hirdetés


Samsung Omnia 7: részletes teszt

László Ferenc - 2010. október 28. | 08:00 mobil

Teszten a WinPho 7-es új Samsung, az Omnia 7. A rövidebb bemutató után ezúttal alaposan kivesézzük az inkább szoftveres szempontból érdekes újdonságot.

Történetünk idén február 15-én kezdődött, amikor is a Microsoft a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson hivatalosan is fellebbentette a fátylat vadonatúj mobil operációs rendszeréről, a Windows Phone 7-ről. Az ezt követő hónapokban lázas munka folyt a redmondi vállalatnál, hónapról hónapra friss információk és screenshotok szivárogtak ki az új szoftverről, majd pedig szeptemberben elkészült a szoftver RTM, vagyis végleges kódja. Október 11-én maga Steve Ballmer nyúlt mikrofonhoz, amikor is bemutatta a világ első WinPho 7-es készülékeit, melyek kereskedelmi forgalmazása október 21-én kezdődött meg. Itt tartunk tehát most - jöjjön az egyik első új mobil Windows-os készülék részletes tesztje!

Galéria Körző? Ugyanmár, csakis vonalzó!

Körző? Ugyanmár, csakis vonalzó!

[+] még több fotó

Design
Nagyon szögletes és nagyon minőségi - körülbelül ez a két dolog volt az első, ami átvillant az agyamon, amikor először kézbe vettem az I8700 típusjelzésű Samsung Omnia 7-et. A teljes egészében fekete színű és csak nagyon minimális krómdíszítést virító telefon egyáltalán nem kicsi, hiszen a 122,4 milliméteres hosszhoz ezúttal 64,2 milliméteres szélesség társul, mindenesetre a 11 milliméteres vastagság több mint korrekt. A masina egész pontosan 138,2 grammot nyom a mérlegen, melyben komoly szerepe van például annak is, hogy az egyébként könnyűszerrel leoldható hátlap nemes anyagból, alumíniumból készült.
Galéria Fémből készült a hátlap

Fémből készült a hátlap

[+] még több fotó

Felszereltség
A +/- hangerőállító gombpár a baloldalra került, az on/off és az exponáló gomb pedig az ellentétes oldalon keresendő. Az alsó élen csak és kizárólag a mikrofon tanyázik, a felső szekcióban viszont már kicsit nagyobb az élet. Ide került ugyanis egyrészt a 3,5 milliméteres szabványos audió csatlakozó aljzat, másrészt az adatátvitelre és akksitöltésre is használható microUSB csati. Ez utóbbinak érdekessége, hogy nem fedetlen és nem is egy egyszerű gumifül alá van rejtve, hanem roppant elegáns módon egy elhúzható kis ajtó mögött teljesít szolgálatot. Az akkumulátor kellemesen nagy, 1500 mAh-s kapacitással bír, ami a gyári adatok szerint maximum 390 órás készenlétet, illetve 5,5 órás beszélgetési időt tesz lehetővé.


Pakk
A doboz nagyon kicsi és leginkább az almás mobilok pakkjához hasonlatos. Magán a készüléken kívül találunk benne egy igen kompakt hálózati töltőt, egy USB kábelt, illetve egy távirányító funkciós vezetékes sztereó headsetet (háromféle füldugóval). Ennyi, se több, se kevesebb. Nincs például microSD, de ez nemcsak az alapcsomagból hiányzik, hanem arról van szó, hogy egyáltalán nincs memóriakártyás bővítési lehetőség. Pedig az Omnia 7 amerikai verziójában, a Focus-ban van ilyen. Nem kapunk TV-kábelt sem, lévén, hogy TV-kimenete sincs a telefonnak, és az LG Optimus 7-tel ellentétben DLNA sincs a készülékben.
Galéria Előlapi kamera nincs

Előlapi kamera nincs

[+] még több fotó

Szenzorok, gombok
Ahogy azt a Microsoft előírja, az Omnia 7-be fényérzékelő, proximity szenzor és mozgásérzékelő is került, melyek létezésének miértjét talán nem szükséges hosszasan taglalnom. A Microsoft továbbá azt is előírja, hogy a kijelző alatt három szabványos gombnak kell lennie. No, ezek közül a két szélsőt érintésérzékenyre vette a Samsung, a középső pedig egy teljesen hagyományos nyomógomb lett. A baloldali gomb "vissza" funkcióval bír, segítségével pedig gyakorlatilag a végtelenségig mehetünk visszafelé a taskok sorában. Itt jegyzendő meg, hogy a WinPho 7 nem multitaskos, hanem valahogy úgy működik, hogy amikor átváltunk egyik alkalmazásról a másikra, akkor az első szoftver felfüggeszti működését egészen addig, amíg vissza nem váltunk rá. A Win logós középső gombtól jobbra lévő Search gombbal a Bing keresője kelthető életre, de adott esetben alkalmazáson belüli lokális funkcióval is bírhat.
Galéria Három a gomb

Három a gomb

[+] még több fotó

Kijelző
Az Omnia 7-be az iparág egyik legjobb, ha nem a legjobb kijelzője került, mely hatalmas, 4 colos (52x86 milliméter) képátlón osztja nekünk az észt. A 480x800 pixeles felbontás az iPhone 4-féle Retina Display (640x960 pixel) miatt nem számít rekordértéknek (és vannak 480x854 pixeles panelek is), mindenesetre több mint elegendő, és akkor még nem is beszéltünk az óriási kontrasztarányú és élettel teli képet biztosító Super AMOLED technológiáról. A 16 millió színárnyalatú display természetesen kapacitív alapokon nyugszik és egyszerre több ujjal is nyomkodható - a Microsoft szerint a WinPho 7 akár azt is meg tudja különböztetni, hogy valaki jobb, vagy bal kézzel kezeli a készüléket.
Galéria Metro UI

Metro UI

[+] még több fotó

Billentyűzet, nyelvi támogatás
Ha adatbevitelre kerül a sor, a kijelző alsó részén felbukkan a virtuális QWERTY billentyűzet, mely függőleges orientáció esetén 4x8, vízszintes módban pedig 6x6 milliméteres gombokat vonultat fel. Kár, hogy vízszintes módban a billentyűzet nem tölti ki teljes széltében a kijelzőt - mindkét oldalon 8-8 milliméternyi pazarlásnak lehetünk tanúi. Az ékezetes karakterek a gombok nyomva tartásával érhetők el. Ami a nyelvi támogatást illeti, nos, a Windows Phone 7 első körben csak és kizárólag a következő nyelveket támogatja: angol, francia, német, olasz és spanyol. Ezzel együtt nem kell elkeseredni, ugyanis a Microsoft hazai munkatársai ígéretet tettek arra, hogy hamarosan érkezik a magyar verzió is.
Galéria Szép és jól használható

Szép és jól használható

[+] még több fotó

Metro
Míg az eddigi mobil Windows-ok leginkább asztali társaik miniatürizált változatainak voltak tekinthetők, addig a WinPho 7 teljesen szakít a korábbi Start menüs és ikonos világnézettel. A Metro kódnevű felhasználói felületet a nagyvárosok tömegközlekedési információs táblái ihlették, melyek a Microsoft szerint rendkívül egyszerű és informatív formában terelgetik a helyes irányba az embereket. Az alapkijelzőn 18x18 milliméteres szimpla, illetve 18x39 milliméteres dupla "csempék" (Live Tiles) fogadják a felhasználót, melyeket függőleges irányban lehet szkrollozni. Ha leérünk a legalsó sorig, a csempék kicsit összenyomódnak, és a jobbfelső szekcióban kezd el mozgolódni egy kis nyilacska, jelezvén, hogy arrafelé tovább folytatódik a WinPho élet. Ehhez kapcsolódik egy komoly negatívum, miszerint a kijelző felső és jobboldali része alaphelyzetben szinte teljesen kihasználatlan, vagyis a 4 colból kapásból jó sokat elbukunk.
Galéria Csak 11 milliméter vastag

