Továbbra is veszteséges a Motorola
Bár egy ideje már látszik a fény az alagút végén, az amerikai gyártó szénája továbbra sem áll túl jól.
A Motorola nyilvánosságra hozta az idei esztendÅ‘ elsÅ‘ negyedévével foglalkozó jelentését, melybÅ‘l kiderül, hogy a vállalat a jelzett idÅ‘szakban mintegy 3,1 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, és ebbÅ‘l a forgalomból mintegy 2,2 milliárd dollár származik a mobil készülékek eladásából. A Motorola az év elsÅ‘ három hónapjában 86 milliós veszteséget termelt - összehasonlításképp az elÅ‘zÅ‘ negyedévben 80 millió dollár, 2011 hasonló idÅ‘szakában pedig 81 millió dollár volt a cég vesztesége. A vállalat az elsÅ‘ negyedévben összesen 8,9 millió mobiltelefont adott, melybÅ‘l 5,1 millió példány volt okostelefon.
Emlékezetes, hogy a Motorola tavaly egy 800 fÅ‘s leépítést jelentett be, melynek kapcsán hosszú távon komoly megtakarításokra számít a cég, viszont elsÅ‘ körben csak emiatt mintegy 30 millió dolláros kiadása keletkezett a Motorolának a különbözÅ‘ végkielégítések és egyéb juttatások folyományaként. Folyamatban van továbbá a Motorolának a Google által történÅ‘ felvásárlása: a Motorola úgy véli, hogy ezt a 12,5 milliárd dolláros ügyletet még az idei esztendÅ‘ elsÅ‘ felében sikerül véglegesíteni.
Újra jön a Motorola Razr?
Régi, jól csengő márkanevét porolja le nemsokára a Motorola – legalábbis ha hihetünk a Thisismynext informátorának.
Ezt olvastad már?
Csúcsok csatája: Samsung Galaxy S4 kontra HTC One - 1. rész
Hozzászólások a(z) "Továbbra is veszteséges a Motorola" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9300...
- 117 900 Ft
-
- Apple iPad mini...
- 122 900 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Sátánista lett Zámbó Jimmy a Last.fm-en
A népszerű internetes rádiót sokan szeretik, de az egyik jó...
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
-
A Lexus már nem hisz a dÃzelekben
A Toyota luxusdivÃziója szerint a hibridek egyértelműen jobbak a...
Ha már minket kiolvastál
-
Fiús játékok a szocializmusból
2013-05-25 08:00:55 -
Nem az árral csábÃt a Ford
2013-05-25 08:00:35 -
Felére esett az ára, most már veheti
2013-05-25 07:00:00 -
Pintér: Megelőztük a terroristákat
2013-05-24 15:08:10 -
Ciki: Angliának nem kell a Facebook-telefon
2013-05-25 06:00:00 -
Újabb fotók a legvékonyabb okostelefonról
2013-05-24 14:30:00





