Tovább gyorsulnak a mobilok
Ha azt hisszük, hogy egyszerűen már nincs hova fejlődni, bizony hatalmasat tévedünk.
Ha kezünkbe vesszük valamelyik aktuális smartphone nagyágyút, szinte csak ámulunk és bámulunk, hogy milyen minÅ‘ségű grafikát és milyen sebességgel képes megjeleníteni (és hogy milyen gyorsan lemeríti még a legcombosabb akksit is). A nemrégiben debütált Samsung Galaxy S III-ban például egész konkrétan egy Mali-400 MP grafikusgyorsító teljesít szolgálatot, mely a világ elsÅ‘ OpenGL ES 2.0 kompatibilis többmagos grafikus megoldása volt. Az ARM-nál persze nem állnak meg a fejlesztések, és hamarosan érkezik a Mali-400 MP utódja.
A Mali-450 MP a gyártó elÅ‘zetes közlése szerint körülbelül kétszer akkora teljesítményt produkál majd, mint a jelenlegi Mali-400 MP, amiben fontos szerepet játszik, hogy a GPU-ban immár nem "csak" négy, hanem kiviteltÅ‘l függÅ‘en akár nyolc darab mag is helyet kaphat. Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis nem sokkal a Mali-450 MP után érkezik majd a cég vadonatúj high-end termékcsaládja, a Mali-T6xx sorozat. Ebben a termékcsaládban a maximum négy magot virító Mali-T604 lesz a legszerényebb példány, az igazán komoly teljesítményt pedig a 2013-ban érkezÅ‘ Mali-T658-tól, illetve a 2014-ben debütáló SkrymirtÅ‘l várhatjuk majd.
Szétnyitható androidos okostelefon
Itt a bizonyÃték arra, hogy a clamshell készülékek még nem haltak ki teljesen.
Ezt olvastad már?
A Google mégsem a Skynet
Hozzászólások a(z) "Tovább gyorsulnak a mobilok" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
-
- BlackBerry Curve...
- 67 900 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Már az utolsó simÃtásokat végzik az EOS 70D-n
Újabb információmorzsák érkeztek a Canon sokak által várva...
-
Sátánista lett Zámbó Jimmy a Last.fm-en
A népszerű internetes rádiót sokan szeretik, de az egyik jó...
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
Ha már minket kiolvastál
-
Tömegkarambol Nyugat-Magyarországon
2013-05-25 18:42:39 -
F1: Hatástalan lesz Räikkönen trükkje?
2013-05-25 17:35:44 -
KetyegÅ‘ bomba a pulykafasÃrt
2013-05-25 12:44:56 -
Tüntetőkbe futott Orbán Viktor
2013-05-25 12:02:43 -
HTC One: túl az 5 millión
2013-05-25 10:00:00 -
Ciki: Angliának nem kell a Facebook-telefon
2013-05-25 06:00:00





