Teszt: Sony Ericsson Xperia X10 mini: Kicsi, de okos
Nyúzópróbán a japán-svéd gyártó rendkívül parányi okostelefon újdonsága. Jól tudtam, hogy a Sony Ericsson Xperia X10 mini nagyon kicsi, na de hogy ennyire? Az első kézbevétel mindenképpen sokkoló - következzék a készülék bemutatója!
A Sony Ericsson számára eleinte elég nyögvenyelősen indult az Xperia sorozat. Először is jött ugyebár a jó öreg X1, aztán pedig megérkezett annak utódja, X2 néven - egyikből sem lett túl nagy siker, és akkor még enyhén fogalmaztam. Ezt követően szerencsére lehullt a lepel az immár nem Windows Mobile, hanem Android szoftvert futtató X10-ről, mely szerény véleményem szerint mind a mai napig az egyik legjobban sikerült Sony Ericsson, még akkor is, ha van néhány megbocsáthatatlan hibája. Aztán pedig a vállalat idén februárban bemutatta az X10 két testvérmodelljét, a mosásban alaposan összement X10 minit és X10 mini prót. Mi most az előbbivel fogunk foglalkozni, de hamarosan érkezik majd az utóbbi modell tesztje is.
A piac jelenleg egyik legnagyobb méretű okostelefonja kétségkívül a HTC HD2. A tajvaniak is érezték, hogy a gigantikus mobilok mellett bizony kompakt készülékekre is igényt tart a piac, így megalkották a HD minit. Ez a modell tényleg amolyan könnyen zsebrevágósra sikeredett, a Sony Ericsson azonban az X10 mini esetében még ennél is jóval keményebb fogyókúrába vágott bele. A készülék mindössze 83 milliméter hosszú és 50 milliméter széles, vagyis e tekintetben már-már megközelíti a Neonode N2 szintjét. A 16 milliméteres vastagság ugyan nem nevezhető túl kevésnek, de így legalább jobb lett a telefon fogása, arról már nem is beszélve, hogy ennél vékonyabb készülékházba szinte lehetetlen lett volna ugyanezt a tudást belezsúfolni.
X10 vs. X10 mini
Végeztem egy gyors kis összehasonlítást, hogy egész konkrétan hogyan viszonyul egymáshoz Dávid és Góliát, akarom mondani az X10 mini és az X10. No, kérem szépen, ami a két telefon felületét illeti, az X10 alapterületén éppen hogy csak nem fér el két darab X10 mini, lévén, hogy ez utóbbi a nagytesó 55 százalékát teszi ki, legalábbis helyfoglalás tekintetében. Ami a kijelzőfelületet illeti, no, itt már bőven megáll a kétszeres szorzó alaptétele, sőt: az X10 minibe szerelt display az X10 hatalmas kijelzőjének mindössze 47 százaléka. Felbontás tekintetében jóval nagyobb az elmaradás, ami magyarázatot jelent arra, hogy az X10 képe miért sokkal szebb a kistesójáénál. Lényeg a lényeg, az X10 mini kevesebb, mint ötödannyi (18 százalék) képpontot vonultat fel körülbelül fele akkora területen, mint az X10.
Minőség
A 88 grammos Xperia X10 mini minősége az X10-hez hasonlóan nagyon rendben van, vagyis mind az összeszerelés, mind pedig a felhasznált anyagok minősége abszolút felsőkategóriás. A fedlap, illetve az alsó és felső élek zongoralakk fekete bevonatot kaptak, és bizony gyorsan meglátszanak rajtuk a szennyeződések. Nem úgy az oldalsó éleket is betakaró hátlapon, mely puha gumírozást kapott, és ezáltal nagyon finom tapintású. Alaphelyzetben egy fekete hátlap figyel a telcsin, azonban remek hír, hogy az alapcsomagban gyöngyház fehér, vörös, rikító sárga és átmenetes lila színű hátlap is található. Emiatt egyébként az X10 mini doboza nagyobb lett, mint az X10-é.
Belsőségek
A könnyen levehető hátlap mögött sehol sem leljük a 950 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátort, az ugyanis szépen bele lett integrálva a telefon belsejébe, házilagosan nem cserélhető. A hátlap mögött a SIM-slot és microSD-slot található: alapáron egy 2 GB kapacitású memóriakártyát kapunk a telefonhoz. A telefon bekapcsolását a felső élen lévő kis gombbal oldhatjuk meg, alul pedig egy fedett microUSB és egy fedetlen 3,5 mm-es jack csatlakozót találunk. A hangerőállító gombpár és az exponáló gomb a jobboldalon trónol, ezüstösen csillogva. A kijelző alatti szekcióban ugyanazt a három vékonyka nyomógombot helyezték el a fejlesztők, mint az X10-en: a menü, a Home és a vissza gombok sorakoznak itt.
Display
Kis pénz, kis foci, illetve kis mobil, kis kijelző. Egy ilyen parányi mobiltól ugyebár senki sem várhat el óriási LCD-t, így ezúttal be kell érnünk egy 2,55 colos panellel, melynél kisebb érintőkijelzőt véleményem szerint már nem is lenne érdemes gyártani. Ahogy az X10, úgy az X10 mini sem OLED, hanem TFT technológiájú displayt kapott, és a multi-toch is hiányzik, bár ezúttal nem annyira. A 16 millió színárnyalatú és speciális karcálló bevonatú LCD nem rezisztív, hanem kapacitív, ennek megfelelően remekül kezelhető az ujjunkkal. Némi negatívum, hogy viszonylag pixeles a megjelenítés, ami annak "köszönhető", hogy hiába kicsi a kijelző, a 320x240 pixeles felbontás még egy ilyen kis panelen is kevés, legalábbis 2010-ben mindenképpen. Szenzorokból egyébként nincs hiány: fény-, mozgás- és proximity érzékelő egyaránt van az X10 miniben.
Szoftver
Sajnos ezúttal is egy viszonylag régi (de magyar nyelvű), egész pontosan 1.6-os verziószámú (Donut) Android operációs rendszerhez van szerencsénk, bár a Sony Ericsson ígérete szerint az X10-hez hasonlóan az X10 mini is megkapja majd a 2.1-es frissítést (Eclair). Ezzel csak az a baj, hogy a frissítés csak a negyedik negyedévben fog megérkezni, addigra pedig már a riválisok javában a 2.2-t (Froyo) fogják használni. A gyártó szerint a késés oka, hogy az egyedi Sony Ericssonos megoldások portolása sok időbe telik. Ilyen egyedi megoldás például a Timescape, azonban az X10-ről ismerős Mediascape ezúttal kimaradt a repertoárból. Érdekesség, hogy a kijelző négy sarkában négy személyre szabható ikon helyezhető el - a rengeteg alapkijelző között pedig vízszintes szkrollozással lehet lapozni. Ha függőlegesen szkrollozunk, akkor a 3x3-as felépítésű ikonos menürendszerben találjuk magunkat.
Kezelhetőség
Ami az adatbevitelt illeti, a kis kijelző igencsak behatárolja a lehetőségeket. Virtuális QWERTY nincs, hiszen nagyon nehézkesen férne csak el, így be kell érnünk egy hagyományos alfanumerikus billentyűzettel, melynek virtuális gombjai 7x9 milliméteresek. Akinek ez kevés, annak ott a szétcsúsztatható X10 mini pro, mely hardveres QWERTY-vel van felvértezve. A galériában gyorsan és abszolút zökkenőmentesen megy a képek nézegetése és görgetése. Nagyítani egyrészt dupla kattintással, másrészt pedig a kijelző nyomvatartását követő fel-le ujjmozdulatokkal lehet. Kár, hogy ez utóbbi feature a böngészőben nem működik.
Kamera
A minimálisan süllyesztett optika mellett egy kis LED-segédfényt találunk, ami sötétben történő fotózáskor a semminél mindenképpen több, videózáskor pedig fix fényt biztosít. Az autofókuszos kamera tényleg csak a legszükségesebb opciókkal fárasztja a felhasználót, így például csak egyetlen, 5 megapixeles (2560x1920 képpont) felbontás érhető el és a képminőség sem állítható, ami egyébként átlagosnak, vagy annál valamivel jobbnak mondható. Említést érdemel továbbá a makró mód, a sport funkció, a geotagging, illetve a 640x480 pixeles felbontást és 30 fps sebességet biztosító videókamera. A gyárilag telepített NeoReader alkalmazás DataMatrix, QR és Aztec kódokat képes felismerni.
Hardver, funkciók
Az X10 miniben nincs ugyan GHz-es processzor, azonban a 600 MHz-es órajelen ketyegő Qualcomm MSM7227-es chip is bőven elegendő teljesítményt biztosít. A belső memória 128 MB kapacitású, a microSD slotba pedig maximum 16 GB-os kártyákat lehet becsúsztatni. A négynormás telefon a mai elvárásoknak megfelelően HSDPA és HSUPA kompatibilis, ezenkívül pedig 802.11b/g WLAN hálózatokban is remekül helytáll. Bluetooth fronton a 2.1-es verzió támogatott, és persze GPS is került a fedélzetre. Alaphelyzetben a térképeket online módon magába szippantó Wisepilot és persze a Google Maps látja el a különböző navigációs és térképkezelési feladatokat. A TrackID funkciós zenelejátszó elég fapados, így például ekvalizer sincs benne, ezenkívül pedig sztereó FM rádió is van a telefonban (és nem a headsetben, mint az X10 esetében). A dobozban egyébként egy MH610 típusjelzésű vezetékes sztereó headset lapul a telefon mellett.
Konklúzió
A Sony Ericsson Xperia X10 mini vélhetően nem lesz tömegtelefon, hiszen olyan kicsi, hogy egy jól megtermett férfikézben egyrészt igen nehezen használható, másrészt pedig furcsán is mutat. Szerény véleményem szerint leginkább a hölgyek, illetve a fiatalok körében arat majd nagy sikert a legújabb Xperia. A napos oldalon említendő, hogy a kompakt forma meglepően széles szolgáltatási kört rejt, a telefon villámgyorsan működik, megvan benne minden modern wireless technológia és még egy 5 megapixeles kamerát is magáénak tudhat. Ezzel szemben kár, hogy a kijelző nem valamivel nagyobb felbontású, hogy nincs Mediascape, hogy csak 1.6-os az OS, és hogy az akkumulátor bele van integrálva a készülékbe. Szerencsére az X10 mini abszolút nincs túlárazva, hiszen körülbelül fele annyiba kerül, mint a 120 ezres áron vesztegetett nagytesó, az X10.
További érdekes cikkek:
Sony Ericsson Xperia X1: elmaradt ováció
Sony Ericsson Xperia X2: fagyos hangulat
Sony Ericsson Xperia X10: a legjobb X-akta
Ezt olvastad már?
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
Hozzászólások a(z) "Teszt: Sony Ericsson Xperia X10 mini: Kicsi, de okos" című cikkhez
Rosszul tudod, mert helyes. Ez egy népszerű nyelvi babona, hogy ez hibás szerkezet volna.
Tetszett a szösszenet, de kérlek figyelj az idegen szavak és kifejezések magyarral való helyes(!!!) együttes használatára. Nem helyes a "bele van integrálva". A "bele" benne van az integrálni ige "in" prefixumába (előtag), valamint a macska sincsen fölmászva a fára és nem volt nyávogva. Helyesen így lett volna jó:"...hogy az akkumulátort integrálták a készülékbe.". Ez persze nem mindenkit zavar, de egy jó cikket még élvezetesebb olvasni, ha az megfelelő magyarsággal íródott. Ismétlem a tartalom kiváló, még még még!!!:D
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung Galaxy Note...
- 146 719 Ft
-
- Wayteq X850 4GB +...
- 18 990 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
Legfrissebb fórum témáink
- Minden, amit az új iPadről pletykálnak
2012.02.13 10:04 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 10:03 - Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:51 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00
Ha minket már kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Karácsony: Orbán húzzon el
2012-02-13 09:51:05 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Végleg vége a fehér MacBooknak
2012-02-13 08:38:43 -
Egymillió Optimus LTE-t adott el az LG
2012-02-13 07:38:36
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem














