Újrahasznosítható papírhangszóró iPhone-hoz
A sok tízezer forintba kerülő dokkolók helyett lehet jó alternatíva, a filléres, papírból készült „erősítő”.
Sok passzív megoldást láthattunk már az iOS-es eszközök hangerejének növelésére - többek között bambusz rudat, és fagylaltos tálat is - de a most látott megoldás az eddigieknél is extrémebb.
A 7,99 dollárba kerülő megoldás nem más, mint egy papírdarab, mely olyan formára van vágva, hogy a ráillesztett öntapadós részeknek hála otthon bárki, fél perc alatt, minimális origami készséggel össze tudja állítani azt.
Egy ilyen 8 dolláros szettben két darab Eco-Amp van, így ha az egyik megsérül, kidobhatjuk, vagy csinálhatunk vele bármit, mert máris rendelkezésre áll a következő. A terméket készítő Eco-Made már tervezi hasonló, kizárólag papírt használó termékek kiadását, de egyelőre ez az egyetlen elérhető termékük. Az alant látható videóból kiderül, hogy mennyire egyszerű összerakni, és használatba venni az Eco-Amp-ot
Hardverek a hőségben: tippek a nagy melegre
A tavaszt átugorva gyakorlatilag nyárba váltott az időjárás, és a hőmérséklet változását nem csak az emberi szervezet érzi meg. Nem árt odafigyelni már most, nyáron pedig főleg,...
Ezt olvastad már?
Három hónap, hárommillió eladott Windows-tablet
Hozzászólások a(z) "Újrahasznosítható papírhangszóró iPhone-hoz" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
-
- HTC One V (AS...
- 58 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Természetesen nem arról van szó, hogy a feladatok megoldása...
-
Így nézne ki New York más bolygókon
Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével...
-
Fotón a Samsung elképesztő új fényképezőgépe
Megérkeztek az első fotók a dél-koreai gyártó készülőben...
Ha már minket kiolvastál
-
A rámpa a gyengék fegyvere
2013-05-18 14:00:47 -
F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás
2013-05-18 13:00:57 -
Schmitt-ügy: javított kiadás
2013-05-18 14:53:32 -
Makulátlan Orbán feljelentője
2013-05-18 14:22:09 -
Galaxy Tab 3 8.0: hogyan néz ki és mi lesz benne?
2013-05-18 14:00:00 -
Vízálló változatban támad az LG Optimus G
2013-05-18 10:00:00



