Az LG válasza a Galaxy S III-ra
A harmadik generációs Galaxy S mellett egy másik felsőkategóriás dél-koreai okostelefon is bemutatkozott.
Ez a másik újdonság azonban nem a Samsung, hanem a rivális LG termékpalettáját gazdagítja: az Optimus LTE2 névre keresztelt androidos smartphone a világ első olyan készüléke, mely nem kevesebb mint 2 GB RAM-ot vonultat fel. Nem is olyan rég még általában csak 512 MB RAM volt az okostelefonokban, aztán kijöttek a 768 MB-os, illetve 1 GB-os modellek, most pedig már a jelek szerint 2 GB-nál járunk. A vadonatúj Samsung Galaxy S III-ban egyébként "csak" 1 GB RAM kapott helyet.
Az LG Optimus LTE2 processzorát egyelőre sűrű homály fedi, mindenesetre több mint valószínű, hogy ezúttal egy Qualcomm Snapdragon S4-es chipsethez van szerencsénk. A nagyméretű és 720p HD felbontású érintőkijelző az LG által TrueHD IPS névre keresztelt technológiára épül, és állítólag hatalmas fényerőt biztosít relatíve alacsony fogyasztás mellett. Jó hír, hogy az akkumulátor 2150 mAh kapacitású, vagyis kicsit combosabb, mint a Galaxy S III-ban lévő 2100-as akksi. Az Android 4.0 (Ice Cream Sandwich) operációs rendszerű, LTE kompatibilis készülék első körben Dél-Koreában lesz kapható, a forgalmazás várhatóan május közepén kezdődik majd meg.
LG Optimus Sol teszt: színt vall Victor
Kíváncsian vettük kezelésbe a dél-koreai gyártó Ultra AMOLED kijelzős újdonságát.
Ezt olvastad már?
A Google mégsem a Skynet
Hozzászólások a(z) "Az LG válasza a Galaxy S III-ra" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
-
- Apple iPad 4 32GB...
- 178 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
-
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00





