Próbáld ki a Windows Phone 8-at most
Az új alkalmazás azt szimulálja, hogy miként fog kinézni a WP8 kezdőképernyője.
A Windows Phone 8 operációs rendszer egyik leglátványosabb funkciója a megújult nyitóképernyő lesz. Önmagában ez talán nem is nevezhető funkciónak, de a kezelhetőséget, a képernyő még jobb kihasználását még jobban elősegíti. A csempék mérete több fokozatban állítható lesz, és a legjobb, hogy ezt a jelenlegi WP7.5-ös mobillal rendelkezők is megkapják majd.
Akár most is kipróbálható az új élmény, amit a Marketplace-en megjelent W Phone 8 alkalmazás tesz lehetővé. Az ingyenes app nem tesz mást, mint hogy elindításakor megmutatja és kipróbálhatóvá teszi az új desktop funkcióit. Ekkor tulajdonképpen egy réteget húz a kezelőfelület fölé, ami ugyanúgy görgethető, nyomkodható, mintha egy valódi nyitóképernyőt látnánk. A csempék hosszú érintés után átméretezhetők, így meg lehet tapasztalni, hogy nagyjából milyen élményt ad majd a WP8.

A csempéken megjelenő alkalmazások többsége nem az apphoz, hanem azok letöltési helyéhez vezet, vagyis widgetként működik. De ha a hívás gombot érintjük meg, akkor a névjegyzékbe kerülünk, ha pedig az üzeneteket jelző ikont, akkor máris írhatunk egy új SMS-t. Az pedig megbocsátható bűnt, hogy az alkalmazást készítő cég a saját programjaihoz is ad néhány csempét. A beállításokban a csempék színét állíthatjuk be, és egyébként is teljesen szabadon átrendezhető a terep ízlésünk szerint. A Windows Phone 8-as szimuláló alkalmazás innen tölthető le, a valódira pedig a mai hírek szerint egészen novemberig várni kell.
Kipróbálható a Nokia Drive+ Windows Phone 8-as verziója
Többé nem élvez Lumia-exkluzivitást a Nokia népszerű navigációs alkalmazása.
Ezt olvastad már?
Kütyü-tippek nyaraláshoz - 1. rész: a telefon és barátai
Hozzászólások a(z) "Próbáld ki a Windows Phone 8-at most" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9300...
- 115 900 Ft
-
- Nokia 100 (MG PINK)
- 13 100 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Évszázadokba telne házat nyomtatni
Egy kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, hány év kellene...
-
Minden autóján keményen bukik a Fisker
Elég rossz lehet úgy autót eladni, hogy közben minden egyes...
-
Anti-közösségi média antiszociálisaknak
Nem szeretjük az embereket, nem akarunk számítógép előtt...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Korea és India is kibukhat
2013-06-18 16:30:40 -
Fordulj meg, amint lehetséges!
2013-06-18 16:00:14 -
Gerlóczy: A polinéz Koplárovics Béla
2013-06-18 18:09:29 -
Szükségünk van anya szemére
2013-06-18 15:00:00 -
Beelőzte a BlackBerry az Androidot
2013-06-18 14:30:00 -
Az Instagram is beszáll a rövid videók versenyébe
2013-06-18 13:00:00



