hirdetés


Két SIM-kártyát evő Gigabyte mobilt teszteltünk

László Ferenc - 2010. augusztus 18. | 07:55 mobil

Gigabyte, de nem alaplap és nem grafikuskártya - teszten a gyártó legújabb mobilja. A skizofrén (duál SIM-es) mobiltelefonok már jó ideje jelen vannak a piacon, azonban igen kevés olyan smartphone kapható, mely ugyancsak két SIM-mel etethető. Jelen tesztalanyunk viszont pontosan ilyen.

A Gigabyte még tavaly év elején leplezte le GSmart S1200 típusjelzésű Windows Mobile készülékét, melynek aztán egy évvel később megérkezett a GSmart S1205 nevet kapott testvérmodellje. A típusjelzésben fellelhető nagyobb számértékből teljes joggal arra következtethetünk, hogy a 2010-es modell a tavalyinál nagyobb tudással bír, ez azonban koránt sincs így. Gyakorlatilag az egyetlen terület, melyben az S1205 ráver az S1200-re, az egy helyett dupla SIM-es kivitel. A kijelző sokkal gagyibb lett, a kamera minősége romlott és a működési sebesség sem éppen jó irányban változott. Ettől függetlenül érdekes készülék az S1205 - rögtön kiderül, hogy pontosan miért!

Galéria Szögletes design

Szögletes design

[+] még több fotó

Duplázás
Akinek az a heppje, hogy már pedig az ő mobilján csak és kizárólag redmondi szoftver futhat, és a készülékbe két SIM-et lehessen bedugni, nos, annak nem sok választása van. Eddig volt ugyebár az Acer-féle DX900, most pedig itt a Gigabyte GSmart S1205. Mindenekelőtt vesézzük ki a duál SIM-et, hiszen mégis csak ez adja jelen tesztalanyunk igazi egyediségét! A felfelé elcsúsztatható hátlap takarásában a telefon jobbfelső szekciójában rejtőzik a két SIM slot, még pedig szorosan egymás felett. Alulra kerül a SIM2, felülre pedig a SIM1, melyeket aztán egy kis elhúzható retesszel lehet a helyükön fixálni. A SIM-csere egyébként nem követeli meg az akkumulátor eltávolítását. Ha már itt tartunk, az 1320 mAh kapacitású lítium-polimer akksi optimális esetben 4 órás beszélgetési időt, illetve 150 órás készenlétet biztosít, ami ugyebár nem valami sok.
Galéria Kellemes tapintása van

Kellemes tapintása van

[+] még több fotó

SIM1-2
A (meglehetősen lassú) bekapcsolást követően egy helyett logikusan két PIN-kódot követel a rendszer, melyek bepötyögését követően az alapkijelző balfelső sarkában máris ott figyel a dupla térerő piktogram. Hívások minden további nélkül fogadhatók bármely SIM-en, azonban ha az egyiken éppen beszélgetést folytatunk, a másikon addig nem tudnak hívni minket (bejelentkezik a hangposta). A híváslistán fellelhető bejegyzésekre rábökve, automatikusan a SIM1-gyel épül fel a hívás, attól függetlenül, hogy azt megelőzően mondjuk a SIM2-vel zajlott le ugyanazzal a kontakttal egy beszélgetés. Azonban nemcsak itt, hanem egyéb helyeken is könnyűszerrel meg tudjuk adni, hogy éppen melyik SIM-mel szeretnénk hívást indítani.


Design
Az általános minőségre egyetlen rossz szavunk sem lehet, sem a felhasznált anyagok, sem pedig az összeszerelés minőségére. A telefon úgymond igen egyben van, semmi sem nyöszörög rajta, a hátlapra került spéci bevonat pedig kellemes tapintású és szerencsére az ujjlenyomatokat sem vonzza magára. A fekete készülékház túlzott komorságát az oldalélen körbefutó szürke díszcsík töri meg, és erre van felfűzve többek közt a +/- hangerőállító, a fedetlen microSD bővítőslot, a kamera exponáló gombja, a microUSB interfész, a 3,5 milliméteres csatlakozó aljzat, illetve a felső élre került ki/bekapcsoló gomb. A fedlapon felül lévő négyszögletes hangszóró remek ellensúlya az alul található és hasonló külcsínt kapott központi nyomógomb. A kijelző alatt egyébként érintésérzékeny és hagyományos nyomógombok egyaránt garázdálkodnak, ellenben kár, hogy a vissza (back) billentyűről ezúttal le kell mondanunk.
Galéria Dupla élvezet

Dupla élvezet

[+] még több fotó

Display
Ha a kijelzőről röviden kell nyilatkoznom, azt kell mondanom, hogy nem egy nagy szám. Legalábbis a 800x480 pixeles panellel szerelt mobilok után semmiképp: a TFT display 3,2 colos képátlón 400x240 képpontot vonultat fel, ami bizony enyhén darabos, recés, pixeles megjelenítést eredményez. Kapacitív helyett csak rezisztív technológiát kapunk, ami mellé egy 73-103 milliméter hosszú, teleszkópos stylust is mellékel a gyártó. Mozgásérzékelő és fényszenzor sincs a fedélzeten - a fényerő tíz fokozatban, a betűméret pedig öt lépcsőben állítható. A kézírás felismerés mellett említést érdemel a normál WinMo QWERTY billentyűzet, illetve a vízszintes és függőleges orientáció mellett is használható SPB keyboard.
Galéria UI

UI

[+] még több fotó

UI
A Gigabyte részéről remek megoldás az úgynevezett Smart Pack, ami tulajdonképpen nem más, mint egy egyszerűen cserélgethető felhasználói felület. Az alap ugyebár a WinMo, melyet már jól ismerünk. Aztán itt van a Live Nature, ami valódi élettel telíti meg az alapkijelzőt, a harmadik pedig a Smart Zone névre keresztelt, függőleges-vízszintes irányban 3x3 alapképernyőt felvonultató változat. A Smart Zone lapjai között egyszerűen lehet szkrollozni, akár átlós irányban is, a központi gomb lenyomásával pedig a kijelzőre varázsolható a 3x3-as konfiguráció áttekintő képe. Végül, de nem utolsó sorban itt van még a Chinese Painting variáns is, mely leginkább a művészlélek felhasználók kedvence lehet.
Galéria A kamera nem valami nagy szám

A kamera nem valami nagy szám

[+] még több fotó

Kamera
A kijelzőhöz hasonlóan a kamera sem éppen egy csúcskategóriás darab. A 3 megapixeles (2048x1536 képpont) felbontással önmagában véve még nem is lenne bajom, csak éppen mellőle mind az autofókusz, mind pedig a LED-villanó hiányzik. A képminőség, ha nem is rossz, de mindenképpen elmarad az átlagtól, makró mód hiányában például közeli felvételeket nem nagyon van esélyünk jó minőségben fotózni. A fényérzékenység manuálisan állítható, ISO100 ás ISO1600 között, ezenkívül pedig a fehéregyensúly, a szaturáció, az élesség és a kontraszt is megbirizgálható. A sorozatfelvevő 4-8-16 felvételt képes készíteni gyors egymásutánban, és nem tudni miért, de a geotagging valamiért kimaradt a kamerából (pedig a GPS-vevő adott). Néhány tesztfotó:

Kamkorder
A videófelvevő szerintem sokkal jobban teljesít, mint a fényképező funkció, legalábbis a 640x480 pixeles felbontású és 30 képkocka/másodperc sebességű videók alapján ezt kell mondanom. Tesztvideó:


Szoftver
Az operációs rendszer szerepét ezúttal a Windows Mobile 6.5 Professional kapta meg, pedig már 6.5.3-as is lehetne a rendszer - frissítési lehetőségről egyelőre nincs információnk. Ha éppen a világháló böngészésére van kedvünk, alaphelyzetben csak és kizárólag az Internet Explorer mobil verziója van a segítségünkre, a maga nem túl fejlett képességeivel és nem éppen villámgyors működésével. Nagy kár, hogy egyetlen közösségi hálózat (például Facebook, Twitter) natív alkalmazása sincs jelen a telefonon, mint ahogy még az abszolút elvárható Google Maps sincs gyárilag feltelepítve. Jelzem, hogy az iGO 8.3 minden további nélkül feltelepült az S1205-re, és meglepően fürgén is viselkedett.
Galéria Alapáron nem jár microSD

Alapáron nem jár microSD

[+] még több fotó

Szolgáltatások
A Word, Excel, OneNote és PowerPoint támogatás nagyon rendben van, a telefonon nem csak megtekinthetők a már meglévő állományok, hanem akár újak is létrehozhatók a segítségével. A Pocket Backup alkalmazás révén egyszerűen és könnyen készíthetünk biztonsági mentést a kényes adatainkról, akár időzített formában is. A Clean Boot pillanatok alatt mindent legyalul a mobilról, a Schedule Power on/off képességeit pedig talán nem kell hosszasan ecsetelnem. Szórakoztatásunkról az átlagos képességű médialejátszó mellett egy sztereó FM rádió gondoskodik, mely egyrészt kihangosítható, másrészt pedig akár fel is tudja venni az éppen hallgatott adásokat. RDS egyébként nincs a húszcsatornás rádióban.
Galéria 13,1 milliméteres vastagság

13,1 milliméteres vastagság

[+] még több fotó

Wireless, hardver
A két darab négynormás GSM modullal megáldott GSmart S1205 bizony csak a GPRS és EDGE hálózatokkal tud mit kezdeni, az újabb UMTS/HSPA technológiákhoz pedig sajnos nem sok köze van. Magyarul be kell érnünk a 236 Kbit/s-os csúcssebességgel, ami egy igazi mobilnet poweruser számára ma már kevés, mint sünben a dauer. Még szerencse, hogy b/g szabványú Wi-Fi-t és 2.1-es Bluetooth-t pakoltak a telefonba. A 128 MB RAM és a 256 MB ROM mellett egy MediaTek MT6516-os processzort is szereltek a kicsikébe, ami bizony nem éppen mai fejlesztés a maga mindössze 416 MHz-es órajelével. Egyébként alapvetően korrekt sebességgel használható az S1205, azonban sok olyan felhasználási helyzet adódik, amikor bizony sokáig pereg a homokóra. Memóriakártya nincs az alapcsomagban.
Galéria S1205 vs. N97 mini

S1205 vs. N97 mini

[+] még több fotó

Konklúzió
Egy okostelefon azoknak, akik nem szeretnének folyton két mobilt maguknál tartani, és komolyan szimpatizálnak a Microsoft oprendszerével - ez a Gigabyte GSmart S1205, mely mintegy 60 ezer forintos áron kelleti magát. A dupla SIM-es kivitel nagyon tetszett, abszolút zökkenőmentesen menedzselhető a telefon két énje, ezenkívül pedig az egyedi Smart Pack felhasználói felület is elnyerte a tetszésemet. Ugyancsak jó hír, hogy Wi-Fi-t is kapunk a pénzünkért, csakúgy, mint integrált GPS-vevőt, sztereó FM rádiót és szabványos jack dugaljt. A mérleg másik serpenyőjébe kerül az alacsony felbontású kijelző, az AF-nélküli kamera, illetve az a tény, hogy nem 3G-képes a készülék. Egy biztos, tömegtelefon biztos nem lesz a Gigabyte újdonsága, mindenesetre az S1205 igenis megtalálhatja a maga vásárlóközönségét.
Galéria Ebben a kis pakkban érkezik

Ebben a kis pakkban érkezik

[+] még több fotó

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította - köszönet érte!

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
mobil
Teszt
Gigabyte

Hozzászólások a(z) "Két SIM-kártyát evő Gigabyte mobilt teszteltünk" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés

    Hirdetés

    Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

    megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

    Hirdetés

    Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

    Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

    megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize