Messze vannak már azok az idők, amikor éjszakába nyúlóan pusztítottam a náci rohambiliseket 386-oson, vagy a malacpofájú puskás űrszörnyeket 486-oson, majd a vartyogó mopsz-szerű izéket a Half-life első részében, már-már ma is használható technikán. Apukaként nincs többé végtelen mészárlás a pécén, helyette szelid családi programként van néha egy kis játék - egy konzolon.

Most három- és hatéves lányaimmal immár az esti mese előtti audiovizuális életre felkészítés részeként ütjük néha pár tucat percig a Nintendo Wii-t - immár második éve. A tornázós-aktívkodós Sports, Fit, Resort nekik is bejön, szívesen csápolnak a kontrollerrel egyelőre minden komoly versenyszellemtől mentesen, de az igazi show mindig a Mario. Érthető, hiszen ezt voltaképp egy interaktív rajzfilm.

Azoknak, akik játszottak az eső résszel (aki nem, ugorgyon!)

Ezen hamar túlleszünk: a 2 ugyanolyan, mint az 1 volt. Pár új közlekedési lehetőség (bolygókat szempillantás alatt átlyukasztó csigafúró és persze Yoshi, a dínó, akit meglovagolhatunk, ilyenkor nyelvével kapkodja el az ellenségeket), új háttérsztori (új, na persze: a gonosz Bowser megint elrabolja Peachet, akit megint meg kell menteni, megint a gombák segítségével), és aktívabb részvételi lehetőség az opcionálisan bevethető második játékos számára.

A Super Mario Galaxy kellemes idiotizmusa helyenként még jobban elfajul. Hátasdínónk, Yoshi (barát, elnézést) a csípőspaprikától megvadul és fékezhetetlen, de szerencsére irányítható száguldásba kezd. A hatalmas kígyószörnyön piros golyók vannak, amiket egyesével szétverve győzhetjük le a földet túró lábatlan hüllőt(???).

Tehát: aki szerette, de már végigjátszotta az első rész összes bolygóját, vegye meg ezt is. Én már megtettem. 12 ezer forintos ajánlott fogyasztói árat kell kicsengetni érte (látják, ilyen őszinte a rajongásom, sajnos meg se próbált korrumpálni a forgalmazó, mégis Galaxy-fan vagyok), de ér is annyit esti mulatságnak, mint két-három évad dévédén valami tévésorozatból.

Azoknak, akik nem játszottak az első résszel

A Super Mario Galaxy egy zseniálisan intuitív módon irányítható, történetileg bugyuta, ugyanakkor részleteiben zseniálisan színes és változatos kalandjáték minimum három, de inkább 4-5 dimenzióban, bármilyen korosztály számára. (Na jó, a három év alattiak kicsit be vannak tojva a gonosz főellenségtől, Bowsertől.)

Színjózanul egyedül, illuminált állapotban baráti buliban, esti programként a családdal egyaránt élvezhető. Aki a hőskorban nem találkozott két dimenzióban, kvarcjátékon, monokróm LCD-n a bajszos olasz vízvezetékszerelővel és szerelmével, Peach királylánnyal, az is pillanatok alatt ráérezhet a hangulatra.

A Super Mario Galaxy sorozat a Wii játékkonzol kötelező tartozéka minden háztartásban. A hadonászós kontrollerrel, két kézzel Mariót irányítani nagyjából ugyanolyan könnyed, egy pillanat alatt megszokható, mégis sokáig élvezhető móka, mint a virtuális boxmeccsen püfölni az ellenséget a Sportsban. Csak több benne a kaland.

Gyilkolós-mészárlós FPS-ek, végeérhetetlen szerepjátékok rajongóinak, valósághű szimulátorok kezelőinek kevés lenne - persze ők nem is Wii-ben, talán nem is konzolban gondolkodnak, ha játékról van szó. De aki a szó hagyományos értelmében játszani akar a Géppel, nem talál ennél alkalmasabb mulatságot magának.