Samsung Galaxy 3 - fele-fele
Hirtelen annyiféle Samsung Galaxy lett a boltokban, hogy az ember kapkodja csak a fejét. A népes családból kipróbáltuk a hármast, amely árában épp a fele a Galaxy S-nek. Vajon tudásában is?

A dilemma
Elvállaljam, vagy ne vállaljam el tesztelésre? Mert a Galaxy S után egy nála sokkal gyengébbnek tűnő Galaxy-t tesztelni nem túl felemelő. Aztán meglátja az ember és felkelti az érdeklődését. Mert kicsi, kellemes tömeggel, az előlaphoz képest nagy képernyővel, szabványos csatlakozókkal. Mert gömbölyded, nem túl csicsázott. És végül mert megmondják, hogy gyártói 24 hónapos garanciával 65 ezresért elviheti bárki, aki bemegy a Vip-Phone üzletébe, ahonnan mi is kaptuk a tesztkészüléket (köszönjük). Szóval a kétségek felett hamar győz a kíváncsiság és már robogunk is hazafelé vele.
Egy szóval elintézhetném: Android. Áldás nekünk tesztelőknek ez az operációs rendszer, amióta ez van, az élet szép. Nincs szenvedés a számítógéppel történő szinkronizálással, nincs szenvedés a kedvenc szoftverek összevadászásával és persze a bosszankodás sincs, amikor ezek fele nem működik. Ehelyett az ember megnézi, hogy áll az akkumulátor (71%-on), beteszi a SIM-kártyát, a telefon leszedi (helyesen) a szolgáltató beállításait (mobilinternet, satöbbi), megadjuk a Google felhasználónevünket és a jelszót, majd zsebretesszük a masinát 10 percre. Mire hazaérünk (vagy megiszunk a sarki kávézóban egy forrócsokit), a telefon leszedte a címlistánkat az összes ismerősünk telefonszámával és mindenféle elérhetőségével és már telefonálhatunk, e-mailezhetünk, Google Talk-ozhatunk is. A kommunikáció beindul. Ezután már csak arra kell fordítsunk némi időt, hogy a kedvenc szoftvereinket feltelepítsük, bár ezt simán ráérünk megtenni az első használatuk előtt is.
Az internet
Kinek-mi a legfontosabb, azzal kezdi egy telefonnal az ismerkedést. Én arra voltam először kíváncsi, hogyan lehet vele internetböngészni. Kellemes meglepetésként ért, hogy a többérintéses vezérlésnek köszönhetően ezen a 3,2 colos képernyőn is tökéletesen élvezhető a weboldalak megjelenítése, hiszen úgy nagyítunk egy ujjmozdulattal, ahogy nekünk tetszik. És persze nem is töltődnek túl lassan. Az egyetlen kellemetlen pont a flash tartalmak elmaradása, mert ezen a telcsin még Eclair fut, az ebben található böngésző viszont nem viszi a flash-es tartalmakat. A kis képernyő ellenére - talán az érzékenység miatt - nagyon pontosan eltalálhatók az oldalakon elhelyezett gombok, linkek. Egyszóval 3,2 colos képernyő ide, flashtelenség oda, használjuk és szeretjük a böngészőjét.
Az e-mailek
"A legtöbb fiók számára néhány lépésben beállítható az e-mail." Ez fogad minket, amikor először belépünk az e-mail kezelőbe és ez így is igaz a Galaxy 3-as esetében. Ugyanis - ellentétben más hárombetűs gyártók igencsak népszerű termékeivel - ez jól szedi le a beállításokat és nem kell nekünk turkálni a kimenő és a bejövő (IMAP és SMTP) szerver beállításaiban. És természetesen csak a nem Gmailes fiókjainkat kell megadogatni, mert ugyebár emez beállítódott az első 2 percben és azóta jönnek is a leveleink. Mivel minden fiókomat átirányítottam a Gmail fiókomra is, a leveleket megkapom azonnal - push rendszerben - és csak akkor kell a "régi" típusú mailfiókokat is megnyitni, ha a válaszolni nem Gmail címemről szeretnék.
Akiknek több fiókjuk is van, azok szeretni fogják az e-mail kliens "Együttes bejövő" nézetét, amelyben a beérkező levelek egy oldalon áttekinthetők és mellettük színek jelölik, melyik-melyik fiókba érkezett. Kényelmes. Természetesen minden megadható a kliensnek, így a levelek lekérdezésének gyakorisága is.
Filmek
A Galaxy S-es tapasztalataimon alapulva nagyon kíváncsi voltam, mennyiben tud kevesebbet a Samsung ezzel a kisebb, "mindössze" 667 MHz-es procival. Eléggé zsákbamacska ugyanis, mert ezen a készüléken kívül semelyik másikban nincs az S5P6422-es proci, ha az ember rákeres mondjuk a pdadb.net-en, nem talál viszonyítási alapot. Puding próbája tehát az evés, nyaggassuk meg kicsit kezdetnek pár videóval. És ha már lúd legyen kövér, nézzük meg azzal az mkv-vel, amit a Galaxy S röccenés nélkül visz. Nos, ezt azért nem, az óriási adatfolyamot jelentő mkv azért megakad a torkán.
Zene
Ha már szabványos audiokimenete van, óhatatlanul jön a kérdés, milyen a zenelejátszása. Ezt is elintézhetném egy szóval: Samsung. Mint tudjuk, a Samsung a szórakoztatóelektronika felől közelített a telefoniparhoz és talán ennek köszönhető, hogy a Samu cuccok általában jól szólnak. Így van ez most is, bár a telefonhoz adott fülest én nem szeretem, hiszen a hallójáratot teljesen eldugaszolja és ettől ugyan jók a mélyek, de a környezet - így például telefonálás közben a saját hangunk is - alig hallatszik be. Ez azért veszélyes, mert az embert könnyen elsikálhatja valami autó, amikor az utcán zenét hallgat. A headset egyébként tök ugyanaz, mint a Galaxy S-nél, sajnos alapműveletes, csak megállítani és újraindítani tudjuk vele a zenét és a bejövő hívást tudjuk fogadni a rajta árválkodó egy szem gombbal.