Csak 11 milliméter vastag

[+] még több fotó

Live Tiles
A csempékre nyomva érhetjük el például az üzenetkezelő központot, a fényképezőgépet, a zenelejátszót, vagy például az úgynevezett "people hub"-ot. Ez utóbbi egyetlen koncentrált helyen vonultatja fel az ismerőseinkkel kapcsolatos gyakorlatilag összes fontos információt, legyen az egy telefonszám, egy e-mail cím, vagy éppen az adott emberke legfrissebb Facebook bejegyzése. Ráadásul a people hub főképernyős csempéje is tele van élettel, vagyis éppen azon ismerőseink kis képe váltakozik rajta, akik éppen valamit postoltak a közösségi világban. Ha nyomva tartjuk az ujjunkat valamelyik csempén, bejutunk a személyre szabási felületre, ahol is kényünk-kedvünk szerint pakolgathatjuk és törölhetjük a csempéket.
Galéria Minőségi cucc

Minőségi cucc

[+] még több fotó

Menü, böngésző
Ha kíváncsiak vagyunk az oprendszer csempén túli világára, akkor a már említett jobb felső kis nyílra kell bökni. Ezt követően jobbról bekúszik egy egyszerre maximum tizenegy elemet megjeleníteni képes, függőleges kiosztású menü, melynek ikonjai 7x7 milliméter méretűek. Ha ezek közül nagyon megtetszik valamelyik, mondjuk éppen a térkép alkalmazás, akkor az ujjunkat nyomva kell tartani rajta, majd pedig rá kell bökni a pin to start opcióra, és az adott funkció máris saját csempét kap a főoldalon. A böngésző az Internet Explorer 8 alapjain nyugszik és bár az egész platform Silverlight központú, a tab funkciós browser sajnos sem a Silverlightot, sem pedig a Flasht nem kezeli, legalábbis egyelőre (érkezik majd a frissítés).
Galéria Jack és microUSB

Jack és microUSB

[+] még több fotó

Office, naptár
Amiben a WinPho 7 nagyon erős, az az Office támogatás, hiszen az operációs rendszernek szerves részét képezi egy Silverlightban újraírt komplett Office 2010-es csomag (OneNote, Excel, Word, PowerPoint, SharePoint). Az új mobil Office egyrészt remekül néz ki és profin kezelhető, másrészt pedig nem rimánkodik mindenféle licenszek megvételéért, ha éppen egy új állományt szeretnénk készíteni vele. A naptár alkalmazásban a színkódos megoldás révén az üzleti és magán jellegű bejegyzések jól megférnek egymás mellett - hasonlót láthatunk a Symbian ^3 megújult naptárjában is. A naptárbejegyzések tartalmazhatják többek közt a tárgyat, a helyszínt (térképről sajnos nem választható ki), a résztvevőket és akár egy kis jegyzetet is. Fájlkezelő nincs - ez van.
Galéria Combos kis akksi

Combos kis akksi

[+] még több fotó

Navi, multimédia
Ha ki szeretnénk használni, hogy többek közt GPS is van a telefonban, érdemes rábökni a térképes alkalmazásra, mely nem meglepő módon a Bing Maps-et nyitja meg, annak összes előnyével és hátrányával együtt. Megjegyzendő, hogy a Microsoft munkatársai szerint a Google Maps is elérhető lesz a platformon (a Nav N Go viszont sajnos nem fog WinPho 7-re fejleszteni). Az egyszerűen csak "Now" névre keresztelt alkalmazás látványos és informatív formában nyújt tájékoztatást az időjárásról, a legfrissebb hírekről, illetve akár arról is, hogy például hogyan alakul a Microsoft részvények értéke. A "Music & Videos" szekcióban értelemszerűen a multimédiás funkciók érhetőek el, melyek természetesen a valódi multitasking hiánya ellenére a háttérbe húzódva is működhetnek. Természetesen a sztereó FM rádió sem hiányozhat a fedélzetről, használatához azonban mindenképpen be kell dugnunk valamilyen headsetet a jack aljzatba.
Galéria Csak semmi extra

Csak semmi extra

[+] még több fotó

Kamera
Elhúzható lencsevédőt és brutál fényerejű xenon vakut senki se várjon az Omnia 7-től. A védtelen frontlencse mögött egy 5 megapixeles (2560x1920 képpont) felbontású képszenzor teljesít szolgálatot, a vaku pedig egy szimpla LED-es megoldás. A felbontás négy, a képminőség pedig három fokozatban állítható, az autofókusz közepes sebességű. A fénymérés átlagoló, középre súlyozott és pontszerű lehet, manuálisan állítható a kontraszt, a szaturáció és az élesség, ezenkívül pedig manuális fehéregyensúly állítást, WDR (Wide Dynamic Range) funkciót és elektronikus képstabilizátort is kapunk, a már-már kötelező geotagging mellett. Íme, néhány tesztfotó:

A videófelvevő VGA (30 fps), illetve 720p HD (24 fps) felbontású mozgókép rögzítésére képes, minősége három fokozatban állítható, zoomolni sajnos nem lehet felvétel közben. Tesztvideónk:


Piactér
Ami az iPhone-on az AppStore, Androidon az Android Market és Nokián az Ovi Store, az a WinPho 7-en a Market Place. Magyarul ez az a hely, ahol mindenféle fizetős és ingyenes tartalmakkal bővíthetjük telefonunk alaptudását. Egyelőre sajnos nem túl széles a kínálat - a Microsoft szerint körülbelül ezer tartalommal startolt a dolog, ami a riválisok több százezres tárháza mellett egyelőre megmosolyogtató. Ez azonban csak a kezdet, ugyanis a redmondiak szerint a Silverlight-os fejlesztői platform olyan egyszerűen és gyorsan kezelhető, hogy ennek köszönhetően várhatóan villámgyorsan be fog népesülni a Market Place.
Galéria Korrekt gyári füles

Korrekt gyári füles

[+] még több fotó

Hazai elérhetőség, játékok
Negatívum, hogy hazánkból hivatalosan nem érhető el a piactér fizetős része, de egy kis trükközéssel azért megoldható a dolog. A tartalmak kategóriákra vannak osztva, és a próba során az alkalmazásfrissítési opció is remekül működött. Ami a játékokat illeti, nos, WinPho 7 téren az Xbox Live a játékos szekció, mely jelenleg hivatalosan még ugyancsak elérhetetlen hazánkból, de november 10-től ez a probléma is meg fog oldódni. Ahogy egyébként az egész telefon, úgy a játékok is nagyon gördülékenyen használhatók, amiben ugyebár komoly szerepe van a Microsoft által előírt, minimum 1 GHz-es processzornak, mely az Omnia esetében egy 1000 MHz-es Qualcomm Snapdragon QSD8250-es chip.
Galéria Hangerőállítás baloldalt

Hangerőállítás baloldalt

[+] még több fotó

Memória, wireless
A Samsung 8 és 16 GB integrált memóriás verzióban gyártja az Omnia 7-et, de a hazai T-Mobile csak a kisebbik variánst forgalmazza. A négynormás készülék wireless fronton elsőosztályú sebességet produkál, hiszen a HSDPA 7,2 Mbit/s-os, a HSUPA pedig maximum 5,76 Mbit/s-os tempóra képes, ráadásul nemcsak b/g, hanem n szabványú Wi-Fi is került a telefonba. Ami a Bluetooth-t illeti, nos, e tekintetben még nem kapjuk meg a legfrissebb, 3.0-ás technológiát, de azért a 2.1-es kiadás sem megvetendő. Nagy kár ellenben, hogy a Bluetooth-on keresztüli fájlküldés nem működik.
Galéria On/off és expo gombok jobboldalt

