Érkezik az LG Optimus 4X HD
Most már nem kell sokat várnunk a dél-koreai gyártó vadonatúj csúcskategóriás okostelefonjára.
Az LG hivatalosan bejelentette, hogy júniusban, vagyis nem sokkal a Samsung Galaxy S III piaci debütálását követően megkezdi az Optimus 4X HD kereskedelmi forgalmazását. A high-end kategóriás smartphone első körben Németországban, Svédországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban lesz kapható, majd pedig nem sokkal később számos egyéb országban, így remélhetőleg hazánkban is fel fog bukkanni a boltok polcain.
A februári barcelonai Mobil Világ Kongresszuson bejelentett LG Optimus 4X HD (P880) egy Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) operációs rendszerű okostelefon, melyben egy négymagos (1,5 GHz) Nvidia Tegra 3 chipset, illetve 1 GB RAM és 16 GB flashmemória kapott helyet. Az előlapot egy 4,7 colos képátlóval rendelkező HD-IPS LCD érintőkijelző uralja, mely a mai elvárásoknak megfelelően 720x1280 pixeles felbontású.
Az alig 8,9 milliméter vastag újdonság energiaellátásáról egy 2140 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik, a 8 megapixeles felbontású kamera révén pedig akár Full HD felbontású videófelvételek is készíthetők.
Az LG válasza a Galaxy S III-ra
A harmadik generációs Galaxy S mellett egy másik felsőkategóriás dél-koreai okostelefon is bemutatkozott.
Ezt olvastad már?
A Google mégsem a Skynet
Hozzászólások a(z) "Érkezik az LG Optimus 4X HD" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola XOOM 2...
- 107 900 Ft
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Adócsalással vádolják az Apple-t
Milliárd dollárnyi adóval tartozik az Apple az Egyesült...
-
Nyílt forráskód a Samsung új fényképezőgépeihez
A dél-koreai gyártó bárki által letölthetővé tette legújabb...
-
Intel chippel jöhet a következő Galaxy Tab
Ez lehet az első alkalom, hogy a Samsung, androidos tabletjeiben...
Ha már minket kiolvastál
-
Budapest-Madrid egy liter benzinnel
2013-05-21 13:00:17 -
Webber: Monacóban otthon vagyok
2013-05-21 12:30:59 -
Messze még a magyar adószabadság
2013-05-21 13:18:46 -
Ennyivel kellene emelnie a munkaadójának az Ön bérét
2013-05-21 12:17:01 -
Fejlessz Galaxy S4-re sokszázezer dollárért!
2013-05-21 13:00:00 -
Jolla: hivatalosan is itt az okostelefon különlegesség
2013-05-21 11:30:00