Nem tudni miért, a Samsung szakított azzal a jó tulajdonságával, hogy - ahogyan például az Omnia i900-nál - szét lehetett húzni a fülest a mikrofon után és abba a nekünk tetsző fejhallgatót dughattunk be a telefonálási képesség megtartása mellett. Cserébe viszont a mikrofon és a hívásfogadó gomb nem a fejhallgató kettéoszlásánál, hanem közel a szánkhoz, a bal oldali fejhallgató vezetékén található. Emiatt könnyebben elérjük a gombot és a hangunkat is jobban hallja a másik fél. Szerencsére a négypólusú TRRS-es dugóaljzat tökéletesen működik a hagyományos hárompólusú, TRS sztereó fejhallgatónkkal is, persze ilyenkor a telefonálási képességről le kell mondjunk és beérkező híváskor ki kell rángassuk a fülest, hogy válaszolni tudjunk.
A zenelejátszáshoz a készülék saját, Zenék menüpontját is használhatjuk, tud mindent, de egy adott mappát csak kis ügyeskedéssel, a Marketről ingyen leszedhető music folder playerrel (Nicolas Baret) tudunk lejátszani. Akinek az mp3-ak tag-jei rendesen ki vannak töltve, annak persze nincs gondja, de a jól ismert MortPlayert is megírták már az Androidra, azzal meg mindent lehet. Persze aki kicsit keresgél a Marketen, talál jó néhány zenelejátszót.
Fényképezés és videókészítés
Volt nekem már olyan telefonom, amelyikben a 3 megapixeles fényképezőgép odavert a nagyobbaknak minőségben. Nos, ebben a gépben is egy 3,1 megapixeles fényképezőgép csücsül, amelyikkel 2048x1536 pixeles fotókat készíthetünk maximum, de a megapixel nem minden. A gép fényképező üzemmódban ugyanis tud például mosolyfigyelést és 8 képből panorámafotót összefűzni. Az előre beállított sémák pedig segítenek abban, ha portrét, tájképet, éjszakai felvételt, sporteseményt, belteret, strandot vagy havat, naplementét, hajnalt, őszi színeket, tűzijátékot, szöveget, gyertyafényt vagy háttérfényt szeretnénk normális minőségben megörökíteni. Tipikus példája ez annak, hogyan próbálnak egy gyengébb fényképezőgépet használhatóbbá tenni. Megint főként rossz fényviszonyok között fotóztam (napsütésben nem nagy kunszt), az elkészített képeket egy nyilvános Picasa webalbumomba feltöltöttem közvetlenül a telefonról, ide kattintva megtekinthetők, de a legjobbat ide is beszúrom példaként:
A videofelvételben sem kápráztat el minket annyira a gép, hiszen mindössze 320x240-es videót rögzíthetünk vele és hogy milyet, arra íme egy példa a YouTube-ra feltöltve:
Az tisztán látszik, hogy nem egy HD minőség ez, de kifejezetten jól kezeli az éles fényviszony-váltásokat. A hang eléggé dobozból jön és a mikrofonba is hajlamos belefújni a szél. A fényképezőgépet és a kamerát nem támogatja semmilyen segédfény, így csak nappal érdemes vele próbálkozni. Arra mindenképpen jó ez a kamera is, hogy az otthon felejtett fényképezőgépet ideiglenesen pótolja, de inkább a rakjuk bele, hogy legyen benne kategória.
Brutális üzemidő
Ez a teszt sem ad lehetőséget arra, hogy mindent kivesézzünk, de azt mindenképpen ki kell emeljem, hogy ebben a masinában ugyanakkora akksi van, mint az 1 GHz-es, 4 colos képernyős, 480x800 pixeles Galaxy S-ben. Talán ezért meglepő számomra, hogy ez a gép egyszerűen nem akar lemerülni. Elég sokat nyomkodtam az elmúlt 5 napban és igaz, hogy éjszakára repülőgép üzemmódba kapcsoltam, de egyszer sem kellett töltenem a kezdeti 71%-os töltöttség ellenére sem. Sajnos nincs időm tovább nyúzni, de számomra ez is meggyőző.
Szeretem - nem szeretem
Szeretem, hogy ugyanolyan b/g/n-es wifi van benne, mint a nagy tesóban, ettől gyorsan tölt le az otthoni routeren keresztül, viszont nem szeretem, hogy csak 3,6-os HSDPA-t tud a 7,2-es helyett. Szeretem, hogy a 667 MHz-es proci szépen rángatja a rendszert és jól teljesít még a játékok nagy többségénél is, de szánalmas a mindössze 170 MiB ROM, amely a mindennapi használatnál szinte alig elég valamire. Szeretem, hogy adtak hozzá egy 1 GiB-os kártyát, de nem szeretem, hogy nincs belső tárhely.
Manapság semmibe nem került volna a gyártónak egy 8 GiB-os EEPROM-ot betolni a telefonba, felturbózva ezáltal a használhatóságot. Szerettem azt is, hogy USB-n meg lehet osztani a mobilinternetet a számítógépünkkel, de nem szerettem, hogy a Galaxy S-ben meglévő mobil hozzáférési pont ebből kimaradt, azaz a wifijén keresztül alapból nem hozhatunk létre vele mozgó hotspotot.
Kiknek és minek?
Azoknak ajánlom, akik ebben az árfekvésben keresnek Android telefont maguknak és jó multimédia lejátszási képességeket szeretnének. Azoknak is, akik egy csinos, hosszú üzemidővel megáldott gépet keresnek és ezért hajlandóak lemondani az óriási képernyőről és a nagy képernyőfelbontásról.
A tesztkészüléket a Vip Phone biztosította, köszönjük!
Kapcsolódó írások
iPhone4 vs Desire vs Galaxy S
Samsung i7500 Galaxy - az első androidos
Egy messzi-messzi GalaxyS-ban
EISA 2010-2011 - ki és miért kapott díjat?
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Samsung Galaxy 3 - fele-fele" című cikkhez

Üdv! Tudnátok segíteni. Nem tudok csatlakozni a számítógéphez, azt írja ki, hogy "az eszközillesztő szoftver telepítése sikertelen". Egy ideig próbálkozik a kies, utána kiírja, hogy nem tud csatlakozni. Win 7esem és kies 2m van.
Mindenesetre az Angry Birds megy raja :)
Az lenne a kérdésem hogy erre a felbontásra mennyi alkalmazás? Mert ez nem egy szokványos felbontás.
Köszönöm a választ. A képernyőt tényleg benéztem :) Annyi maradt meg bennem, hogy visszalépés volt az eredeti galaxy-hoz képest, de tényleg maradt kapacitív, de szerencsére csak az OLED helyett lett TFT (mondjuk gondolhattam volna a multitouch mod-ból, hogy nem lehet resisztív :eek: )
Ezen árszegmensben a Htc Wildfire is jó alternatíva.

Lehet, hogy a Spicánál nagyobb szám volt a procinál, de a Galaxy 3-ba mégis gyorsabb, jobb minőségű került, a kijelző pedig ránézésre szebb. Mellesleg a Spicában is kapacitív a kijelző Uzi, érdekes, hogy elvileg azt használsz és nem vagy vele tisztában. Cikkírónak jegyezném meg, hogy a Samsung telókra (amennyiben gyárilag független) 1 év a gyártói garancia (azaz 12 hónap, nem 24). Ez akkor hosszabbodik meg 2 hónappal, ha regisztrálja a tulaj az Imei-t a gyártó honlapján. (Telenornál és T-mobile-nál 2 év, azaz 24 hónap a garancia)

5 napig komolyan nem merült le?

Galaxy Spica-nál a proci gyorsabb volt meg a kijelző is kicsit nagyobb felbontású, igaz nem kapacitív. De ez kap 2.2-es Androidot hivatalosan. Amúgy nem egyértelmű a fejlődés az i5700-hoz képest

Nagyon szép és elég jó árban van a Vodafonnál. De mégsem kéne. Akkor vagy egy olcsóbb(Erzsi Optimus) vagy egy drágább.
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem


