On/off és expo gombok jobboldalt

[+] még több fotó

Zune
Ha csak úgy lazán rádugjuk a számítógépünk egyik szabad USB portjára a telefont, a készülék tartalmát garantáltan nem fogjuk látni a fájlkezelőben. Bizony nem tudjuk megúszni a Zune telepítését: a jelenleg 4.7-es verziónál tartó szoftver mintegy 100 MB méretű, és viszonylag gyorsan felpakolható a gépre. Ezt követően már láthatjuk a telefonon lévő tartalmakat, és persze gyorsan rá is dobhatjuk a PC-nkre a telefonnal készített képeket és videókat. Ez utóbbiak egyébként bármikor fellőhetők a SkyDrive-ra is, ami egy 25 GB-os ingyen Microsoft tárhely a felhőben (cloud). Az iPhone-féle iTunes-t sohasem kedveltem, és bár az egyébként igen látványos Zune sem lopta be magát azonnal a szívembe, az mindenesetre tény, hogy a szinkronizációs feladatokat gyorsan és abszolút zökkenőmentesen végre lehet hajtani a segítségével.
Galéria Zune feketén...

Zune feketén...

[+] még több fotó

Galéria ...és fehéren

...és fehéren

[+] még több fotó
Milyen áron?
A hazai T-Mobile 29990 forintos áron forgalmazza a Samsung Omnia 7-et, MédiaMánia XL díjcsomagra vállalt 24 hónapos hűség esetén, Domino pre-paid csomagban pedig 139990 forintot kérnek a telefonért. Összehasonlításképp, a hardveresen hasonló adottságú, de Androidot futtató Samsung Galaxy S MédiaMánia XL tarifával ugyanennyibe kerül, Dominóban pedig 5 ezerrel olcsóbb.
Galéria Acer Stream vs. Samsung Omnia 7 vs. Nokia N8

Acer Stream vs. Samsung Omnia 7 vs. Nokia N8

[+] még több fotó

Konklúzió
Úgy tűnik, hogy a Microsoft most mindent feltett egy lapra. Ha a sokkal inkább az iPhone felé, semmint az Android irányába közelítő, immár abszolút nem a kütyü buherátor usereknek szánt Windows Phone 7 beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor nagyot üt, ha viszont nem úgy teljesít, akkor vélhetően ez lesz a Microsoft utolsó mobil szoftvere. Megjegyzendő továbbá, hogy a WinPho 7 olyan, mintha még nem lenne teljesen készen, hiszen hamarosan érkezik majd a Silverlight és Flash kompatibilis új böngészője, illetve nemsokára már a mágikus copy/paste is fel fog bukkanni a repertoárjában. A villámgyors működést és az újszerű kezelőfelületet gyorsan meg lehet szeretni, a korábbiaknál jelentősen zártabb rendszert viszont már nem annyira. Ami pedig a Samsungot illeti, nos, a dél-koreai gyártó korrekt iparos munkát végzett az Omnia 7 kapcsán, a telefon hozza a tőle elvárható minőségi szintet, az viszont csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy mennyire ütőképes mondjuk a HTC hasonló fejlesztéseivel szemben.
Galéria Ki kér egy jó erős fekete Omniát?

Ki kér egy jó erős fekete Omniát?

[+] még több fotó

További érdekes cikkek:
LG Optimus 7 előzetes
Samsung Omnia 7 előzetes
Megérkezett a Windows Phone 7
Öt új Windows telefont jelentett be a HTC
Kipróbáltuk az iPhone 4-et
Office 2010 bemutató

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
mobil
Windows Phone 7
Omnia 7
Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "Samsung Omnia 7: részletes teszt" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize