A Mafia első része az 1920-as, 30-as évekbeli amerikai gengszterek világába kalauzolt bennünket, a második rész pedig az 50-es, 60-as évek alvilágába invitál. A harmadik személy nézőpontból játszható lövöldözős akciójáték egy szabadon bejárható várossal. A játék összesen 15, egymástól elkülönülő fejezetből áll.

Korabeli fényűzés
Amennyiben a játékot egy szóban kéne összefoglalnom, az minden bizonnyal a „stílusos” lenne. A játéktér csodálatosan hozza a korabeli világot. A reklámoktól („Hiroshima erejét a háztartásba!” „Kis műanyag la”) a csodálatosan kinéző autókon át a rádióadásokig minden ontja a hangulatot, és akkor a törtétet magát vagy az itt-ott felbukkanó utalásokat meg sem említettem.

Borul a verda
A játék két vezetési modellt kínál a játékosoknak: a normál, nem túl realisztikus és a szimulátor módot. Legtöbbünknek azonban még az első is képes kihívásokat teremteni, hiszen az úttartás, a tapadás és az egyéb lényeges dolgok meglehetősen rosszabbak voltak hatvan éve. Ehhez vegyük hozzá, a játék első felét egy kiadós téli havazás után kezdjük, és máris érthető, miért jön olyan gyorsan szembe az a betonfal.

A hatvanas években már sokkal jobb autókat kapunk, plusz ott épp nyári melegben érkezünk haza. Az autók használat közben egyébként koszolódnak, amely mocsoktól a mosóban – vagy a műhelyben egy javítás alkalmával – szabadulhatunk meg. Apropó műhely, kedvenc kocsijaink motorját két szintet tuningolhatjuk, lecserélhetjük a kerekeket, a festést és a rendszámtáblát is. Utóbbi akkor szükséges, ha a zsaruk kutatnak a körözött verda után.

A száguldozóknak azonban jobb odafigyelni az évtizedre. Ekkor ugyanis még gondolatban sem létezett a légzsák, az ABS, de még a gyűrődési zóna sem. Hála a mesterséges intelligencia által irányított többi autó eléggé sajátos – értsd: nagyon bátor, vagy inkább vak – vezetésének, ez pár alkalommal elhalálozásunkhoz fog vezetni. Egy teherautó kivág majd maguk elé, kormány félre, oszlop, halál. Igaz, cserébe meglehetősen látványos a féltonnás acél/üveg monstrumok deformálódása.

Öröm a szemnek
Ugyan a karakterek részletessége nem üti meg a Crysis vagy a Starcraft II árvezető animációiban látottakat, a fejlesztők mesteri munkát végeztek. Meglehetősen ritkán látni olyat egy videojátékban, hogy a karakterek arckifejezésekkel képesek segíteni a történetet. Általában valami furcsa zagyvaság jön ki az ilyen próbálkozásokból, itt azonban csodásan sikerült ez a rész.

Nem csak a karakterek lettek eltalálva. Az autók (plusz az üvegfalak és egyebek) mesések valami hihetetlenül részletes törésmodellel, a város pedig éjjel-nappal gyönyörű látványt nyújt; kivéve persze ha a helyi lepraterepet látogatjuk meg.

Zene füleimnek
A játék hangja is dicséretet érdemel. Az autókban hallgatható – sajnos csupán három – rádióadó korabeli dallamokat sugároz. Néhány ismertebb cím: Mambo Italiano, Tequila, Rock Around the Clock, Mr. Sandman, Come on, Let’s Go, All I Have to Do is Dream, Jezebel és még vagy száz másik. Nem egyszer parkoltam le csak azért, mert egy régi szám kezdődött a rádióban. Az adást ráadásul történelmi reklámok szakítják meg néha – szerencsére nem annyit, mint ma – és néha még a legutóbbi missziónkról is beszámolnak.

Az autók által keltett hangzavar és a fegyverek ropogása is eltalált. A színészek teljesítménye szintén jó, és az átvezetők alatt kitűnő alakítást nyújtanak. Küldetések közben azonban már más a helyzet: a karakterek mondókái elcsépeltek és mint egy végtelenített magnószalag, állandóan – és túlságosan gyakran – ismétlik önmagukat.

Szerepjáték vagy sem?
A játékban természetesen szerepet játszunk – Vito Scaletti, egy olasz bevándorlóét – de a nagyjából 10-15 órás játékidő alatt nagyjából annyi esélyünk van kitörni az alkotók által megálmodott szerepből, mint egy alföldi vulkánnak. A hosszas fejlesztési idő ellenére választási lehetőségeink kimerülnek abban, hogy a küldetések között autózhatunk, kocsikat törhetünk fel és boltokat rabolhatunk ki.


Ellentétben az utóbbi GTA epizódokkal, nincsenek igazi extra játékok. Elköthetünk egy páncélozott pénzszállítót, rendőrautót vagy hasonlókat, de ezeket még a garázsba sem tehetjük el. Ugyan három olasz mafiacsalád létezik a városban, de egyiknek sem dolgozhatunk a fő történetszálon kívül. Ez ilyen felfedezőtúráktól egyébként maga az írás is igyekszik kedvünket venni, hiszen a legtöbb fejezet reggel kezdődik és késő este ér véget.

Egy maffiózó felemelkedése
A játék alatt meglehetősen széles skálán mozognak a küldetések. Lesz itt a dohánytól a másik dohányig, a leszámolástól a sofőrködésig minden. Egy azonban közös mindegyikben: pisztolyt és a „pótkulcsot” jobb nem otthon hagyni. Néhány küldetés unalomba fúl, illetve egy esetben hét perc átvezetőre és hét perc autózásra egy percnyi akció sem jut.

A törvény két bal keze
A zsaruk az előző részhez képest nem lettek okosabbak, de a játékszabályok picit változtak. Még ugyan mindig vérszemet kapnak a koccanó és a 40 mérföld fölött suhanó autóktól, de a Mafia II-ben a piroson áthajtást már nem bünteti senki. Csak az utasunk szól be ilyenkor, ha egyáltalán van, így hát hajrá!

Az autókat kétféleképp tulajdoníthatjuk el. Betörjük a szélvédőt vagy szórakozunk a tolvajszerszámmal. Utóbbi hosszadalmas, ráadásul a reccsenést a járőröző fakabátok is csak közelről hallják meg, így igazából értelmét veszti az álkulcs. Könyökünk gyorsabb és senkinek nem tűnik fel egy lehúzott (betört) ablakú autó, még télen sem.

Kihasználatlan helyek, alkalmak
Mint már említettem, a város szép és tényleg jól kidolgozott. Többek közt olyan ismert amerikai épületek replikái is megtalálhatóak benne, mint az Empire State Building, a Crysler Building, és persze a Brooklyn-i eredetiről másolt hidat se felejtsük ki. Nagy kár, hogy míg ezek ordítanak a szereplésért, a karakterek még említést sem tesznek róluk.

Hasonló a helyzet a karakter tulajdonaival is. A garázsban tarthatunk tíz autót, amelyek kissé személyre szabhatóak, és ezzel elviszik a pálmát. A garázs azonban nem bővíthető, a lakásunkba pedig egy müzlis dobozt sem vehetünk felgyülemlő pénzünkből, nemhogy egy széket. A ruhák ugyan jól néznek ki, de koronként összesen 3+1 göncöt (ing+nadrág, öltöny, öltöny kabáttal, bőrdzseki) vásárolhatunk, amely a lehetséges színváltozatokkal együtt sem több tíznél.

Emiatt aztán a pénz gyűjtése – amelyet autók leszállításával és boltok, kávézók kirablásával szerezhetünk, illetve a küldetések alatt – értelmét veszti azután, hogy kedvenc autónkat második szintre tuningoltuk. Töltény nem szükséges, az ellenségek általában épp eleget pottyantanak, de az egyébként is filléres tétel. Vehetünk a bisztóban szendvicset, kólát, kávét vagy valami erősebbet, a wurlitzerbe is dobhatunk két centet, de elkölteni mindet a játék közepétől a lehetetlen határát súrolja.

Hiányosságok
Nyolc év ide vagy oda, ezekből is van néhány. A minitérkép a második legrosszabb. A Mafia II megoldása ugyanis nem mutatja, hogy a kis vörösök tényleg mellettünk vannak-e, vagy két szinttel arrébb, plusz igazán jó lenne, ha automatikusan távolabbi képet mutatna, ahogy az autóval felgyorsítunk. Nem egy lehajtót vétettem el emiatt.

A mentési rendszer azonban majdnem kriminális. A játékos nem menthet maga manuálisan, csak automatikus mentéseket kap, a küldetések egymástól nagyon távol állópontjain. Mintha ez nem lenne elég, ezek az átvezetők – és esetleges eseménytelen helyszínre autózás – előtt készülnek, így a már említett 7+7+1 perces küldetés meglehetősen idegesítő, ha elrontjuk párszor.

Gyűjthetünk Playboy magazinokat, de ezeket valami miatt nem nézhetjük meg a játék közben, csak az aktuális játékból kilépve. Ne kérdezzék, ennek a megszorításnak mi az értelme egy olyan játékban, amely a statisztikák közt azt is számon tartja, mennyi ideig vizslattuk a papírra vetett hölgyeket.

Megéri?
Aki szereti a korabeli gengszterfilmeket, autókat és zenét, az azonnal pattanhat is fel: igen. A történet, az alakítás és a látvány első rangú, még ha annyi kihagyott lehetőséggel is találkozhatunk a játék során. Akinek azonban modern autók kellenek, dizsi vagy kommandósok, már csak a stílus miatt is hagyja ki. A játék több helyen hiányos, néha unalmas, egyáltalán nem mindenki számára készült, de ettől eltekintve jó.

7,5/10

Kapcsolódó anyagaink:
Starcraft II: egy évtized eredménye
Singularity: az idő fegyver!
Assassin's Creed II: az igazi olasz meló