CNS Stylus XXL 6: Nagyképernyős navigáció
Egy rendes autóhoz olyan navigáció illik, amit nem szégyellünk, ha a piros lámpánál átnéz a mellettünk álló. A gyári GPS-ek méreg drágák, ám van olcsó, mégis elegáns megoldás!
A CNS legújabb autós navigációja azoknak készült, akik adnak a minőségre, és a megjelenésre. Hiszen néhány millió fölött már nem illik Tescós dísztárcsát, fenyőfa alakú illatosítót, és húszezer forintos navigációt használni, az autó presztízse megköveteli, hogy áldozzunk a megjelenésre. Költekezni többféle módon lehet: vehetünk gyári, beépített GPS-t - persze ez utólag elég macerás - irreális áron vagy maradhatunk a hagyományos, szélvédőre erősíthető készülékek mellett. A kínálat viszont hatalmas, több tucat márkából lehet választani. Mi most egy készüléket emelnénk ki a felsőbb kategóriából, ami nem csak, hogy gyönyörű, de még viszonylag olcsó is.
A hatalmas, 6 inches érintőkijelző már magában csábító lehet bárkinek, a CNS Stylus XXL 6 viszont nem csak ezzel, de elegáns megjelenésével is könnyen megdobogtathatja bárkinek a szívét. A készülék csodaszép, lakk fekete külsőt kapott, az éleit lekerekítették, a kijelzőt átölelő keretet minimálisra szabták, az ezüst díszcsíknak köszönhetően pedig az egész egy nagyra nőtt iPhone-ra hasonlít, ami valljuk be, igencsak jól áll neki.
A külcsín persze nem minden, a készülék viszont műszakilag is felveszi a versenyt bármelyik vetélytársával. A gépet egy 500 MHz-es SirfAtlas IV processzor hajtja, a programok futtatásáról 128 MB memória gondoskodik, adattárolásra pedig 4 GB beépített tárhelyet használhatunk, ami főleg az olcsóbb modellek között számít nagy ritkaságnak. A Stylus XXL 6-nak van AV bemenete, mini USB csatlakozója, mini jack dugója és FM Transmittere is, ami vezeték nélkül kommunikál bármilyen autós rádióval. Válasszunk a GPS-en egy szabad frekvenciát, hangoljuk rá az autót, és máris élvezhetjük a zene, vagy videolejátszó tökéletes hangzását. De a készülék Bluetooth kihangosítóként is remekül megállja a helyét, csak össze kell párosítanunk a telefonunkkal, és máris tudunk hívást kezdeményezni, vagy fogadni.
A Bluetooth kapcsolat sajnos nem teljes értékű, hiszen bár tárcsázni lehet a navigációról is közvetlenül, a telefonkönyvbe például már nem látunk bele, és hívószámkijelzést sem tud. Kezünk szabaddá tételére azonban tökéletesen megfelel, az biztos, hogy a használatával megúszhatunk egy pár bírságot, a rendőrök ugyanis ezt is nagyon komolyan ellenőrzik a városokban. A készülék extra tulajdonságai viszont még nem értek véget, meg kell még említenünk a flash lejátszót, a képnézegetőt, a beépített e-book readert, és a Windows CE elérhetőségét, mely utóbbi egy rendszer újraindítás után elérhetővé teszi a gép operációs rendszerét. Ahogy minden Windows-ban, úgy itt is van Word, Excel és Powerpoint, továbbá Explorer, Pasziánsz, és minden, amit csak el tudunk képzelni, memóriakártyával pedig még további alkalmazásokat telepíthetünk rá számítógépünkről, személyes PDA-ként használva a kis készüléket.
A CNS Stylus XXL 6 Sygic DRIVE Europe térképpel érkezett hozzánk tesztre, az egyhetes próba alatt pedig tökéletesen teljesített. A 800x480-as kijelzője hatalmas méretben mutatja az utat, a magyar nyelvű leírásnak és a lokalizált menürendszernek köszönhetően pedig a kezelés is nagyon könnyű. A navigációs szoftver elmenti az előzményeket, megadhatunk kedvenc, sűrűn látogatott címeket, illetve vannak benne POI-k is, amik minden fontos helyet megmutatnak nekünk a közelben, legyen az benzinkút, gumis, színház, bevásárlóközpont, kórház, étterem, vagy sportpálya. A Sygic szoftver ezen kívül még tud alternatív útvonalakat is keresni, ha el akarunk kerülni valamit, illetve beállíthatunk köztes állomásokat is, ha egy napon több helyre is mennénk. A készülék a Sygic TRUCK csomaggal együtt teljes értékű, tengelytávot és súlyt, valamint behajtási engedélyeket figyelembe vevő kamionos navigációra is használható.
A gépet tízes skálán 8 pontra értékeljük, hiszen bár a 44900 forintos ára a hatalmas kijelző és a minőségi megjelenés tekintetében egyáltalán nem mondható magasnak, akinek nincsen otthon egyszer már megvásárolt navigációs szoftvere, annak még erre is be kell ruháznia, az pedig további 16, vagy 30 ezer forintos kiadást igényel. A teljes csomag így már húzósabb, de nem szabad elfelejteni, hogy ezért az összegért még a legkényesebb ízlést is kielégíti a CNS, ami ritka dolog mostanában.
További érdekes cikkek:
Saját hülyeség miatt perli a Google-t
Wikitude Drive - a valóságon navigál
WayteQ x920 GPS: pofon a konkurenciának
Becker Z217 - hozzáadott érték
Kapcsolódó link:
CNS Stylus XXL 6 Vásárlás - Technet Pláza
Ezt olvastad már?
Már a GPS-be is beköltözött az Android
Hozzászólások a(z) "CNS Stylus XXL 6: Nagyképernyős navigáció" című cikkhez
Ajánlatunk
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N7000...
- 142 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
1,2 millió linket töröl a Google havonta
A rengeteg törlés hátterében természetesen szerzői jogi...
-
Android 4.0 jön a Samsung Galaxy Ace 2-re
Hamarosan a Samsung középkategóriás Galaxy mobilja is belenyalhat...
-
A hackerek is pihennek hétvégén
Egy kimutatás szerint nem csak az áldozatok, hanem a támadók sem...
Legfrissebb fórum témáink
- Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.26 18:24 - A hackerek is pihennek hétvégén
2012.05.26 11:41 - Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14
Ha minket már kiolvastál
-
Defekt vetett véget Latvala esélyének
2012-05-26 23:30:43 -
F1: Jöhetnek a 23 futamos idények
2012-05-26 19:00:42 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
Hirdetés
Tudj meg mindent a LED TV-kről!
A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.
megnézem








