jó öreg GPRS és EDGE adatátvitellel, ami ugyebár maximum 236 Kbit/s-os letöltési sebességet jelent. Ha mindenképpen fontos a 3G, akkor bizony inkább az UMTS-képes T320 felé kell kacsintgatnunk. Sajnos Wi-Fi és persze GPS sincs a fedélzeten, de Bluetooth 2.1 természetesen igen. A belső memória mindössze 20 MB-os kapacitással bír, de a microSD-s bővítési lehetőség adott.
11,9 milliméteres vastagság

11,9 milliméteres vastagság


Színes betétek mint díszítőelemek

Színes betétek mint díszítőelemek

Konklúzió
Az LG T310 Wink Style-t nemrégiben vette fel kínálatába a Telenor: előfizetéssel 8990 forintba, pre-paid csomagban pedig 21990 forintba kerül a készülék. Összehasonlításképp a GS290 ugyanilyen felállásban 9990, illetve 29990 forintba kerül. Az árazás tehát mindenképpen korrekt, a T310 remek ár/érték aránnyal rendelkezik. A napos oldalra sorolható az általánosan jó minőség, a szabványos csatlakozó aljzatok megléte, a bővíthetőség, a komoly tudású rádió, a widgetes kezelőfelület, a közösségi támogatás, illetve a sok apró alkalmazás. Kár, hogy a 3G hiányzik a repertoárból, no és persze a kamera is lehetne egy kicsit jobb minőségű.
Szabványos audio csatlakozó aljzat

Szabványos audio csatlakozó aljzat


Felfelé kunkorodik

Felfelé kunkorodik

További érdekes cikkek:
LG Optimus 7: Hétkarú óriás
LG GS290: olcsó tapizós
Diákjainál próbálkozott a Facebookon - kirúgták
Olcsó jóbarát: nálunk járt a Nokia X2

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
mobil
LG
Teszt
diákok
Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "LG T310: Filléres diáktelefon" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize