hirdetés

A bejelentés napján indulhat az új iPhone előrendelése

Horváth Balázs - 2012. augusztus 14. | 13:30 Apple mobil pletyka

A híresztelések szerint egyetlen napot sem kell várni a szeptemberi bejelentést követően.

Szponzorált hirdetések

Úgy tűnik, hogy az újgenerációs Apple-mobil megjelenésével kapcsolatban az iMore lett a hiteles forrás, bár ez csak akkor lesz teljesen helytálló, ha beválnak a jóslataik. Mindenesetre Å‘k jelezték elÅ‘re az új iPhone szeptember 12-i bejelentését, amit egyébként tÅ‘lük független források is megerÅ‘sítettek. Ezt az értesülésüket annyival fejelték meg, hogy az oldal munkatársai ugyanerre a napra teszik az elÅ‘rendelések megnyílásának lehetÅ‘ségét is.


A korábbi évek tapasztalataihoz képest ez elÅ‘relépés lenne, mert a bejelentést követÅ‘en mindig várni kellett pár napot, míg a vásárlók valóban megrendelhették a készüléket. Ez 2010-ben az iPhone 4 esetében több volt egy hétnél, tavaly, az iPhone 4S bejelentése után viszont már csak három napot kellett kibírniuk az érdeklÅ‘dÅ‘knek.

Az iMore további érdekes infókkal szolgált a nemzetközi bevezetéssel kapcsolatban is. A források szerint október 5-én indulhat meg a nemzetközi forgalmazás elsÅ‘ hulláma, amit szeptember 21-én megelÅ‘z az Egyesült Államok plusz néhány nagyobb, fontosabb ország piaca. Ahogy az összes, meg nem erÅ‘sített, Apple-el kapcsolatos híresztelést, ezt is érdemes fenntartásokkal fogadni, fÅ‘leg úgy, hogy a szeptember 12-i bejelentés sem hivatalos egyelÅ‘re.

Ez lehet az Apple következő nagy dobása?

A pletykák szerint okos karórát dobna piacra a gyártó a jövő év folyamán.

Ez lehet az Apple következő nagy dobása?
Ez lehet az Apple következő nagy dobása?

Szponzorált hirdetések

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Apple
mobil
pletyka
iPhone 5

Hozzászólások a(z) "A bejelentés napján indulhat az új iPhone előrendelése" című cikkhez


hirdetés


hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline