hirdetés


EISA 2010-2011 - mi és miért kapott díjat?

Molnár-Soós Sándor István - 2010. szeptember 1. | 08:08 kütyü Tudomány

Idén is kiosztották az EISA díjakat, nagyon nem is lepődtünk meg a jutalmazottakon. Nézzük meg, szerintünk mi-miért kapott elismerést, azaz jöjjön a díjazottak díjazása!

Európában élünk, egészen más az ízlésünk, mások az elvárásaink és a lehetőségeink, mint a világ más kontinensein. A mindennapi életünket megkönnyítő, vagy a szórakozásunkat és kikapcsolódásunkat segítő elektronikai eszközökben ráadásul olyan mértékű túlkínálat van, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Jól esik hát az a tanács, amely segít megkönnyíteni a döntésünket és aki hallgat az EISA tanácsaira, az nagyot nem tévedhet. Nézzük meg, hogy idén melyik kütyüket találták a legjobbnak az újságíró kollégák és próbáljuk meg kitalálni, hogy miért! A teljesség igénye nélkül és szigorúan szubjektív módon válogatunk azok közül, amik nekünk is tetszenek, vagy nem tetszenek.


A legjobb tábla
Hozzá vagyunk szokva, hogy az Apple termékeihez lassan állandó jelzőként társul a "forradalmi". Az EISA méltán adja az iPad-nek idén a legjobb táblaszámítógép díját. Indokaik: majdnem 10 colos kijelző, amely minden irányból jól látszik, így nagyon alkalmas arra, hogy többen egyszerre nézegessenek képeket és videót vele. Nagyon vékony, kézreálló design, amely miatt használata soha máshol nem látott mértékben kényelmes és alkalmas arra, hogy átalakítsa például az internetezési szokásainkat. Brutális számú alkalmazás (közlésük szerint jelenleg az iPhone-on futó 140 000 darab szoftver fut az iPad-en is), amelyeknek a mennyiségénél már csak a minősége a meglepőbb.

Galéria Csecse-becse...

Csecse-becse...

[+] még több fotó

Egészen korán kipróbálhattuk már (ide kattintva elolvashatja a véleményünket) és amiért nekünk is tetszik az, hogy gyönyörű, életstílus-termék, valóságos ékszerdoboz. Emellett valóban sehol máshol nem láttunk még csak hasonló élményt sem az internet adta lehetőségek kihasználásában és a rá megírt szoftverek igényesek. Amit nem szeretünk benne, az a flash hiánya, a relatíve magas ár. 499-799 euró között van - kiépítettségétől függően - a hivatalos ára, amely hazánkba érve valószínűleg még kicsit drágul is. Persze valamit valamiért...

A legjobb kivehető navigációs eszköz
Ismerjük a Garmin eszközöket, járt is nálunk nem is egy. Ami bennünk azonnal lecsapódik az autós navigációs eszközökből, az a szuper térképi adatbázis, az igényes anyagok és a kort nem egyszer megelőző szolgáltatások. Az EISA díjat a Garmin Nüvi 3790t kapta idén. Az európai újságíróknak a vékonysága, a 44 országot tartalmazó - keleti országokban is - friss térkép, a 4,3 colos kapacitív és 800x480 pixeles felbontású képernyő, a 3D-s épületek és földfelszín, valamint a hangvezérlés tetszett.
Galéria Nem csak a legjobb, a legszebb is...

Nem csak a legjobb, a legszebb is...

[+] még több fotó

Amiért mi a Garmin készülékeket szeretjük, az a térképi támogatás - helyi térképszolgáltatóktól megvásárolt, részletes térképek és 60 napos legfrissebb térkép garancia - és a magas minőség. A díjazott modell kapacitív, több érintést is érzékelni képes képernyője nagyon könnyed kezelést tesz lehetővé és mivel nem kell a képernyőt "behorpasztani" (mint a rezisztív technológia esetében), az előlap kőkemény, strapabíró üveg, ami nem hátrány egy autóban használatos készüléknél. Amit nem szeretünk benne, az a jelenlegi 119.990,- forintos ára.
Az EISA-ról és a díjakról:
Az EISA (European Imaging and Sound Assotiation) 50 szaklap szövetsége, amelyek Európa 19 országát képviselik. Az 1982-ben ült össze először 5 fotózással foglalkozó szaklap főszerkesztője, hogy az év legjobb fényképezőgépének járó díjat közösen odaítéljék. 1989-ben további 10 fotózással foglalkozó újság csatlakozott a szövetséghez, amelynek ekkor még mindig csak a fényképezőgépek voltak a díjazottai között. Később bővült a szövetség videó és audió részleggel, majd 2002-re magalakult a már mobileszközöket és gépkocsikba szerelt eszközöket is minősítő szövetség.
Az EISA minden év június-júliusában ülésezik, ekkor ítélik oda a különböző kategóriákban a díjakat. Jelenleg 6 fő csoprtra osztva az eszközöket az alábbi szegmensekben osztanak ki díjakat: audió, videó, házimozi, fotográfia, autós elektronika és mobil eszközök. Ezen fő kategóriákon belül számos alkategóriát megtalálunk.
A díjra csak olyan termék jelölhető, amelyet a szövetség legalább öt magazinja tesztelt június 1-je előtt, és a nagyközönség számára elérhetőnek kell lennie legalább 10 európai országban a jelölés évében október elseje előtt. Amennyiben egy új termék csak előrendelhető, akkor október 15-ig meg kell érkeznie a vásárlóhoz.
EISA díjat olyan termék kaphat, amely ötvözi a legújabb technológiát, a legkívánatosabb képességeket, a tökéletes formaterveket, a legjobb ergonómiát és az ezekhez kapcsolódó kedvező árat.

A legjobb okostelefon

A Samsung Galaxy S GT-I9000 lett idén a legjobb okostelefon. Az újságíróknak a 4 colos super AMOLED 800x480 pixeles képernyője, az Android 2.2-re upgradelhető operációsrendszer, a wifi hotspot funkció és az Allshare funkció tetszett. Említik még a gyors futást is.
Galéria Galaktikus szépség

Galaktikus szépség

[+] még több fotó

Nekünk a GT-I9000-esben többek közt a szuper multimédiás képességek (natív DivX és mkv támogatás, 720p-s videórögzítés) tetszenek, a gyönyörű színekkel vakító superAMOLED képernyő, a magában is nagy (8-16 GiB), de microSDHC kártyával 32 GiB-al bővíthető háttértár tetszik, valamint a gyönyörűen testre szabható, nyílt Android operációs rendszer. Imádjuk a Google-höz kapcsolódó funkciók dinamikus támogatását, a YouTube és Picasa problémamentes kezelését. Szeretjük, hogy több hazai mobilszolgáltatónál is kapható hűségnyilatkozattal, kedvező feltételekkel, aminek révén bárki megengedheti magának. Amit nem szeretünk benne, az a vaku hiánya és a fényképezőgomb hiánya valamint a majd csak szeptemberben kiadásra kerülő Android 2.2 (FroYo). A készülék nálunk is megvásárolható a webplázában.

A legjobb rászoktatótelefon
Nincs jobb kifejezés jelenleg azokra az úgynevezett featurephone készülékekre, amelyek az okostelefonok iránt érdeklődő, de bátortalanabb felhasználókat célozzák meg. Nem is a Samsung az egyetlen gyártó, amely felismerte, hogy az okostelefonok szolgáltatásaira sokan vágynak, viszont az okostelefonokkal kapcsolatos nyűgöket legtöbben kihagynák. A megoldás: Bada. A saját operációs rendszerrel ellátott Samsung S8500 Wave-ről megjósoltuk, hogy sikeres lesz és igazunk is lett.
Galéria Nem Bada-rság...

Nem Bada-rság...

[+] még több fotó

Az újságírók a szuper fényképezőgépét, a kiváló képernyőt és a fém házat szerették benne. Minekünk a kedvező ára, a jó internetkezelése, a gyors processzor és a jól eltalált felhasználói felület tetszett. Amit mi nem szerettünk benne, az az egyelőre kevés szoftver (ez az első Bada telefon, így ez érthető) és a microSD kicsit szerencsétlen elhelyezése volt.

A legjobb mobiltelefon
Aki a kezébe veszi a Sony Ericsson Xperia X10 Mini-t, az valamiféle sokkot él át. Ez a készülék átértelmezi az okostelefon fogalmát. Nem is nevezik annak, pedig az. Az újságírók a nőies kinézetét és a kis mérete ellenére óriási szolgáltatáslistát imádják benne. A hölgyek igényeire kihegyezett okostelefonnak nem kell szégyenkeznie a nagyok között sem, megállja a helyét és minden olyan szolgáltatást igénybe lehet vele venni, amit a nagyobb Androidos vetélytársakkal.
Galéria Kicsi, de nagy...

Kicsi, de nagy...

[+] még több fotó

Amit mi szerettünk benne, az a hihetetlen kis méret és az igényes kivitel. Amit nem szerettünk benne, az a kicsit késve megérkező 2.1-es Android (alapban 1.6-os, magyar Androiddal kapjuk) és a TFT technológiájú, nagyon kicsi, 2,6 colos képernyő. Ami imádható, az a 70.000,- forint körüli ára és az, hogy hűségnyilatkozatra is meglephetjük vele az asszonykát vagy barátnőt, édesanyát, leánygyermeket. Mi főként hölgyeknek ajánljuk mérete és kinézete miatt. Minden okostelefonos előképzettség nélkül elboldogulhat vele bárki.

A legjobb utazó kompakt fényképezőgép
Nem is kell sokat visszalépnünk az időben, így könnyedén visszaemlékezhetünk arra, hogy ha normális, mondjuk 10x-es vagy efeletti zoom-mal és normális, azaz legalább 8 megapixeles felbontásal rendelkező fényképezőgépet szerettünk volna magunknak, akkor egy félkilós szörnyeteget kellett magunkkal cipelni a kirándulásokra.
Galéria Nem panaszkodik, Panasonic...

Nem panaszkodik, Panasonic...

[+] még több fotó

Ennek az volt általában az eredménye, hogy inkább nem is vittük magunkkal. Nos, akinek volt Panasonic Lumix DMC-TZ10-es fényképezőgép a kezében, az érti, miért kapott idén ez EISA dfjat ebben a kategóriában. Kis mérete ellenére ez a modell 12x-es optikai zoommal rendelkezik, az automata beállítások mellett enged minket jócskán belenyúlkálni a saját szájízünk szerint a fotózási paraméterekbe, beépített GPS-sel megjelöli a fotó készítésének a helyét és olyan HD videót készít, hogy leesik az állunk. Talán ezért van, hogy ha körülnézek a kütyümániás haverjaim között, csak ezzel a géppel találkozom, mint hobbi-fényképezőgéppel. Hogy nekem még nincs? Hiba...

A legjobb strapakamera
Aki tört már össze, vagy ejtett vízbe fényképezőgépet, az tudja, milyen érzés is ez. Főleg, ha az addig készített összes fotó az egész nyaralásról is elvész. Így aztán sokunkban megfogalmazódik az igény egy olyan kamerára, amelyik kibír ezt-azt. Mit is? Mondjuk egy embermagasságból leejtést úgy 2 méterig, egy medencébe vagy tengervízbe beejtést 10 méteres vízmélységig és a síelés alatt -10 Celsiust. Ilyen az Olympus Tough-8010-es.
Galéria Kinyirhatatlan

Kinyirhatatlan

[+] még több fotó

A vízállóság ellenére 5x-ös zoomja van, 12 megapixeles felbontásban fotózik és HD ready-ben videózik. HDMI kimenettel is ellátták, így rádugható a lapostévére közvetlenül, akár már a szállodaszobában is. Ha a képeket letöltve a kártyaolvasóban felejtjük a memóriakártyát, a 2 GiB-os belső tárral egy napot kihúzunk simán. Ja, és még szép is. Érthető, hogy idén ez a legjobb strapakamera Európában. Kéne...

A legnagyobb újítás a TV technológiában
Én magam plazmapárti vagyok. Illetve voltam, amíg nem láttam a Sharp Quattron tévéit. Írtam is róla (ide kattintva érdemes elolvasni), mennyire érezhetően jobbak ezek a tévék, mint a sima RGB-sek. A technológia lényege ugyanis az, hogy a piros (R-red), a zölg (G-green), és a kék (B-blue) mellé egy sárga (Y-yellow) képpontot is odatesznek. Ennek következtében az RGBY technológiával, négy komponensből a világos színek előállítása sokkal kevesebb energiából megtörténhet, a színek sokkal élethűbbek lesznek.
Galéria Belesárgulhat

Belesárgulhat

[+] még több fotó

Kisebb energiafelvétel mellett nagyobb fényerőt kapunk és ezeknek a tévéknek a képe közelít a plazmatévékéhez, persze azok fogyasztásának töredékeként. Amit nem szeretünk benne, az az új technológia miatti relatíve magas ár, de a Sharp megérdemelte ezt az innovációs díjat, hiszen ezek a tévék a kevesebb fogyasztással még a környezetvédelemért is tesznek.

Még zöldebb
Na, nem a szomszéd nője, az LG-t díjazták a zöld telefonjáért, mégpedig a Pop GD510-esért. Ahogyan arról januárban hírt is adtunk, ez a gép arról híres, hogy napelemes hátlappal is kapható. Olcsó kis masináról van szó, a mi webplázánkban például 31.900,- forintért vásárolható meg. Az alacsony ára és a zöldsége ellenére szuper multifunkciós telefonról van szó személyben.
Galéria Fehér, pedig zöld...

Fehér, pedig zöld...

[+] még több fotó

Van egy belső 8 GiB-os háttértára, ebben tárolhatjuk a videókat, mp3-akat és a vele készített fényképeket. 3 megapixeles fotókat képes készíteni, azokat megoszthatjuk a közösségi funkciók segítségével is, amelyekkel teletömték rendesen. iWiW, Facebook, Twitter, MySpace áll a főként fiataloknak szánt készülék tulajdonosának rendelkezésére. A zöld telefonnak járó elismerést a legkevesebb káros anyag felhasználásért kapta, még a csomagolása is újrahasznosított anyagokból készült, de a telefonokban fellelhető réz, ezüst, palládium és arany is benne fordul elő legkevésbé.

Sorolhatnám
Önkényesen és találomra választottunk ki néhány olyan készüléket a díjazottak közül, amelyekről nekünk is van véleményünk és/vagy tapasztalatunk. A teljes listát az EISA weboldalán találhatjuk meg ide kattintva. Ha Önnek van a birtokában az ott felsorolt készülékek közül és netán már tapasztalatai is vannak - legyenek azok jók, vagy rosszak - írja meg nekünk a fórumban. Azt is, ha Ön szerint más készüléknek kellett volna kapnia a kategóriában a díjat, mert Ön szerint jobb, mint a jutalmazott. Ha azt is kifejti, hogy miért, azért külön hálásak vagyunk mi is és a többi olvasó is...

Kapcsolódó írásaink                                    
10. Házimozi & Hifi Show - ott jártunk
Európa legjobb LCD tévéje
Díj nélkül maradt a Nokia
Az év legjobb LCD tévéje

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
kütyü
Tudomány

Hozzászólások a(z) "EISA 2010-2011 - mi és miért kapott díjat?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize