Fotóháború: két Motorola csúcsmobil a ringben
Legutóbbi tesztgyőztesünket összeeresztettük legfrissebb kihívójával. Két hónappal ezelőtt négy, minden hájjal megkent Androidos mobil kameráját feszítettük egymásnak a Mobilport hasábjain, most pedig az akkori kvartett legjobbja ad randevút egy ígéretes új jövevénynek.
Az említett fotós összehasonlító tesztben a következő modellek szerepeltek: LG GW620, HTC Desire, Motorola Milestone és Sony Ericsson Xperia X10. Mind a négy delikvensnek voltak erényei és gyengeségei, azonban mindent összevetve az amerikai gyártó cucca vitte a prímet. A Motorola egyébként nagyjából a cikk készítésével egy időben mutatta be legújabb Androidos készülékét, az igen komoly fotós vénával megáldott Milestone XT720-at. Most sikerült ez utóbbiból egy a véglegeshez közelítő állapotú, de még mindig prototípus státuszú példányt szerezni, így gyorsan megnéztük, hogy az újdonság mennyire képes odaverni a jó öreg Milestone-nak. Előre jelzem, hogy az alábbiakban az összes tesztfotóra rá lehet klikkelni, ily módon csalogatva elő a nagyobb felbontású felvételeket.
Testvérharc
Design
A Milestone és a Milestone XT720 ugyanazon design-iskola jegyeit viseli magán: a tervezők sokkal inkább a vonalzót, semmint a körzőt használták. Az XT720 egyébként néhány milliméterrel vékonyabbra sikeredett, ami persze nem meglepő, hiszen ebben a telcsiben nincs hardveres QWERTY. No, a részletes XT720 teszt előtt röviden ennyit a külcsínről, most pedig térjünk is át gyorsan jelen írásunk vezérfonalára, vagyis a fénylesőre!
Összesen 13 megapixel
Optika
Azonnal egy negatívummal kell kezdenem: a Motorola ezúttal sem gondoskodott elhúzható lencsevédőről, pedig egy ilyen high-end fotós mobil már igazán megérdemelte volna ezt a feature-t. A korábbi köralakú, 7 milliméter átmérőjű frontlencse egy négyszögletes, 11x11 milliméteres optikának adta át a helyét. A kamera modul továbbra is nagyon ki van tolva a sarokba, így fennáll a veszélye annak, hogy fotózás közben az ujjunkkal óvatlanul beletakarunk a képbe.
Itt repül a kismadár!
Felbontás
Ami a felbontást illeti, kérem szépen, az 5-ről 8 megapixelre növekedett, és ez szerencsére nem csak parasztvakítás, hiszen a tesztfotók azt mutatják, hogy az új Motorolával lőtt képek ténylegesen több képi információt tartalmaznak, mint az elődjével készített fotók. 8 MP wide módban 3264x1840 pixeles, míg normál 8MP módban 3264x2448 pixeles felvételek készülnek. Összehasonlításképp, a Milestone 2592x1456, illetve 2592x1944 képpontos maximális felbontással bír. A képminőség egyik modell esetében sem szabályozható, a digitális zoom viszont a legmagasabb felbontás mellett is használható.
Vaku, AF, speed
A LED-villanó helyett ezúttal egy valódi xenon vakut szereltek a kamerába, ami aztán meg is teszi a hatását. A vaku három opcióval bír: on, off és auto, vagyis vörösszemhatás csökkentés nincs. Míg korábban a LED fehér fénye szolgált AF-segédfényként, addig most a xenon vaku sarkába helyezett vörös AF-segédfény támogatja a sötétben történő gyors és pontos fókuszálást. Erős kültéri fény mellett az XT720 ugyanolyan gyorsan, körülbelül 1 másodperc alatt fókuszál, mint elődje, ha viszont alig van fény, akkor kétszer fürgébb a régi Milestone-nál. Ha már a sebességnél tartunk: az XT720 kamerája mintegy 1 másodperccel hamarabb kelthető életre, viszont az 5 helyett immár 8 megapixeles képek elmentése 1 másodperccel tovább tart.
Imponáló exponáló
Újdonság az elektronikus képstabilizátor megjelenése, illetve az arcdetektáló funkció, de például pislogásérzékelés továbbra sincs. A fókuszpont alaphelyzetben középen található, de egy laza ujjmozdulattal elhúzható a kijelző bármely részére. A kamera felhasználói felülete továbbra sincs túlbonyolítva, bár az LCD jobb részén előcsalogatható menü mindenképpen több funkciót vonultat fel, mint a Milestone hasonló megoldása. A következő fénykép üzemmódok közül lehet választani: automata, portré, tájkép, sport, éjszaka, naplemente és makró. Az időzítő 3-5-10 másodperces késleltetésre képes, a sorozatfelvevő pedig sajnos csak VGA felbontást támogat.
Szolgáltatások
A geotagging opció már régi ismerősünk, az viszont új, hogy most már panorámaképeket is készíthetünk. Ez utóbbi felvételek maximum hat képből állhatnak, melyek tetszőleges irányban követhetik egymást, felbontásuk pedig 2, 1, illetve 0,3 megapixel lehet. Mindenképpen említést érdemel, hogy a fotózáshoz vízszintesen tartott telefon esetében a kijelző jobbfelső sarkának táján három kis LED közül az egyik világít, még pedig annak megfelelően, hogy éppen fotózunk, videózunk, vagy éppen képeket nézegetünk a galériában. A képnézegető amúgy korrekt sebességű és persze multi-touch kompatibilis. A fényérzékenység akár manuálisan is változtatható ISO100 és ISO800 között.
Kamkorder
A videófelvevő is sokat fejlődött, hiszen immár nem a 720x480 pixel (24 fps), hanem az 1280x720 pixel jelenti a felbontásbeli plafont. Elméletileg 24 képkocka/másodperc a videók sebessége, a gyakorlatban viszont csak 19-21 fps-t kapunk, de ezt tudjuk be a készülék még nem teljesen végleges állapotának. Íme, egy rövidke tesztvideó, ami az XT720-szal készült:
Összehasonlításképp pedig itt egy hasonló videó, amit a "régi" Milestone-nal lőttem:
Konklúzió
Fotó/videó teljesítmény tekintetében már a "sima" Milestone is elég meggyőző volt, de a Milestone XT720-nak sikerült még egy lapáttal rátennie. Az újdonság egyértelműen szebb képeket készít, vakuja fényévekkel erősebb, videófelvevője sokkal nagyobb felbontású, és jó néhány új funkció is felbukkant az egyébként fürge működésű kamera menüjében.
Hádéemi
Ugyancsak nem elhanyagolható szempont, hogy az XT720 végre hot-swap módon kezeli a microSD memóriakártyákat, illetve, hogy HDMI kimenettel is fel van vértezve. Ahogy azt egyébként már említettem, a nálunk járt XT720 még csak egy proto darab, de már ebben a formájában is igen meggyőző teljesítményre képes - mi lesz, ha még tovább csiszolnak rajta egy keveset?
Hot-swap microSD
További érdekes cikkek:
Motorola Milestone - tényleg mérföldkő
Jön a teljesen ingyenes telefonhívás?
Többet szexelnek az iPhone-os nők
A világ egyik legdrágább mobilja: Motorola Aura Diamond
Ezt olvastad már?
Apró fényképezőgép egy lakás áráért
Hozzászólások a(z) "Fotóháború: két Motorola csúcsmobil a ringben" című cikkhez
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem


















