hirdetés


Teszteltük az új, átlátszó kijelzős Sony Ericssont

László Ferenc - 2010. augusztus 4. | 07:59 mobil

Átlátszó billentyűzetes mobillal már találkoztunk, na de átlátszó kijelzőssel? A Sony Ericsson mostanság egyre nagyobb sikereket ér el az Xperia termékcsaláddal, melynek van egy szinte minden tekintetben kakukktojásnak tekinthető tagja: következzék most az Xperia Pureness tesztje!

A legelső Xperia ugyebár a 2008 februárjában bejelentett X1-es volt, ami aztán tavaly ősszel kapta meg az utódját, az X2-t. Ezek közös vonása a Windows Mobile operációs rendszer, ellentétben a később érkezett X10, X10 mini, X10 mini pro, illetve X8 készülékekkel, melyek ugyebár a Google-féle Androidos táborba tartoznak. Sokan talán nem is tudják, de a japán-svéd gyártónak létezik egy X5 típusjelzésű modellje is, jelen tesztalanyunk azonban sokkal inkább Xperia Pureness néven ismert.

Galéria Szögletes

Szögletes

[+] még több fotó

Egyedi
Ahogy azt már említettem, ez az Xperia bizony alaposan kilóg a sorból. Rögtön itt van ugyebár az a tényező, hogy a többi Xperiától eltérően a Pureness nem rendelkezik úgymond komoly operációs rendszerrel, vagyis nem smartphone, hanem normál mobil készülék besorolású. Na jó, a normál ezúttal igen erős túlzás, hiszen a Pureness igen távol áll a hétköznapi unalmas mobiloktól, szerencsére. A Sony Ericsson ezzel a gyakorlatilag kísérleti nyúlnak is nevezhető modelltől nem vár kiugró eladási adatokat, hanem inkább meg kívánja mutatni, hogy bizony ilyen abszolút egyedi, kis túlzással akár luxus kategóriásnak is nevezhető telefont is tud gyártani.
Galéria Hátulról is majdnem olyan, mint előlről

Hátulról is majdnem olyan, mint előlről

[+] még több fotó

Átlátszó
Olvasóink közül vélhetően még sokan emlékeznek az LG tavaly tavasszal bejelentett GD900 Crystal nevezetű, szétcsúsztatható kialakítású készülékére, mely ugyebár elsősorban arról ismerszik meg, hogy billentyűzete átlátszó. Nos, ezúttal a Sony Ericsson is hasonló úton indult el, sőt valamivel nehezebb feladatra vállalkozott. Történt ugyanis, hogy az Xperia Pureness-be egy átlátszó kijelző került, méghozzá az iparágban elsőként. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de a dolog tényleg működik, és tökéletesen alkalmas arra, hogy baráti társaságban néhány állat átadjunk a gravitáció csábításának.


Kijelző
Az 1,8 colos képátlóval rendelkező és TFT technológiájú panel alaphelyzetben kicsit olyan, mint egy tejüveg, én leginkább az előző generációs Opel Astra hátsó lámpájához tudnám hasonlítani. Magyarul valamennyire áttetsző, de leginkább csak sejtetni engedi, hogy mi található mögötte. Ha viszont rányomunk egy gombra, és feléled a készülék, a kijelző háttere ténylegesen átlátszó lesz, és ilyenkor a hasznos tartalmak (vonalak, ikonok) maradnak tejüveg-szerűek. A leolvashatóság nagymértékben annak függvénye, hogy mi van a kijelző mögött, az mindenesetre tény, hogy ez a kijelző sokkal inkább jampizásra, semmint regényolvasásra való.
Galéria Színek nincsenek

Színek nincsenek

[+] még több fotó

A szürkeárnyalatos display karcálló bevonatot kapott, tehát elméletileg csak igen nehezen karcolható össze, amit persze most inkább nem próbáltam ki. A háttérvilágítás a kijelző körüli peremből eredeztethető, és nem csak a kijelző közepe felé, hanem a készülék oldalának irányában is terjed. Fényereje pedig akkora, hogy kis túlzással akár zseblámpaként is használható a telcsi. A fényerő hat fokozatban szabályozható, de érdemes a legmagasabb értékre venni. Az egyetlen gyári téma (Frosty White) mellett említést érdemel még a listás és ikonos (3x3) menü rendszer, valamint az alapkijelző hátteréül szolgáló analóg óra.
Galéria Tényleg átlátszó

Tényleg átlátszó

[+] még több fotó

Felszereltség
A műanyag készülékház fedlapja csillogóan fekete, hátul és oldalt ellenben matt felületű. A + és a - gomb ezúttal kivételesen nem egy oldalra került: a mínusz a baloldalon, a plusz pedig a jobboldalon tanyázik. Baloldalt található a fedetlen Fast-Port csatlakozó aljzat, a kis kihajtható fület kapott SIM-slot pedig az ellentétes oldalon leledzik. A hátlap nem vehető le, hiszen gyakorlatilag nincs is. Ennek megfelelően az ismeretlen kapacitású lítium-polimer akkumulátor a telefon szerves részét képezi, hasonlóan az Xperia X10 minihez. Érdekesség, hogy a billentyűzet alatti mintegy 8 milliméteres műanyag lapka lepattintható, és alatta ott figyel az egyedi IMEI szám.
Galéria Törsz egyet a csokiból?

Törsz egyet a csokiból?

[+] még több fotó

Gombok
A bekapcsoló gomb is különc helyre került, még pedig a hátfal középső szekciójának jobb szélére. A hagyományos nyomógombokkal teletűzdelt billentyűzet karakterei alaphelyzetben láthatatlanok, ha pedig megnyomjuk valamelyiket, akkor fentről lefelé szép fokozatosan villan fel a háttérvilágítás, ami igen látványos és prémium szagú megoldás. Az alfanumerikus gombok felett található az ötirányú navigomb, mely többek közt a híváskezelő-, funkció-, és vissza gombok társaságát élvezi. Amennyiben esetleg teljesen lefagyna a készülék, és már semmi sem segít, akkor érdemes bevetni az on/off és a mínusz gombok együttes lenyomását (10 másodpercig).
Galéria A billentyűzet nem átlátszó

A billentyűzet nem átlátszó

[+] még több fotó

Funkciók
A függőlegesen és vízszintesen egyaránt tagolt névjegyzékben maximum ezer kontakt legfeljebb hétezer telefonszámát lehet eltárolni. Az SMS-ek és az MMS-ek közös szerkesztőt kaptak, ezenkívül pedig természetesen a naptár, a feladatkezelő, a jegyzetkészítő, az időzítő, a stopper és a számológép sem hiányozhat a repertoárból. Az ötmemóriás ébresztő szundi funkciója 3-30 perces intervallumban szabályozható, a hangfelvevővel pedig akár telefonos beszélgetéseink is rögzíthetők. Az internetet a virtuális egérkurzort felvonultató NetFront 3.4-es browserrel lehet böngészni.
Galéria Ide kell pakolni a SIM-et

Ide kell pakolni a SIM-et

[+] még több fotó

Szolgáltatások
Szórakoztatásunkról egy gyári játék, a Bluetooth kapcsolaton keresztül akár 2-4 játékost is kezelő Pac-man gondoskodik, no és persze a zenelejátszó, a maga opcionális Megabass hangzásképével. A sztereó FM rádió a mai elvárásoknak megfelelően RDS kompatibilis, kihangosítható és maximum húsz adót képes memorizálni. Egyedi megoldás, hogy a gyártó ezúttal nemcsak egy normál vezetékes (Bass Reflex) headsetet, hanem egy sztereó Bluetooth fülest (HBH-IS800) is mellékel a telefonhoz, a hangminőséggel pedig teljesen elégedettek lehetünk. Meglepő módon a kameráról ezúttal le kell mondanunk.
Galéria 13 milliméteres vastagság

13 milliméteres vastagság

[+] még több fotó

Adatátvitel
Wi-fi ugyan nincs a négynormás Pureness-ben, ezt leszámítva azonban igen jó osztályzatot érdemel a készülék, hiszen lefelé maximum 7,2 Mbit/s-os, felfelé pedig akár 2 Mbit/s-os tempóval képes pumpálni a biteket és bájtokat. Adott továbbá a Bluetooth 2.1 támogatás, valamint említést érdemel még a mintegy 80 MB-os rendszermemória és a 2 GB-os felhasználói tárhely. Memóriakártyás bővítési lehetőség nincs, van viszont telefonon és e-mailben a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában elérhető Concierge szolgáltatás, mely a megfelelő regisztrációt követően Vertu-jellegű hotelfoglalási, illetve pezsgőrendelési úri murival kényeztet.
Galéria Nagyon vagány

Nagyon vagány

[+] még több fotó

Konklúzió
Az Xperia Pureness X5 egy a maga nemében mindenképpen rendhagyó készülék, mely sikerrel színesíti a mára már sokszor egyre jobban beszürkülő mobiltelefon piacot. Az akár Xperimental Pureness-nek is nevezhető cucc a többi elitmobilhoz hasonlóan nem annyira tudásával, hanem sokkal inkább egyedi megoldásaival próbálja felhívni magára a figyelmet. Megjegyzendő, hogy a készüléket hazánkban hivatalosan nem forgalmazza a Sony Ericsson, ettől függetlenül azonban természetesen beszerezhető, mintegy 140 ezer forintos magasságban.
Galéria Ez is egy Xperia

Ez is egy Xperia

[+] még több fotó

Egy kis kattintgatni való:
SonyEricsson Xperia Pureness vásárlás a Technet Plázában
Jövőre nem kapunk töltőt a mobilhoz
N8: kezünkben a legújabb Nokia mobil
Zsebpornó az új nagy üzlet

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál

Hozzászólások a(z) "Teszteltük az új, átlátszó kijelzős Sony Ericssont" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. mrlujoak
    2010 / 08 / 04 (21:33)válasz erre

    A tisztelt cikkíróhoz lenne kérdésem. Eltekintve attól a ténytől, hogy átlátszó a telefon kijelzője és ez milyen design-os és én is ötletes megoldásnak tartom a dolgot, meg innovatívnak, de nem volt zavaró, hogy átlátszó? :) Csak abba gondolok bele, hogy mi van akkor. ha egy gyönyörű szép napfénytől vakító nyári napon sétál az ember az utcán, kap egy sms-t, amit el kéne olvasnia, de egy olyan helyen van éppen, ami szép világos és csillogó is, akkor nem szivatás egy kicsit a kijelző? Hotfix-nek tudom, ilyenkor lehet az a megoldás, hogy odateszem a kezemet háttérnek, előkapok a zsebemből egy fekete kendőt, odateszem mögé a napszemüveget, odaállok egy fához és afelé fordítva nézem ezt a csodás találmányt. Ez kicsit ironikusnak hangzik, annak is lett szánva, minden esetre le kalappal a zöld golyósok előtt. A kimerítő válaszért előre is köszönet.
    Ha pl városban vagy, akkor elég, ha a járdán sétálva simán a megszokott módon magad előtt tartva nézed a kijelzőt, mert a bitumen elegendő sötét hátteret ad. Mivel a kijelző egy elektronikus tejüveg, így a sötét háttérből mindig kitakar valamennyit az információ, amit a telefon megjeleníteni óhajt a kijelzőn. A sima mezőn, földúton is ez a helyzet. Még mielőtt megkérdeznétek, hogy honnan tudom - kipróbáltam az X5 -öst, sőt, amikor vettem a Vivaz-om, épp akkor érkezett abba a boltba egy Pureness is. Bőven 100 E felett volt beárazva, és bár akkor nem igazán azzal, hanem az én mobilommal foglalkoztam, láttam, hogy a boltos srácokat nem kicsit nyűgözte le az "egyszerű" készülék. Természetesen ezt a telefont nem a multimédiás szörnyként fogjuk még 20 év múlva is emlegetni, hanem az átlátszó kijelzőjével kapcsolatban kerülhet szóba. Bár a SE még nagyobb fricskát adhatott volna a népnek - és a többi gyártónak - , ha tesz a telefonba egy fénylesőt, mondjuk egy 5 Mpx-est, és fotózáskor az átlátszó üres kijelző lenne a kereső, azaz egy nagy, átnézeti kereső lett volna a telefonon... Talán a Motorola Aurához tudnám hasonlítani azt az érzést, érát, ami a SE Xperia Pureness-t körüllengi

  2. sanzaa
    2010 / 08 / 04 (21:00)válasz erre

    Én már legalább fél éve olvastam errõl. Furcsa, hogy még mindig ennyibe kerül. De mivel nem tud túl sok mindent, gondolom ezért nem csökkent túlzottan az ára. Mivel luxus kategória ezért adhattak volna neki külön betűt, mert tényleg semmi köze az X szériához.

  3. sanzaa
    2010 / 08 / 04 (20:58)válasz erre

    Én már legalább fél éve olvastam errõl. Furcsa, hogy még mindig ennyibe kerül. De mivel nem tud túl sok mindent, gondolom ezért nem csökkent túlzottan az ára. Mivel luxus kategória ezért adhattak volna neki külön betűt, mert tényleg semmi köze az X szériához.

  4. gunar100
    2010 / 08 / 04 (19:47)válasz erre

    A tisztelt cikkíróhoz lenne kérdésem. Eltekintve attól a ténytől, hogy átlátszó a telefon kijelzője és ez milyen design-os és én is ötletes megoldásnak tartom a dolgot, meg innovatívnak, de nem volt zavaró, hogy átlátszó? :) Csak abba gondolok bele, hogy mi van akkor. ha egy gyönyörű szép napfénytől vakító nyári napon sétál az ember az utcán, kap egy sms-t, amit el kéne olvasnia, de egy olyan helyen van éppen, ami szép világos és csillogó is, akkor nem szivatás egy kicsit a kijelző? Hotfix-nek tudom, ilyenkor lehet az a megoldás, hogy odateszem a kezemet háttérnek, előkapok a zsebemből egy fekete kendőt, odateszem mögé a napszemüveget, odaállok egy fához és afelé fordítva nézem ezt a csodás találmányt. Ez kicsit ironikusnak hangzik, annak is lett szánva, minden esetre le kalappal a zöld golyósok előtt. A kimerítő válaszért előre is köszönet.
    Hát a kérdés jogos! 8) Erre én is kíváncsi lennék mennyire olvasható?

  5. gunar100
    2010 / 08 / 04 (19:45)válasz erre

    Tudsz vele azt is és még mindig innovatívabb mint a Nokia 8xxx -as sorozata 200e feletti uj áraival és semmilyen tudásával!

  6. mester83
    2010 / 08 / 04 (17:29)válasz erre

    A tisztelt cikkíróhoz lenne kérdésem. Eltekintve attól a ténytől, hogy átlátszó a telefon kijelzője és ez milyen design-os és én is ötletes megoldásnak tartom a dolgot, meg innovatívnak, de nem volt zavaró, hogy átlátszó? :) Csak abba gondolok bele, hogy mi van akkor. ha egy gyönyörű szép napfénytől vakító nyári napon sétál az ember az utcán, kap egy sms-t, amit el kéne olvasnia, de egy olyan helyen van éppen, ami szép világos és csillogó is, akkor nem szivatás egy kicsit a kijelző? Hotfix-nek tudom, ilyenkor lehet az a megoldás, hogy odateszem a kezemet háttérnek, előkapok a zsebemből egy fekete kendőt, odateszem mögé a napszemüveget, odaállok egy fához és afelé fordítva nézem ezt a csodás találmányt. Ez kicsit ironikusnak hangzik, annak is lett szánva, minden esetre le kalappal a zöld golyósok előtt. A kimerítő válaszért előre is köszönet.

  7. Akron
    2010 / 08 / 04 (15:38)válasz erre

    Ránézésre Kb. ennyit is tud. Én egy telefonnal inkább telefonálni szeretnék... Biztos nem adnék érte pénz

  8. gunar100
    2010 / 08 / 04 (13:40)válasz erre

    Hát én mindig is szerettem a SE teloit, de ennyiért nem igazán piacképes szerintem! Még azért egy wifi-t bele pakolhattak volna és vmi skype kliens-t is, akkor azért többen vennék talán, csak az ingyenes skype beszélgetések miatt is! Amugy pedig valóban érdekes és nem mindennapi telefon lett, amivel nem fog a tulaja állandóan más kezében is szembesülni!

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize