Samsung S8500 Wave: friss hús
Megy az iPhone, tör előre az Android, a Symbian még tartja magát. A Samsung pedig előrukkolt valami újjal. A Wave a világ első bada szoftveres telefonja.
Vannak ugyebár az olyan nagy okostelefon platformok, mint például a Symbian, az iPhone és az egyre dinamikusabban növekvő Android, és van egy teljesen új irányzat, melynek neve bada. Ez a Samsung által életre keltett új irányzat a dél-koreaiak szerint nem kíván hagyományos értelemben véve versenyre kelni a többi okostelefon platformmal, hanem azoktól elkülönülve próbálja meg evangelizálni a smartphone-okra egyelőre még hitetlenül pislogó vásárlókat. Lehet, hogy így van, mindenesetre azért nem a Samsung az egyetlen gyártó, mely a smartphone életérzés minden korábbinál szélesebb körben történő elterjesztését tűzte ki zászlajára (remek ár/érték arányú új telefonok révén).
A koreai bada szó magyarul óceánt jelent: ez egyelőre elsősorban a végtelen szabadságra, semmint a jelenleg elérhető alkalmazások mennyiségére utal. Tény, ami tény, egyelőre meglehetősen kevés badás alkalmazás és játék érhető el, de nincs is ezzel semmi baj, hiszen szinte még csak épphogy eldördült a bada startpisztolya. Egyelőre tehát maximum csak bízhatunk abban, hogy idővel szépen be fog népesülni a badás scene jobbnál jobb tartalmakkal - tárt karokkal várjuk őket.
Design
Azt tehát már tudjuk, hogy milyen zsírúj platformra épül a Samsung S8500 Wave, most pedig nézzük egy kicsit magát a telefont! A dizájnerek nem kívántak kockázatos akciókra vállalkozni, és inkább egy átlagos megjelenésű tapimobillal rukkoltak elő, melynek komorságát azonban kellően feldobják a gyémántot formáló kis alkatrészek, a króm betétek és a remek anyagválasztás. A készülékház alumíniumból készült, felülete pedig szálhúzott, tehát egyrészt remek tapintású, másrészt pedig még jól is néz ki, és alig piszkolódik.
Baloldalra került a szokásos +/- gomb, az ellentétes oldalon pedig a telefont zároló és az exponáló gomb kapott helyet. A felső élen található az aprón lyuggatott kis rács mögé került hangszóró, a szabványos 3,5 mm-es jackdugó (egyben TV-kimenet), illetve a nagyon szépen kialakított, elhúzható kis ajtót kapott microUSB interfész. A fém hátlap könnyedén lepattintható, alatta pedig egy combos, 1500 mAh kapacitású akksi rejtőzik: ez utóbbi az egyébként igen alacsony fogyasztású kijelzővel kombinálva igen hosszú használati időt tesz lehetővé. Negatívum, hogy a memóriakártya nem cserélhető hot-swap módon, ugyanis a microSD slot sajnos az akksi alá került.
Display
Hmmm, akkor térjünk az egyik legérdekesebb témára, vagyis a kijelzőre. Fantasztikus, lehengerlően szép, gyönyörű, és még hosszan sorolhatnám az ilyen és ehhez hasonló jelzőket. A Super AMOLED technológia alaposan kitesz magáért, és nem csak a jó öreg TFT paneleket veri agyon, hanem a rivális OLED megoldásokat is könnyedén maga mögé utasítja. A rendkívül kontrasztos kijelző képe még erős napsütésben is remekül látható, betekintési szöge pedig gyakorlatilag 180 fokos.
A 3,3 colos képátlóval rendelkező panel egész konkrétan 800x480 képpontot tudhat magáénak, vagyis az átlagnál némileg kisebb felületen igen korrekt felbontást produkál. A Wave kijelzője egyébként 283 ppi-s, míg az iPhone 4-be szerelt 3,5 colos és 960x640 pixeles retina cucc ppi értéke 326, bár nem elhanyagolható szempont, hogy az almás mobil nem OLED, hanem TFT alapokon nyugszik. Talán már mondanom sem kell, hogy a Wave rendkívül alacsony fogyasztású és 16 millió színárnyalatú panele kapacitív és persze multi-touch kompatibilis. Némi negatívum, hogy fényérzékelőt nem kapott a készülék, így ezúttal be kell érnünk a proximity szenzorral és a giroszkóppal.
Felhasználói felület
Alaphelyzetben három kezdőképernyő között szkrollozhatunk jobbra-balra, de ha rányomunk a balfelső sarokba került Widget gombra, és vízszintesbe fordítjuk a telefont, máris felbukkan egy kis szerkesztő felület, ahol akár tízre is növelhető az alap screenek száma. Ezek aztán persze gyorsan telepakolhatók az oly kedvelt mini alkalmazásokkal, melyek mögött egy közös, panorámaszerűen szkrollozható háttérkép húzódik meg.
A 3x4 ikont felvonultató menürendszer könnyedén átszervezhető, és mindenképp említést érdemel az adaptív üzemmód, amikor is a legtöbbet használt ikonok kerülnek legelőre, a ritkán használtak pedig hátulra. A TouchWiz 3.0 nevezetű UI remekül működik, az alulról, illetve felülről beúszó menük pedig erősen emlékeztetnek a jó öreg Androidra.
Adatbevitel
A kijelző alatt három hagyományos nyomógomb kapott helyet, melyek közül a szélsők a híváskezelési feladatokhoz valók, a középsővel pedig egyrészt a menü érhető el, másrészt (nyomva tartva) pedig az éppen futó alkalmazások menedzselhetők. Függőleges helyzetben tartva a telefont, egy normál mobil billentyűzet áll a rendelkezésünkre, ami néhány gombnyomással lecserélhető egy QWERTZ klaviatúrára, vagy pedig kézírásfelismerésre. A QWERTZ billentyűzet persze sokkal jobban használható, ha vízszintesen tartjuk a telefont, ilyenkor a kijelzőkép természetesen automatikusan elfordul.
Internet
A Webkit-alapú Samsung Dolfin Browser 2.0 remekül képes helytállni, hiszen Java, Flash és RSS olvasó is került bele, működik benne a multi-touch, és egyszerre több oldalt is képes megjeleníteni külön-külön füleken. A közösségi hálózatok rajongói számára jó hír, hogy natív Facebook és Twitter kliens is került a telefonra, a Social Hub nevezetű alkalmazással pedig könnyen kézben tarthatók a különböző üzenetfolyamok. E-mail fronton szólnunk kell többek közt az erős Exchange ActiveSync, Google, Yahoo és Hotmail támogatásról, no és persze a különböző Office állományok megjelenítése sem okoz gondot a készülék számára.
Iroda
A remek felépítésű naptárban találkozó, illetve évforduló kategóriájú események tárolhatók el, résztvevőkkel és jegyzetekkel megspékelve. A jegyzetkészítőben remek megoldás, hogy a különböző szösszenetek különböző színű "papírra" készülnek, ami jelentősen megkönnyíti a közöttük történő eligazodást. A social network támogatást élvező névjegyzék gyakorlatilag végtelen kapacitású, és érdekesség, hogy amennyiben egy kontakton állva jobbra húzzuk el az ujjunkat, akkor azonnal hívja a készülék az emberkét, ha pedig balra szkrollozunk, üzenetet tudunk írni a delikvensnek. A mini naplóban képpel, időjárási infóval, dátummal és helymegjelöléssel ellátott naplóbejegyzések készíthetők, a számológép tudományos funkciókkal is bír, a diktafon pedig akár 12 órás hangfelvételeket is tud készíteni.
Multimédia
A zenefelismerő funkciós zenelejátszó egyrészt remekül használható, másrészt kiválóan szól (DNSe, Digital Natural Sound engine), harmadrészt pedig még pofásan is néz ki. A három különböző vizuális témával felvértezhető player hét különböző EQ beállítással és hat különböző effekttel várja a zenehallgatásra vágyó felhasználót. A sztereó FM rádió természetesen RDS funkciós és kihangosítható, ezenkívül pedig még fel is tudja venni a rádióadásokat. A felvételek fontosabb jellemzői: 192 Kbps, 44,1 KHz, 2.0 sztereó. Szórakoztatásunkról közel tucatnyi gyári játék gondoskodik, melyek közül kiemelendő a remek grafikával megáldott Asphalt 5, illetve az ötletes Parachute Panic.
Fényképezőgép
A kamera talán egyetlen negatívuma, hogy frontlencséje teljesen védtelen, illetve, hogy a szimpla LED-villanónál jobb fényforrást is el tudnánk fogadni. Ezeket leszámítva azonban egy teljesen korrekt 5 megapixeles fénylesőhöz van szerencsénk, melynek maximális felbontása 2560x1920 pixel, és amely többek közt néhány wide felbontást is rendelkezésünkre bocsájt, a három képminőség opció mellett. A fókuszálás igen gyors, van érintőfókusz és makró mód is. Nem hiányoznak továbbá az olyan, manapság igen divatos feature-ök, mint például az arcérzékelés, a mosolydetektálás, a pislogásérzékelés vagy a képstabilizátor.
A képminőség alapvetően nagyon rendben van, bár némileg több kontrasztot is el tudnának viselni a felvételek. A fotók igen részletgazdagok, a képzajt sikerült alacsonyan tartani, még pedig oly módon, hogy az automatika előszeretettel használ mindössze ISO50-es fényérzékenységet. Ezenkívül egyébként ISO100, 200, 400 és 800-as érték is választható, az expozíciómérés pedig lehet mátrixos, középre súlyozott, illetve pontszerű. A sorozatfelvevő sajnos VGA-ra redukálja a felbontást, panoráma módban pedig 1,3 megapixeles fotókat fűz össze a szoftver. Témabeállításból 13 darabot kapunk, így minden körülmények között meg lehet találni az éppen ideális beállítást. Majd' elfelejtettem, hogy geotagginget és automatikus kontrasztállítást is kapunk a pénzünkért.
Videó
A videófelvevő 720x480 pixeles üzemmódja ma már egy teljesen elvárható funkció, de a Wave ezen túlmenően egy 720p HD, vagyis 1280x720 pixeles felbontást is rendelkezésünkre bocsájt, még pedig oly módon, hogy a felvételek sebessége ekkor sem csökken 30 fps alá. A telefon nem csak felvevőként, hanem videólejátszóként is igen jól teljesít, legyen szó bármilyen DivX, Xvid, vagy éppen MKV anyagról, a 720p lejátszás semmilyen gondot nem okoz a számára. Remek, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően akár feliratok is rábiggyeszthetők a filmekre, valamint érdekesség a mozaikos keresési lehetőség. Ez utóbbit használva a kijelzőn megjelenik néhány pillanatkép az adott videóból, melyekre bökve gyorsan a kívánt részre lehet ugrani.
Hardver
Mi a közös az iPhone 4-ben, az iPadben és a Wave-ben? Hát kérem szépen a processzor, ami egy ARM Cortex A8-as delikvens, mely ezúttal kereken 1 GHz-es órajelen ketyeg, és ezáltal minden körülmények között elegendő teljesítményt képes nyújtani, akár multitask felhasználás mellett is. A 2 GB-os belső memória három részre van felosztva, melyből körülbelül 1 GB-ot kapnak az alkalmazások, valamivel több, mint 0,5 GB-ot meglepő módon az üzenetek, illetve valamivel kevesebb, mint 0,5 GB-ot az egyéb felhasználói adatok. A négysávos Wave HSPA fronton 7,2-es download-, illetve 2-es upload speedet képes kipréselni magából, Wi-Fi-ből pedig nem csak a b/g, hanem az n szabványt is támogatja, a vadonatúj Bluetooth 3.0-ról már nem is beszélve. GPS-vevő is akad, de Nokia-szintű "örökre teljesen ingyenes" navigációra senki se számítson.
Konklúzió
A Samsung fejlesztői apait-anyait beleadtak a mintegy 90 ezer forintos, tehát igen korrekt áron kapható S8500 Wave fejlesztésébe, melynek eredményeképp egy nagyon gyorsan megszerethető tapimobil újdonság bukkant fel a boltok polcain. A kijelző eszméletlenül szép, a processzor villámgyors, a felhasználói felület igen intuitív, a kamera korrektül képes helytállni, és bizony internet tantárgyból is jelest érdemel a kicsike. Ha negatívumokat kellene mondanom, akkor most elsősorban azt hoznám fel, hogy mivel a bada még elég új, jelenleg még szinte alig van rá tartalom, ez azonban remélhetőleg gyorsan változni fog. Ezenkívül kár, hogy a kamera nem kapott lencsevédőt és xenon vakut, illetve, hogy a microSD slot ilyen szerencsétlen helyre került. Összességében véve remek munka ez a Wave, és már most várom az óceán újabb hullámainak partot érését (no és persze az Androidos i9000 Galaxy S-t).
További érdekes cikkek:
Mit tud a Bluetooth 3.0?
Samsung S5620 Monte teszt
Samsung Forum 2010
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "Samsung S8500 Wave: friss hús" című cikkhez

A címből hol marad a winmo??

Elég jól sikerült telefon,bár nekem túl sok. Fele tudás bőven elég nekem jelen pillanatban. Mostanában laptop-on dolgozom sokat,az van nálam folyton. De amúgy tuti szükségem lenne egy hasonló kategóriás telóra...
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem























