hirdetés


Androiddal kirándulni - lehetséges, de nem könnyű

Molnár-Soós Sándor István - 2010. május 13. | 08:00 Android kütyü GPS

Korábbi operációs rendszereken hozzá voltunk szokva, hogy mindent meg tudtunk oldani, így a kiránduláshoz is találtunk megfelelő szoftvert. De mi a helyzet az Androiddal? Nagy a csend, pedig van megoldás. Leírjuk, hogyan.

 
 
 
   
Ahogy az ember beleássa magát valamibe - így esetemben az Android rejtelmeibe -, jönnek a problémák. Persze nem panaszkodom, hiszen nagyjából mindent meg tudok oldani a HTC Desire-rel, még ingyen is, de sajnos a kiránduláshoz, konkrétabban a Geocachinghez nem találtam megoldást. Nem nyugodtam bele és végül csak sikerült megoldani a kérdéskört. Írom a megoldást és a hozzá vezető utat.


Áthidaló megoldások
Egyetértek azzal, hogy a kiránduláshoz célhardver kell. Eltartott egy darabig, mire erre rádöbbentem és ma már vallom, hogy ha az ember igazán jót akar, akkor vegyen egy szabadidős GPS-t. Ebben annál is inkább biztos vagyok, mert volt szerencsém kipróbálni több Garmint is, ezek közül például a Garmin Oregon 450-esről még tesztet is írtam. Nem tagadom, más világ, amikor az embert így kiszolgálja egy készülék. De mi van azokkal, akik nem engedhetik meg maguknak, vagy csak egyszerűen nem kirándulnak annyit, hogy egy 100 ezres körüli célkészülékbe fektessenek. És mi van azokkal, akik mindent egyben szeretnének? Velük mi legyen? Szerencsére nekik is kínálkozik áthidaló megoldás, nem is egy.
Galéria Budapest részletesen, ingyenesen

Budapest részletesen, ingyenesen

[+] még több fotó

A Garmin Mobile XT kilőve
Előző (WinMo) PDA-imon nagy megelégedéssel használtam például a Garmin Mobile XT-t, de sajnos a Garmin befejezte a fejlesztését és remény sincs arra, hogy egyszer csak megjelenjen az Android Marketben. Pedig bizony szívesen kifizetnék a térkép nélküli változatért 5 ezrest, amely alá aztán tudnék ingyenes turista térképeket tölteni. Sőt, még az is lehet, hogy a Naviguide Magyarországot megvenném Androidra is, hiszen nagyon kényelmes volt a Mobile XT-ben, hogy autóval elment az ember a parkolóig, majd kiszállva a kocsiból folytatta az útját a turistautakon mégpedig úgy, hogy nem kellett még szoftvert sem váltania. Na ne álmodozzunk, a Mobile XT-ről le kell mondanunk nekünk, androidosoknak.
Galéria Találd meg!

Találd meg!

[+] még több fotó

A Russa kilőve, vagy mégsem?
Ha azt mondom Russa, a kütyüs kirándulók nagy része tudja miről beszélek. Ez az orosz szoftver eleinte 7200 forint körüli áron volt megvásárolható. Én magam miatta csináltattam netes vásárlásra alkalmas bankkártyát magamnak és ez a szoftver volt az első, online vásárolt termék az életemben. Az már más tészta, hogy rá két hétre az oroszok bejelentették, hogy jogi viták miatt befejezték a fejlesztést és ingyenessé teszik a szoftvert. A Russa annyira jó, hogy én bizony donációs formában - azaz ingyen letöltheted, majd annyit fizetsz, amennyit akarsz - is jutalmaztam volna a fejlesztőket. Szóval megérte marhára azt a 7200 HUF-nak megfelelő összeget, amit kifizettem érte. A legnagyobb veszteségem az Androidra áttéréssel az volt, hogy nélkülöznöm kell a Russát. Szerencsére hamar kiderült, hogy ez nem teljesen van így. A részletekről később...
A geocachingről:

A geocaching (IPA: [ˌdʒiːəˈkæʃɪŋ], magyarosan: [ˈɡɛokɛʃiŋ], ejtsd: geokesing, a görög geo = föld és az angol cache = rejtekhely szavakból) szabadidős tevékenység, természetbarát hobbi, játék, mely a kincskeresés ősi szenvedélyére alapozva egyesíti a modern technikát (GPS, Internet) a természetjárással, a turizmussal és az ismeretterjesztéssel.

A geocaching 2000. május 3-án indult, ekkor rejtette el Dave Ulmer az első ládát az Amerikai Egyesült Államokban, miután május elsején a GPS rendszerből eltávolították a szelektív zavarást. Maga a játék mintegy 150 éves múltra tekint vissza (lásd: letterboxing), ekkor még csak a földrajzilag nevezetes pontokról szóló írásbeli közlésekre hagyatkoztak a játékosok. A geocaching ettől az alapjátéktól a GPS eszköz intenzív használatában különbözik, ugyanis az elrejtett ládát a nyilvánosságra hozott földrajzi koordinátái alapján GPS eszközzel lehet a legkönnyebben megközelíteni. A GPS eszköz azonban nem feltétlenül szükséges a játékhoz, hagyományos térképpel is lehet eredményesen játszani. Érdemes megemlíteni, hogy a GPS eszköz használata egyúttal nem jelenti a láda automatikus és könnyű megtalálását, mivel egyrészt a szabadidős GPS készülékek helymeghatározási pontossága 10 méter nagyságrendű, másrészt a láda elhelyezője és a további játékosok igyekszenek a ládát elrejteni.

A játékot ma már a világ számos országában művelik. Magyarországon 2001. június 24-én helyezték el az első ládát; számuk 2010. március 31-én elérte a 2700-at.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Google telefonra Google Maps a kiránduláshoz
Az Android telefonokon (is) csodálatosan fut a Google Maps, amely viszont állandó online kapcsolatot igényel, így az erdő közepén kirándulva nem éppen ideális használni. Nagyon kell neki a 3G, de végső esetben azért elkaristolhatunk vele EDGE-ről, vagy GPRS-ről is. A térképek - így különösen a műholdas réteg - ilyenkor rém lassan töltődnek be, de ha valahogy rá tudjuk varázsolni a ládákat, meg lehet vele próbálkozni. Nos, én magam feltaláltam a spanyolviaszt és boldogan újságoltam barátaimnak, hogy sikerült egy saját térképet készítenem a geoláda adatbázisból, amelyet a Google Maps saját térképek közé betéve a GM alkalmassá vált a ládázásra. Íme, a vértesi geoládák a geocaching.hu-ról:
Galéria Geoládák a Google Maps-en

Geoládák a Google Maps-en

[+] még több fotó

Persze barátaim lehűtöttek, hogy ezt már régen megcsinálták és éppen egy olyan változaton dolgoznak, amely mindig online szedi le az éppen aktuális adatbázisból, személyre szabottan - az általunk megtalált ládákkal - és a leírásokkal együtt a ládákat. Szóval, ha ezt tehetséges barátaimnak sikerül megalkotni - ha valaki közben már megcsinálta, szóljon!!! -, akkor a GM-be belépve, a térképi rétegek között bepipálva a geocaching layert láthatjuk a geoládákat és így legalább arról értesülünk, ha a közelben vannak kereshető pontok. Hogyan csináltam? Tényleg csak egy bekezdésben, akiket részletesen érdekel, azoknak majd a fórumban elmagyarázom.
Galéria A csodakonverter

A csodakonverter

[+] még több fotó

Tehát: a gepcaching.hu-ról töltsük le a ládákat, lehetőleg Garmin Mapsource V2 formátumban úgy, hogy legyünk belépve az oldalra (ilyenkor kihagyhatjuk a már megtalált ládáinkat). Nem érdemes a teljes magyarországi ládalistát egyben leszedni, mert sajnos a Google Mapsnél van valamilyen felső korlát a saját térképre feltehető pontok számában, ehelyett érdemes leszedni azt a tájegységet, amelyikre kirándulni meggyünk. Előző példánkkal élve például a Vértest. Ha ez megvan, kell nekünk egy konverter, amivel a Google Mapsnek értelmezhető formátumba átformázzuk ezt az adatbázist. Erre legalkalmasabb az ide kattintva elérhető gpsvisualizer.com, ahol online, bármit bármivé tudunk konvertálni. Válasszuk kimeneti formátumnak (output format) a Google Maps-t és formázzuk át. Ezután a maps.google.com saját térképeknél importáljuk be ezt a fájlt, nevezzük el a térképet mondjuk "Vértes geoládáknak". Ha elmentjük, a telefonon indított Google Mapsben megjelenik egy ilyen réteg és látjuk a ládákat. Ugyanezt mindig, nagyjából 5 perc alatt megcsinálhatjuk a kirándulás előestéjén, így mindig lesz friss, Google Mapses ládaadatbázisunk. Ha ügyesen csináltuk, akár műholdképen (3D-ben) is láthatjuk, hol is van az a láda. Ugyanis van Google Föld is az Androidra. Ez itt most egy sima PC-s változat:
Galéria Geoláda a Google Earth-ön

Geoláda a Google Earth-ön

[+] még több fotó

Ez mondjuk akkor lesz majd az igazi, ha - ahogy korábban említettem - a geoládás réteg az éppen aktuális, friss adatbázis alapján jeleníti meg a ládákat és esetleg megad róluk minden tudnivalót is. Ha valaki vállalkozó szellemű, csinálja már meg, kéremszépen...

Az igazán fincsi megoldás: Navitel for Android
Korábban ígértem, hogy megmutatom a Russa utódját. Nos, azt hallottuk, hogy a Russa utódja a Navitel lett. Én magam már évekkel ezelőtt láttam működés közben, még UIQ Symbian telefonon is, de mindaddig nem kaptam fel rá a fejemet, amíg az Android Marketen nem láttam meg. Letöltöttem, de sajnálattal tapasztaltam, hogy az ingyenes változat (egyelőre a Marketen ugye nem tudunk fizetőst letölteni mi, magyarok) csak 100 KiB-ig kezeli a térképeket. Szóval bemutatásra jó, de túrázásra használhatatlan. Naná, hogy elkezdtem keresni a módját, miként vehetném meg. A Navitel hivatalos weboldalán nem boldogultam, ugyanis oroszul van és semmilyen más nyelven nem érhető el. Megpróbáltam lefordítani Google Translate-tel, el is jutottam odáig, hogy "vesz webáruház", de ezután egy fél órát röhögtem azon, hogy a rubel rövidítését is lefordította a fordító, így megtudtam, hogy 850 dörzsöljébe kerül a szoftver.
Galéria Nem csodalámpa, de azért dörzsölje!

Nem csodalámpa, de azért dörzsölje!

[+] még több fotó
Miután kivigyorogtam magamat, kinyomoztam, hogy nekem elég a legolcsóbb változat is, hiszen nem akarok semmilyen térképet, a turistatérképek ingyenesek idehaza, köszönhetően a tuhunak. A mosoly hamar lehervadt az orcámról, amikor a "Hol lehet vásárolni" linken csupa orosz üzletet találtam. Online, webáruházból nincs vásárlás. Szerencsére nem adtam fel és kis nyomozás után rátaláltam Péter Navitel fórumára, ahol örömmel olvastam, hogy ő bizony kapcsolatban áll a Navitellel és megveszi a licencet. A több darab miatt ráadásul kedvezőbb áron, és utána meg lehet tőle vásárolni magyar forintért. Így egy ötezresért jutottam hozzá a magam licencéhez. A szoftvernek megadva a megvásárolt kódot, feljelentkezett a szerverre és regisztrálta a terméket, amely ehhez a készülékhez van kötve mostantól. Az Android Market azóta kétszer küldött frissítést rá, tehát benne vagyok a rendszerben. Nézzük meg kicsit most a Navitel Android változatát!

 
 
 
 Geoládák...  ...és műholdak

Navitel a gyakorlatban
Előre szólok, hogy a szoftver eléggé fagyogatós, ezen sajnos a frissítés sem segített. Főként képernyő forgatásnál fagy ki, azaz ha függőlegesből vízszintesbe váltunk. A forgatás egyébként villámgyors. Telepítés után 21,6 MiB-ot foglal el, ez talán a legfájdalmasabb része, gyakorlatilag most ez a legnagyobb méretű szoftverem, mert Androidra sem jellemzőek a nagy méretű fájlok. Szerencsére a térképek lehetnek az SD kártyán, az ottani helyüket is meg lehet adni a szoftvernek. A jelenlegi verzió a "3.5.0.165 for android" névre hallgat. Csak oroszul és angolul tud, hangnavigációnak jelenleg - az oroszok mellett - egy Claire nevű angol hölgy választható ki (de ez ellen hamarosan teszünk ám...).

Galéria Segélykérés SMS-ben

Segélykérés SMS-ben

[+] még több fotó

A főképernyő felső sávjában hasznos gombokat látunk, ezekkel a főbb műveletek elvégezhetők. Egy kis iránytű mutatja a tájolást, de ezzel állíthatjuk be a 3D/2D nézetet és az éjszakai/nappali színeket is. Mellette egy némításra szolgáló gomb, amely jól jön, ha nem akarjuk, hogy az erdőben üvöltözzön nekünk Claire, a drága. A GPS is ki-bekapcsolható egy gombbal, ahogyan a tracklog, azaz a megtett út rögzítése is egy gombnyomásra ki-be kapcsolható. Gyors tájékoztatás kapunk az akkumulátorállapotról, majd egy nekünk felesleges gomb a dugófigyelőnek, ami csak Oroszországban működik. Egy gombnyomással küldhető SMS, a kontakt listánkból bárki kiválasztható, a pozícióhoz kis szöveg is csatolható, de ugyaninnen kérhetünk bárkitől "Hol vagy" üzenetet is. Ez egyébként életet is menthet, de szerencsére egyre több szoftver tudja.
Galéria Választék a menüben

Választék a menüben

[+] még több fotó

A menüt megérintve ijesztő, hogy mennyi funkciója van, de mégsem tévedünk el, mert logikus. Meg kell jegyezzem, hogy nagyon emlékeztet a Garmin Mobile XT-re, de profiktól tanulni nem szégyen. Talán ezért van az, hogy elsőre, simán eltalálok a menüben. Nem is nagyon részletezném, inkább nézzük meg a használatáról egy rövid videót:


Negatívumok
Első és legfontosabb a fagyás, amivel remélem csinálnak valamit. Addig is annyit tehetünk, hogy nem forgatjuk a képernyőt. Persze véletlenül is elfordulhat, így érdemes kikapcsolni a giroszkópot a navitelezés alatt. Szerencsére fagyás után gyorsan újraindul a szoftver és emlékszik az előzményekre, azaz nem kell megadogatnunk neki mindent újból. Sajnos nem működik a kétujjas nagyítás és az iránytű sem. Az lenne ám az igazi, ha a készüléket forgatva forogna a térkép, még álló helyben is. Az már majdnem olyan lenne, mint az elébb emlegetett Oregon 450-es. Sajnos a Desire saját akkumulátorról nagyjából 3/4 órát képes navigálni vele, de egy külső akkumulátorral (napelemessel) a Börzsönyben sikerült 4 órán át túráznom és erre már azt mondom, hogy megfelelő. A külső akkumulátor természetesen kényelmetlen.

Galéria Külső akkumulátor, napelemmel

Külső akkumulátor, napelemmel

[+] még több fotó

Pozitívumok
Az 1 GHz-es proci brutális sebességgel rángatja a térképeket, a nagyítás-kicsinyítés is hypergyors. A Desire GPS-ét szintén hihetetlenül jól kezeli, eszetlen helyeken is fog jelet (például vasbeton panelházban, 5 méterre az ablaktól). Emellett nagyon jó a turistautak Navitel térképe (is), csak gratulálni tudok hozzá! Nagyon szerethető, hogy gyorsan kereshetők a geoládák, mert ha a legközelebbi helyek (Nearest places) keresésekor elkezdjük beütni, hogy "GC", máris dobja ki a találatokat, amikhez azonnal navigáltathatunk is. Imádom, hogy a navigációs hardvergombbal (optikai egérrel) nagyon gyorsan válthatok a képernyők között, mert ahogyan azt a Russánál megszoktuk anno, itt is van műszerfal (dashbord) és műholdak (satelites) képernyő is.

Kinek és minek?
Akik szerették a Russát, szeretni fogják ezt is. Nekik csak annyit mondanék, hogy lehet ugyan próbálkozni sok mindennel, de minek, ha ez a legjobb? Bátran ajánlom mindenkinek, aki Androidra keres túraprogramot. Pont az ára dupláját éri szerintem, bár ezzel nem akarok ötleteket adni a forgalmazóknak...

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Android
kütyü
GPS
geocaching
Ezt olvastad már?

Itt az androidos Chrome böngésző

Hozzászólások a(z) "Androiddal kirándulni - lehetséges, de nem könnyű" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. SimonJanos
    2011 / 05 / 31 (19:32)válasz erre

    Nekem ez (és más megoldás is) nagyon "fapados"! :roll: Az AndroidOS okostelefonommal csak a találatot jegyzem fel (a g:hu-val) - továbbra is marad a jó öreg SE P1i-m, külső BT vevővel, Garmin szoftverrel - és egy egész kirándulásnapot kibír!!! (Azért plusz akkut mint a smartphone-hoz, mind a vevőhöz mindig viszek, sőt, két vevő van nálam.)

  2. DaReal
    2010 / 08 / 04 (18:59)válasz erre

    Hello van egész sok geocaching alkalmazás, csak keresni kell. lásd: http://cgeo.carnero.cc/ B
    Köszi szépen! Kipróbálom. A com-os ládákkal soha nem is volt gond, a geocaching.hu ládaadatokat nehéz rávarázsolni bármire...
    én mostanában már így szoktam: c:geo a .com-os ládákhoz, ezt nem kell ecsetelni, egyértelmű. geocaching.hu: geodroid képes a geohu oldal adatbázisából kimentett gpx importra, legjobb megoldások egyike. ezt telefonon is megcsinálhatod, kint a pusztában. nem kell hozzá gép. azaz geocaching.hu fellép, adatbázis letölt a memkártyára, geodroid indít és import. ennyi :) trekbuddy: ez képes a turistaterkepek.hu térképeit kezelni, bár ahhoz előtte még kell a mobile atlas creator. gyorsan megvan, nem foglalnak sok helyet a térképek. erre ráadásul szintén gpx-ből rá lehet keverni a geoládákat. imádom :) a kettő program együtt hibátlan, geodroid sima geocache-hez, trekbuddy turistatérképes geocache-hez. üüüüüber :) bővebb leírás->google->geocaching android-dal

  3. bboti86
    2010 / 08 / 03 (11:21)válasz erre

    Hello van egész sok geocaching alkalmazás, csak keresni kell. lásd: http://cgeo.carnero.cc/ B

  4. sanzaa
    2010 / 05 / 14 (15:28)válasz erre

    whpgab! Az én Tytn-em is ezt csinàlta,mikor megvettem és nem igazàn értettem hozzà.A programok nem futottak tovàbb.Aztàn a Settings/Advanced Config/Power Management-ben àtàllìtottam mindenet Enable-re(SD memory power management,Asyncmac1 p.m., Irsir1 p.m., PPTP1 p.m, L2TP1 p.m., (fogalmam sincs mik ezek)) és utàna a kijelzö kikapcsolàsakor futottatak a programok.(Azòta torrentezek vele)Persze lehet,hogy neked nincsenek ilyen beàllìtàsi lehetöségek.Meg ha meg is van màr a keresett program,akkor tàrgytalan a dolog.

  5. DEARevil
    2010 / 05 / 14 (08:01)válasz erre

    Régóta akartam mondani,h rádbízhatnák az egész site-ot. - Sanci bubis hozzászólásához. A válasz gomb ennyit ér...

  6. whpgab
    2010 / 05 / 14 (01:21)válasz erre

    Van egy(két) külső GPS vevőm, de eszembe sem jutott rápróbálni, mert a Desire GPS-e állati jó. A kedvedért ahogy lesz időm, kipróbálom. Amúgy szerintem inkább a képernyő eszik sokat, meg a proci. Sanci
    Ha a power gombot megnyomod, akkor sleep üzemmódba, míg a screen off csak a kijezőt kapcsolja le. Pl ha coreplayerrel játszól le zenét és megnyomod a power gombot röviden, akkor elhalgat a zene, ha megnyomod újra, szólni fog megint.

  7. gerygrey
    2010 / 05 / 13 (19:40)válasz erre

    "Sajnos a Desire saját akkumulátorról nagyjából 3/4 órát képes navigálni vele" Ez komoly? Sokéves pda-m navigál több órát akkumulátorról. Mi fogyaszt ennyit, a gps? Külső gps-el lehet használni?
    Ki van zárva, hogy a GPS fogyaszt ennyit. http://sportypal.com/Workouts/Details/266002 Itt majd' 2 és fél órán keresztül ment az útvonalrögzítés, utána még egy negyed órát telefonáltam is. Ja, és menet közben kb fél órán át "cigányhifi" üzemmódban zenelejátszás is volt :)

  8. Hattori_Hanso
    2010 / 05 / 13 (17:26)válasz erre

    800x480-as óriási kijelző és 1 GHz-es proci. Szerintem.
    Az nem lehet akadály, nálam a HD2 simán navigál 2 órát. Holnap is megyek Pestre beszerző körútra Fehérvár-Budapest oda vissza, aminek a menet ideje pontosan 2ó4p oda vissza meg az apró, és simán kibírja a cucc, sőt..... jah és ezt külső gps vevővel, tehát a BT is be van kapcsolva.....

  9. gerg0
    2010 / 05 / 13 (15:57)válasz erre

    "Sajnos a Desire saját akkumulátorról nagyjából 3/4 órát képes navigálni vele" Ez komoly? Sokéves pda-m navigál több órát akkumulátorról. Mi fogyaszt ennyit, a gps? Külső gps-el lehet használni?

  10. farkzoli
    2010 / 05 / 13 (15:05)válasz erre

    nm2-es térképeket eszik. A részletezés levételén mit értesz? A videón nem látszik? Az útvonalak betöltését kipróbálom, majd kérek valakitől egy Russával rögzített útvonalat, mert nekem ilyen mentésem nincs. Sanci
    még nem néztem a videót, mert itt nem tudok. ha akarsz kísérletezni, itt van 2 russából kiesett útvonal (mps) a hosszabbik biciglis, a kisebbik automobillal készült. http://rapidshare.com/files/386840463/russa_trekkek.zip

  11. sanzaa
    2010 / 05 / 13 (14:52)válasz erre

    Van egy(két) külső GPS vevőm, de eszembe sem jutott rápróbálni, mert a Desire GPS-e állati jó. A kedvedért ahogy lesz időm, kipróbálom. Amúgy szerintem inkább a képernyő eszik sokat, meg a proci. Sanci
    Az Omnia 2n nincs olyan,hogy kikapcsolja a kijelzöt a power gomb egyszeri,rövid megnyomàsàval?

  12. DaReal
    2010 / 05 / 13 (13:20)válasz erre

    Van egy(két) külső GPS vevőm, de eszembe sem jutott rápróbálni, mert a Desire GPS-e állati jó. A kedvedért ahogy lesz időm, kipróbálom. Amúgy szerintem inkább a képernyő eszik sokat, meg a proci. Sanci
    egy picit off kérdés: a desire-el mennyire vagy elégedett, épp a készülék vásárlásán gondolkozom. a választ előre is köszi! nevermind, olvasom a cikket :D

  13. whpgab
    2010 / 05 / 13 (12:07)válasz erre

    Van egy(két) külső GPS vevőm, de eszembe sem jutott rápróbálni, mert a Desire GPS-e állati jó. A kedvedért ahogy lesz időm, kipróbálom. Amúgy szerintem inkább a képernyő eszik sokat, meg a proci. Sanci
    Nem is azzal van baj, hogy a gps vevője jó vagy nem, de fogyaszt és többet mint a bluetooth :) Én az i8000-el szoktam kirándulni. A tuti bevált módszer, hogy a telefonhoz hozzákötöm a bluetooth-os vevőt, a telefon egyik gombjához hozzárendelem a screenoff nevű programot (mert ugye ha sétál az ember nem nézi folyamatosan a kijelzőt így akkor egy gombbal le lehet kapcsolni ). De tény, hogy számít a kijelző és a proci is. Így pl a GPS tuner gyorsabban lemeríti, mint az oziexplorer. Ezzel a módszerre és oziexplorer múltkor 6-7 órás túrát és végig lehetett csinálni úgy hogy nem kellett telepet cserélni. Persze ha az ember kikapcsolja a telefon részt (amit rengeteget fogyaszt, főleg ha néha a 3G-hez is kapcsolódik), akkor még többet bír a teló. A hegyek közt többnyire úgyis gyatra a térerő. Persze ez csak egy pár gondolat volt. Valószínű részben megvalósítható androiddal is és akkor nem csak 3/4 óra lesz a kirándulás :)

  14. farkzoli
    2010 / 05 / 13 (12:02)válasz erre

    Ugyanazokat a térképeket zabálja, mint a winmós navitel? Ha eldöntöd a térképet, itt is leveszi a részletezést? Valaha a windózón próbálgattam, és ebben benne volt, ami a russából hiányzott, vagyis be tudta tölteni a russa által felvett utat.

  15. whpgab
    2010 / 05 / 13 (11:38)válasz erre

    Lehetséges külső bluetooth-os gps csatlakoztatása androidhoz? (mondjuk desire-hez) Mert úgy jelentősen csökkene az akksi fogyasztása (bluetooth kevesebbet fogyaszt mint a gps), és kényelmesebb is mint külső akksival rohangászni az erdőben.

  16. gerygrey
    2010 / 05 / 13 (10:01)válasz erre

    Igen, pont ezért tartom baromi hasznosnak a dolgot. A hab a tortán az lenne, ha külön RSS-feedet is lehetne társítani a cimkékhez, ahogy pl a Google News-ban megadott keresőszavakhoz is lehet, itt egy példa Android kulcsszóra - de persze gondolom ez nagy meló. Így beérem azzal is, ha a Firefox könyvjelző-eszköztárján levő Technet gomb a http://www.technet.hu/cimke/xxxxxxd/android/ oldalra visz, így manuálisan láthatom a friss Androidos híreket.

  17. DaReal
    2010 / 05 / 13 (09:45)válasz erre

    pár androidos geocaching szoft (bár navitel rulz :)) http://www.mooproductions.org/node/2 http://code.google.com/p/geobeagle/ http://www.androlib.com/android.application.com-clinkybot-geodroid2-jmip.aspx

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés

Hirdetés

Tudj meg mindent a LED TV-kről!

A LED technológia a tévézés jövője. De mit tud, és mit nem? Itt a válasz.

megnézem Tudj meg mindent a LED TV-kről!

Hirdetés

Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!

Okos vagy buta? Gombos, netán érintőképernyős?

megnézem Milyen telefonod van? Szavazz és nyerj!
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize